Hazánk, 1905. július (12. évfolyam, 155-174. szám)

1905-07-02 / 155. szám

Budapest, 1905. Vasárnap, Julius 2. Tizenkettedik évfolyam. 155. szám. ELŐFIZETÉSI Ára: EGÉSZ ÉVRE _ KOR. 28.— FÉLÉVRE_. _ • 14.— NEGYEDÉVRE. _ 7.— EGY HÓNAPRA C 2.40 Egyes szám 8, vidéken 10 fill. Pályaudvarokon 12 fillér. MEGJELENIK mindennap este 6 órakor , vasárnap kivételévela Szerkesztőség és kiadóhivatal VIII. Szentkirályi utca 28. Szerkesztőségi telefonjz.58—23. Kiadóhivatali telefonsz. 65—74. Gazdák apróhirdetéseit ingyen közöljük. Felelős szerkesztő: BUDAY BARNA. Kéziratokat nem ad vissza a szerkesztőség. A vetőjog (és a kibontakozás új perspektívája.) Budapest, július 1-(B. B.) Megoldás igazában az volna,ha a király és a parlament többsége között ki lehetne egyenlíteni az akaratkülönbségeket. Minden más elintézés csak pillanatnyi sikert ígérne, de bizonyos idő múlva ismét csak válságba jutnánk. A végső törekvés tehát az, hogy a válságnak eredeti okát, mely a katonai kérdésekben rejtőzik, tökéletesen orvosoljuk. Ezt minden gondolkozó ember tudja. Ámde ma már a válság annyira elmérgesedett, anyaga annyira feltornyosult, hogy már az is nagy eredményszámba menne, ha kiküszöbölvén a válság anyagából az alkotmánysérelem és a kényszertetlenség veszedelmes komplikációit, ezzel a válságot egyszerű elemére bontanánk. Világosabban beszélek. Abból, hogy a király és a parlament többsége a katonai kérdésekben nem tudott megegyezni, világért sem következik az, hogy tehát ő felsége imparlamentáris kormányt nevezzen ki és a képviselőházat a legszorgosabb munkaidőben elnapolja. Ez a mindenesetre hibás és a kiegyenlítés céljának ártó eljárás annak a szokásnak konzekvenciája volt, hogy idáig ő felsége a vétőjogot előzetesen alkalmazta. Rendes viszonyok közt vita tárgyává tehető, váljon a parlamenti kormányzás elveivel a vetojog előzetes vagy utólagos gyakorlása áll-e jobb harmóniában. De szabályt felállítani bajos. A parlamentáris és felelős minisztérium kettős bizalom alapján kormányoz. A király bizalmát is kell tehát élveznie, ami a kormány működési programmjára nézve a felséggel való előzetes egyetértést feltételezi. Másrészt a kormány felelős a parlamentnek a király cselekményeiért és szolidáris a trónbeszéddel, mely működési irányt jelöl ki. A bizalom, a szolidaritás és a felelősség elveiből önként következik, hogy a parlamentáris kormánynak olyan Programm alapján kell megindulnia, mely a király és a parlamenti többség akaratát eleve kiegyeztette. Továbbá pedig az következik ebből, hogy a király már a kormány kinevezésében előzetes veto-jogot gyakorol, mert nem nevez ki olyan kormányt, melynek működési programjával nem érthet egyet s igy majdnem ki van zárva az az esetlegesség, hogy a király utólagosan gyakorolja a vetojogot, bár ez a jog a valóságban számára mindig fennáll. Nem megyünk bele e gyakorlat bírálatába. Csupán annyit állapítunk meg, hogy a vetőjognak szokásos előzetes gyakorlása most oda vezetett, hogy ő felsége imparlamentáris kormányt nevezett ki s elnapoltatván az országgyűlést, megfosztotta azt általános cselekvőképességétől. Egyetlen kérdésben felmerült differencia miatt tehát az egész vonalon megakadt a munka, holott a katonai kérdésen kívül minden más és pillanatnyilag sokkal égetőbb kérdést a törvényhozás két faktora a szükséges harmónia alapjain intézhetne el. Ily viszonyok között egy javaslat, vagy inkább csak egy tapogatózó szó csendült fel, ami röviden az, hogy éljen ő felsége a vető jogával utólagosan. Ennek a néhány, látszólag igénytelen szónak rendkívül nagy a mai jelentősége. A belőlük megfogalmazható terv röviden ez. A király a parlament többségéből kormányt nevez ki. Ez a kormány működési programját illetőleg a királylyal a szükséges megegyezésre jut, kivéve az egyetlen katonai kérdést. A katonai kérdésekben a többség akarata szerint előterjesztendő törvényjavaslatról előre tudva van, hogy azt ő felsége nem fogadná el s amint azzal előállana a kormány, felülről nyomban buknia kellene. Ezzel visszatérnénk az