Helikon, 2007 (18. évfolyam, 471-494. szám)

2007-01-10 / 1. szám (471.)

# „Egyiptomban sem telt mindenkinek piramisra” HELIKON TRrvn A T­MT T?ni VOTT? AT MEGJELENIK kétszer egy hónapban Kolozsváron iRODALMI r (JLxUiKA­­ évfolyam 2007.1. mn.) szám­­ január 16. ára 1,5 lej • Pomogáts Béla Balogh Edgárra emlékezik • Jancsó Miklós: A piors köves gyűrű • Lászlóffy Csaba karcolatai • Szűcs István: Kék, szakállas Háry • Mózes Huba tanulmánya • A NAGY KILOMETRIK­ S OLVASÓINK A postai lapterjesztő nyilvántartásában a HELIKON katalógus­száma 3012.­­ Folyóiratunkra a szerkesztőségben is elő lehet fizetni 10 és 14 óra között. FIGYELMÉBE! Kolozsvári előfizetőinknek díjtalanul kézbesítjük a HELIKONT. LÁSZLÓFFY ALADÁR Manólé mester és Kőműves Kelemen a bankban Egy jelszó a jövőből (ajánlom, hogy idejében szívlelje meg vagy tegye magáévá, ebbő­l úgysem fognak engedni az eddigi legerő­szakosabb program korában): „Fedezze fel, kérem, a csekkben a tengert!” Úgy bizony, vannak irányok, melyek kiolthatatlan vágyakat, avagy lejtőket követnek. Ilyen a csermelyek, patakok, folyamok irá­nya, „az értől az óceánig” való. És ilyen a biztonságba, a békébe, nem árt, ha éppenséggel a szabadságba való igyekvés iránya. Ilyen az utóbbi korszak igazán nagy vo­nulata, vonulása, ahol Európából mindenki az Európai Unióba törekszik, igyekszik. Magától értetődően az eu­rópaiak és államaik, de nemcsak ők! Ilyen az, hogy Tö­rökország is egy félévszázada politikailag igen, földraj­zilag még nem, észak-atlantivá alakuljon. Helyzete és vágya és terve, és manapság az esélye is. Nem mintha az oszmán állapot nem arra irányult volna, nem azért falta volna fel Bizáncot, és Bajazid, Szolimán s a ren­geteg Ah­med nem Hamburgig akart volna végigmen­ni, akárcsak a nóta szövegében a Stefánián végigkocsi­­zó mániás. De maradjunk csak magunknál, mennyi vágy és mennyi megoldás lebegett abban, a csak nemrég még elérhetetlen körülmények idején, hogy Románia és Bul­gária NATO-tag, most végre EU-tag lehessen. De hosz­­szú ideig talán ugyancsak Szolimán választott el ettől a tündérországkaputól, annyi Achilles-sarka, Siegfried­­lapockája volt a dolognak, hogy egy félrepattanó nyíl­vessző is megfúrhatta bármikor az esélyeket. Most, hogy mi megjavultunk vagy Európa romlott le kissé — lassan elég a komoly (külső és belső) figyelmeztetés, hogy senki se képzelje, hogy mint egy varázsszótól min­den jóra fordul. Szezám, tárulj és fogj hozzá, Ali baba, az intenzív melóhoz! Számunkra mégis csodálatos me­nedék ez a beengedés, ez a befogadás! Nem mintha any­­nyi mindenben, a hely géniuszának magzatvizében már nem fürdenénk régen Európában. Mostohább vidékek­ről, lehet, egyenesen hozzánk szöktették azt az antik ki­rálykisasszonyt, csak mi folyton elpuskázunk valamit (nem mintha Angliában nem) a lokális és az univerzá­lis dolgában, és felébredünk, hogy álmunk és kezünk csak az atlanti bilibe lóg! Hát most ne így ébredjünk! Mert a hely, ahova végül érdemes összehordani minden emberi eredményt, az valóban Európa. Na nem ez a tö­kéletlen. Ez csak egy vicc még. Egy vicc, ami így szól: „Nem értem, már 6 ezer éve építjük, és nem áll össze? Hogyhogy, kiáltanak fel körül a Kelemenek, hát nem bontjuk??”...

Next