Hazánk, 1903. augusztus (10. évfolyam, 180-204. szám)

1903-08-01 / 180. szám

­­ X. évfolyam. 180. szám. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Budapest, VIII., Szentkirályi­ utca 28. Kéziratokat nem adunk vissza.­­ Telefonszám 56—63. Szombat« Budapest, 1903. augusztus 1. FELELŐS SZERKESZTŐ BUDAY BARNA. Előfizetési ára: E­l­ész évre 28 kor- Negyedévre 7.—kor. 1 Félévre „ 14 « Egy hóra_2.40 « Egyes szám 8, Vidéken 10, Pályaudvarokon 12 fillér. Meglepő fordulatok. Budapest, julius 31. (B. B.) Tegnap éjszaka gróf Szapáry László fiumei kormányzó bevallotta, hogy ő volt a vesztegető. Gróf Szapáry pénzét közve­títette Dienes. Gróf Szapáry jutott arra a boldogtalan gondolatra, hogy megvásá­rolja az obstrukciót és ezzel kisegítse az országot a további bonyodalmakból. A megdöbbentő kísérlet szerzője tehát előt­tünk áll s hajlandó vezekelni tettéért, amit el nem kerülhet. A kormányzói mél­tóságról már lemondott, holnap vallani fog, leleplezi az eset homályos részleteit s aztán önkényt elvonul a politikai ha­lottak kriptájába. Hány élőhalottnak kel­lene már lennie e kriptában, ha a korrup­ció elemeire eleitől kezdve azt a büntetést mérik, amelyet most gróf Szapáry mért ki önmagára! Megdöbbenésünk mellett is a részvét elpalástolhatatlan érzésével látjuk kiemelkedni ezt a szimpatikus és széptehetségű főurat a megvesztegetés rej­télyének örvényéből. Fényes pályafutásá­nak e sülyesztőjénél önkénytelenül is aj­kunkra jön a kérdés: de hát miért tette ezt? A legközelebbi huszonnégy óra talán megfelel erre a kérdésre, mert Szapáry gróf a parlamenti bizottság előtt kimerítő nyilatkozatot fog tenni. Abból majd meg­ismerjük tettének indokait, bár nem kép­zelhető el olyan érv, mely a korrupció erkölcstelen eszközeinek alkalmazását men­teni tudná. Aki részes volt ebben a kor­rupcióban, bárki legyen is az, bármilyen szép célokra is tudjon hivatkozni, mégis buknia és bűnhődnie kell. Ezt vallottuk tegnap és ezt fogjuk követelni holnap is. Szapáry László kijelente állítólag, hogy izoláltan állott a megvesztegetés kísérle­tében, erről tehát a miniszterelnök mit sem tudott és ezért a felelősséget kizáró­lag Szapáry gróf vállalja el. Ezt a kijelen­tést a sajtó már az első pillanatban gu­­nyoros kétkedéssel fogadta. Lehetetlen, úgy mondják, hogy Szapáry gróf, aki kü­­­­lönben sem oly nagyvagyonu ember, az obstrukciósok megvásárlását saját sza­kállára kísérlette volna meg. Szapáry gróf­nak okvetlen állott valaki a háta mögött, s miután a grófot a miniszterelnökhöz személyes jóbarátság fűzi s vele gyakran érintkezik, a legtermészetesebb levezetés az, hogy Szapáry gróf a miniszterelnök tudtával, sőt egyenes megbízásából akarta megvásárolni az obstrukciót. Ezt mondják. Sőt mi több: így gondolkoznak. Hiába veti el a józan ész azt az örült gondolatot, hogy a miniszterelnök egy épp oly­aót, mint naiv kivitelű vesztege­tési módszerrel remélte volna megnyer­hetni a harcot. Hiába tarthatatlan az a feltevés, hogy a miniszterelnök a veszte­getésekben éppen azt az egyéniséget ex­ponálta volna, aki efféle csúnya üzletek­ben a naivságig járatlan s emellett jó­barát. Hiába utasítja vissza a józan ész ezt a logikátlan felfogást, mégis végre ennek adja meg magát, mert jobb és ki­­magyarázhatóbb feltevésbe nem kapasz­­kodhatik, így hát a miniszterelnökre a gyilkos gyanú súlya nehezedik. Már­pedig a vesztegetés gyanújával terhelten kormá­nyozni az országot e boldogtalan pillana­tokban, a legnehezebb vezeklés, amire politikust ítélni lehet. Ha a miniszterelnök bűnösnek bizonyul a ma nyíltan ellene fordított vádban, akkor a leggyászosabb kimúlás bizonyossága előtt áll. Akkor tulajdon pártjának felháboro­dása sújtana rá legkeményebben, mert hisszük, nem akad ebben a parlament­ben olyan politikai bitang, aki egy percig is támogatná a korrupció sülyedéséeit. Abban az egyben nyugodtak és bizonyo­sak vagyunk, hogy a korrupció rut me­rényletére kötél-halál vár. Ámde ha a miniszterelnök egyénisége tisztán kerül ki az események sötétségé­ből, ha­nem csak feltenni fogjuk