Helikon, 2005 (16. évfolyam, 423-446. szám)
2005-01-10 / 1. szám (423.)
HELIKON POMOGÁTS BÉLA Békítő öröm A „hídverő” Ilia Mihály Amikor az Alapítvány Erdély Magyar Irodalmáért létrehozta a Hídverő-díjat, és amikor a 2003-as esztendőben ugyanitt, a székelyudvari magyarok körében, a feledhetetlen emlékezetű Szépfalusi Márta után másodikként átvehettem ezt a díjat, az erőfeszítéseinek igazolását kereső ember békítő öröme töltött el, hiszen azt tapasztalhattam, hogy az erdélyi magyar irodalom közössége igenis figyel azokra az erőfeszítésekre és elismeri azokat az erőfeszítéseket, amelyekkel egy-egy anyaországbeli vagy nyugati magyar irodalmár igyekszik az Erdélyben megszülető irodalmat az egész magyar nemzeti közösség szellemi birtokává és erőforrásává tenni. Ez a békítő öröm töltött el legutóbb amikor a Hídverő-díj 2004-es kitüntetettjét, Ilia Mihályt köszönthettem. Az irodalomtudóst, jól tudom, nem kell bemutatni az erdélyi magyar közösségnek, minthogy Ilia Mihály egyénisége, munkássága és az egyetemes magyar irodalmi kultúrában betöltött szerepe, amelyet nyugodt lélekkel nevezhetek küldetésnek is, jól ismert az erdélyi magyarság körében. Tudományos tevékenységét, amelynek eredményeit, talán túlzott tudósi szerénysége következtében is, mindmáig elmulasztotta kötetbe vagy kötetekbe gyűjteni, egyidejűleg hatotta át a magyar irodalomtörténet-írásban Gyulai Pál és Horváth János óta morális hagyományt jelentő közösségi felelősségtudat és a filológiai megbízhatóság. Ennek a munkájának a során különösen két fontos területen ért el eredményeket. Egyrészt a Nyugat körül szerveződő modern magyar irodalom hagyatékának filológusi feltárásában, ennek a tevékenységének a legnagyobb eredménye a Juhász Gyula műveinek kritikai kiadásában végzett áldozatos munkája (ennek során a kritikai kiadás jó néhány kötetét ő rendezte sajtó alá); jól tudjuk, hogy egy ilyen korpusz gondozása milyen tudósi erudíciót és áldozatos szorgalmat kíván - jóllehet a tudományos érvényesülés terén éppen ennek van a legkevesebb hozadéka. Másrészt, és ezt éppen itt, Székelyudvarhelyen fontos hangsúlyozni, a Trianon utáni erdélyi magyar irodalom gondozásában, ennek a vállalkozásának olyan eredményei vannak, mint Tompa László költészetéről írott tanulmányai, amelyek a magyarországi irodalmi emlékezetben, hosszú évtizedek hallgatása után, először helyezték el méltó módon Székelyudvarhely nagy költőjének alakját. Talán e kettős feladatvállalás - a nyugathoz kötődő irodalom és az erdélyi magyar irodalom kutatása egyféle szintézisének tekinthetők azok a tanulmányok, —és Ilia Mihály ezen a területen is kezdeményező szerepet vállalt magára — amelyek az 1908-ban Nagyváradon közreadott Holnap című antológia születésének körülményeit tárták fel Ilia Mihály mint irodalomtudós mindig csendben dolgozott, sohasem csinált reklámot önmagának, ezért munkájának eredményei is jórészt elkerülték a tudományos közélet zajosabb fórumait. Igazából elszomorító, hogy tanulmányai mindmáig nem kerültek könyv alakban az olvasó elé, és talán éppen egy erdélyi magyar könyvkiadóra várna az a feladat, hogy ezeket a tanulmányokat, bírálatokat, könyvismertetéseket egybegyűjtve megjelentesse. Ilia Mihály írásainak gyűjteménye bizonyára értő olvasókmániában is anyanyelvünkön. Köztük egészen kiválóak és említésre se méltók. Ez nem is baj, mert Franciaországban, ahol állítólag naponta kétezer könyv jelenik meg, ezeknek csak igen kis százaléka marad az irodalomtörténetben. Jó irodalom dilettánsok nélkül, azt hiszem, elképzelhetetlen. Nem ártana azonban valamelyes eligazítást adni ebben a kiadói dömpingben. Sajnos én nem tartozom irodalmunk igencsak megfogyatkozott „közlekedési rendőrei”, kritikusai közé. A vérbeli kritikus ugyanis nemcsak az általa kiválóknak tartott, de legalábbis jónak minősített könyvekről mondja el véleményét. Lesújtó bírálatával a félresikerült vagy éppen ízlést rontó fércművekről se hallgat. Ez nagyjából ilyenszerűen volt az „átkosban”, a „szocializmus napfényes éveiben”, amikor a kritikus a bírálatáért kapott honoráriumból akár tíz könyvet is vehetett magának. Manapság a tiszteletdíjából legfennebb egy kötetkére futja, vagy arra se. A