eredeti kiindulási ponthoz. Ámde a parlamenti többség és a kamány belátásától függne, hogy mikor vegyék elő a katonai kérdést. Alkalom adatnék nekik arra, hogy előzőleg elintézzék az időhöz kötött, sürgős természetű állami ügyeket s a differenciál kérdésben akkor provokálják a döntést, mikor egyéb tekintetben az ügyek elintézetlenségének nyomasztó hatásai nem zavarnak. Röviden: a vámügyi berendezkedéssel végezni lehetne s az államgépezet felőrölhetné végzetesen felszaporodott restanciáit. A beruházásokkal kapcsolatos munkálatokkal pangó közgazdasági életünkbe vért lehetne sajtolni. Tenni lehetne a destruktív irányzat ellen, melynek népünkre való hatásai, három évi munkátlanság következéseként, borzasztóak. Meg lehetne csinálni a választási törvény reformját, kedvezvén a síkmagyarság igazságos érvényesülésének. Ki lehetne tisztítani az üszkösödésnek indult sebeket, el lehetne takarítani a régikormányzat romjait. Az új többség közhatalmi téren szervezhetné politikai rendszerét. A törvénytelen állapotból kibontakoznánk és korrigáltatnék az alkotmányos sérelem. Őfelsége menekülne abból a rettenetes helyzetből, hogy az országot az egy kérdésben fenforgó kiegyenlítési akadályok miatt kitegye az alkotmánysérelem viharainak, cselekvőképes kormányzat hiányában pedig a fejetlenség s a gazdasági katasztrófák következményeit szenvedtesse vele. Ez volna a kölcsönösen nyújtandó respirum az elvek s jogok kölcsönös fentartásával, kikapcsolás nélkül, de a döntésnek kedvezőbb időre való eltolásával. A vétőjog utólagos gyakorlásában való megnyugvás kivezethetne a válság mai komplikációinak gonosz hínárjából s viszszavezetne a törvényes alapokhoz. És bár az így létrejövő mesterséges béke fölött még mindig hajszálon lógna a katonai kérdés Damokles-kardja, de tőlünk függne, mikor vágjuk ketté ezt a hajszálat. A végső kiegyenlítés céljainak pedig mindenesetre jobban kedvezne a törvényes alapon felveendő tárgyalás, mint kedvez egy alkotmányellenes kormány részéről megindított tárgyalás, szemben a megsértett s felizgatott nemzettel. E lapok hasábjain már hónapokkal előtt felpanaszolták a bécsi politika kutyaszorító taktikáját, mely abban állott, hogy a növekedő katonai követeléseket elejébe tették a kereskedelmi rendezkedés időhöz kötött feladatainak s igy az ország ez utóbbiak elittézetlenségének nyomását szenvedte és szenvedi a mai napig is. Ha tehát az elintézés sorrendjét elvi jogfeladás vagy kikapcsolás nélkül megfordítani lehetne, akkor a nemzet szabadabban lélekzenék s annál kevesebb kockázattal és nagyobb elszántsággal vethetné erejét mérlegre a katonai téren valóegyesülés mellett. Végre pedig az, hogy az ország parlamentáris kormányt kapjon, senkinek érdekébe nem ütközhetik. Igaz, a koalíció nem vállal kormányt azon az áron, hogy a király programját egyszerűen elfogadja és a maga programjából kikapcsolja a katonai követeléseket. De más a helyzet, ha a koalíció saját programja alapján léphet kormányig és a katonagkérdésben törekvéseinek v szőnyegrehozatala tisztán időkérdéssé tétetik. Ha ily feltételek mellett e telsége kormányt megbízni hajlandó lenne, akkor egyenesen hazafias kötelességévé válnák a koalíciónak, hogy átvegye a parlamentáris kormányzást és melóstsa azon időhöz kötött feladatokat, melyeknek elintézetlensége az országot kiszámíthatlan veszteségekbe kergetheti. Kötelességünk szenvedni e veszteségeket, ha elhárításuk áraként a nemzeti álláspont feladását követelik. De kötelességünk elhárítani a veszteségeket, ha ezt becsületesen, jogfeladás nélkül megtehetjük. Gondolkozzanak rajta, akiknek kezében van a döntés, mert a kérdés jelentősége megérdemli: vájjon nem lehetne-e a vétőjog alkalmazásába!! megtalálni a kibontakozáshoz vezető legelső és legokosabb lépést?! E kifejtett gondolat jogosultsága félre fent és alant attól függ, hogy vagy amúgy képzelik-e előnyösebbnek a nemzet hadállását. Az alkotmányos többség akarata és elhatározása mellett azonban a nemzet mindenesetre szilárdan kitart, kapunk más szánja 24 oldal.