Hazánk, 1901. június (8. évfolyam, 128-153. szám)

1901-06-01 / 128. szám

VH 1, évfolyam, 128. szám. Szombat, Budapest, 1901. junius 1. HAZÁNK FELELŐS SZERKESZTŐ SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Budapest, VIII., Szentkirályi­ utca 28. Kéziratokat nem adunk vissza. -k Telefonszám 56—23. BUDAY BARNA. Előfizetési ára: Egész évre 28 kor-1 Negyedévre 7.—kor. .... . .....— , „ Félévre _14 « | Egy hóra_2.40 e Egyes szám 8, Vidéken 10, Pályaudvarokon 12 fillér. Ének Fiuméról. Budapest, május 31. (1.) Annyi támogatás, annyi millió el­költése után Magyarország egyetlen ten­geri kikötő városa még mindig nincs ott, hol lennie kellene. Ezt vallották be azon a tanácskozáson, melyet Hegedűs minisz­ter a fiumei kereskedelem fejlesztése ér­dekében összehívott. A kereskedelem las­san fejlődik, a hozott áldozatok nem ál­lanak arányban az elért eredményekkel s új sikerekhez új állami kedvezések szük­ségesek. A eddigi politikával azonban sok tekintetben szakítani kell, mert az állam eddig csak a nagy bankok által létesített vagy támogatott vállalatokat tartotta szem­ előtt, azokra pazarolta kedvezéseit. Ezek mellett a gyönge versenytársak vagy tönkre mentek, vagy nem bírtak kellően fejleni. Szerencse, hogy ezt Hegedűs észrevette s még nagyobb szerencse, hogy eljutot­tunk a tanácskozás megtartásáig, legna­gyobb szerencse volna azonban, ha gróf Szapáry László eldicsekedhetnék azzal, hogy az ő kormányzósága idejében sike­rült a múltak hibáit kijavítva. Fiumét az igazi és biztosított fejlődés útjára terelni. Régen ismerjük Fiumét előnyeivel, aspi­rációival és a rokonszenvnek azokkal a nyilvánulásaival, amelyeket a mainál ne­hezebb időkben Magyarország iránt kifeje­zett. A Corzója hatalmas platánjai alatt nem egyszer álmodoztunk magyar imperia­lizmusról, annak megteremtésében jelen­tékeny szerepet szánva Trieszt verseny­­társnőjének, a friss, fiatal, pezsgővérű magyar kikötővárosnak is. Csakhogy az ábrándok által szépnek festett jövővel szemben nem titkolhattuk el azt, hogy a nagy tervek megvalósítása tekintetében Fiumétól, a geográfiai helyzet előnyein túl, ugyan keveset várhatunk. Hiszen a magyar kikötőváros igazában véve ugyan kevéssé magyar s csak a vak nem látja, hogy azoknak az erőfeszítések­nek nyomában, amelyeket a kormány a magyarosítást illetőleg tett, nem járt a kellő eredmény. A haladást lerontotta az antipathia, mely a lakosság egyes rétegei­ben eltagad­hatatlanul meg van s mely nem átalja kicsiny dolgokat is nagggyá fújni föl, ha azt a speciális fiumei chauvinizmus ugy parancsolja. Fiumének még vendéglőiben is csak elvétve értik a magyar szót, annál kevésbbé máshol. Lehet-e arra számíta­nunk, hogy Fiume, mely sem nyelvében, sem érzelmeiben nem akar közeledni az anyaországhoz, képes lesz annak érdekeit kifelé igazán képviselni? Trieszt példája inkább igazolja ezt az aggodalmat, mintsem hogy eloszlatja. Ha az osztrák kikötőt Fiuméval hasonlítjuk össze, kétségkívül nagy a távolság, de e halhatatlan reformátor tekintélye. Azt mondja Beöthy, hogy hála Istennek túl vagyunk a kriti­kai visszahatásnak azon az idején, mely eszté­tikai és tudományos igazságkeresésében az egy­oldalú és kicsinyes igazságnak igaztalanságával ítélte meg Kazinczyt. Valóban túl vagyunk ez időszakon, mely husz-harminc év előtt uralko­­dott.De hát miért volt e kor igazságtalan Kazinczy, Kisfaludy Sándor és Károly, Vörösmarty és társaik iránt ? Mert oly eszmék uralkodtak, melyekkel Kazinczy, a két Kisfaludy, Vörösmarty stb. majd minden sora ellenzésben állott. Hisz egész lel­künket elfödte, elárasztotta a realizmus az ő orthológiájával, vallási és erkölcsi sü­lyedésével, kozmopolitizmusával, érzéki léhaságával, a csa­ládi, egyházi és állami élet bomlásával, az egyén, különösen a nő emancipálásával, a merkantil gondolkodás féktelenségével, a szocializmus győ­zelmes haladásával. Mikor ily eszmények lelkesí­tettek bennünket, ki tudta volna élvezettel ol­vasni Kazinczyt és társait? Ekkor már nem Toldy, hanem Gyulai és Szarvas Gábor stb. szemüvegén néztük az ideáli­­sabb idők e nagy embereit, kikről természe­tesen kevés vagy semmi jót sem tudtunk mon­dani, csak irodalmi buzgóságukat dicsérni vagy mint Gyulai tette Vörösmarty életrajzában, nyel­vét magasztalta, melyet már ő sem tudott ol­vasni, legfölebb Csongor és Tündében a manók kedves incselkedésének reálisabb nyelvét. Most valóban más időket kezdünk élni vagy legalább akarunk élni. Ma sírva tekintünk vissza az el­múlt harminc-negyven