Hazánk, 1904. március (11. évfolyam, 52-78. szám)
1904-03-01 / 52. szám
XI. évfolyam 52. szám. Kedd, Budapest, 1904. március SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Budapest, Vm., Szentkirályi utca 28. Kiziratokat nem adunk vissza. * Telefonszám SB—23. FELELŐS SZERKESZTŐ BUDAY BARNA. Előfizetési ára: ■Msz évre 28 tor-1 Negyedévre 7.—kor. ------------------Félévre___ 11 _ Egy bére_2.40 . Egyes szám 8, Vidéken 10, Pályaudvarokon 12 fillér. A zsidóság birtokfoglalása. Budapest, február 29. II. A zsidóság tüneményes térfoglalásának magyarázatát pusztán az autoektonok kisebb ellentállási képességében keresni nem elég. Rendkívül kedvezett ennek az érvényesülésnek az osztrák politika is, mely a világosi napok után a renitens elemek megtörését s az ország beolvasztását különösen az elnémetesítés útján, ritka erélylyel téve egy minden izében tudatos politikai rendszer vezető gondolatává. Tudvalevő, hogy ez a reakciós terv a zsidóságra nem gondolt, sőt távol állott tőle, hogy a szabadságharc e sok esetben hiú részeseit utilizálja. Ellenkezőleg, Ausztria palástolatlan antiszemitizmusával egyenesen ellenállásra ösztönözte a zsidóságot, melynek gazdasági és politikai jelentőségét egyaránt kevésre becsülte. Egyelőre a bécsi politika a nemzetiségeket forgatta ellenünk ütőkártyaként, gondja lévén rá, hogy ne nőjjünk túl a nemzetiségek fején. Nem lehet tagadni azonban, hogy az emancipáció művelete után a bécsi politika is más szemmel nézte a gyorsan szerephez jutott zsidóságot s amint az osztrák antiszemitizmus ellen kifogást nem emelt, épp úgy nem volt kifogása a magyar közszellemnek filoszemita irányban való fejlődése ellen sem. Jó szemmel nézte a zsidóságnak Magyarországba való átcsapódását s kezdett úgy gondolkozni, hogy az új elemek térfoglalása itt a régi kedvenc gondolatnak is javára válhat. Röviden, a bécsi politika azt várta a zsidóságtól, hogy feladatának öntudatlanul is szolgálatába fog állni. Mi volt a feladat? Ellensúlyozni a nemzeti kultúra erőteljes kibontakozását germán kultúrával; gyengíteni a vármegyéket, mint a nemzeti ellentállás szerveit s evégből a nemzet derekát, a régi középbirtokos osztályt uj elemek alkalmazkodóbb halcsontjával helyettesíteni; a vidék elzárkózott váraiból áttenni a cselekmények szinterét a városokba, melyeknek már kultúrája s társadalma is vegyesebb és hajlékonyabb karakterű; végre pedig a nemzeti konzervativizmust blamirozni és megtörni a haladásnak helyhez és időhöz nem kötött eszméivel. Kétségtelen, hogy ezeknek a törekvéseknek a zsidóság öntudatlan cselekvő eszköze volt. Intelligenciája, élelmessége és kitartása predesztinálta arra, hogy a sziklákat repesztő vízcsöpp szerepét töltse be. Gyors poziciófoglalása széttagolta a társadalmi testet s a közfigyelmet is a benső kiegyenlítésnek oly feladatai között darabolta fel, melyek részben felekezetiek, részben gazdaságiak, részben szocialisztikusak. Már ezek az egymás ellen ható feszerök is gyengítették a nemzeti feszerőt a külső ellenállásban. Nagyon természetes, hogy szervi zavaraink ellen Ausztriának volt a legkevesebb kifogása, mert hisz míg bennünket — hogy úgy mondjam — a faji érvényesülés problémája lekötve tartott s kisszerű tervekhez kapcsolt, az alatt a nemzeti önállóság magasabb gondolataival nem foglalkozhattunk, nagyobb szabású politikai koncepciókról pedig szó sem volt. De a kötetlen szociálódási és fejlődési vágy zavaró hatásaihoz, de a zsenge magyar kultúra befogadó képességének túlterheléséhez még sok más zavaró momentum járult, egyenesen a zsidóság gyors fajsúlyemelkedésének eredményeként. Hogy mást ne említsek, a hamarosan átközvetített modern szellem meglepte a készületlen agyakat s a társadalmi kiegyenlítés utópiáira ébreszté a brutális erőt. Én legalább a szociális forrongásokat jórészben az intelligenciájához képest még mindig nem szocializálódott zsidóság türelmetlenségi, sőt sok esetben megtorlási