Hegymászó, 1979. 1-2. szám
1979 / 1. szám
Szabadka Péter 7000 MÉTER FELETT A Szovjetunió Alpinista Szövetsége a Pamir 78. Nemzetközi Táborába meghívott 8 magyar hegymászót. Tőlünk Szabadka Péter, Neidenbach Ákos, Alker András, Berzi László, Szabó István, Pogácsás György, Kónya Lajos és Németh Károly vett részt. 1978. VII. hó 19. délelőtt 10 óra. Felemelkedik velünk a TU 154-es repülőgép. Elkezdődött a nagy kaland, amelynek célja, hogy feljussunk a 7495 m magas Kommunizmus-csúcsra. Nemcsak minket, hanem reményeinket, vágyainkat, félelmeinket repíti a gép a Pamir felé. Mindegyikünk járt már valamilyen magas hegységben. Ki az Alpokban, ki a Kaukázusban, ki az Atlasz hegységben, de ilyen magas hegységben még magyar hegymászó csak kevés mászott. Itt már más a hegyek megmászásának a szisztémája. Nagy távolságok, hatalmas falak, pillérek vannak, amelyek minden hegymászónak vágyai és félelmei. Nem csalódtunk. A Pamir valóban hatalmas hegység. Az első alaptábor 3700 m magasan volt. Mintha óriási amfiteátrumban lennénk. A XVII. Pártkongresszus-csúcs, és a Lenin-csúcs (7130 m) hókupolája rögtön magára vonta figyelmünket. Csak utána fordultunk körbe és vettük észre a juhnyájakat az alacsonyabb hegyoldalakon s a jurtákat a folyó túlsó partján. Kétnapos aklimatizáció és egyórás izgalmas helikopter út után érkeztünk meg a még félelmetesebb arénába a Fortambek-gleccsernél (4000 m) levő alaptáborba. A tábortól balra 3500 m-es szinttel emelkedik a cél, a Kommunizmus-csúcs. Jól látszik a híres plató (6000 m) és a Kirova-csúcs. Jobbra a Leningrád, Moszkva stb. csúcsok 2500 m magas hó-sziklafalai emelkednek. Ilyen magasságban már csak óvatosan, lassan lehet mozogni. Az aklimatizáció miatt gyorsabban dobog a szív, emelkedik a pulzus, s kapkodni kell a levegőt. Megérkezésünk másnapján már kiderült, hogy kit viselt meg a magasság. Ákos, Lajos fejfájásra, rosszullétre, a többiek rossz közérzetre panaszkodtak. Nem szabadott azonban lefeküdni, dolgozni, csinálni kellett valamit, hogy az aklimatizáció gyorsabb és tökéletesebb legyen. Kétnapos pihenés után indulhattunk túrára. Depót vittünk fel az 5000 m-en levő az egyes számú táborba. Zsákjainkban a 20 kg-os súly nagyon húzta a vállunkat, és a meredek hó és sziklafalakban nehezítette a járást ami a magasság miatt amúgy is az volt. E túra után elkészítettük a végleges mászási tervet. Úgy döntöttünk, hogy két csoportban fogunk mozogni, mert az egyik felének aklimatizációs problémái voltak. Nézem a naplóm: VII.29. Németh Károly, Szabó István, Berzi László és én elindultunk a bázisról, az I-es számú táborba. Ákos, András és Lajos a táborban maradtak, Pogácsás Gyuri pedig a hegyen volt. Az út felénél több órát kellett várni, mert egy orosz sebesültet szállítottak le a hegyről, így is jó időt mentünk, s még jóval sötétedés előtt fent voltunk 5000 m-en. VII. 30. Ezt a napot pihenéssel és aklimatizációval töltöttük. VII. 31. Indultunk tovább a 6000 m-en levő II. sz. táborba. Először egy hólejtőn mentünk, majd a terep egyre nehezebb lett. 50-60 fokos meredekségű hó és jégfalat kellett legyőzni. Jégről sziklára, s vissza vezetett az utunk. ”1, 2, 3, 4... 20 számolom a lépéseket, s utána pedig kapkodom a levegőt." Így ment 6 órán keresztül. Végre délután 5 órára elértük a tábort. Előttünk hosszú sávban húzódott a plató. Itt már fokozottan érezhetővé vált az oxigénhiány.