Helikon, 1997 (8. évfolyam, 231-254. szám)

1997-01-10 / 1. szám (231.)

HELIKON KIRÁLY LÁSZLÓ VERSEI Utazások Bogdán Lászlónak A költő hallgat. Kérném pénzt váltani, mondja a világ legszebb határrendőrnője. A költő hallgat. A költő hallgatok. Nyugodt legyen, szép vagyok és nem engedem elindulni a vonatot. Szia, Laci bácsi, szólt László Noémi, aki ott se volt. Miközben az ablakon túl összeesküdtek a fenyők, király s királynő. A költő hallgat. Ki tudja, honnan, előszáll egy lappföldi üzenet, valakitől, kivel sosem találkozom. Időközben minden szerelmemre gyanakszanak. Kicserélem a törülközőket, mondja a pálcikalábú lány, és mire elmegy, kiderül: fényszórókat viselt a szemében. A költő hallgat. A költő hallgatok. Emlékszel, amikor? Óvd magad, mondja K.A.F., és ettől ismét beszélni kezdenek a fák. Vagyis hát merre kell tartani a Fenyves szállóba? Bogdán Lászlót otthagytam valami vonaton, mint óriáscsecsemőt. Nemsokára verset ír hozzám, ahogy ismerem. Netán regényt. Isten óvja a Királyt! A költő hallgat. A költő hallgatok. Lehetséges, hogy ez az életünk? Ablak dőtt szerelmeskedő fák. Üzenet attól, kit sosem látok már. Arról, hogy óvd magad. S hogy leszünk, nem leszünk. A költő hallgat. A költő hallgatok. Szabadkikötő T.c. Filep István, Angyal u. 28. Ha meg tudnám mondani, István, mi hajt e szóra, tán egy belső isten, miközben leromlanak a repkények a fán, s már csak a rímért: semmink sincsen. Írnék ezredvégi költeményt, melyben házak omlanak más világba. Tűzoltó, Angyal, Tompa utcai nép —... Azt mondja egy kölyk: — Senki sem árva. Rohannak fölöttünk, alattunk forradalmak. Leszegzett herezacskónk alól kirúgják a széket. Az Angyal utcában mégis angyalik laknak. Láttátok Barcsát, Charlotte-ot, Ibiciéket?! Milyen embernek lenni, ember­formán? — gondolkodom születésemtől máig. Szeretem, hogy annyi életem folytán átmehettem a Tompa utcától a Tűzoltó utcáig. Almát vásárolsz, idegen mindenkinek — almát vásárló idegent mindenki kivet. Angyal utca egy van, bármibe hullsz. Nem jártál Angyaléknál — megvakulsz. Istvánok, Lászlók, ezek­ azok, nem hagytunk magunk mögött sivatagot. Eltévedtünk abban, mi van, s ami nincsen. Nincs aki benézzen, aki betekintsen. Hullanak sosemvolt szétzilált virágok. Testvéreim között élek és állok. Oly egyszerű minden, mint a folt, mely ott van mindenen, ami volt. Dalolnék, mint erdélyi kétségbeesettek, álmaikban széttört hegedűkkel: — Gyertek! Meghasad szívünk, mint rossz költeményben, így leszünk s maradunk földön, égen. Tompa utcától Tűzoltó utcáig, tudjuk, egyetlen torony se látszik. Csak a rímkovácsok szaladgálnak szépen, Úristennek tetsző végzetes vidéken. Quadriga írok magamanak egy világháborút és megnyerem írok akkora teret hogy jókedvvel dalolhassanak a barátaim Vitorlásokat írok, melyekről valaki integet a szokatlan szép őszben Száz éve már integetések nélkül sápadoztak Kirohanok a várból mely eddig óvott de szorít Jókedvemben elfog a gyilkosok melankóliája mint valami régi keringőben Vakok tánca az októberi erdőn írok barna mezőbe barna madarat írok rózsaszín mezőbe rózsaszín városokat Süketek hangversenye a caricini erdőn Bánatomban rátok vetem bohócok déli vihogását Betörök a szentélybe jól tudom ez a végem Évezredek sóhajai elüszkösödött telketekben Tevekaravánokat írok a Selyem Útján császári titkos pecsétekkel írok akkora teret hogy elférjen rajta három könnycsepp írok magamnak egy világháborút BOGDÁN LÁSZLÓ SZENTGYÖRGYI DEMOKRITUS Törött kunglik Odüsszeusz, ez a kelet-európai tévelygő így szólott 1988. július 1-én,amikor hazánk akkor legszeretettebb fia megindította az emberarcú bulldózereket­ a védtelen erdélyi falvak felé: "ma megint nem tudtunk meginni egy sört, mert nem volt krigli!" Közbevetőlegesen sokkal népiesebben, drasztikusabban mondta, óriás­mondatában 1­2­3 többször szerepelt ama állítmány, mely Mario Vargas Llosa perui író regényében egészen pontosan így hangzik: "Egész Peru el­cseszte!". S korántsem csak Peru! Mink is. De akkor is, kijelentése értelmezésre szorul: miért is nem tudott sört inni O. ezen a napon? Noha barátja P. vonatának indulása előtt már egy órá­val künn voltak az állomáson s be is tértek a becsület­­süllyesztőbe, ráadásul a vonat késett is. Bizonyára kellett a hely az emberarcú bull­dózernek. "Hogy-hogy nem volt elég krigli?"