Hazánk, 1901. július (8. évfolyam, 154-179. szám)
1901-07-02 / 154. szám
.V VIII. évfolyam. 154. szám. Kedd. Budapest, 1901. julius 2. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Budapest, VIII., Szentkirályi utca 28. Kéziratokat nem adunk vissza. -$c Telefonszám 56—23. FELELŐS SZERKESZTŐ BUDAY BARNA. —— - . —— ■—— ........ t. — Előfizetési ára: Egész éve 28 kor-1 Negyedévre 7.tvr. : Félévre_ 14 « Egy hóra_2.40 « Egyes szám 8, Vidéken 10, Pályaudvarokon 12 fillér. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg gyorsan szíveskedjenek intézkedni, nehogy a lap szétküldése fönnakadást szenvedjen. Uj iparpolitika. Budapest, julius 1. (T. N.) Abban az imponálóan nagy és részletes iparstatisztikai műben, melyet a kereskedelmi minisztérium pár nap előtt közzétett, a múlt fejlődésének vázolásán kívül elő vannak adva azok az elvek is, melyeken a magyar iparpolitikának haladni kell, ha a múlt botlását ki akarjuk kerülni s a hanyatlás helyébe igazi haladást akarunk ültetni. A kisipar hanyatlását évek során át úgy tüntették föl, mint a haladó idők ki nem kerülhető követelményét. A termelés tömegébe szerelmes politikusosok egészen természetesnek találták azt, hogy a nagy halak felfalják a kicsinyeket és nem gondoltak azzal hnö védként proklamálva a kannibalizmust, nemcsak azzal az elvvel jutnak ellentétbe, amely a legfőbb jót akarja a legtöbb egyén részére biztosítani, hanem kiirtva, elűzve a kisipar munkásait lassúvá, sőt lehetetlenné teszik az ipar egészséges fejlesztését is, mert megsemmisítik vagy másfelé terelik azt a népréteget, amely nemzedékről nemzedékre e téren munkálva az ipar munkásainak legbecsesebb részét szolgáltathatta volna. A kisipar pusztulásában nemcsak a mi tapasztalatunk, hanem a hivatalos jelentés szerint is, nagy szerepet játszott Hegedűs elődeinek hézagos politikája. Az iparosok oktatása körül sokáig mi sem történt, az olcsó hitel kieszközlése helyett pedig megvárták azt, míg az agráriusok vezére hitelszövetkezeteivel bebizonyítja, hogy a paraszttal is lehet dolgozni. Akkor kezdték észrevenni, hogy a kisiparosokon engedni rajta száradni az ellenkezőt s így a parasztoknál alacsonyabb kategóriába sorozni azokat, akik saját véleményük szerint amazoknál annyival feljebb állanak, talán mégsem lehet. így aztán lassanként fordult a világ s máig oda jutottunk, hogy a kisipar támogatása a magyar iparpolitika vezető elvévé emelkedett. Hegedűs okosan és humánusan cselekszik, amidőn ezt bátran és határozottan kimondja. De a régi politika romjainak eltakarítása nehezebb, mint volt a rombolás démonjainak szárnyra bocsátása. A másik elv az ország agrár jellegére támaszkodva azt követeli, hogy a földmiveléssel kapcsolatos iparágakat kell elsősorban fejleszteni. Kell-e mondanunk, hogy ez is helyes és nem kevésbbé dicséretes az a harmadik, mely azokat az iparágakat akarja emelni, amelyekben legnagyobb az ország fogyasztása, így a fonó- és szövőipart, amelynek termékeire évente mintegy 360 millió koronát adunk ki, persze részben külföldieknek. Az iparpolitika azonban még ha helyes nyomon indul is, csak úgy fog célt érni, ha törekvéseit a többi kormányzati ágakban kifejtett tevékenység nem paralizálja. Ha például a kincstár az ő közvetett és ugyan nagyra fölcsavart fogyasztási és egyéb adóival nem teszi drágává a munkabért s nem veszi ki az iparos kezéből fáradsága jogos jutalmát. Ha amint azt a kassai agrárgyűlés is hangoztatta, annyira megjavítják az egészségi viszonyokat, hogy az iparosok nem pusztulnak ki egy-két nemzedék után, hanem vidáman űzik az apáiktól öröklött mesterséget. Ha nem tartjuk lealázó dolognak a bureauk nyugalmas, de hálátlan munkája helyett az ipar mezején keresni babérokat és munkakört magunknak. Hiszen az, mi nemzeti szempontból annyira szükséges, egyénileg sem lehet lealacsonyító. Tudjuk, hogy a vidék és a falvak lakossága mily végzetes következetességgel igyekszik a városok felé. Sokan azt hiszik, ftood ott £prrif ~ iparforoll'll- fitt» hogy. A szóban forgó miniszteri jelentés arról panaszkodik, hogy éppen nincsen igy. A törvényhatósági, tehát nagyobb városokban, az iparos népesség 1860 óta relative, azaz az egész népességhez mérten felötlően apad. Mi lesz tehát a többiekből? Hivatalszolga és proletár, felelik a sötéten látók