Hazánk, 1903. június (10. évfolyam, 129-152. szám)

1903-06-03 / 129. szám

X. évfolyam. 129. szám.­­Szerd­a* Budapest, 1963 J uniut SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Budapest, VIII., Szentkirályi­ utca 28. Kéziratokat sem adunk vissza. M Tcld­onszim 56*23. FELELŐS SZERKESZTŐ BUDAY BARNA. Előfizetési ára: Egász évre 28 tor.IKegyedávre 7.—kt» ========== Félévre 14 « |Egytóra«.2.40 « Egye­s szám 8, Vidéken 10, Pályaudvarokon 12 fillés. Plósz Sándor, Budapest, junius 2" A «nagy theoretikus» ugyancsak eleve­nére tapintott a gyakorlati életnek. Az előbb idézett névvel szokták illetni Plósz Sándor igazságügyminisztert, aki a pünkösdi ünnepeket megelőző ülésen a képviselőház elé terjesztette törvényjavas­latát az uzsoratörvény módosításáról és kiegészítéséről. Mikor Plósz Sándor tíz évvel ezelőtt leszállott egyetemi kathedrájáról a poli­tikai pályára, hogy idővel miniszter le­gyen, a hivatásos politikusok vállukat vonogatták, azok pedig, akik a jogtudo­mányokkal foglalkoznak, fejüket csóválták. Az előbbiek mondogatták: mit ért egy professzor, a váltójog és perrendtartás specialistája olyan feladatokhoz, amint a közjegyzői állások betöltése a mindenkori politikai raison szerint és lojális kerüle­tek megjutalmazása — királyi táblával vagy fegyintézetekkel, ez utóbbiak pedig sajnálták Plósz Sándor tudását a napi politika kérdéseitől, tüntető képviselők abszolút és relatív mentelmi jogától. Egy nemzedék azonban feltétlen öröm­mel fogadta Plósz Sándor politikai vállal­kozását és pedig a fiatal jogászgeneráció, a volt tanítványok, akiknek küldöttsége ily szavakkal üdvözölte az új igazságügyi államtitkárt: «Boldogoknak, szerencsések­nek érezzük magunkat, mert akitől hallottuk törvényeink kritikáját, attól nyerjük ezek korrektúráját, akitől tanultuk a legtisztább elméleteket, attól fogjuk nyerni modern jogintézményeinket­. Azoknak volt igazuk, akik örültek. Plósz Sándor időközben miniszterré lett s nem­csak tárcája teendőit látja el a Házban és a Házon kívül legalább is oly jól, mint elődei közül a legnagyobbak, hanem majd­nem emberfeletti erővel és lélekkel szer­keszti a törvényjavaslatokat a magyar jog regenerálására. Eiért óriási a teendő az igazságügyi po­litika terén. Amióta a hetvenes években a német váltórendtartást és a kereske­delmi törvényt lefordították magyarra, továbbá Csemegi megalkotta a magyar büntető kódexet, a jogi törvényhozás te­rén Plósz Sándorig édes kevés történt. Büntető eljárásunk sem törvény, sem rendelet által szabályozva nem volt, a rendes polgári perekben pedig még min­dig a merev írásbeliség vagyis a régi skolasztikus elv uralkodik: quod non est in actis, non est in mundo. Magánjogi kódexünk nincs, a civilis jogbiztosság a bírói gyakorlaton alapul s aki ezen jog­­gyakorlatban forog, az tudja, hogy sok kérdésben ahány bírói fő, annyi partiku­láris jogterület van Magyarországon. Ellenben bámulatosan egyöntetű, bár sokoldalú a jogfejlődés a «gyakorlati» élet némely terein, különösen a törvények kijátszásában és a jámbor nép kizsák­mányolásában az ügyesebbek által. A praktikus emberek imponáló leleményes­séggel kitanulták váltó- és kereskedelmi jogunk gyengéit, hiteltörvényeink hiányait s az egész országra kiterjedő jogszokáso­kat állapítottak meg, amelyek érvényesek a délvidéken és Mármarosban egyaránt, így például míg felsőbíróságaink évekig töprengtek, hogy váljon az elővételi ügy­letek hitelezési­ ügyleteir­e, melyekkel uzso­­ráskodni is lehet s mikor eldöntötték, akkor is rosszul döntötték el, addig az elővételek praktikusai már rég egyöntetü­­leg megállapodtak, hogy miként kell ezt az üzletet gyakorolni csekély kockázattal és nagy haszonnal. Plósz Sándor az ő mélységes és az egész jogéletet felölelő széles tudásával nemcsak a szembeötlő hiányok, a nagy törvénykönyvek megalkotását vonta be munkálatai körébe, hanem minutiosus és a legapróbb igazságok iránt is érzékeny természetével kiterjeszti reformáló tevé­kenységét mindenüvé, ahol a jogéletben