esztendőre, melyek tönkre tették a magyar nemzet oszlopait, földönfutóvá tet­ték a középbirtokos nemességet, a nemzeti élet e gerincét. Kényes szemmel tekintjük az omladozó mellett nem szabad elfeledni azt sem, hogy Trieszt Hamburggal, Brémával össze­­mérve tulajdonképpen hanyatlik és éppen nem érte el azt a jelentőséget, amelyre Ausztriával szemben hivatva volt és van­ ma is. A német kikötők eredménynyel versenyeznek vele még ott is, ahol neki egyedül kellene állani. Csupán állami támogatással nagy dolgokat elérni keres­kedelmi téren sem lehet. Ezt kezdi mu­tatni Fiume, amelynek fejlődése a fennebb érintett okokon kívül azért akadt meg, mert tulajdonképpen hiányoznak a vállal­kozó, szemes, tapasztalt és eredménynyel dolgozó kereskedők, sőt hiányzik az az anyag is, amelyből ilyenek formálhatók lennének. Ne áltassuk magunkat. Az a nagyobb, részt szláv elem, mely ma Fiume lakói­nak többségét kiteszi, nem való arra, hogy bennünket nagy kereskedőházakkal és vállalkozó úttörőkkel ajándékozzon meg. Hiába beszél olaszul, származásának, faji jellegének hézagait ez a tény nem­ törüli el. Maga az olasz faj is elveszítette, azt a kalmár szellemet, mely századokon át oly magasra emelte, helyét angolok­ és németek foglalják el. A fiumei kérdés sarkköve tehát az, honnan veszszük azt az emberanyagot, mely a ma fenndolgozók helyébe lépve nemzeti aspirációinknak nem csak leté­kastélyokat és udvarházakat, melyekben jólét és nemzeti önérzet, magyaros vendégszeretet és barátság uralkodott, most pedig a hazug libera­­lizmus idegen képű hívei fogadnak, ha fogadnak! Valóban a tudománynyal kellene haladni. Beöthy urnak és nem írna oly semmitmondó megemlékezést Vörösmartyról, mint aminőt a Kisfaludy-társaság megbízásából készített. Némi helyesség, igazság látszata van Beöthy l­e mondásában, hogy mi nemcsak műveikben, hanem nemzeti művelődésünket illető lángoló törekvésükben és mérhetetlen hatásukban látjuk őket t. i. Kazinczyt és más újítóinkat, aposto­lainkat. De ha elemezzük e mondást, megint kevés vagy semmi se derül ki belőle. Mert sze­rinte alig dicsérhetjük műveiket, inkább lángoló törekvésüket és mérhetetlen hatásukat. De hát miért magasztaljuk lángoló törekvésüket és miért volt mérhetetlen hatásuk ? Azért, mert eszméik voltak, melyek eltértek a hatvanas, hetvenes és nyolcvanas évek reális eszméitől, hanem megegyeztek a XIX. század hajnalán uralkodó eszmékkel. Ezért volt sikerük és hatá­suk. Ha Saint-Beuve, Schmidt Julián, Gottschall, Brandes, Gyulai, Salamon stb. nézeteit hirdették volna, hiába minden lángoló törekvés, elmarad a mérhetetlen hatás. Igazán, minden hatásunk attól függ, minő eszméket hirdetünk. Egyelőre hiú és haszontalan minden lángoló törek­vés, ha nem a kor eszméit hirdetjük. Sze­gény Katona József vagy Schopenhauer Arthur vagy lord Byron a múlt század elején oly eszmék kifejezői, hirdetői, apostolai voltak, melyek nem egyeztek meg azon idők árjával s akkor nem is volt mérhetetlen hatá­suk, mig utóbb bekövetkezett ez a mérhetőnap A HAZÁNK TÁRCÁJA Kazinczy mai és hajdani világosságban. A «Hazánk» eredeti tárcája, Beöthy Zsolt a Kisfaludy­ Társaság szerdai ülésén kegyelettel emlékszik meg Kazinczy száz év előtti szabadulásáról. Szépen, gondosan van írva. Élvezettel olvassuk rajzát. De mihelyt ele­mezni akarjuk és a jelenségek okait keressük, látjuk, mennyire elmaradt a tudomány mai állá­sától. Cikke végén említi, hogy ma bizonyára más szemmel tekintjük Kazinczy pályáját és irodalmi hagyatékát mint félszázaddal ezelőtt Toldy Ferenc látta. Halhatatlanságát nem munkái tudományos és művészi érzékének túlságos fölbecsüléséből hirdetjük, mondja Beöthy és nem veszi észre, hogy már kegyeletes visszaemlékezése is annak a nagy nemzeti reakciónak, egyik jelensége, mely hat hónap előtt mintegy az ismeretlenség és ol­vasatlanság homályából egyszerre előrántotta Vörösmartyt és a nemzeti lelkesedés alakjává tette. Ma az idealizmus győzelmes haladásával az egész világon a patriotizmus, az imperializ­mus, a vallás-erkölcsi nevelés, a férfias önérzet, a nemzeti nagyság és büszkeség, a nyelv neoló­­giája, az idegen szók üldözése, az agrárizmus vagyis a magyar gazdák megmentése, a merkan­til gondolkodás háttérbe szorítása, a hamisítások megakadályozása és üldözése stb. jelentkezik, te­hát azon eszmék, melyek Kazinczyt és korát lelkesítették. Azért szemlátomást emelkedik a Előfizetőinknek a mezőgazdaság körébe vágó apró hirdetéseit díjtalanul közöljük. (L. 11. oldal.)

Next