Helikon, 1992 (3. évfolyam, 105-130. szám)
1992-01-03 / 1. szám (105.)
LASZLOFFY ALADÁR //...virágnyelven fenyegetnél”* | ||^ Jj“-| a&fiú u JS11L ItáSj&ÉKON SZÉPIRODALMI FOLYÓIRAT III. ÉVFOLYAM ® 1. (105.) SZÁM • KOLOZSVÁR, 1992. JANUÁR :1 ¡ » * ARA 20 LEJ A huszonegyedik emlékére Nehéz szülés minden újeszendő. Mi magunk, országnyi magunk is csak két szilveszterrel előbb estünk át a vajúdás görcsein, még elég forró szomszédságában ennek a most születő újabb esztendőnek s ha igazi szilveszteri hangulat keríthetett volna, bár egy szójáték erejéig hatalmába, egy modern Tasziló műnaivságával rákérdezhetnénk, hogy: naés mit hozott a golyó? Sajnos semmit, sem nekünk, sem másoknak. Jugoszláviában pont az elmúlt tavalyi év utolsó napján esett el a 21. sajtótudósító, ám világszerte összesen 85 újságíró vesztette életét. Unom már, ahogy bántja szerelmetes egyszülött önmagát az ember — sóhajt fel bennünk az icipici Arisztotelész, aki zsugorodva ugyan, de kitölti Neandervölgy óta nagyjából állandósult térfogatát a koponyánknak. Hiszen minden más együtt: a vérmedvéktől az egysejtűekig, a tűzhányóktól a földrengésekig, együtt nem öl meg annyit, mint mi, írás- és zenetudók egymás közt, egymásból. Mert ugye nem Bach-toccaták és fugák, meg IX. szimfóniák futnak át a fejünkön, hanem piaci árak és határrevíziók tanjálmai, meg az egymás ellen fordított anyanyelvekségbelsőbb szupremációjának vélt vagy valódi féltékenysgi rohamai. És nem holmi Rembrandttól átvett, hanem ha megveszekedett szürrealisták kezéből kicsavart rrieszelővel festjük a falra, lehetőleg a szomszéd falára,s egymás falára az ördögöt, s nem a klasszikusoknak fogadunk szót ennyi díszdoktorátus, egyetemes egyetemjárás és Nobel-díj után se, világszonetthez illő légkörben elvandalodva, hanem a hatalomra vergődött szedett-vedett magisztrátusok ebadó-rendeletének, hanyatt-homlok. „Bordalt, Petur!“ – hangzik a felszólítás a szolgálatos velszi bárdoknak, haditudósítóknak... „Jól van, de keserű lesz!“ Nos elő a longobárdot, mert jaj mi lesz, hogyha holnap csak avarul, longobárdul lehet bölcsődalt s halotti beszédet zengeni, zokogni! . . . Magunkkal bánunk el pedig, akár kérleljük, akár átkozzuk folyton félbemaradó Európánkat, ezt az örök Tróját, melyet direkt a fala köré sikerül felépíteni újra meg újra. Olykor még az igazi, a jogos aggodalom és elkeseredés józanító érveit is vissza-visszafogjuk, mert szabad-e sötét érvekkel élni, ébreszteni ott, ahol az önbizalmat, a derűt sürgetni, hinteni, szaporítni, sugározni volna a legtanácsosabb? Az angyal s a denevér is csak félszárnnyal verdes bennünk, körülöttünk, az ujjonnan támadó ősi félelemtől, a szorongástól. így keletkeznek azok a forgószelek, melyeknek örvényében megszédül a maradék józan ész. Pedig én, ha kinézek az ablakon, én egyszerűen IDŐT látok, mindössze egyik nyarát a tövestől úgyis kitéphetetlen történelemnek, nyarat láttok hát ti is, mert Mi nyarat látunk ilyenkor, de szép fehér hóhullást is. Miért várjuk meg mindig a csatakos időt, hogy megkérdezzük egymástól: hogy is vagyunk? A maradék Arisztotelész pedig ó- és újgörög, ó- és újszerb, új- és ómagyar, új- és óromán, ófelnémet verseket hozott magával ma reggel is a piacra, mely sajnos már nem Agora, nem Fórum megint, belövések érik, ameddig egy ó és új és legújabb szövetségi Krisztus kötélbőli ostort fonván nem űzi ki a fegyverkereskedőket