— kérdezte gyanakvóan O. felesége. — "nem ér­tem?..." Ebben is Nyugat-Európára hasonlított. Ők se értettek úgyszólván semmit ezekből a kelet-európai szituációkból. — "Nézd, drága — kezdte O. —, ottan egy olyan kocsma van, ahol csapolt sört mérnek. Minősíthetetlen, de csak ez van. Mint köztu­dott, a csapolt sört edényekbe szokás leengedni, ezeket hívják mind közöségesen kriglinek. Eb­ben a kocsmában ez most hiánycikk, ezért az­után a szomjúhozó, sörezni vágyó szorgalmas dolgozók jelentős része csupán várakozik. Azokra, akik épp isznak, a franc a belikbe, hogy adják le már a törött krigijeiket, hogy egy álmos, unott, mocskoskezű és valószínűleg büdös le­ányzó vízsugár alá tartva mossa ki őket s lökje elénk, hogy próbálkozzunk..." — "S nem kaptatok kriglit?!?" — "Végül természetesen kaptunk volna, de akkor következett egy újabb tortúra, sorba állni, kriglivel, a sörért!" Lehunyta szemét, ásított s újra ott állt a sorban. "Ülhetnénk a Pilvaxba is, így barátja sej­telmesen, mint annyi más unatkozó kortársunk." "De mi itten állunk!",—böffentett O., noha még nem is ivott sört. "Csak álltunk! ", — így a barát, már nem is annyira sejtelmesen. "Egész Peru elbaszta" — így Ó. — "S korántsem csak Peru! — kontrázott a barátja. A bulldózerek talán meg is indultak, hőseink egy árnyékos sarokban üldö­géltek, kezükben egy-egy csököttel­. "Te, aki mindent tudsz — kezdte messziről a barát, mu­tatván jellemének szilárd kelet-európai megala­pozottságát —, mindég így meg voltak itt indulva a sörért?" Amikor még lencsét termesztettek, akkor is szerették? Voltak itten sörfőzők is, szép számmal. Akkor a nemzeti jellemmel van baj" — így a barát, nézve a sörükért vagy poharukért rendíthetet­lenül várakozó székelyeket, akik őseikről apja Háromszék önvédelmi harcáról szólván dicsé­­rőleg emlékezett meg, kidomborítván hősiessé­güket. "Úgy várakoznak, mint a barmok." "Egészen úgy" — sóhajtott­­. — "Ahelyett, hogy összetörn­ék a berendezést­. Ahelyett, hogy követelőz­nének! " — hódított a barát. — Ki érti ezt?" Utólagos megjegyzés: sok mindennel így vagyunk. Azóta természetesen számtalan vál­tozás történt kies városunkban, ha az a kocsmá­kért már nincs is meg, krigli is, csapolt és üveges sör is végre van elég, s átmenetileg a bulldózerek is elültek. A vonatok viszont to­vábbra is késnak. És újra tombol a nyár. 1. Ezzel sikerült végleg elásnia magát, leépül­nie, kiesnie a pixisből, egyre több drakulázás, kaligu­­lázás következik a végső népítéletig. 2. Odü­sszeusz kelet-európai lejegyző mini­mum óriásmondatokban fogalmaz, hogy bizo­nyítsa, ő azért Valaki, ilyent is tud. 3. "De nekünk a Pilvaxban se lenne jó—így a barát —, noha tényleg ülhetnénk ott is." "Már mért ne lenne jó?" — érthetetlenkedett O. — "Mert a Pilzxix is Kelet-európában van " — így P., szomorúan. 4. Negyedes rum népies kifejezése. 5. Ezt is másként látja ma már a tévelygő Odüsszeusz. Egyszerűen szomjasak voltak, sert akartak inni!... 2 Bialoszewski de melyikkel menjek a huszonnyolcassal a huszonhetessel a huszonhatoosal a harmincassal a negyvenegyessel így tovább a huszonnyolcassal szerkbe jutok a huszonhetessel elvisz a vonat ki tudja milyen szerelmekhez a huszonhatos — nahát ez a kérdés a harmincassal—jól van jól negyvenegyessel a lázongó gyárak tíz év után valami összeesküvés na most hova menjek a huszonnyolcassal várnak a barátaim a szeretőim szomjan haltak itt-ott minden már huszonnyolcasos annyit lehetne beszélni róla rekla­m szól a falióra

Next