Hazánk, 1905. március (12. évfolyam, 52-78. szám)

1905-03-01 / 52. szám

Budapest, 1905. Tizenkettedik évfolyam, 52. szám. Szerda, március 1. MEGJELENIK mindennap este 6 órakor , vasárnap kivételével. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII., Szentkirályi­ utca 28. Szerkesztőségi telefonsz.­­ 60—23. Kiadóhivatali telefonsz. s 65—7­1, előfizetési Ára: EGÉSZ ÉVRE KOR. 28.— FÉLÉVRE_____« 14.— NEGYEDÉVRETM « 7.— EGY HÓNAPRA « 2.40 Egyes szám 8, vidéken 10 fill. Pályaudvarokon 12 fillér. Gazdák apró hirdetéseit ingyen közöljük. Felelős szerkesztő: I»IJ DAY BARNA. Kéziratokat nem ad vissza a szerkesztőség.­ ­ Kétértelmű szerep. Budapest, febr. 28. (B. B .) Van benne következetesség, sőt talán áldozatkészség is: elismerem. Ha­nem szereplése mégis kétértelmű. A sza­badelvű pártra gondolok. Becsmérelni, szidni a pártot; őt tenni felelőssé mindazért, ami a nemzet színe előtt is beleegyezésével történt, öt porolni mindenért és mindig csak öt, miután már a porban fekszik, ez nem férfias tornajáték. Ha győz a szabadelvű párt, izgalmat ugyan aligha ismer. Eddig sem ismert. Akinek az ellenzékiség Kain bé­lyege homlokára volt nyomva, az a harc ösvényén járta meg életének pályáját. Bárók, új nemesek, tanácsosok és lova­gok e Káinokból nem jöttek be. Soha nem mosolygott e szerencsétlenekre a pártokon felül álló, királyi kegy. Mintha a jóságos természet is pártállás szerint adta volna meg az embereknek a jellemet, a tehet­séget és köztevékenységre való hivatott­­ságot. A párt kegyeltjeiből százával tá­madtak elő a nagy hazafiak, bárók, ne­mesek, tanácsosok, cím és ranglovagok. Voltak e pártnak bankárjai, írói, házi zsidajai, szállítói, ezekből megjutalma­zott, kitüntetett, felemelt emberek lőnek. Az ellenzék a fekete faj szerepét felté­­be. E boldogtalan­ fajra nem sütött a hegy sugara, tehetségei előtt nem nyílt meg a köztevékenység tere, rideg elnyomás és mellőzés sorsa volt az övé. Most ez a fekete faj felülkerekedett. Most alulra ke­rült az az izgalmat nem ismerő ellenfél. És még mindig százával jutalmazza a maga híveit és még bukása után is a nemzet minden erkölcsi kincse azoknak ölébe hull, akiket a nemzet elitélt. Ez tehát mind igaz ugyan. Emelni meri e bukott tényező a kegyenceit akkor, mi­kor már ő maga is lesújtva van. A levert ellenfél győztes hadvezér módjára oszto­gatja a jutalmakat és ezt tehetetlenül nézni kell. Ah, érteném tehát, ha e nagy­szerű malicia után a győztes ellenfél lo­vagiasságán végleg felülkerekednék a go­nosz megtorlási vágy. Ennyire ingereltet­­vén az emberi érzés gyarlóságai, nem volna érthetetlen, ha a győztes a legyő­­zöttre vad keserűséggel vetné magát és megpróbáltatni akarná vele hosszas el­nyomatásának minden gyötrelmét. Ez igaz ugyan. És ennélfogva, ha mind­azon méltánytalanság és rideg többségi nyomás, melyet a szabadelvű párt mai vezére végső tökélyre fejlesztett, vissza­­háríttatnék e párt vállára: az érzékenyke­dés nem volna helyén. De mégis, hogy kölcsönben menjen mindaz, ami eddig történt; hogy a rideg pártszempont ártó fegyvere megmaradjon, csak működésé­nek iránya változzék; hogy x-párt gyar­lósága most egyszerűen y-párt gyarlósá­gává változzék át: ugy­e ezt a nemzet nem kívánja? Hogy a közhatalom keze­lésének összes nyomasztó egyoldalúságai, a c­égváltozástól eltekintve, a régiben maradjanak, ugy­e ez nem közérdek? És ugy­e bár, a mai többségtől nem a teg­napi többség helyettesítését, hanem he­lyesbítését kívánjuk? Már­pedig, ha a bukott párturalom és kormányzat módszerén és rendszerén javítani akarunk, akkor azon kell kezde­nünk a dolgot, hogy a párturalom mód­szerének mindazon visszásságait kiküszö­böljük, melyeket eddig joggal felpanaszol­tunk, nehogy ezután ellenünk panaszkod­janak. Ott volt e fegyverek között a párt­szempont elfogultsága, a többség abszo­lutisztikus hajlama? Ha ott volt, akkor ki velük! Ott volt e fegyverek között a kor­rupció, a terrorizmus; ott volt az ellenfél lebecsmérlése, a méltánytalanság, a gyű­lölet? Ha igen, akkor ki velük! Nem volt e fegyverek között a nemesebb, a közérdekben való egyezkedési készség; nem volt e fegyverek között a magasabb szempontoktól vezetett kiegyenlítési haj­lam, a magasabb célokban