róla, miként mi még ma is felteszszük, de látni is fogjuk, hogy a vesztegetés vétségében ártatlan: hát akkor ki ad neki elégtételt azért, hogy vádat, piszkot, szidalmat kel­lett elszenvednie méltatlanul s veszszőt futott olyan ítélet miatt, mely igazságta­lan volt? Hát a teljes elégtételt gróf Khuen- Hédervárynak a magyar parlamant nem adhatja meg. Könnyű volt elvetni a közvéleményben a gyanú falánkjait, de kihuzogatni ezeket igen bajos. Törvény előtt a vádló tartozik bizonyítani. A közvélemény előtt a vádlott tartozik a bizonyítással. Senki a minisz­terelnök bevádlóit felelősségre nem vonja. Mindenki azt mondja: vádlott, bizonyítsd be, hogy ártatlan vagy. A vádlók érveit ismeri az egész ország. A vádlott minisz­terelnök igazolására ezúttal csupán egyet­len elképzelhető fegyver szolgál: a férfias szó fegyvere. Gróf Szapáry szavával állít­hatja, hogy a miniszterelnök a vesztege­tésben nem részes s a miniszterelnök ezt az állítást a saját szavával súlyozhatja meg. Az előttünk álló bizonyítási eljárásnak pusztán e szubjektív eszközök állanak szol­gálatában. Én legalább lehetetlenségnek tartom a tárgyi érvek eszközeivel bebizo­nyítani azt, hogy a vesztegetés tervére nézve az előzetes egyetértés nem volt meg. Most már felteszem, hogy mindazok, akik a miniszterelnököt fedhetlen jellemű férfiúnak ismerik, meghajolnak az adott szó bizonyítéka előtt Jól van, de hát mi­csoda földi bíróság kényszerítheti meghaj­lásra azokat, akik a miniszterelnök iránt már hivatalból bizalmatlanok ? Az adott szó szentségébe­n a személybe vetett bizalom alapján a kormánypárt igenis fel fogja menthetni a miniszterelnö­köt, mert ha nem bíznék benne, akkor eddig sem támogathatta volna. Az ellen­zék azonban minden szubjektív bizonyí­ték ellenében a bizalmatlanságot hívja ki, mert ha nem lenne legnagyobb mérték­ben bizalmatlan a miniszterelnök sze­mélye iránt, akkor eddig se támadta volna oly példátlan erőszakkal. A vesztegetés ügyében a lesújtó eredményt tehát elfogad­ják, de a felmentő eredményt nem fogják el­fogadni. A kétségeskedésnek, a gyanúnak fegyvereit tovább is forgatni fogják a mi­niszterelnök ellen s igy a kibontakozás minden józanul elképzelhető módjától közeledés helyett távolabb esünk. Ez az eredménytelenség csalódást jelent a ko­ronára is, a nemzetre is. Mi úgy ítéljük meg a legközelebbi jövőt, hogy a vesztegetés kérdésének legmeg­nyugtatóbb elintézése esetén is tovább húzódik és mérgesedik a szenvedélyes harc, nem a katonai kérdések miatt és nem, is a többség érvény ésülésének oká­ból, hanem most már kifejezetten a mi­niszterelnök személye körül. Eklatáns bi­zonyítéka e helyzetváltozásnak Kossuth Ferenc nyilatkozata, aki a politikai vesz­tegetés tisztázásának bevárása nélkül, ma kijelenté a Házban, hogy ha Héderváry gróf nem távozik, ő is az obstrukc­ió pártjára áll, mert a miniszterelnök sze­mélye végzetszerüleg áll a kibontakozás útjában. Bármily elhatározásra is jutott a mi­niszterelnök e súlyos fordulatok hatása alatt, kétségtelenül igaza van abban, hogy, mint mondá, e pillanatban a miniszter­­elnöki széket nem hagyhatja el. Nemcsak önmagának, de megbízóinak is tartozni azzal, hogy mindaddig férfiasan kitartson helyén, míg a mellének szegezett rut gyanú alól tisztán kikerül, úgy vélik, a miniszterelnök csak erre vár s aztán ha kell, áldozatul veti magát a békés kibon­takozás szempontjainak. Augusztus tizedikéig pedig elnapolták a Ház üléseit, a két irányban is meg­indult parlamenti vizsgálat zavartalan mű­ködése kedvéért. E szünet alatt tegyék politikusaink a helyzetet nyugodt megfon­tolás tárgyává s ha csak egy szikrája is maradt még a békés kibontakozás remé­nyének, igyekezzenek éleszteni, mert ez a hazaszeretet szikrája. Parlamentünk és közéletünk megviselt szervezete sok kom­­plkációt már ki nem bir s mindnyájunk előtt tisztán áll, hogy az erőszak s a belharc folytatása csakis a közjólét és a közszabad­ság nagy érdekeinek romlásához vezethet. Előfizetőinknek a mezőgazdaság körébe vágó apró­hirdetéseit díjtalanul közöljük.

Next