Helikon, 2011 (22. évfolyam, 567-590. szám)

2011-01-10 / 1. szám (567.)

lg­_________________________________ 0 „Kocog felénk a jövendő” HELIKON m An*T -» if~r «at A m MEGJELENIK KÉTSZER EGY HÓNAPBAN KOLOZSVÁRON IRODALMI FOLYÓIRAT mínoLWim • Krasznahorkai László íróval beszélget Balázs Imre József • Lászlóffy Csaba versciklusa • Pomogáts Béla tanulmánya • Szőcs István: Miért is? Miért is? • Karácsonyi Zsolt Beszélgetések fesztiválja • A NAGY KILOMETRIK OLVASÓINK FIGYELMÉBE! PAPP ATTILA ZSOLT Az írói képmás Mélységes mély a múltnak kútja, és időnként egészen meg­hökkentő leleteket sikerül fel­színre hozni az aljáról. Azt pél­dául, hogy mi rejtőzhet egy-egy nagyívű írói életmű még felfede­zetlen „hátsó udvarában”, csak a mindenkori szerencsés utókor kiválasztottjai tudhatják, már amennyiben ezek a kincsek - ha azok - egyáltalán felszínre ke­rülnek. Ilyenkor a már emlege­tett utókor hajlamos felszisszen­ni, mert azzal kell szembesülnie, hogy a történet mégsem oly ke­rek, mint azt olvasólámpája fé­nye mellett kényelmesen elhe­lyezkedve gondolta volna, hogy még mindig vannak hiányzó da­rabok a nagy kirakósjátékból, melyet Irodalomnak hívunk, s ezek bizony módosíthatják a vég­ső képet. Még pontosabban: az sem biztos, hogy ez a sok-sok szerzői képmásból összeálló, vég­ső kép megrajzolható. A jó öreg Mark Twainnek pél­dául még arra is volt gondja, hogy megtréfálja száz évvel későb­bi olvasóit. Végre lejárt ugyanis a százéves „moratórium”, amit ő maga szabott önéletrajzának ki­adása számára - és őszintén re­mélem, nem volt alaptalan az óvatossága. Néhány évvel ezelőtt már sikerült zavarba ejtenie a tisztelt közönséget - legalábbis a magyart, amely most először ve­hette kézbe Sátán-hármasköny­­vét. Nem egészen passzolt ez az „ifjúsági író” toposzához, nem­csak nálunk, de saját hazájában sem, nem is tömködték vele túl­ságosan a tanulóifjúság fejét. Ha már az úgynevezett gyermek- és ifjúsági irodalomnál tartunk: hála a karácsonyi ajándékozás jó szokásának, birtokomba került Twain nagyrabecsült kollégá­ja, Rudyard Kipling Kívánságok háza című, tavaly megjelent el­beszélés-gyűjteménye, amely a kiváló angol író fantasztikus írá­sait tartalmazza. S bár az iro­dalmi közvélemény - a magyar is - tudott ezeknek a szövegek­nek a létéről, Kiplinget mégis csak A dzsungel könyve, esetleg a Kim írójaként tartottuk és tart­juk számon (és persze, kötelezővé tett rosszallással, az angol kolo­­nializmus vélt vagy valós apos­tolaként), legkevésbé sem tudo­mányos-fantasztikus szerzőként. Pedig az is, ráadásul a kötet írá­sai „egytől egyig most olvasha­tók először magyar fordításban, új megvilágításba helyezve egy irodalmi nagyság munkásságát”, áll a hátlapon. Az a kérdés, hogy valóban így van-e. Módosíthatják-e érdem­ben a kirakósjáték későn megta­lált darabjai az összképet, vagy az ítéletek (főként egy klasszi­kusnak tartott életmű esetében) nehezen vonhatók vissza, az Arc vonásai már készen van­nak - legalábbis egy adott nyelvi és kulturális közegen belül. Ha mondjuk a sors érthetetlen sze­szélye folytán Shakespeare-nek csak a szonettjeit fordították vol­na magyarra, akkor most elsőd­legesen költőként tekintenénk rá, aki mellesleg írt néhány, ál­lítólag egész izgalmas drámát is. Nem kell azonban ennyire el­rugaszkodnunk a talajtól: fejé­re állhat a Masoko Köztársaság, Lázár Ervin akkor is, végképp meseíróként rögzült a köztudat­ban — nem mintha ez baj len­ne, csak hát féligazság. Ámbár ahogy a másik varázsló, Kipling írja: „Az Igazság ugyanis egy tengerből kimentett ruhátlan hölgy, s egy igazi úriembernek kötelessége azonnal egy köntöst reá borítani.” Mindig izgalmas azonban, hogy mi az, ami mégis, továbbra is kilátszik a ruha alól. Folyóiratunkra a szerkesztőségben is elő lehet fizetni 10 és 14 óra között. Kolozsvári előfizetőinknek díjtalanul kézbesítjük a HELIKONT. Muhi Sándor grafikája

Next