Helikon, 1999 (10. évfolyam, 279-302. szám)
1999-01-10 / 1. szám (279.)
i * • Király László: A szerelem évadai • Új magyar könyvesbolt Kolozsváron • Csíki László: Ujjgyakorlat • Jancsó Miklós: A mellőzött • Lászlóffy Csaba: Látogatók • Hatvanesztendős a MAGYAR NEMZET • Gaal György: A 125 éves egyetem évkönyve • SERÉNY MÚMIA f t k • \ Li Alexndru Cristea: Vremir hala LÁSZLÓFFY ALADÁR A Vezúv lejtőin 1989—1999 Téli hal Elképesztő ez az egész: ma déltájban rövid sorállás után élő halat vásároltam. Na persze, a boltban mikor műanyag zacskóba csúsztatták s rácsapták a mérlegre ezt a hármat, miután találomra kivették őket a betonmedencéből, így adták ki a kilót. Az egy kiló tízet. Legfrissebb hal az élő hal, s annál különb bizonyíték nincs, hogy mikor megveszed, még él. Az út hazáig jó félóra. Csikorgó tél van, ott lengettem a cekkert a bokám körül, még egy kenyeret sikerült szerezni hazafele, minden komplikáció nélkül. Az elképesztő az, amibe keveredtünk, keveredtem. Már fél négy és még nem ebédeltem. Pedig az éhség rossz tanácsadó az élők világában. Minden szinten. Tulajdonképpen nem volt szívem, ha már éltek még. Vagyis hát vízbe tettem őket, és feléledtek. A konyha ablakán jégvirágok szűrik a fényt. Korán villanyt kellett gyújtani. Ülök a tál előtt és három hal életében eljátszom a gondviselést. Hamar elérzékenyedik az ember az ilyesmi láttán. Valósággal lázba jön benne a jóság. Mert hatalmában van az is. Gyönyörködés közben majdnem elszundítok, mint bölcső előtt virrasztó apa. Öt óra húsz. Még nagyobb tál, langyos víz, grízet szórunk bele, bizonyára ki vannak éhezve. Elnézem, ahogy vergődnek, élednek, élnek újra, mégis. Dolgoznak az uszonyok, bár nincs nagy kifutási lehetőség, tulajdonképpen egymás mellett, helyben lebegnek, mint valami ügyes kis kékesszürke tengeralattjárók, játékszerek, melyeket azért felhúzni sem kell, működnek maguktól. Szép ez, vagy hülyeség, mindenképpen valami nagyobb, tágabb nyilvánul meg ilyenkor. Az élet iránt mindig is meglévő, feltámadó, kinyíló babonás tisztelet, amit legbelül a hóhér is érez. Én sem teszek vegetáriánusi fogadalmat, mikor bekattan, hogy lám, minden igyen emberivé válik, ha egy jókora pikkelyvakaró konyhakés helyett így, efféle módon közelítünk a mindennapi táplálékhoz. Amíg normálisan viselkedünk, minden banálisan megnyugtató. Megengedi a következő mozdulatot, műveletet. Sőt biztat: nos, tudod te jól, csak előre, rajta! Ebből lesz a finom... Hát persze. Ehelyett afelé kanyarodik el a szemlélet, hogy persze milyen kegyetlen dolog, milyen ideiglenes úgyis az egész, fogság, börtön ez továbbra is. Mi több: siralomház. Mert ha csak el nem megy egészen az eszem, vagy nem jön hirtelen egy emeletig érő árvíz, nem kétséges a dolog kimenetele: a kifogottból szabad hal nem lesz többé. Az ekkorákat pedig nem » ·» folytatás a 2. oldalon HELIKON: IRODALMI FOLYÓIRAT *•*»* 5$ „Röppen a varjú. Hóból a hattyú. " OLVASÓINK FIGYELMÉBE! A postai lapterjesztő nyilvántartásában a HELIKON katalógusszáma 3012 Folyóiratunkra a szerkesztőségben is elő lehet fizetni 10 és 14 óra között Kolozsvári előfizetőinknek díjtalanul kézbesítjük a HELIKON-t JANCSIK PÁL Hóból a hattyú Szállnak a, lengnek habpuha pelyhek, és kavarognak égen a varjak, hószínű pelyhek ésszínű varjak. Károg a varjú, s mintha a hattyú tollára szállna, csönd ül a tájra. Röppen a varjú. Hóból a hattyú. 1998. november 17-én.