Hazánk, 1903. május (10. évfolyam, 103-128. szám)
1903-05-01 / 103. szám
X. évfolyam. 103. szám. Péntek* Budapest, 1903. május 1. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Budapest, VIII., Szenfőkirályi utca 28. Kéziratokat nem adnak vissza. * Telefonczím 23—23. FELELŐS SZERKESZTŐ BUDAY BARNA. Előfizetési ára: Egész évre 28 kor.Negyedévre 7.—kot ■________ ... Félévre _ 14 « | Egy hóra _ 2.4© « Egyes szám 8. Vidéken 10, Pályaudvarokon 12 ---------1 , . ............... • • Összegezés: Budapest, április 30. (B. B.) «Még a kormány legodaadóbb hívei is jogosnak és jóhiszeműnek ismerik el azt a küzdelmet, hogy a katonai követelésekkel szemben a nemzeti követelések érvényesíttessenek. Csak az időszerűséget vitatják ...» Többek között ezt írta tegnap a «Magyarország.» Ez a vallomás, melyet a mai obstrukció legbuzgóbb sajtója tesz, okos is, találó is, gondolkoztak is. Megállok mellette. Már-már hinni kezdettem, hogy a többség meg a kisebbség lelki világa között áthidalhatlan örvények tátonganak. Látva a parlament mai forrongását, mindenki arra a kétségbeejtő gondolatra jut, hogy a tombolásig fokozott obstrukciót csakis mélységes érzelmi ellentétek idézhetik elő. Sőt a sajtó is azt hangoztatá eddig, hogy «küzdünk az osztrák szellem ellen.» Ki képviselné e szerint az osztrák szellemet? A többség? És ki képviselné a magyar nemzetet? A kisebbség! Szörnyűség lenne így felállítani a tételt, hogy a magyar országgyűlésen a nemzeti eszményeket és a nemzeti jogokat leveri az osztrák erőszakot képviselő többség. Ilyen többségnek neve bitang lenne, létezése átok, jutalma a megvetés. De ilyen többség nincs. A tizenkilencedik század anyái ne pironkodjanak a történelem előtt. Hazaárulókat ők nem szültek. Ezek az anyák inkább frázisokat szültek. Ha egy-egy ilyen nagy frázis kitátja száját, azt hiszem, hogy a szívem megszakad. Ha hallgat, megtudom, hogy inkább éhes vagyok. Ha a Bartha Miklós cikkeit olvasom, azt hiszem, a hazát eladták. De mikor a Széll beszédét végighallgattam, úgy éreztem, hogy egy bicskát sem adtak el. Polónyi beszédjéből sír felém a többség által kijátszott nemzet. Darányi tegnapi beszédében a kisebbség által feltartott nemzeti haladás panaszkodik. A többség is panaszkodik, a kisebbség is kesereg. Lengyel és Papp Zoltánék a padot verik és úgy keseregnek. Szavaztatnak, szónokolnak, közbekiabálnak, kezükkel, lábukkal és fejükkel támadnak valamit. Mi ez a valami? Vagy 7 millió új katonai költség. Mit kérnek érte? Nemzeti hadsereget. Ki adhatja meg ezt? A nemzeti akarat következetes érvényesítése és az idő. S kitől kérik ezt? Széll Kálmántól. Megadhatja Széll Kálmán a nemzeti követeléseket akár hét, akár hetven millióért? Nem adhatja meg. Miért? Mert nem tőle függ. Megadhatja talán más kormány? Nem, a mai törvények alapján semmiféle nemzeti miniszterelnök nem elégíthetné ki az ellenzéket. Mit csinál tehát az ellenzék? Tombol. Mit követel? Hogy mondjon le Széli. Mit érne vele? Nem tudja. Hát miért követeli? Azt sem tudja. Folytatom a kérdéseket. Ellenzi-e a többség a nemzeti aspirációk érvényesülését? Nem ellenzi, csupán azt mondja, hogy azokkal a követelésekkel most előállani egyszerre nem időszerű, mert végrehajtani e követeléseket most úgy sem lehet. De ha most nem, hát mikor ágaskodjunk? Hát akár mikor máskor, mint éppen most. Miért? Azért, mert nyakunkon a kiegyezés, új vámtarifa kell, hogy szerződhessünk s egész világgal szemben rendezhessük kereskedelmi viszonyunkat, aminek megakasztása kimondhatlan veszteségekkel jár. Ohé, hát az ellenzék ne ismerné e küszöbön álló nehéz feladatot ? De ismeri. Vagy talán azt nem tudná az ellenzék, hogy a véderővita a jövő évben megújul s a nemzet gazdasági érdekeire való tekintetből a most félretett vitát akkor teljes erélylyel folytathatja? De tudja ezt is az ellenzék. Hát akkor miért erőszakoskodik éppen most ? Azt már a jó Isten tudja. Végzek a kérdésekkel, konstatálom, hogy a többség és kisebbség