A Hét, 1892. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
1892-01-03 / 1. szám
MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Előfizetési feltételek : Egész évre .............. írt rá.— Félévre........................ » 5 Negyedévre ............... » 2 Egyes számára 20 kr. 1/105. szám. НЕТ Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, VII. ker., Erzsébet körút 6. sz. Hirdetések 50 TÁRSADALMI, IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI KÖZLÖNY. felvétele ugyani0“Szerkeszti KISS JÓZSEF. Kéziratok nem adatnak viss Budapest. Január 3. Lapunk azon tisztelt előfizetőit, kiknek előfizetése e hó végével lejár, felkérjük, hogy előfizetéseik megújítása iránt hova előbb rendelkezni szíveskedjenek. „A HÉT“ előfizetési dija : Egész évre...................... 10 frt. Fél évre.......... .............. 5 „ Negyed évre .................. 2 „50 kr. Krónika. (Uj esztendei meditácziók.) — Jan. 1-én. Mint a jó keresztény, a ki az Apró-Szentek ünnepén kegyelettel gondol mindazokra a névtelen kisdedekre, akik a csecsemő Krisztus helyett vértanúságot szenvedtek, ilyenkor, új esztendő reggelén, én is kegyelettel, hálával és szeretettel gondolok mindazokra az embertársaimra, akik az elmúlt esztendő folyamán nekem nem írtak leveleket. Imát mondok az egészségükért és szerény asztalomon két gyertyát gyújtok a tiszteletükre. Hogy mért különböztetem meg ilyen feltűnő módon levél nem író felebarátaimat a levélíróktól, annak két hatalmas oka van. 1. A levélíró - tábor oroszlánrészét ellenségeimül kell tekintenem. Mert a mai világban nem igen írnak csak kellemetlen tartalmú leveleket. S hogy az ilyen kellemetlen tartalmú levelek szerzőit eo ipso kizárom az imádságomból, ezt nem kell hosszabban magyaráznom. 2. Annak a törpe minoritásnak, mely nem a kellemetlen tartalmú leveleket írja, van egy átkozott rossz tulajdonsága. Az, hogy választ vár a leveleire. Válaszolni (akár van kedvem, akár nincs) kétségen kívül tartozom nekik, mint czivilizált embernek ez kötelességem. Csakhogy ennek a kötelességnek a teljesítése nem megy olyan könnyen, mint önök, vidéken lakó tisztelt olvasóim talán képzelik. Ennek a kötelességnek a teljesítése a legnehezebb robot minden robot közül, amelyet egy európai rabszolgának le kell dolgoznia. A legnehezebb robot pedig azért, mert nem jár vele semmiféle rekompenzáció. Nem jár vele kereset, mint a munkával, nem jár vele dicsőség, mint a Kisfaludy-Társaság tagjainál való antichambiirozással; ha elvégeztem a robotomat, még csak az öntudatom se kárpótol érte. A legnehezebb robot másrészt azért is, mert minden robot közül ez az egyetlen, amely alól könnyű szerrel kivonhatom magamat. Nincs senki, aki felügyeljen rá, hogy elvégeztem-e, csak az isten és magam. A kísértés, mely arra csábít, hogy ennek a kötelességemnek a teljesítését minden további aggodalom nélkül egyszerűen elfelejtsem, a kísértés, mondom, soha se távozik el mellőlem. Az elhatározás tehát, hogy legyek hős és mégis csak válaszoljak, hogy »ha hiába, ha czéltalan, ha falra borsót hányva, de írjam«, ez a minden Mucius Scaevolát és Duncan Ingraham-et megszégyenítő önzetlen és hősi elhatározás szörnyen nehezen érlelődik meg. »Minek ölnéd magadat — suttogja a gonosz — mikor, ha elmulasztod, nem lesz érte semmi bántódásod, még csak a lelkiismereted se háborgat érte?!«... Mert, hiába, mindnyájan szudráknak születtünk. Tudunk hősök lenni néha-néha, de senki se hős hétköznap, esztendőről-esztendőre, s hónapról hónapra. Tessék elhinni, ember legyen az, aki el tudja végezni ezt a robotját is. Én elvégeztem, és — nem dicsekvés nélkül mondom nem hagyok válasz nélkül egyetlen hozzám érkezett levelet se. Pedig micsoda levelekre kell válaszolnom! Bródy Sándor barátom ez év folyamán egy irodalmi eleget írt rólam. E barátságos czikk kapcsán nem kevesebb, mint huszonkilencz levelet kaptam. Bródy Sándor ugyanis nagyon subjectiv s egészen sajátos modorban írja irodalmi eloge-ait. Rólam például ezt irta: »Már kora gyermekkorában oly nagy bajusza volt, hogy folyvást két hajdúnak kellett mellette lennie, akik csak a bajuszát tartották.« Ez a különös irodalmi dicséret a kérejezősködések egész viharát zúdította árva fejemre. A huszonkilenc, tudakozódó levelet három halmazra lehetett felosztanom. Az elsőbe soroztam a szerény érdeklődők, az igénytelen tisztelők leveleit. Ezek csak azt kérdezték, hogy: a dolog igaz-e, s hogy az illető becses irodalmi adat nem alapszik-e valami tévedésen ? Aztán jöttek a szkeptikusok. A szkeptikusok ravasz kérdése az volt, hogy gyermekkori bajuszomat mért kellett éppen két hajdúnak tartania ? A szkeptikusok véleménye ugyanis az volt, hogy bajuszom kezelésére egy hajdú is elégséges lett volna. Csak abban tértek el egymástól, hogy míg némelyek szerint a hajdúnak bajuszomnál, mint kötőféknél fogva kellett volna vezetnie, mások ama nézetüket fejezték ki, hogy a hajdúnak mögöttem kellett volna járnia, amikor is bajuszomat gyeplő gyanánt lehetett volna kezelnie. Végre, a harmadik osztályba az ártatlanok kérdéseit soroztam. Ezek voltak a legszámosabban. Az ártatlanok olyan kedves kérdéseket intéztek hozzám, hogy ezek egyikétől-másikától igazán nem foszthatom meg önöket. Egyikük azt kérdezte, hogy a bajuszomat gondozó hajdúk egyikét nem hívták-e véletlenül Nagy Kelemennek!? Mert ha igen, ő (a levélíró) ennek a Nagy Kele