visszaélést, tehát pótolni és javítani valót talál. Működése tipikus példája annak, hogy az igaz nagyság nem ismer kis dol­gokat, mert mindennek felismeri célját és méltányolja jelentőségét. A büntető perrendtartás még államtit­kársága idején törvényerőre emelkedett; a polgári törvénykezés terén a sommás eljárást szabályozó törvényt még mint egyetemi tanár szerkesztette, s az egész perrendtartásról szóló törvényjavaslatát a szóbeliség elvei alapján, már mint mi­niszter, személyesen készítette; alatta fejeződtek be s tétettek közzé az álta­lános polgári törvénykönyv tervezeté­nek munkálatai is; az egy föld­­mivelő államban annyira fontos, de nálunk legtöbb vidéken még mindig rendezetlen telekkönyvekről, az egész telekkönyvi jog­ról szóló törvényjavaslat most van ké­szülőben. Gazdaközönségünk mindenkor nagy figyelemmel kísérte Plósz Sándor törvény­­alkotó munkásságát. A polgári törvény­­könyv tervezetét az O. M. G. E. tárgyalja egy külön e célra alkotott bizottságban, a polgári perrendtartás javaslatának né­hány intézkedését alkalmunk volt már e lap hasábjain is méltányolni. Későbbi idők az ő működésének értékét minden­esetre ezekből a nagy alkotásokból fogják megítélni s a magyar igazságügy legna­gyobb érdeke, hogy Plósz Sándor addig ne mozduljon miniszteri székéből, amig ezen tervezetek és javaslatok törvényerőre nem emelkedtek. Mégis mielőttünk leg­rokonszenvesebbek azok a kisebb törvény­­javaslatok, amelyekkel Plósz Sándor a jogélet s vele együtt a gazdasági élet egyes káros kinövéseit kívánta szabályozni. Elfogulatlanul, teljes tárgyilagossággal, de kritikus érzékkel vesz tudomást az üzelmekről, melyek a gazdasági és üzleti élet bármely terén törvényeink hiá­nyosságánál fogva lábra kaptak és jobb­­ról-balról felhangzó üres jelszavakra nem hallgatva, egyenes uton és őszintén keresi minden bajnak orvosszerét. A biztosító­társaságok megreformálásáról, az árurész­­let-ügyletekről, az uzsoráról s a keres­kedelmi üzletek átruházásáról szóló tör­vénytervezetek a legközvetlenebb példái az ő általános éberségének és sokoldalú tevékenységének, amelynek azonban min­dig egy az iránya — a tisztességnek ér­vényesítése, az osztó és kiegyenlítő igaz­ság uralma a jogélet minden terén. Plósz Sándor nem agrárius a szó szo­ros értelmében. Az ő őstermelő velleitásai nem terjednek tovább gellérthegyi rózsái­nál és barackfáinál, amelyek alatt fára­dalmait pihenné ki, ha nem vinné oda is midig magával készülőben levő para­grafusait. De ha nem is tartozik az agrá­riusok szűkebb körébe, azért mégis teljes bizalmunkat bírja, mert ami az ő igazság­ügyi programmja, az a mi gazdasági pro­­grammunk, a tisztesség feltétlen érvénye­sülése, az osztó és kiegyenlítő igazság uralma — a gyengék védelme az erősek túlkapásaival szemben. Sőt talán így még kedvesebb nekünk, mintha a mi sorainkból került volna ki, mert a sok politikai inszinuáció között­­ elégtételt szolgáltat a gondolat, hogy ime­n ez az európai nevű jogtudós egyénisége­­ objektivitásával és humanizmusával poli­­­­tikai pályáján ugyanazokat az eszménye­ket szolgálja, amelyeket mi követünk. A magyar gazdatársadalom szervei, az Országos Magyar Gazdasági Egyesület és a Magyar Gazdaszövetség megdöbbenés­sel konstatálták, hogy az a nagy gazda­sági válság, amely nagyrészben rajtunk kívül álló okokból, de épp oly nagyrész­ben az előző kormányok hibás gazdasági politikája folytán a föld népét a tönk szé­lére juttatta, a népesség lelkiismeretlenebb elemeinek alkalmul szolgált arra, hogy a nép szorult helyzetét saját hirtelen meg­gazdagodásukra kizsákmányolják. Kon­,­gresszust kongresszus követett s a gazda-­­ közönség az ország minden részében fel­tárta az uzsora pusztításait s kereste ennek elháritása módjait! Igazságügyi miniszterünk felismerte a helyzet szükségletét s már a törvény­­hozás elé terjesztette uzsora-törvény­javaslatát. Mi ezt a javaslatot méltatni, objektíve Előfizetőinknek a mezőgazdaság körébe vágó apró­hirdetéseit díjtalanul közöljük.

Next