Helikon, 1999 (10. évfolyam, 279-302. szám)

1999-01-10 / 1. szám (279.)

5 $ „Röppen a varjú. Hóból a hattyú. " HELIKON; IRODALMI FOLYÓIRAT *•*»* f t k i * i « \ Li Alexndru Cristea: Vremir hala • Király László: A szerelem évadai • Új magyar könyvesbolt Kolozsváron • Csíki László: Ujjgyakorlat • Jancsó Miklós: A mellőzött • Lászlóffy Csaba: Látogatók • Hatvanesztendós a MAGYAR NEMZET • Gaal György: A125 éves egyetem évkönyve • SERÉNY MÚMIA JANCSIK PÁL Hóból a hattyú Szállnak a, lengnek habpuha pelyhek, és kavarognak égen a varjak, hószínű pelyhek éjszínű varjak. Károg a varjú, s mintha a hattyú tollúja szállna, csönd ül a tájra. Röppen a varjú. Hóból a hattyú. 1998. november 17-én. LÁSZLÓFFY ALADÁR A Vezúv lejtőin 1989—1999 Téli hal Elképesztő ez az egész: ma déltájban rövid sorállás után élő halat vásároltam. Na persze, a boltban mikor műanyag zacskó­ba csúsztatták s rácsapták a mér­legre ezt a hármat, miután ta­lálomra kivették őket a betonme­dencéből, így adták ki a kilót. Az egykilótízet. Legfrissebb hal az élő hal, s annál különb bizo­nyíték nincs, hogy mikor megve­szed, még él. Az út hazáig jó félóra. Csikorgó tél van, ott len­gettem a cekkert a bokám körül, még egy kenyeret sikerült sze­rezni hazafele, minden kompli­káció nélkül. Az elképesztő az, amibe keveredtünk, kevered­tem. Már fél négy és még nem ebédeltem. Pedig az éhség rossz tanácsadó az élők világában. Minden szinten. Tulajdonképpen nem volt szívem, ha már éltek még. Vagy- ishát vízbe tettem őket, és fel­éledtek. A konyha ablakán jég­virágok szűrik a fényt. Korán vil­lanyt kellett gyújtani. Ülök a tál előtt és három hal életében elját­szom a gondviselést. Hamar el- érzékenyedik az ember az i- lyesmi láttán. Válósággal lázba jön benne a jóság. Mert hatalmá­ban van az is. Gyönyörködés közben majdnem elszundítok, mint bölcső előtt virrasztó apa. Öt óra húsz. Még nagyobb tál, langyos víz, grízét szórunk bele, bizonyára ki vannak éhez­ve. Elnézem, ahogy vergődnek, élednek, élnek újra, mégis. Dol­goznak az uszonyok, bár nincs nagy kifutási lehetőség, tulaj­donképpen egymás mellett, helyben lebegnek, mint valami ügyes kis kékesszürke tengera­lattjárók, játékszerek, melyeket azért felhúzni sem kell, működ­nek maguktól. Szép ez, vagy hülyeség, min­denképpen valami nagyobb, tá- gabb nyilvánul meg ilyenkor. Az élet iránt mindig is meglévő, fel­támadó, kinyíló babonás tiszte­let, amit legbelül a hóhér is érez. Én sem teszek vegetáriánusi fo­gadalmat, mikor bekattan, hogy lám, minden müyen emberivé válik, ha egy jókora pikkelyva­karó konyhakés helyett így, effé­le módon közelítünk a minden­napi táplálékhoz. Amíg normáli­san viselkedünk, minden banáli­sán megnyugtató. Megengedi a következő mozdulatot, művele­tet. Sőt biztat: nos, tudod te jól, csak előre, rajta! Ebből lesz a fi­nom... Hát persze. Ehelyett afelé ka­nyarodik el a szemlélet, hogy persze milyen kegyetlen dolog: milyen ideiglenes úgyis az egész, fogság, börtön ez tovább­ra is. Mi több: siralomház. Mert ha csak el nem megy egészen az eszem, vagy nem jön hirtelen egy emeletig érő árvíz, nem két­séges a dolog kimenetele: a kifo­gottból szabad hal nem lesz többé. Az ekkorákat pedig nem »>» folytatás a 2. oldalon OLVASÓINK FIGYELMÉBE! A postai lapterjesztő nyilvántartásában a HELIKON katalógus-száma 3012 Folyóiratunkra a szerkesztőségben is elő lehet fizetni 10 és 14 óra között Kolozsvári előfizetőinknek díjtalanul kézbesítjük a HELIKON-t

Next

/
Thumbnails
Contents