Hazánk, 1904. október (11. évfolyam, 233-258. szám)

1904-10-01 / 233. szám

XI. évfolyam, 233. szám. Szombat» Budapest, 2004. október 1. HAZÁNK FELELŐS SZERKESZTŐ SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Budapest, VIII., Szentkirályi­ utca 28. Hidrátokat nem adunk vissza. -k Telefonszám 59—23. BUDAY BARNA. Előfizetési éra: Egész éTM 28 kor. I Negyedévra 7—kos. —........­­ Félévre _ 14 « |Egy hóra 2.40 . Egyes szám 8, Vidéken 10, Pályaudvarokon 12 fülét. A földbirtok tehermentesítése. Budapest, szeptember 30. r. (s.) Az innsbrucki jogászgy­űlésen a többi égető napi kérdések között tudva­levőleg a földtehermentesítés kérdésével is foglalkoztak és dr. Grabmayer fejtege­tései alapján arra a következtetésre jutot­tak, hogy a földbirtok eladósodása oly nagy arányokban növekszik, amelyek a legnagyobb mértékben aggasztók s ha ennek valami módon véget nem vetünk, keserves gazdasági és szociális betegsé­gek fognak a nyomában feltűnni. Hogyha az innsbrucki jogászgyűlés a külföldi álla­mokban észlelhető állapotokra vonatkoz­tatta ezen kijelentését, mennyivel inkább alkalmazhatók ezek Magyarországra, ahol nemcsak szociális és gazdasági bajok fakadtak máig is a baj nyomában, hanem még ezeken felül nemzeti létünk alapjai is megrendültek. Hogy ez az eladósodás Magyarországon mily mérvű, azt biztos számadatokkal kifejezni nem lehet, mert a földbirtokra betáblázott adósságai­ magasságáról ké­szültek ugyan kimutatások, de mivel az időleges törlesztéseket soha ki nem mutatták, a megbízhatóságra és tüzetes­­ségre e kimutatások számot nem tarthat­nak. De a közélet megfigyelői annyit mégis tudnak és látnak, hogy a földbir­tokra nehezedő terhek évről-évre 4—500 millió koronával szaporodnak és a de­­posszedálás nagy-és kisbirtoknál egyaránt jelentékeny, amit nem nehéz konstatálni a birtokuk­ vesztett és proletárokká vált nagy- és középbirtokosok félelmetes sza­porodásában és a tönkrement kisbirtoko­sok aggasztó mérvű kivándorlásában. Mint­hogy pedig az eladásra kerülő birtokok csak ritkán jutnak olyanok kezébe, akik főleg nemzetiségi vidékeken a magyar nemzeti érdekeket képviselhetnék, ez az oka annak, hogy a növekvő birtokeladá­sok által nemcsak a szociális és gazdasági, hanem értékes nemzeti szempontok is veszélyeztetve jelentkeznek. Hogy a magyar földbirtok vezérlő fér­­fiai ezen aggasztó állapotok előtt szemet hunytak és nem nyugtalankodtak volna eléggé, azt mondanunk nem lehet és nem szabad. Csak végig kell lapoznunk az O. M. G. E. évkönyveit és könnyen fo­gunk meggyőződhetni arról, hogy ez a kérdés már évek óta foglalkoztatja a gaz­dákat Szerit-számát sem tudjuk a gazda­­kongresszusoknak és értekezleteknek, ame­lyek célja volt, hogy rámutassanak e ve­szedelmes állapotokra, hogy megmozgas­sák az ország renyhe társadalmát és figyelmessé tegyék a kormányhatalmat ezen hátrányosan fejlődő állapotokra. A birtok értékének emelkedése csak né­mileg volt képes ellensúlyozni a nemzeti vagyon állagának folytonos fogyását, de a nemzeti életnek nemcsak az a feladata, hogy fentartsa a nemzeti vagyon értékét, hanem hogy a vagyonszaporodás termé­szetes eredményeit a nemzeti fejlődés ja­vára könyvelje. Súlyos dekadencia tehát az, amely bir­tokállapotainkat jellemzi és az eladóso­dás rohamos folyamatának megakasztása legfontosabb nemzeti feladataink közé tar­tozik. A hitelszövetkezetek megalapítása,­­ a földbirtok hiteligényének kielégítésére szolgáló intézmények, a felmondhatlan zálogkölcsönök, az uzsoratörvények, mind e cél szolgálatában jöttek létre, de ezek csak fékezték az eladósodás folyamatát, amely ezek híján még rohamosabban fejlődött volna, azonban teljesen megállí­tani képesek nem voltak. A társadalmi agitációk megállítását te­hát mi sem indokolta s ezeket folytatták is közvetett és közvetlen irányban. A föld jövedelmezőségének és a keresetké­pességnek emelt­se volt az egyik panacea és a hatalmas mozgalmak, melyek egy megfelelő vámtarifa s tehát a