szerkesztőségek, kiadók se ajánlanak fel neki könyveket, hiszen ez utóbbiaknak nem érdekük, hogy termésük fogyjon is. Ők majdnem minden kiadványukra megkapják a hazai vagy a magyar Művelődési Minisztérium támogatását, amiből kiadják a könyvet, a szerzőnek is juttatnak valamicskét, rá találna Erdélyben és természetesen Magyarországon is. A magyar irodalomtörténet-írásnak a mögöttünk lévő harminc-negyven esztendőben igen nagy - Erdélyben is jól ismert — egyéniségei tevékenykedtek, nem szeretnék most név szerint senkit említeni. Ilia Mihály azonban nem pusztán az irodalomtudós feladatait vállalta, ennél sokkal többet és gazdagabbat, és ennek a gazdagságnak három területére hívnám fel a figyelmet. Elsőként tanári munkájára, ennek keretében mint a szegedi egyetem bölcsészkarának népszerű professzora fiatal nemzedékek egész sorával ismertette meg a huszadik század magyar irodalmát és különösen az erdélyi magyar irodalmat, amelynek gondozásában, megismertetésében évtizedeken keresztül odaadó munkát végzett. Másodjára szerkesztő tevékenységét említeném, ennek révén 1965-től 1976- ig, vagyis egy évtizeden át volt a szegedi Tiszatáj című irodalmi folyóirat rovatvezetője, főszerkesztő-helyettese, végül főszerkesztője, hogy aztán, éppen az erdélyi irodalom iránt tanúsított elkötelezettsége következtében elmozdítsák erről a fontos posztról. A szegedi folyóirat mindenesetre az ő kezében vált országos, mi több, egyetemes magyar fórummá, amely igen sokat tett a határokon kívül élő magyar irodalmi kultúrák magyarországi meg- és elismertetése érdekében. Harmadjára egy olyan személyes ambíciót említenék, amelyben Ilia Mihály mindeddig páratlannak és utolérhetetlennek bizonyult. A levélíróra gondolok, mondhatnám arra, hogy a huszadik század második felében Ilia Mihály vállalta magára azt a küldetést, amelyet egykoron Kazinczy Ferenc, a magyar irodalomtörtént-írás legnagyobb levelezője utódaira örökül hagyott. Még évtizedekkel és nekik is marad valamennyike. No, de ne akarjuk egy rövid írásban könyvkiadásunk és főként könyvterjesztésünk minden gondját-baját elmondani, hiszen most az öröm adta kezembe a tollat. Afölötti öröm, hogy idén ősszel öt olyan (különböző kiadóknál frissen megjelent) vers-, illetőleg próza-, memoár- vagy esszékötetet olvastam, amilyenekből az előző években esztendőnként kettő-három ha került a kezembe — vagy még annyi se. Lehet, szinte biztos vagyok benne, idén több kiváló könyv is jelent meg. Ezért eleve elnézésüket kérem, kivált fiatal, de kevésbé fiatal pályatársaimnak is, akiknek (esetleg kiváló) könyvét itt most nem említem. De az is huncsut, aki olyan könyvet dicsér vagy gorombít le, amelyet nem is olvasott (amire szintén láttam már példát tájainkon). A következő öt könyvről szólnék, amelyeket a szerzők nevének betűrendjében sorolok fel, és írom is meg véleményemet róluk. A látszatát is kerülni szeretném annak, hogy rangsorolom kedvesnek bizonyult olvasmányaimat. Ferenczes István: Minerálnája pesznya című poémakötetéről szólok, aztán Kántor Lajos A Kapu című, naplókkal, levelekkel hitelesített családregény-vázlatáról, majd pedig Kós András Élet és rajz című könyve- . FODOR SÁNDOR Olvasónapló -féle . Az idei ősz olvasmányok, új könyvek tekintetében minden eddiginél gazdagabbnak bizonyult számomra, talán nem annyira mennyiség, mint minőség tekintetében. Eddig öt könyv olvasását fejeztem be lélekben főhajtással a Szerző előtt - bár szinte biztos, hogy több kitűnő munka is jelent meg az elmúlt esztendőben. Egyelőre erről az ötről szólok, azzal a titkolt szándékkal is, hogy az irodalmi díjakat osztó bizottságok, zsűrik, tanácsok figyelmébe ajánljam ezeket. Annak idején könnyebb volt az írószövetségi, állami díjakat vagy az akadémiai díjakat osztó bizottságok dolga, hiszen sokkal kevesebb könyv látott napvilágot az esztendő folyamán, mint manapság lényegesen kevesebb kiadónál. A cenzúra által „megszűrt” könyvek között se volt évente három-négynél több (olykor még ennyi se), amit manapság is érdemes újra kiadni - mint például Lám Béla, kiváló „egykönyvesünk” A körön kívül című önéletrajzi remekét. Manapság - mondhatnám, számtalan kiadónknál - igen sok könyv jelenik meg csak itt. Ro-