Helikon, 2018 (29. évfolyam, 735-758. szám)
2018-01-10 / 1. szám (735.)
„Érdeklődni érdekesebb, mint ítélkezni” Interjú Nádasdy Ádámmal Kovács András Ferenccel beszélgettél a 2017-es Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron, és azt figyeltem meg, hogy benned is van egy olyan kettősség, amelyet Petri György kapcsán jeleztél: egyrészt például a nyelvi változások kapcsán nagyon megengedő vagy, másrészt a költői dikciód korántsem „mai” abban az értelemben, mint mondjuk a Ladik Kataliné. Hogy egyezteted magadban ezt a két vonást? Ladik költészetét lehet „progresszívnek” nevezni, az enyémet nem, mert az én költészeti ideálom az, hogy a vers legyen elemelve. Ebbe a dikcióba igyekszem mindennapi fordulatokat is tenni olykor, de beteszek, nem ezekből van. Petrinél is egészen triviális kifejezések vannak, de az ő esetében sem azokból épül a dikció. Hogy is fogalmazzak? Mindig azt képzeltem, hogy az ember állva szavalja a versét, nem pedig ülve. - Célirányosabban kérdezek, hogy engedheti meg egy ilyen „állva szavaló”, hogy mindenki úgy beszéljen, ahogy akar? - Mondtam azt is Kovács András Ferencnek, hogy viselkedjen úgy, mint a rovartani intézetben: ne rögtön tapossa szét a rovart, hanem előbb vizsgálja meg. Nekem egy rendes szakmám van, hiszen nyelvész vagyok, és egy szakma az adatait nem bírálhatja. Hová jutnánk, ha a rovartani intézetben bírálnák a svábbogarat? Holott az egy kellemetlen féreg, és a dolgozók nem biztos, hogy rajonganak érte. Ízlésítéleteknek semmilyen tudományban nincs helyük. Valami szép-e vagy jó? Ilyen kérdésekkel a nyelvész nem foglalkozik, mert nyelvhelyességi kérdésekkel egyáltalán nem foglalkozik. Ha te a kamrát spájznak nevezed, az nem nyelvészeti probléma, hanem társadalmi: honnan jön ez a szó, kik használják, mi tapad hozzá, satöbbi. Makacsul kitartok a kérdésem mellett, hiszen a mi - igaz, nem túl hosszú - ismeretségünk alatt egyszer sem tapasztaltam, hogy benned akár tudat alatt is elutasítás fogalmazódna meg például olyan változatok ellen, hogy „add oda a sót”, mármint nekem. Anynyira megformálja az embert a szakmája? A szakember megszokja, hogy érdeklődni érdekesebb, mint ítélkezni. Gondolom, a folklórkutató is hüledezik egyes népcsoportok szokásán, de az az első szellemi mozdulata, hogy „lássuk csak, ezek miért viselkednek így?” Miért mondják itt, hogy az üzletnek „órarendje” van, nem pedig „nyitvatartási ideje”, mint Magyarországon? Ezekből derülnek ki izgalmas dolgok, ezekből látod, hogy a jéghegy nagy része víz alatt van. Vagy egy másik példa: Magyarországon „jogosítvány”, itt meg „hajtási”. Az első semmitmondó, hiszen jogosítványt sok mindenre kaphatsz, a második viszont pontosan leírja a dokumentumot. - Monarchiás családból származol. Tőlük örökölted a konzervativizmusod, amelyről korábban beszéltünk? - Igen, bár azért tudjuk, hogy nem minden fiatalember viszi tovább a családi örökséget. A nagyszüleim osztrákok voltak, és közöttünk németül folyt a szó, bár magyar iskolába jártunk, és az apám elmagyarosodott sváb volt. Jobb napokat látott család voltunk, és a nagyszüleim nemcsak anyagilag érezték a rosszabb napokat, hanem abban is, hogy ők 1945-ig nyugodtan beszéltek németül, és egyszercsak mintha ezt is elvették volna tőlük, beszűkült a német nyelv használata, furcsán néztek rájuk, akadt, aki rájuk szólt, és emlékszem, hogy a villamoson magyarul kellett