cselekedetének tekintem. Azután meg a honoráciorok, általában a vezetésre hivatott intelligencia kiválasztásában csakhamar oly lázas tevékenységet fejtett ki, mely sem tömegével, sem nemzeti fajsúlyával arányban nem áll. Hiszen csak az egyetem egyes fakultásaira fele részben küld ifjakat az egy milliónyi zsidóság, annyit, mint a nemzet többi tizennyolc milliója együttvéve. Ez a tüneményes kiválasztás természetesen szörnyű torlódást okoz a felsőbb kereseti pályákon s eredményez egy tülekedő, egy gyenge derekú vezető intelligenciát, mely minden körülménynyel megalkuszik s mely az egyéni érvényesülésnél nagyobb gondolatot nem ismer. Az elmondottakból is bátran megállapíthatjuk, hogy a zsidóság közbejöttével véghezment nagy társadalmi átalakulás és elhelyezkedési zavar a negyvenkilences bécsi politikai tervnek sok vonalon kedvezett. Kedvezett annyiban, amennyiben az egységes nemzet modern alapon való kiépítésének útjába a felekezeti, a faji, a gazdasági, a szociális, a kultúrái problémák özönét állítá. De e nagy foglalatú kérdésből engem e pillanatban nem a múlt, hanem a jövendő érdekel. Azt a kérdést vetem fel, vájjon a magyar zsidóság fejlődési iránya kinek fog kedvezni ezután: a negyvenkilences gondolatnak-e, vagy pedig nemzeti erők kibontakozásának ? Konstatálom mindenekelőtt, hogy abba a közjogi viszonyba, mely bennünket Ausztriával összeköt, a felekezeti kérdés szétválasztó ereje nyúl be évek óta, mind hatékonyabban. Tudjuk, Luegerék ajkáról hangzott el legerélyesebben a «Los von Ungarn» jelszó s csak természetes, hogy erre elsősorban a magyar zsidóság adta meg a visszhangot. A közel lefolyt katonai mozgalmakban is azt tapasztaltuk, hogy a nemzeti ellentállás forrásaiból legbuzgóbban a zsidóság merített, sajnos, csak egy ideig, addig tudniillik, amíg a kormány összetétele a felekezeti közérzést kiengesztelő. Eltekintve azonban ettől, a zsidóság a bizalmatlanság élét minden adott esetben siet Bécs ellen kihegyezni és siet kihegyezni a magyarországi nemzetiségek ellen is, gyakran a sovinizmus túlzásaival. Jóllehet, a nemzeti ösztönnek Bécs ellen való vezetése egymagában még nem azonos a nemzeti politikával s jóllehet, e rohamokban illő rész jutott mindeddig a felekezeti ösztönöknek is, azt az egyet mégis megállapíthatom, hogy a bécsi politika illetéktelen beavatkozásaival szemben a magyar zsidóság bizalmatlansága, ébersége s egész lelki dispoziója hatalmas támaszunkká válhatik akkor, mikor a védekezés csakugyan nemzeti érdekké válik. S így állván a dolog, a bécsi politikai tradíció nem hogy további céljaira nézve szövetséges társat bírna a magyar zsidóságban, sőt ellenkezőleg, benne nevelte és fejlesztette ki a szétszakadásnak leghatalmasabb energiáját. De bár zsidóságunkat az osztrák ellenszenv készteti a nemzeti ellenállás első lépcsőfokára, mégsem ez az ellenszenv az, melynek a zsidóság további magatartására nézve döntő befolyás jut. Meg kell gondolnunk, hogy zsidóságunk hosszú időkön át a kiközösítés tartományaiban élt s ideje sem volt arra, hogy a magyar föld, a magyar szellem és a magyar kultúra hódító hatásaiba beillessze múltját és jövőjét, reményét és lelki vágyait. A gazdasági erőgyűjtés mohó munkája közben az igazi szocializálódás, a társadalmi beolvadás folyamata nem hogy gyorsabban ment volna, ellenkezőleg, akadályokra talált, márpedig társadalmi beolvadás nélkül a nemzeti hagyományokba és célokba beolvadni nem lehet. Azonban ami eddig meg nem történt, az véghezmenendőben van. Mert a magyar zsidóság sovinizmusa nem egyéb, mint erélyes tiltakozás az ellen, hogy a nemzeti beolvadás folyamatán ne esett volna túl. E tiltakozást én megsértem s előre látom, hogy tendenciája hová fog vezetni. Mihelyt túl esik a zsidóság a gazdasági erőgyűjtés nyersebb feladatain (és már igen sokan túl vannak), a társadalmi érvényesülés jogos és vissza- Előfizetőinknek a mezőgazdaság körébe vágó apróhirdetéseit díjtalanul közöljük.