Helikon, 2016 (27. évfolyam, 687-710. szám)
2016-01-10 / 1. szám (687.)
1. Létezik-e a mai „fiatal irodalomban” a szó szoros(abb) értelmében vett generáció, nemzedéki csoport és attitűd? Ha igen, miben különbözik a korábbi irodalmi generációktól és miben hasonlít rájuk ? 2. Mennyire egységes generációs szempontból a Kárpát-medence magyar irodalmai Széttartó vagy inkább egyazon irányba mutató tendenciákról beszélhetünk a különböző régiók „fiatal irodalmával” kapcsolatban? 3. Az utóbbi években az irodalom technikai-technológiai környezete radikálisan megváltozott: az online nyilvánosság, és azon belül a közösségi média újabb felületeket és (ön)kifejezési lehetőségeket teremtett az ifjú szerzők számára. Ez pusztán alkotói eszközváltást/pluralizálódást jelent, vagy visszahat az irodalom létmódjára, nyelvére, tematikai készletére? Afra János költő, szerkesztő, kritikus (Magyarország). Már az sem magától értetődő, hogy mit tekintünk fiatal irodalomnak és kit fiatal szerzőnek, szerintem kicsit túlságosan is tágan értelmezték és ezzel komolytalanná, tét nélkülivé tették az elmúlt időkben ezt a kategóriát. Bizonyára a két nagy magyarországi fiatal irodalmi szervezet felső korhatára is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy sokszor még 35-40 éves szerzőket is a fiatalok közé szokás sorolni, amiben azért — valljuk be — mégiscsak van valami komikus. Részben talán éppen a generációs sajátságok lokalizálhatatlansága, átláthatatlansága, a sokféleség feletti tanácstalanság az ok. A Parnasszus folyóirat 2015 nyári, fiatal költészeti számában is olvashatunk verset negyvenéves szerzőtől, ez persze védhető szerkesztői döntés, de valahol mégiscsak elmos egy fontos problémát. A legfiatalabbak szövegeit olvasva nem egyszerű egyértelmű generációs sajátságokat azonosítani, minél kisebb egy-egy „életmű”, értelemszerűen annál nehezebb átfogóan nyilatkozni róla, pláne összefüggésbe hozni más rövid pályák eredményeivel. De tegyük fel, hogy a már aktívan publikáló tizen-huszonéveseket sorolhatjuk ide. Az egyes „generációk” csak elnagyoltan tekinthetőek homogénnek, manapság túl sok erős hatáscsomópont van ahhoz, hogy egy-egy jelenségnek, irodalmi körnek, írótábornak vagy folyóiratnak generációt lefedő hatást tulajdonítsunk. Ugyanakkor azt hiszem, a most középnemzedékbe átlépő, huszonéves kora végén vagy harmincas éveiben jó „túl sok erős hatáscsomópont van” Ankét a fiatal magyar irodalomról jó nemzedék fellépésekor az absztraktabb, személyességet szublimáló költészet dominanciája volt meghatározó, míg a rendszerváltás óta születetteknél mintha sokkal nagyobb szerep jutna a leplezetlen érzelmességnek, a személyességnek, ez pedig néhány szerzőnél a közösségi szerepvállalás kérdésével is összekapcsolódik az R25 című JAK-os versantológia összeállításakor legalábbis ez volt a benyomásom. 2. Az online kulturális tartalmak felélénkülésének, minőségivé válásának és nyilván a könnyű hozzáférhetőségnek is hála a Kárpát-medence valamennyi országában hasonló esélyekkel indulhatnak el a fiatal magyar szerzők, ugyanakkor ez valahol mégiscsak elméleti szinten engedi meg a nyelvi homogenizálódást, valójában a személyes, helyekhez és meghatározó karakterekhez és hagyományokhoz kötődő hatások sokkal dominánsabbak. Régiónként felismerhetőek jellegzetes megszólalásmódok, formajegyek, hatáscsomópontok, pl. a fiatal erdélyi magyar szépírók közül arányában jóval többen írnak kötött verseket, mint mondjuk a Magyarországon szocializálódó fiatal költők közül. Az irodalmi-kulturális csoportok és lapok közti szabad átjárhatóság ellenére is akadnak tehát regionális sajátságok, amelyek egy-egy terület legfiatalabb szerzőinek szövegeit is jellegzetessé teszik. 