A Hét, 1892. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)

1892-01-03 / 1. szám

MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Előfizetési feltételek : Egész évre .............. írt io.— Félévre ........................ » 5 N egyedévre ............... » 2 1/105. szám. НЕТ Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, VII. kér., Erzsébet-körut 6. sz. Egyes szám ára 20 kr. Hirdetések 50 TÁRSADALMI, IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI KÖZLÖNY. f8lvétele ugyart0“­Szerkeszti KISS JÓZSEF. Kéziratok nem adatnak viss Budapest. Január 3. Lapunk azon tisztelt előfizetőit, kiknek előfize­tése e hó végével lejár, felkérjük, hogy előfizetéseik megújítása iránt hova előbb rendelkezni szívesked­jenek. „A HÉT“ élőfizetési dija : Egész évre...................... 10 frt. F él évre.......... .............. 5 „ N egyed évre .................. 2 „ 50 kr. K rónika. (Uj esztendei mcditácziók.) — Jan. 1-én. Mint a jó keresztény, a ki az Apró-Szentek ünne­pén kegyelettel gondol mindazokra a névtelen kisdedekre, a kik a csecsemő Krisztus helyett vértanuságot szenved­tek, ilyenkor, új esztendő reggelén, én is kegyelettel, hálával és szeretettel gondolok mindazokra az ember­társaimra, akik az elmúlt esztendő folyamán nekem nem írtak leveleket. Imát mondok az egészségükért és szerény asztalomon két gyertyát gyújtok a tiszteletükre. Hogy mért különböztetem meg ilyen feltűnő módon levél nem Író felebarátaimat a levélíróktól, annak két hatalmas oka van. 1. A levélíró - tábor oroszlánrészét ellenségeimül kell tekintenem. Mert a mai világban nem igen Írnak csak kellemetlen tartalmú leveleket. S hogy az ilyen kellemetlen tartalmú levelek szerzőit eo ipso kizárom az imádságomból, ezt nem kell hosszabban magyaráznom. 2. Annak a törpe minoritásnak, mely nem a kelle­metlen tartalmú leveleket Írja, van egy átkozott rossz tulajdonsága. Az, hogy választ vár a leveleire. Válaszolni (akár van kedvem, akár nincs) kétségen kívül tartozom nekik; mint czivilizált embernek ez kötelességem. Csakhogy ennek a kötelességnek a teljesítése nem megy olyan könnyen, mint önök, vidéken lakó tisztelt olvasóim talán képzelik. Ennek a kötelességnek a telje­sítése a legnehezebb robot minden robot közül, a melyet egy európai rabszolgának le kell dolgoznia. A legnehe­zebb robot pedig azért, mert nem jár vele semmiféle rekompenzáczió. Nem jár vele kereset, mint a munkával, nem jár vele dicsőség, mint a Kisfaludy-Társaság tagjai­nál való antichambrirozással; ha elvégeztem a robotomat, még csak az öntudatom se kárpótol érte. A legnehezebb robot másrészt azért is, mert min­den robot közül ez az egyetlen, a mely alól könnyű szerrel kivonhatom magamat. Nincs senki, a ki felügyeljen rá, hogy elvégeztem-e, csak az isten és magam. A kísér­tés, mely arra csábit, hogy ennek a kötelességemnek a teljesítését minden további aggodalom nélkül egyszerűen elfelejtsem, a kisértés, mondom, soha se távozik el mel­lőlem. Az elhatározás tehát, hogy legyek hős és mégis csak válaszoljak, hogy »ha hiába, ha czéltalan, ha falra borsót hányva, de: írjam«, ez a minden Mucius Scaevolát és Duncan Ingraham-et megszégyenítő önzetlen és hősi elhatározás szörnyen nehezen érlelődik meg. »Minek ölnéd magadat — suttogja a gonosz — mikor, ha elmulasztod, nem lesz érte semmi bántódásod, még csak a lelkiisme­reted se háborgat érte?!«... Mert, hiába, mindnyájan szudráknak születtünk. Tudunk hősök lenni néha-néha, de senki se hős hétköznap, esztendőről-esztendőre, s hónapról hónapra. Tessék elhinni, ember legyen az, aki el tudja végezni ezt a robotját is. Én elvégeztem, és — nem dicsekvés nélkül mon­dom nem hagyok válasz' nélkül egyetlen hozzám érkezett levelet se. Pedig micsoda levelekre kell válaszolnom! Bródy Sándor barátom ez év folyamán egy iro­dalmi eloget irt rólam. E barátságos czikk kapcsán nem kevesebb, mint huszonkilencz levelet kaptam. Bródy Sándor ugyanis nagyon subjectiv s egészen sajátos modorban Írja irodalmi eloge-ait. Rólam például ezt irta: »Már kora gyermekkorában oly nagy bajusza volt, hogy folyvást két hajdúnak kellett mellette lennie, akik csak a bajuszát tartották.« Ez a különös irodalmi dicséret a kércjezősködések egész viharát zúdította árva fejemre. A huszonkilencz tudakozódó levelet három hal­mazra lehetett felosztanom. Az elsőbe soroztam a szetény érdeklődők, az igény­telen tisztelők leveleit. Ezek csak azt kérdezték, hogy: a dolog igaz-e, s hogy az illető becses irodalmi adat nem alapszik-e valami tévedésen ? Aztán jöttek a szkeptikusok. A szkeptikusok ravasz kérdése az volt, hogy gyermekkori bajuszomat mért kellett éppen két hajdúnak tartania 1 ? A szkeptikusok véleménye ugyanis az volt, hogy bajuszom kezelésére egy hajdú is elégséges lett volna. Csak abban tértek el egymástól, hogy míg némelyek szerint a hajdúnak baju­szomnál, mint kötőféknél fogva kellett volna vezetnie, mások ama nézetüket fejezték ki, hogy a hajdúnak mögöttem kellett’ volna járnia, a mikor is bajuszomat gyeplő gyanánt lehetett volna kezelnie. Végre, a harmadik osztályba az ártatlanok kérdé­seit soroztam. Ezek voltak a legszámosabban. Az ártatlanok olyan kedves kérdéseket intéztek hozzám, hogy ezek egyikétől-másikától igazán nem foszt­hatom meg önöket. Egyikük azt kérdezte, hogy a bajuszomat gondozó hajdúk egyikét nem hivták-e véletlenül Nagy Kelemen­nek!? Mert ha igen, ő (a levélíró) ennek a Nagy Kele-

Next

Sign up Sign up
/
Thumbnails
Contents