Hazánk, 1900. július (7. évfolyam, 154-179. szám)

1900-07-01 / 154. szám

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Budapest, VIII., Szentkirályi­ utca 28. Kéziratokat nem adunk vissza. Telefonszám 56—23. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: KOR­B­U­LY JÓZSEF. Helyettes szerkesztő: JANCSÓ DEZSŐ. Előfizetési ára:Egész évre 28 kor. Félévre_14 « Negyedévre 7.— kor. Egy hóra 2.40 . Egyes szám 8, Vidéken 10, Pályaudvarokon 12 fillér. A monarchia súlypontja. Budapest, június 30. A dualizmus alapgondolata az volt, hogy a monarchia két hatalmas oszlopra támaszkodjék. A Lajthán túl a német­ségre, a Lajthán innen a magyarságra. Az osztrák kormányok évtizedeken át folytatott szerencsétlen politikája a mon­archia egyik oszlopát, a németséget szét­törte. Ma már senki sem kételkedhetik abban, hogy az osztrák államrendszer épületét nem lehet többé a németség he­gemóniáján fentartani. Egy darabig csak elvergődnek Ausztriában a mostani zűr­zavarok között, de aztán utóvégre is választani kell az abszolutizmus és a föde­ralizmus között, vagy pedig próbát tenni egymásután mind a kettővel. Ily körülmények között természetesnek látszik, hogy bármilyen irányban tegyenek kísérletet Ausztriában a mostani zavaros állapotokból való kivergődésre, a monarchia súlypontjának át kell helyeződnie Magyar­­országra. Sokan abban a meggyőződésben vannak, hogy ezt az átvitelt nemcsak meglehet, de meg is kell csinálni valami közjogi formula segítségével. Mi is azt hiszszük, hogy a súlypont ez áthelyezését meg lehet csinálni egy közjogi formula segítségével is és ha szükség lesz reá, meg is kell csinálni. Egy kissé azonban tovább megyünk, amennyiben e procesz­szusnak előkészítő feltételeit is szükséges­nek tartjuk előzetesen kifejleszteni, azért, hogy a súlypont formai áthelyezése reális tartalommal is bírjon. Hogy a monarchia súlypontja a mostani politikai zűrzavar, sőt mondhatni elzüllés mellett is még mindig a Lajthán túlra esik, annak oka Ausztria gazdasági hely­zetében keresendő. Politikailag mi vagyunk az erősebb fél, mi élünk rendezettebb viszonyok között, gazdaságilag azonban Ausztria. Addig tehát a monarchia súly­pontjának áthelyezéséről, a fogalmat reális értelemben véve, szó sem lehet, míg gazdaságilag annyira meg nem erősö­dünk, hogy e tekintetben való mostani alárendelt, sőt függő helyzetünk Ausztriá­val szemben meg nem szűnik. Ausztria gazdasági felsőbbsége kétség­kívül fejlett iparán és a mienkhez képest nagy arányú kereskedelmén alapszik. Merkantilis arányú közgazdáink e miatt, hogy Ausztriától való gazdasági függő helyzetünkből kiszabaduljunk, nem is tartottak egyebet szükségesnek, mint azt, ha : Ausztria példájára teremtsünk ma­gák­nak minden áron és mentői gyorsab­ban part és kereskedelmet. Nemcsak köz­igaz­tási és igazságszolgáltatási intézmé­nyeik­­ben igyekeztünk az osztrák példát másolni, de közgazdasági politikánk is osztrák schémák között mozgott, nem véve tekintetbe azt a természetes és lényegében óriási különbséget, ami köz­tünk és az osztrák viszonyok között van. Ausztriát természeti viszonyai épp oly határozott kényszerrel utalják arra, hogy közgazdasági politikájának kettős sark­pontjává a gyáripart és a kereskedelmet tegye, mint hazánkat, hogy összes gaz­dasági életünk és fejlődésünk alapja a földmivelés legyen. A mi közgazdasági politikánknak más alapon kell felépülnie, mint az osztrák­nak. A mi gazdasági életünk alapja a földmivelés. Népünk hasonlíthatatlanul nagyobb felének anyagi jóléte a földmive­­léssel kapcsolatos. Ha a politika célja a nemzet széles rétegei anyagi jólétének mentős nagyobb arányokban való kifej­lesztése, akkor ennek a politikának hazánkban az anyaföldre kell támasz­kodnia. A magyar földmivelési politika, az agrárizmus azonban nem egyoldalú közgazdasági disciplina, mint ellenségei ráfogni szeretnék. Még kevésbé ellensége az iparnak és a kereskedésnek. Egysze­rűen csak azt akarja, hogy az ipar és kereskedés is a földmivelés talajából nőjjön ki. Gyökereit mélyen az anyaföldbe ereszsze le, ne legyen gyökértelen és tisz­tán a nagytőke spekulációin hullámzó im­portált valami, amely ahelyett, hogy erősí­tené a magyar közgazdaság alapját, a földmi­­velést, egyszerűen kiszívja annak életerőit s megakasztja egészséges vérkeringését A HAZÁNK TÁRCÁJA. Vidéki könyvtárak és múzeumok. — Irta: Geőcze Sarolta. — A Hazánk eredeti tárcája. Két jelentés és egy könyv van előttem. Mind­egyik egy-egy darab művelődéstörténet. A könyv a Magyar Minerva *; a jelentéseket a tudós püspök, Fraknói írta (Szalay Imre közreműkö­désével) a múzeumok és könyvtárak országos főfelügyelőségének két évi működéséről. Azt a főfelügyelőséget ideje volt szervezni. Mennyi nemzeti kincs, mennyi munkaerő kalló­dott el a mostoha viszonyok közt s a részvét­lenség következtében ! De viszont mennyi fogé­konyság, mennyi munkakedv mindenfelé, amit csak a tervszerű, céltudatos veze­tés fog igazán gyümülcsözővé tenni. Olvasom az adatokat. 