és pedig nem jogosultság nélkül. Csakhogy ily kontingensekkel a A HAZÁNK TÁRCÁJA Cseklész. A a Hazánk eredeti tárcája. A cseklészi állomásfőnök, kicsi, kövér, derék öreg úr, kivezet a perronra, megmutat a távolban három karcsú tornyocskát — ez az Esterházy-palota — s megjelöli a legegyenesebb utat, amely odaviszen. Az állomáson túl rettenetes portenger, kétoldalt magas sövénykerítés, de ami közbül esik: por, por és por, ráadásul egy nagy porfelleg, melynek tartalma a poron túl egy szép, ló, mely kocsi elé fogva ficánkol; a a kocsi amolyan tót szekér, rajta három párhuzamosan egymás mellé fektetett deszka. Az elsőn hetyke tót legény, mellette kékkendős leány; a másik két deszkán egymással szemben hat cseklészi szép parasztlány; túl poron, és túl bőségen át ők gondtalanul éneklik a jókedvük dalát. A portenger, ize szerint, a szó szoros értelmében keserű; megvigasztalja azonban a magános járókelőt, hogy illusztris por ez, ami most némiképpen kellemetlen. Erre száguldoztak ugyanis kétszáz évvel ezelőtt Károlyi Sándor és Ocskay László kurucai, Eszterházy Dániel uram tatár nyilasai Ausztriába, hogy a Bercsényi kedve szerint való magát, hogy némi «diverzió» megcselekvésével zavarják meg a németet. Mire pedig a német összeszedte volna, merre száguldozik a «diverzió»: már csak porfelhő jelölte a kurucok nyomát. Rettenetes porfelhő lehetett az akkor,anyairól tán fogalmat ad, hogy abban, amit most ver föl egy jó tót ló, egész kényelmesen megfuladhat ötven kulturember. De kezdődik a falu : Cseklész. Barnára mázolt szép tiszta földszintes házikók, némelyiken fehérre meszelt kockák valami kezdetleges ornamentikát akarnak mutatni. A falu népe a házak előtt áll s izgatott, kipirult kíváncsisággal lesi a kastély felé vonulókat. A lányok közül minden harmadik tiszta vonásu, az orruk nem fitos s valami naiv, félénk pikantériával kisérik a bevonuló úriembereket. A cseklészi férfiak között olyan szálas, szakállas alakokat lát az ember, amilyenek a horvát slipperesek, akik kitűnő talpfákat készítenek a magyar államvasutaknak. Tudni kell, hogy Cseklész eredete szerint horvát kolónia, amelyet Mária Terézia idejében telepítettek meg az Esterházy-grófok. A telepesek megőrizték eredeti szokásaikat, szellemükben azonban erősen magyarosodnak. Az idegent falu hosszán vegyesen hol magyar, hol tót köszöntés üdvözli. A falu leghosszabb utcájával egyenesen a grófi kastélyba torkollik. Erre az úri rezidenciára a Nordau filozófiája szerint rá lehetne fogni, hogy a késői Renaissance politikája szerint épült. Az olasz zsarnokok ugyanis eleinte meredek hegyoldalon, megközelíthetetlen magasságban építették sziklafészkeiket. Később azonban, mikor kifejlődött a nagyszerű, az utolérhetetlen olasz államművészet, a condottierek levonultak a síkföldre kormányozni s építettek kecses szép palotákat, amelyekről férfias erő és leányos báj ragadtatja el a nézőt, aki most megbámulja. Annak idején azonban a férfias erőnek más rendeltetése volt természetesen. A cseklészi kastély külsejében az erőhatalomnak egyéb jeleit nem mutatja, mint a pompásan kovácsolt hullámos vasrostélyokat, amelyek az ablakokat védik és díszesítik. A rostélyok mögött krémszínű nehéz selyemfüggönyök misztikus pompát sejtetnek. Egyéb vonatkozása azonban nincsen a Rennaissance-szal. Építője a híres Fischer von Erlach, aki a kastélynak kert felé néző homlokzatát egészen olyannak csinálta, amilyen volt még nemrégen a budai várpalota. A homlokzat előtt kétoldaliirizáló, opalizáló virágpompa, két nagy köralakú virágágy, mely a kertészművészetnek megbámulni való alkotása. A köröndök egyéb díszei: férfi-mellszobrok; messzebbről egyik Schopenhauerhez, a másik Chopinhez hasonló, a harmadiknak arcán mintha olyan feneketlen voltaki mosolygás játszadoznék, amilyennel magát a vén pogányt faragta ki Houdon mester halhatatlan bravúrral. Lehet, hogy a valóságban nem igy van, de a hatás igy határozottan érdekes. Virágözönnel, mellszoborral szemben kis facsoport, alatta egyszerű faasztal, tapadok; itt költi el a reggelijét gróf Esterházy Mihályné, a kastély mostani úrnője. Innen a fák sűrűjén által házcsoport látszik három épület, előttük nagy körülkerített aréna . Előfizetőinknek a mezőgazdaság körébe vágó apró hirdetéseit díjtalanul közöljük. (L. 11. oldal.)