földbirtok jövedelmezőségének emelése érdekében megindultak, némi sikerrel kecsegtetnek. Igaz, hogy a minimális gabnavámok mind­eddig életbe nem léptek, de remélhetőleg már nem soká késnek. Ennek kedvező hatását remélhetjük, azonban túlfokozott reményeket ezekhez fűzni nem szabad, nem lehet. Az eladósodás oly nagymérvű, hogy itt más emeltyűket is mozgásba kell hozni, más eszmék megvalósítására is kell törekedni. Ennek a meggyőződés­nek a kifolyása volt a telepítési banknak és törvénynek tervezete, amelyet Darányi, mint hattyúdalt zengett el a földmívelési miniszteri székben, de melynek akkordjai elhangzottak anélkül, hogy az utód, Tallián Béla részéről a legkisebb visszhangot ed­­digelé észrevehettük volna. Milyen szép koncepció volt a Darányi telepítési törvényjavaslat­ tervezete és mily általános örömmel fogadta az ország! A magyar nemzeti állam alapjait mily ha­talmasan szilárdította volna meg e tör­vénytervezetnek megvalósítása. Az eladó­sodott birtokososztálynak milyen kiadó segítségére jött volna ekként az állam, amelynek üdvös beavatkozása a siralmas deposszedálási folyamat elé így egy hatal­mas gátat állított volna. De még ez a telepítési törvényjavaslat sem merítette volna ki egészen az állami feladatokat, amelyek ez irányban megol­dandók. Kifejezést adott e felfogásnak néhai Horánszky Nándor, aki szepsii be­szédében a kisbirtoki terhek állami meg­váltásának gigászi gondolatával jött a kö­zönség elé. Ha egyéb haszna nem is volt a szepsii beszédnek, de az a hatása el nem vitatható, hogy a birtokeladósodás kérdését egész jelentőségében állította az ország elé. R­ámutatott arra, hogy a tár­sadalom már gyenge az orvoslás felada­tának megoldására és hogy az államnak egész vagyoni erejével kell e kérdésnek feküdnie. Az ország gazdaközönsége reménytel­jesen fogadta az állami beavatkozásnak ezen érdekes gondolatát, de azért a VL országos gazdakongresszus nem tartotta fölöslegesnek reá­mutatni arra, hogy e kérdés megoldásánál nem érhetjük be a szociálpolitikai szempontokkal, hanem a nemzeti célokat is előtérbe kell helyezni. A földbirtok tehermentesítésénél tehát nemcsak a birtok nagysága, hanem az eladósodás mértéke — legyen az kis vagy nagybirtok, — képezze a főszempontot és ha az államnak érdekében áll a kis­­birtok fentartása, nem kevésbbé feladata nemzeti szempontból a középbirtok kon­szolidálása is. Ezek azonban mind csak eszmék s mialatt ezen eszmék birálgatásával tölti el idejét a közvélemény, azalatt az eladó­sodás és deposszerálás folyamata folyton növekedő arányban halad előre. Sajnos, de úgy van, hogy ha az államot valamely elhatározó lépésre sarkalja a társadalom, végtelen lassúsággal igyekszik — ha igyekszik — ezen ösztökélésekre feladatainak megoldásához nyúlni. Éppen 25 esztendei erőteljes agitációra volt szükség, hogy a vámtarifában a mező­­gazdasági termelés jogos kívánságai is érvényesülhessenek. Ha nem is ennyi, de szintén hosszú időkre volt szükség, míg a kormányt egyéb mentő­akciók felkarolá­sára is megnyerni lehetett Nem mond­hatjuk tehát azt, hogy a társadalom hiába vet fel egészséges eszméket és hiába agi­tál, de azt el nem lehet vitatni, hogy csak erőteljes és szakadatlan nógatások­nak kell alkalmaztatnak a kormány lomha idegzetének fölvillanyozására. A sok mentőgondolathoz, melyet a tár­sadalom a földbirtok tehermentesítése érdekében fölvetett, most egy újat — bár nem egészen újat — fűzött az innsbrucki jogászgyűlés. Az innsbrucki jogászok kö­rében fölvetették azt a megoldást, hogy törvényesen állapítsák meg a földbirtok megterheltetésének határát, ez azonban nem találkozott tetszéssel, mert a földbir­tokosok nagy részét az uzsorások kar­jaiba kergetné. A jogászgyűlés ehelyett fölkarolta a törlesztéses jelzálogkölcsön­nek egybekapcsolását az életbiztosítás­sal, mely, mint mondok, nem új eszme, mert egy századdal előbb már Angolország- Előfizetőinknek a mezőgazdaság körébe vágó apró­hirdetéseit díjtalanul közöljük.

Next