és érzésekben való egygyé olvadás hajlama; hiányzottak azok a fegyverek, melyek még halálos vágásukkal sem ölhetik ki a gavalléros tiszteletet és becsülést? Ha igen, akkor elő kell teremteni ezeket a fegyvereket a magyar parlamentnek nemes és nagy­­célokra összesereglett anyagából, így gondolkozván és igy vágyakozván, nem a vádaskodásnak, a kicsinylésnek és a becsmérlésnek , ellenkezőleg, a kölcsö­nös becsülésnek és az egyetértésnek fegy­vereit szeretném most megkovácsolni, hogy feledvén minden, a nemzethez ké­pest kicsinyes sérelmet, egy nemesebb s nagyobb cél felé vállvetve haladhassunk. Világos, hogy e gondolkozással egy gyé­kényen a szurka-piszkáló politika meg nem fér. És mégis, ismétlem, kétértelmű az a szerep, melyet most a szabadelvű párt akarva, nem akarva betölt. Egyik értelme az, hogy a párt elveihez s meggyőződéséhez ma is ragaszkodik. Ez korrekt álláspont. Azért, hogy kisebb­ségben maradtunk, törekvéseink üdvös voltába vetett hitünk szilárdul állhat. Mert a jó meggyőződés nemcsak többségi tu­lajdon; tulajdona az a kisebbségnek is, az egyéneknek is. Hogy tehát a kisebbség hisz abban, amiben mint többség hitt, ez szép vonás. Idáig rendben vagyunk. Azonban a párt együttmaradásának egy másik értelme is van s ez az, hogy a párt azért maradt együtt, mert a hata­lomhoz ragaszkodik. Itt kezdődik a kétér­telműség. Mert íme, milyen programai alapján maradt együtt a párt? Benne voltak-e program­jában a megoldás mai kulcsa­ként felállított katonai reformok? Ugy­e nem! Belevették-e azokat? Ugy­e nem! Ellenben benne volt a programaiban az ellenzék letörése. Benne volt a ma erőt nyert törekvések visszautasításának kész­sége. E tegnapi programra, alapján áll-e tehát a párt ma is, amely a bécsi ellent­­állás lábvető pontjául kínálkozik? Avagy levonja-e a választások konzekvenciáit s örömmel kap-e maga is egy jobb s nem­­zetiesebb programja után, melynek biztos többsége van ?, — ez az, amit bizonyosan senki sem tud. A párt egyszerűen hallgat és összetart. Nem halljuk az annyira várt szavakat, hogy jöjjön tehát az új kormányzati programra s ha ez csakugyan jobb lesz a réginél, szívesen elcseréljük vele. Végre is sokan gondolkozhatnak igy, de" a gondolatok egy rideg, makacs visszatorló jellegű pártszervezet spanyol fala által rejtetvén, kitalálhatlanok. Sértett testőrcég­ként sorakozik a párt Tisza körül. Végre­hajtó bizottságot szervez, mely fagyosan kezeli a vele szóba álló többséget. Maga­tartása e szervezetnek az, mintha egy nemzeti szellemben visszafelé haladó irányzat gyanús kísérletével állana szem­közt. Mint sértett primadonna, duzzogva fogadja vetélytársa előtérbe nyomulását: hideg mosolylyal várja, hogy az felsüljön és ismét­­ reá kerüljön a sor. Sértett ambíciója átalakítja egy teljesen ismeret­len mennyiséggé, kiről a nemzet azt hiszi, azt kell hinnie, hogy tőle mit sem várhat, és kiről Becs azt hiszi, hogy tőle mindent várhat , hogy ezt az önbecsérze­­tében bántott pártot végső esetben a nemzeti törekvések kontrakarrírozására lehet felhasználni. Tudom, hogy ez a feltevés a párt egy zöméhez nem méltó. Tudom, hogy sokan nyomban visszavonulnának e pártból, ha a kerékkötés szerepét kínálnák fel nekik. Ámde kérdem: önkénytelenül is nem a kerékkötés szerepe-e ma az övék? Hát ha ez a nagy párt a maga sértett becsvágyá­val, külön érvényesülési törekvésével s ellenszenvének egész erejével külső lát­szatként nem áll ellenséges testként az ellenzékkel és a győzelmes politikai irány­zattal szemközt; hát ha ez a párt nem ad reményt arra, hogy végszükség esetén még mindig nyomatékosan vissza lehet vele utasítani az ellenzéket, kérdem, ma­radna-e ez esetben más mentő gondolat, mint az az egy, hogy meg kell adni a nemzetnek azt, ami a nemzeté?! Igenis, a szabadelvű párt ma egy m­entő szigetet alkot, melyre a közjogi aspirációk elől vissza lehet vonulni, a válság őszinte elintézése nélkül is. És a visszavonulás e lehetősége súlyát rontja azoknak a poli­tikusoknak, akik a választás konzekven­ciáit levonni és levonatni kötelességüknek tartják, mert hisz szemben áll velük egy nagy párt, mely az ellenében vállalkozók parlamenti exisztenciáját tönkre teheti. A párt együttmaradásának ily módon

Next