Hazánk, 1903. május (10. évfolyam, 103-128. szám)

1903-05-01 / 103. szám

X. évfolyam. 103. szám. Péntek* Budapest, 1903. május 1. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Budapest, VIII., Szenfőkirályi­ utca 28. Kéziratokat nem adnak vissza. * Telefonczím 23—23. FELELŐS SZERKESZTŐ BUDAY BARNA. Előfizetési ára: Egész évre 28 kor.­­Negyedévre 7.—kot ■________ ...­­ Félévre _ 14 « | Egy hóra _ 2.4© « Egyes szám 8. Vidéken 10, Pályaudvarokon 12 ---------1 , . ............... • • Összegezés: Budapest, április 30. (B. B.) «Még a kormány legodaadóbb hívei is jogosnak és jóhiszeműnek ismerik el azt a küzdelmet, hogy a katonai köve­telésekkel szemben a nemzeti követelések érvényesíttessenek. Csak az időszerűséget vitatják ...» Többek között ezt írta tegnap a «Ma­gyarország.» Ez a vallomás, melyet a mai obstrukció legbuzgóbb sajtója tesz, okos is, találó is, gondolkoztak is. Megállok mellette. Már-már hinni kezdettem, hogy a több­ség meg a kisebbség lelki világa között áthidalhatlan örvények tátonganak. Látva a parlament mai forrongását, mindenki arra a kétségbeejtő gondolatra jut, hogy a tombolásig fokozott obstrukciót csakis mélységes érzelmi ellentétek idézhetik elő. Sőt a sajtó is azt hangoztatá eddig, hogy «küzdünk az osztrák szellem ellen.» Ki képviselné e szerint az osztrák szellemet? A többség? És ki képviselné a magyar nemzetet? A kisebbség! Szörnyűség lenne így felállítani a tételt, hogy a magyar országgyűlésen a nemzeti eszményeket és a nemzeti jogokat leveri az osztrák erő­szakot képviselő többség. Ilyen többség­nek neve bitang lenne, létezése átok, jutalma a megvetés. De ilyen többség nincs. A tizenkilence­dik század anyái ne pironkodjanak a tör­ténelem előtt. Hazaárulókat ők nem szül­tek. Ezek az anyák inkább frázisokat szül­tek. Ha egy-egy ilyen nagy frázis kitátja száját, azt hiszem, hogy a szívem meg­szakad. Ha hallgat, megtudom, hogy inkább éhes vagyok. Ha a Bartha Miklós cikkeit olvasom, azt hiszem, a hazát el­adták. De mikor a Széll beszédét végig­hallgattam, úgy éreztem, hogy egy bicskát sem adtak el. Polónyi beszédjéből sír felém a többség által kijátszott nemzet. Darányi tegnapi beszédében a kisebbség által feltartott nemzeti haladás panasz­kodik. A többség is panaszkodik, a kisebb­ség is kesereg. Lengyel és Papp Zoltánék a padot verik és úgy keseregnek. Szavaz­tatnak, szónokolnak, közbekiabálnak, ke­zükkel, lábukkal és fejükkel támadnak valamit. Mi ez a valami? Vagy 7 millió új katonai költség. Mit kérnek érte? Nemzeti hadsereget. Ki ad­hatja meg ezt? A nemzeti akarat követ­kezetes érvényesítése és az idő. S kitől kérik ezt? Széll Kálmántól. Megadhatja Széll Kálmán a nemzeti követeléseket akár hét, akár hetven millióért? Nem adhatja meg. Miért? Mert nem tőle függ. Megad­hatja talán más kormány? Nem, a mai törvények alapján semmiféle nemzeti mi­niszterelnök nem elégíthetné ki az ellen­zéket. Mit csinál tehát az ellenzék? Tom­bol. Mit követel? Hogy mondjon le Széli. Mit érne vele? Nem tudja. Hát miért kö­veteli? Azt sem tudja. Folytatom a kérdéseket. Ellenzi-e a többség a nemzeti aspirációk érvényesü­lését? Nem ellenzi, csupán azt mondja, hogy azokkal a követelésekkel most elő­­állani egyszerre nem időszerű, mert végre­hajtani e követeléseket most úgy sem lehet. De ha most nem, hát mikor ágas­kodjunk? Hát akár mikor máskor, mint éppen most. Miért? Azért, mert nyakun­kon a kiegyezés, új vámtarifa kell, hogy szerződhessünk s egész világgal szemben rendezhessük kereskedelmi viszonyunkat, aminek megakasztása kimondhatlan vesz­teségekkel jár. Ohé, hát az ellenzék ne ismerné e küszöbön álló nehéz feladatot ? De ismeri. Vagy talán azt nem tudná az ellenzék, hogy a véderő­vita a jövő évben megújul s a nemzet gazdasági érdekeire való tekintetből a most félretett vitát akkor teljes erélylyel folytathatja? De tudja ezt is az ellenzék. Hát akkor miért erőszakos­kodik éppen most ? Azt már a jó Isten tudja. Végzek a kérdésekkel, konstatálom, hogy a többség és kisebbség között