696 könyvtárról és 61 múzeumról számol be a «Magyar Minerva» s köztük egynéhány kitűnően kezelt és rendezett, mint pl. a kolozsvári, szegedi, debreceni, szeg­­szárdi, magyaróvári gyűjtemények és könyvtá­rak. Persze mások meg elhanyagolva, fütetlen, nyirkos helyen olykor csak ládákban felhal­mozva a megyeháza folyosóján, ahol a hajdúk pipáznak. Mennyi áldozatkészség gróf Széchenyi Ferenctől Ipolyi Arnoldig és Somogyi Károlyig 1 696 magyar könyvtár, 61 magyar múzeum, ami mind a magyar szorgalom, a magyar tudás, a magyar áldozatkészség eredménye. Mégse va­gyunk hát olyan szegények. De lehetnénk gazdagabbak is. És leszünk. A munka komolyan megindult mindenfelé és si­kerrel biztat. Az aluszékony vidék megmozdult. A szétforgácsolt, magukra hagyatott erők egye­sülten megsokszorozódnak; a céltudatos, biztos vezetés a megindult, meg elaludt mozgalmakba új életet önt; az okosan szétosztott pénzbeli segítség a lankadó erőket s a tétlenségre kár­hoztatott munkakedvet felvillanyozza; a felülről jövő erkölcsi támogatás a kishitűséget eloszlatja; a kicsinylés, gúny elhallgat; a könyvtárak, mú­zeumok munkásait méltóképpen megbecsüli a vidék is; a szakszerű rendezés, a célszerű elhe­lyezés, az okos kezelés könyvtárt és gyűjteményt hozzáférhetővé s vonzóvá fog tenni, hogy azt szívesen fogja kaszálni a vidéki városok közön­sége s igy az elevenen működő tényezőjévé lesz a vidéki középpontok szellemi fejlődésének. Gyűjteményeink, könyvtáraink tetemes része mostanáig csak találomra gyarapodott. A rend­szeres fejlesztésre, kiegészítésre nem igen gon­doltak. Aminek megvan a maga természetes oka. Holott sok könyv együtt még nem könyvtár, sokféle tárgy együtt még nem muzeum — mert akkor az lenne a könyvesbolt is s a kereskedő raktára. Múzeum és könyvtár a tudomány tár­háza, a közművelődés s az önképzés hatalmas eszköze. De hogy az lehessen, tervszerűséget, rendszert feltételez. Ahová rendszertelenül zsú­folnak be mindent, az csak raktár, tárházzá csak a rendező kéz és elme munkája teszi. Nem nyers­anyag kell, hanem feldolgozott, a rende­zés által a néző számára megemészthetővé vált szellemi eledel. Minél áttekinthetőbb a könyv­tár, minél érthetőbb a múzeum csoportosítása, céljának annál inkább megfelel. Nem minden könyvet, nem mindenféle tárgyat kell tartalmaz­nia, de azt igenis mind, mi a tudomány vagy az irodalom egy-egy ágához tartozik, még pe­dig úgy rendezve, úgy csoportosítva, idő­jártával úgy egészítve ki, hogy abban eligazodjék, hogy abból okulást meríthessen a laikus is, de tudo­mánya művelésének eszközét okvetetlenül meg­lelje a szaktudós is. Ez az utóbbi minden tudományos gyűjtemény fő célja; ez adja meg becsét és jelentőségét. A laikus tudományos szükségletének kielégítésére valók a szemléltető kézi gyűjtemények, a gyakor­lati szempontból összeválogatott kézi könyv­tárak.* Ezeknek is megvan gyakorlati értékük és jelentőségük — mintegy aprópénzre váltják a tudomány nagy bankóját; valamint megvan értékük az amateur-gyűjteményeknek is, még ha a szigorúan tudományos rendszer hiányzik is belőlük; mert az érdeklődést s a fogékonyságot egyesekben s az egyes társadalmi körökben fő­kép ezek fejlesztik és tartják ébren. A tudományos, rendszeres könyvtárak és gyűjtemények fontossága azonban másban áll Azok a kisebb szellemi középpontok fejlődésé­nek semmi más által nem pótolható tényezői, mert vidéken az önálló tudományos kutatást s a szellemi szükséglet kielégítését egyedül azok teszik lehetővé. Nézzük végig Európa összes kis városait, melyek a vidék szellemi középpontjaivá tudtak vergődni: e feltételt nem nélkülözi egy is. Minél gazdagabbak könyvtáraik, minél teljesebbek gyűjteményeik (nem csupán a múzeumbeliek, de az eleven gyűjtemények is, minek a füvészkertek, állatkertek, akváriumok, mert ezek is tudományos rendszer alapján ren­* Ezt a rendszert a praktikus angol régóta sike­resen gyakorolja. * A magyarországi múzeumok és könyvtárak cím­­könyve.

Next