beszélnünk, amin mi kuncogtunk, mert a nagyapám nem tudott, és ezért inkább nem beszéltünk sehogy. - Azért kérdeztem ezt, mert tulajdonképpen azt szerettem volna, hogy a kalandvágy eleve benne volt a családban? Édesapád, Nádasdy Kálmán rendező volt. Olyasmire gondolok, hogy magyar nótákat énekelsz. Az apám forog a sírjában, mert ő Kodály-növendék volt, és ezt a „romlást” (ahogy ők nevezték az álnépies műdalokat) nem tudta volna elviselni. A szüleim esküvőjén Kodály Zoltán volt apám tanúja, szóval közeli kapcsolatban álltak. Ezt a purizmust én nem örököltem meg, és jóval vegyesebb koszton élek. De hát megváltozott a világ, gondold meg például, hogy milyen puritán bútorok között éltek ők a 30-as években A lányommal úgy adjuk elő a magyar nótákat, mint valami tanárok. Ahogy tegnap este a Shakespeare-szonetteket konferáltam, úgy mesélem el, hogy Balázs Árpád Kolozsváron született, és Budapesten lett rendőrfőkapitány-helyettes, tehetséges muzsikus volt, és egyik magyar nótát írta a másik után. „Ahogy én szeretlek, nem szeret úgy senki” - ez például Balázs Árpád nótája. De részünkről ez a nótaest is egy posztmodern gesztus, hiszen idézőjelben van, és az idézőjel is idézőjelben van, miközben mégis közvetlen a hatása. Mácsai Pál ott ült a nézőtéren, és bevallotta, hogy könnybe lábadt a szeme, amikor a Gyere, Bodri kutyám című nóta elhangzott. Ilyen vagyok költőként is. A maiságot gyakran rímekben mondom el, és szeretem, ha van egy narratív szál, mint egy Aranyballadában. - Korábban a fordítói tevékenységeddel is érvelhettem volna, hiszen fordítóként is merész vagy, és gondolom, többen felháborodnak, hogy Arany vagy Babits után merészelsz hozzányúlni egy-egy Shakespearedarabhoz. - Persze, és én meg is értem ezt az érzést. Arany (meg Babits is) azonban éppen olyan dúsra csinálta a fordítást, mint az eredeti. Nem lévén színházi ember, nem érezte, mi jön át a rivaldán. - De hát akkor még a rivaldán is más jött át... - Nem egészen. Gondold csak el, hogy amikor Arany 1867-ben lefordította a Hamletet, már volt egy jól játszható fordítás, a Vajda Péteré 1839-ből, amely mindenütt ment, és a színházi szakma nem értette, mire kell egy új. A nagymonológ első sorát Arany úgy fordította: „A lét és a nemlét kérdése ez.” A szakma megmakacsolta magát, és Vajda megoldását őrizték meg. Ugyanez történt fiatalkoromban a katolikus misével. Ugyan miféle sor az, hogy „Miatyánk, ki vagy a mennyekben”? És mégis a mai napig rászalad a nyelvem, olyankor meg csak néznek, mert újrafordították: „...aki a mennyekben vagy”. NÁDASDY ÁDÁM Nyelvész, költő, műfordító, esszéista, egyetemi tanár. 1947-ben született Budapesten. 1970-ben szerzett diplomát az ELTE angol-olasz szakán, 1972 óta az ELTE Bölcsészettudományi Karának angol nyelvészeti tanszékén tanít, 1997-től 2003-ig tanszékvezető. Szakterülete az angol nyelvészet — különösen a hangtan —, illetve a nyelvtörténet és germanisztika, valamint a magyar hangtan. 2006-ban az ELTE BTK-n habilitált. 2012-ben egyetemi tanárrá nevezték ki, 2017-től professor emeritus. Színdarab-fordításait - köztük Shakespeare-drámákat - több színház játszotta. 2016-ban jelent meg Dante Isteni színjátékáról készített fordítása. Legutóbbi verseskötete: Nyírj a hajamba (Magvető, 2017). Számos rangos díj - többek közt a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja — tulajdonosa. Fotó: Thaler Tamás HELIKON