Hegymászó, 1980. 1-2. szám
1980 / 1. szám
komarnicki gyula Természetjáró és Hegymászó Sportegyesület Adószám: 10146111 57 2 01 Csákkánatószám: 516-01-0438 1103 Bp., Gőzmozdony u. 2. Vik. 35. * Benedek István ALPINIZMUS ÉS ALPINISTASÁG Az első átfogó, tudományos igényű könyvet az Alpokról Josias Simler írta 1577-ben, teológus és klasszika-filológus, zürichi professzor. Soha életében nem járt semmiféle hegyen, Zürichből ki sem tette a lábát, sőt huszonkilenc éves korától már lábra állni is alig tudott a kínzó köszvénytől. Könyveit ágyban fekve diktálta. Hogy valóban köszvénye volt-e, utólag bajos megállapítani; akkoriban elég sok betegséget soroltak a "podagra" gyűjtőnév alá. Negyvenhat esztendős rövid életében protestáns teológiai és Svájc történelmével foglalkozó művei tették hírnevessé, akárcsak ezeket, úgy az Alpokról szóló könyveit is latinul írta. Voltaképp az Alpok enciklopédiáját akarta megírni, ebből csak az általános bevezetés és Wallis kanton részletes leírása készült el, de így is az alpinizmus "alapkönyve" maradt évszázadokon át. Latin nyelve miatt csak az iskolázott emberek olvasmánya lehetett, amióta az iskolázott emberek se nagyon olvasnak latinul, megjelent francia és német fordításban is. Nem alaptalanul tekintik Simlert "az alpin tudomány megalapítójának": könyvében minden benne van, amit négyszáz évvel ezelőttig az Alpokról tudni lehetett. Meglepő módon ez a "minden" egyáltalán nem kevés, noha ebben az időben alpinisták még nem voltak. Lehetséges-e alpinista nélkül alpinizmus? Nemcsak Simler szélsőséges példája mutatja, mennyire lehetséges. Akik csak kevéssé is ismerősek az alpinizmus történetében, jól tudják, hogy az Alpok első bejárói nem turisták voltak, hanem botanikusok, geológusok, mineralógusok, sőt művészek, írók, szépért lelkesülő főpapok, kiváncsi orvosok, mindent tudni vágyó természetbúvárok. Természetbarátok, igen, de semmiképp nem alpinisták, még "másodállásban" sem. Körülkacagnák azt, aki alpinistának nevezné Petrarcát, a koszorús költőt, aki megmászta a provence-i Mont Ventoux-t — a Szeles Hegyet, pedig beszámoló leveléből tudjuk: nem is volt könnyű feladat —, vagy Piccolomini pápát, aki lelkesen utazott az Alpokban gyalog is, gyaloghintón is /amikor a köszvény már őt is akadályozta a gyalogolásban/, vagy Leonardo da Vincit, aki a helyszínen készítette nagyszerű rajzait a zordon hegyekről. Pedig velük kezdődött az alpinizmus. Az orvos a botanikusokkal ésgeológusokkal folytatódott. A polihisztor Conrad Gesnerrel, aki megmászta és leírta a Luzern melletti Pilátust, a geológus Johann Jacob Scheucitzerral, aki Svájc hegyeinek első szakszerű leírását adta, a fiziológus Albrecht von Hallerral, aki hosszú barokk költeményt írt az Alpokról, a regényíró-társadalomfilozófus Jean Jacques Rousseau-val, aki még bivakolt is a Grande Chartreuse—ön, a botanikus Pitton de Tournefort—ral, aki a Pireneusoktól az Alpokig gyűjtötte és rendszerezte a hegyek virágait, Horace-Bénédicte de Saussure-rel, akit nem a hegymászás szenvedélye űzött fel a Mont Blanc csúcsára, hanem a tudományos kíváncsiság. Százával szaporítható a példatár; ezek a költők, festők, lelkészek, orvosok, természettudósok nem voltak alpinisták, mivel céljuk nem a hegy megmászása volt, hanem céljukhoz a természet megismeréséhez — csupán hozzátartozott a hegy megmászása. De csakugyan velük kezdődött az alpinizmus? Ha leírásaikat figyelemmel olvassuk, kiderül, hogy járt úton haladtak, évszázadokkal megelőzte őket a hegyek lakossága. Az alpinizmus történetében makacsul tartja magát az a hit, hogy az egy-