3. Azt hiszem, az irodalmi szövegek nyelvére, tematikájára nézve sokkal kevésbé hat ez a változás, mint az irodalmi szocializáció folyamatára vagy az irodalmi szövegek létmódjára. Fel kell ismernünk abban a lehetőséget, hogy alternatív csatornákat, ha úgy tetszik, reklámfelületeket találhatunk a költészet számára az online közösségiség korában. A performatív eseményeket rögzítő videók sokkal több emberhez juthatnak el, mint ahányan egy-egy ilyen programot élőben megnéznek, az irodalmi vlogok és könyvtrailerek is képesek beúsztatni a nem irodalomolvasó közönség mindennapjaiba a szépirodalmat, így többek is lehetnek kedvcsinálónál. A figyelemfelkeltésre jók a különféle irodalomnépszerűsítő projektek. Sokszor a szerencse is közrejátszik a sikerben, pl. amikor egy éve vírusszerűen terjedt a Facebookon egy végtelenbe burjánzó, százezreket versolvasásra ösztönző verslánc, amit a megosztásoknál megjelenő leírás szerint Szabó Balázs indított el, valószínűleg a projekt sikerében közrejátszott, hogy a népszerű Szabó Balázs Bandája frontemberének tulajdonították a kezdeményezést az emberek, miközben valójában az ELTE kevésbé ismert egyik oktatója volt a ludas, akit ugyanúgy hívnak. Balázs Imre József költő, irodalomtörténész és -kritikus, a Korunk főszerkesztő-helyettese (Erdély). Egyre kevésbé látok átfogóan generációs projekteket a fiatal erdélyi szerzőknél maradva, sem A meghajlás művészete (2008), sem a Mozdonytűz (2014) nem mutatott markáns nemzedéki jegyeket, miközben izgalmas, színvonalas szövegek jelentek meg bennük. A csoporttá szerveződés leginkább a szlemmerek körében volt jellemző a közelmúltban — itt egy életérzés és egy újfajta csatorna/megnyilvánulási forma fogta össze leginkább az embereket. És végre látok olyan, kifejezetten intellektuális tétek felől szerveződő projektet is Kolozsváron 2015 végére (aszem.info portál), amelyik egyfajta színvonalasan rebellis gondolatiság lendületével indul. A mindenkori fiatal irodalmi generációk nagy esélye ez: belakni, amiről az idősebbek/fáradtabbak nem vették észre, hogy belakható, nem tartották fontosnak vagy nem volt rá elég energiájuk. 2. A trend az, hogy a trendek és tendenciák nem országhatárokat vesznek figyelembe, hanem szimpátiákat, affinitásokat, közösen felismert értékeket. Nincs amitől egységes lenne jelenleg bármelyik generáció irodalma, de vannak továbbra is sűrűsödési pontok, virtuálisan és konkrét találkozásokban szerveződő csoportok. Örülök annak, hogy ezekben a sűrűsödésekben egyre kevésbé számít az, hogy ki hol lakik, van átjárás, érzékelhető a kölcsönös figyelem. 3. Is—is. Kitágult az új eszközöket használó alkotók világa, potenciálisan mindenképpen tágasabb, mint korábban bármelyik írói korosztályé. Ki lehet próbálni, fel lehet futtatni olyan projekteket az új felületeken, amelyeknek a tradicionális offline közegben nem lett volna esélye: Nyáry Krisztián és Pál Dániel Levente műveire vagy Demény Péter névnapverseire gondolok például, amelyek a Facebook nélkül valószínűleg létre sem jöttek volna. Az is sokszor eszembe jut, hogy a mára már klasszikus regények vagy hollywoodi filmek kommunikációs zavarai meg nem kapott üzenetrögzítős üzenetekkel, utcai telefonfülkékből lefolytatott beszélgetésekkel (amelyek, emlékezzünk csak, még a Mátrixban is ott voltak!) egyre inkább csúsznak ki a kortárs szerzők lába alól. Másképp kezd működni a világunk. Ennek a technológiai fordulatnak azonban még messze nem vagyunk a végén, annyi látható csak vele kapcsolatban, hogy a kortárs kultúra reagál ezekre a fejleményekre, de az még nem, hogy ez az egész pontosan hová is tart, vagy mire lesz jó hosszú távon. Lőrincz P. Gabriella költő, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet munkatársa (Kárpátalja). A „fiatal” magyar irodalom elég nagy változatosságot mutat ahhoz, hogy ne lehessen minden nehézség nélkül identifikálni egységes szerzői csoportokat. Problémás olyan irodalmi orgánumot találni, amelyben semmi helye nincs idősebb szerzők megszólalásának. Ez jól is van így. Azokat 2 HELIKON