mélységes érzelmi ellentétek nincsenek. Az ellenzék­nek s a kormánypártnak hazafisága, aka­rata s célja fedezik egymást. A nemzeti aspirációk történelmi s jogi forrásai amott is épp úgy buzognak, mint emitt. Össze­ütközés tulajdonképpen csak az időszerű­ség kérdésében van. Egyszerre vagy foko­zatosan. Erőszakkal vagy a lépcsőzetes haladás útján. Hangulatokkal vagy terv­szerű cselekedetekkel. Itt vannak a vita voltaképpeni tengelyei. «Én most aka­rom», mondja a kisebbség. «Én az idővel akarok haladni», mondja a többség. A kisebbség azt mondja, hogy az ő akarata dönt, mert a jobbik. De a többség akarata is jobbnak véli magát. Az akarat célja, értéke­s önbecslése nem dönthetik el a vitát Jól van, mondja a kormánypárt, győzzön tehát az akarat számbeli mennyi­sége. Nem így, mondja az ellenzék, győz­zön az akarat prepotenciája. Mondja a «Magyarország», hogy az­ időszerűség áll közöttünk. Igaza van. De ha annyira megértjük egymást, hogy csak az időszerűség a vitás, hát akkor ,sza­­bad-e e vitának mérlegére rávenni a par­lamenti szabadságot s a nemzet óriási gazdasági érdekeit?! Darányi miniszter előadta tegnap, hogy a belfejlődésnek mily nagy feladatait akasztja meg az obstrukció. Az ellenzék azt mondja, hogy igen ám, de nem mi akasztunk, hanem ti. Jól van. A kérdés vitás. Mit követelne azonban az engedé­kenység az ellenzék részéről? Ugy­e,­­ neki a legális többség előtt kellene meg­hajolnia­? Ellenben ugy­e, a kormány­­pártnak a kisebbség előtt kellene meg­hajolnia? Melyik fél részéről könnyebb a meghajlás? Melyik alkotmányosabb? Me­lyik kötelezőbb?! Az idő fekszik köztünk. Az idő azon­ban nem fut el tőlünk, mert mi is vele haladunk. Az akarat is a mienk marad. Idő is lesz,­akarat is lesz,, nemzet is lesz egy év múlva is, tíz év múlva is. Kinek érdeke teh­át megállítani az időt, az alkot­mányt és a nemzetet ? Ez csak annak érdel­je,­­aki saját akaratának következe­tességében nem bízik. Ilyen akaratnak rugója a virtus-vágy­, neve makacsság. Az ellenzék akarata most ilyen akarat. Céljában üdvös, de módszerében káros és eredményében végzetes. Még csak egyet szeretnék tudni. Az időszerűségről lévén szó, kérdem, hogy­ha a nemzet egy év múlva a kiegyezés, a kereskedelmi szerződések s a beltevé­­kenység terein végezne legsürgősebb ügyei­vel: hát ekkor váljon gyengébbé válnék-e a nemzeti követelések kifejtésére? Ugy-e nem! Kockáztatná-e azt, amit most koc­káztat? Ugy-e nem! Miért vitte tehát bele az ellenzék a gyenge nemzetet ma, a gazdasági feladatok befejezése előtt, a kockázatos harcba? Nemde azért, mert «addig üsd a vasat, amíg meleg». A köz­véleményt féltik tehát a kihűléstől? Ez a feltevés nem méltó a nemzethez. Vagy talán saját lelkesedésük kihűlésétől tarta­nak? Ez a feltevés nem méltó hozzájuk. Melyik feltevéshez nyúljak tehát, hogy megértsem az ellenzék makacs erőszakát? Egyetlen feltevésem marad hátra. Ez az, hogy­ az ellenzék ma kisajátított téren mozog. Nagy mozgalmához a parlament egyéb elemei az észszerűség és időszerű­ség tiltó szempontjai miatt nem csatla­kozhattak. E tiltó szempontok idővel meg­szűnhetnek s az ellenzéknek a népszerű­séget meg kellene másokkal osztania. Ilyen megosztásra azonban nem vágyik. Ő azt akarja, hogy a népszerűség kertje csupán számára teremjen virágokat. Legyen övé a rózsa s politikai ellenfeleié a tövis. Kö­rülkeríti tehát ezt a kertet a gyakorlati lehetőség minden közeledése ellen, hogy kizárólagosan saját javára őrizhesse meg a népszerűség politikai tőkéjét. E kerítésen be­lől mámorító nemzeti gondolatokkal ölelke­zik és csókolózik a csillagokkal, de úgy, hogy mások is lássák és különösen azért, hogy sokan lássák. íme, az ellenzék most sze­relmet vall a holdnak, de a termékeny földet megveti. Esküszik a nemzeti jogokra, de a nemzeti akaratot képviselő legális többség jogai előtt nem hajlik meg. Hir­deti a törvényt, de követi az erőszakot. Követeli a gyors haladást, de a minden- Eiőfizetőinknek a mezőgazdaság körébe vágó apró hirdetéseit díjtalanul közöljük.

Next