a templomból. A fegyverkereskedők colát, pornót és fajgyűlöletet, vízumot árulnak, belépőjegyet a papírmasé paradicsomokba, idegrohamot és ideológiát, mindent árulnak, csak könyvet nem, mert annak nincsen, Gutenberg óta sosem volt igazán haszna. Attól nem hízik, nem gazdagodik, nem tombol, mindössze csak nő az ember. És ki akarná, hogy még ennél a semmi hatalomnál és tekintélynél is nagyobb legyen a humánum hatalma és tekintélye. K&ammmmmmm 1992 januárjától a kéthetenként jelenik meg! a. SIGMOND ISTVÁN Randevú Európának Harangoznak Isten bronzból kiöntött fülbevalói Európa-szerte. Földrengést jeleznek? Örömünnepet? Mindegy, mondják a jelenkor szkeptikus bölcsei, ne erre figyelj, kisfiam. Neked most az a dolgod, hogy randevút adj Európának. S ha sikerülne összehoznod a légyottot, oltsd magadra ünnepi öltönyöd, legyen mosoly az arcodon, légy kiegyensúlyozott, szemedből lelki béke sugározzék, hit, szeretet és megbocsátás, mozdulataid legyenek magabiztosak, szavaid megfontoltak, okosak. És a gyász? A gyászommal mit csináljak, Uram? Karomon maradt a fekete szalag, bőrömbe ivódott, égett, vésődött, benne feketéiik a múltam, a jelenem s talán a jövendőm. Ünnepi öltönyömet megszaggatták a büntetésből rámrótt lelki zarándoklatok, mosoly helyett undok vigyor virít az arcomon, látszat-kiegyensúlyozottságom mögött éledező vulkánok háborognak, szememből rémület sugárzik, az új Hiroshimát jósolók kétségbeesése, szeretni szeretnék, miközben gyanakvón vizsgálgatom énemet, nehogy kiderüljön, hogy talán önnön magamat is korunk szkeptikus bölcsei közé sorolta végzetem, megbocsátás helyett elszabadult indulataimat próbálom európaivá szelídíteni, szögletes, bizarrul kapkodó mozdulataim visszatetszést keltenek, és a szavak, jaj, a szavak, Uram, hol vannak a megfontolt, okos szavak, ott koppannak valahol a lelkem ösvényeit díszítő fekete kockaköveken. S hogy mindezek mellett megőrizhessek annyi erőt, hogy Európa egyetlen gyűszűnyi darabkáját tovább ápoljam önmagamban, tarts meg bennem, Uram, legalább egy mustármagnyi hitet, őrizz meg bennem legalább egy madárkönnycseppnyi szeretetet, hogy meg tudjak bocsátani azoknak, akik ellenem vétkeztek, hogy bocsánatot nyerjek azoktól, akik ellen vétkeznem kellett. (1990) KOVÁCS ANDRÁS FERENC PLANCTUS G O L I A E (Jehan d’Amiens dala) Miserere Domine, miserere Chríste — megvesz a menny . ; hidege. hull fejemre lisztje.. Miserere Domine, miserere Christe — kit méltóság elkerül, reszketés a tiszte. Miserere Domine, miserere Christe — nem fűtöztet testivel Branziflor, se Thisbe. Miserere Domine, miserere Christe — koslat bennem a remény szív ablakán kis be.. . Miserere Domine, miserere Christe— így traktálnak mindenek: trallaiás az ipse! Miserere Domine, miserere Christe — módos kapun kopogok, kiüzennek: sicc te! Miserere Domine, miserere Christe — kegyelmedbe, Szeretet, szentnek mikor hisz be? ! Miserere Domine, miserere Christe — is kiálts, kóbor, de minek? ! Csak heába vísz te. Miserere Domine, miserere Christo — hopszaszára sem telik: nőre, dóré viccre... Miserere Domine, miserere Christo — jó az ördög: pokolba melegedni visz le! Ite, missa est Meum est propositum in taberna mori — nincs lakásom, jó szitum: lelkem kockán pörgetem, fenekem is csőki. Párizsban Jehan d’Amiens tél küszöbén reszket — dala olyan amilyen: vessétek meg, vessetek rá követ, keresztet...