között mélységes érzelmi ellentétek nincsenek. Az ellenzéknek s a kormánypártnak hazafisága, akarata s célja fedezik egymást. A nemzeti aspirációk történelmi s jogi forrásai amott is épp úgy buzognak, mint emitt. Összeütközés tulajdonképpen csak az időszerűség kérdésében van. Egyszerre vagy fokozatosan. Erőszakkal vagy a lépcsőzetes haladás útján. Hangulatokkal vagy tervszerű cselekedetekkel. Itt vannak a vita voltaképpeni tengelyei. «Én most akarom», mondja a kisebbség. «Én az idővel akarok haladni», mondja a többség. A kisebbség azt mondja, hogy az ő akarata dönt, mert a jobbik. De a többség akarata is jobbnak véli magát. Az akarat célja, értékes önbecslése nem dönthetik el a vitát Jól van, mondja a kormánypárt, győzzön tehát az akarat számbeli mennyisége. Nem így, mondja az ellenzék, győzzön az akarat prepotenciája. Mondja a «Magyarország», hogy az időszerűség áll közöttünk. Igaza van. De ha annyira megértjük egymást, hogy csak az időszerűség a vitás, hát akkor ,szabad-e e vitának mérlegére rávenni a parlamenti szabadságot s a nemzet óriási gazdasági érdekeit?! Darányi miniszter előadta tegnap, hogy a belfejlődésnek mily nagy feladatait akasztja meg az obstrukció. Az ellenzék azt mondja, hogy igen ám, de nem mi akasztunk, hanem ti. Jól van. A kérdés vitás. Mit követelne azonban az engedékenység az ellenzék részéről? Ugye, neki a legális többség előtt kellene meghajolnia? Ellenben ugye, a kormánypártnak a kisebbség előtt kellene meghajolnia? Melyik fél részéről könnyebb a meghajlás? Melyik alkotmányosabb? Melyik kötelezőbb?! Az idő fekszik köztünk. Az idő azonban nem fut el tőlünk, mert mi is vele haladunk. Az akarat is a mienk marad. Idő is lesz,akarat is lesz,, nemzet is lesz egy év múlva is, tíz év múlva is. Kinek érdeke tehát megállítani az időt, az alkotmányt és a nemzetet ? Ez csak annak érdelje,aki saját akaratának következetességében nem bízik. Ilyen akaratnak rugója a virtus-vágy, neve makacsság. Az ellenzék akarata most ilyen akarat. Céljában üdvös, de módszerében káros és eredményében végzetes. Még csak egyet szeretnék tudni. Az időszerűségről lévén szó, kérdem, hogyha a nemzet egy év múlva a kiegyezés, a kereskedelmi szerződések s a beltevékenység terein végezne legsürgősebb ügyeivel: hát ekkor váljon gyengébbé válnék-e a nemzeti követelések kifejtésére? Ugy-e nem! Kockáztatná-e azt, amit most kockáztat? Ugy-e nem! Miért vitte tehát bele az ellenzék a gyenge nemzetet ma, a gazdasági feladatok befejezése előtt, a kockázatos harcba? Nemde azért, mert «addig üsd a vasat, amíg meleg». A közvéleményt féltik tehát a kihűléstől? Ez a feltevés nem méltó a nemzethez. Vagy talán saját lelkesedésük kihűlésétől tartanak? Ez a feltevés nem méltó hozzájuk. Melyik feltevéshez nyúljak tehát, hogy megértsem az ellenzék makacs erőszakát? Egyetlen feltevésem marad hátra. Ez az, hogy az ellenzék ma kisajátított téren mozog. Nagy mozgalmához a parlament egyéb elemei az észszerűség és időszerűség tiltó szempontjai miatt nem csatlakozhattak. E tiltó szempontok idővel megszűnhetnek s az ellenzéknek a népszerűséget meg kellene másokkal osztania. Ilyen megosztásra azonban nem vágyik. Ő azt akarja, hogy a népszerűség kertje csupán számára teremjen virágokat. Legyen övé a rózsa s politikai ellenfeleié a tövis. Körülkeríti tehát ezt a kertet a gyakorlati lehetőség minden közeledése ellen, hogy kizárólagosan saját javára őrizhesse meg a népszerűség politikai tőkéjét. E kerítésen belől mámorító nemzeti gondolatokkal ölelkezik és csókolózik a csillagokkal, de úgy, hogy mások is lássák és különösen azért, hogy sokan lássák. íme, az ellenzék most szerelmet vall a holdnak, de a termékeny földet megveti. Esküszik a nemzeti jogokra, de a nemzeti akaratot képviselő legális többség jogai előtt nem hajlik meg. Hirdeti a törvényt, de követi az erőszakot. Követeli a gyors haladást, de a minden- Eiőfizetőinknek a mezőgazdaság körébe vágó apró hirdetéseit díjtalanul közöljük.