A Hét, 1917. július (28. évfolyam, 26-27. szám)

1917-07-01 / 26. szám

402 Vájjon mi lehet ez ? Annál sokkal okosabb, mint­sem ne látná, hogy sem kabinetjének összeállitása, sem a czölöpök, amelyekre támaszkodik, nem éppen viharállók. Nincs többsége és hogyan > akar többséget szerezni ? A munkapárttal való minden kisérletet saját pártjai torolnának meg véresen. De a munkapárt, melynek különben hajmeresztőén rossz a mostani taktikája, úgy összeragásztotta magát különféle zsírok­kal, hogy szétugrasztására alig számíthat. Olyan konczentráczió tehát, melynek a Tisza-gárda volna az egyik alkotó-eleme, nem csinálható meg. A választások ? Esterházy is bejelentette, jobbról is, balról is tele torokkal hirdetik, de azért nem valószínű, hogy a miniszterelnök rászánja magát arra, hogy feloszlassa a képviselőházat, sőt Bécsben sem igen áhítozhatnak arra a szerencsére, hogy az idei termés rekvirálásának lefolytatása után az urnák elé küldjék a magyar parasztot. Kétségtelen ugyan, hogy a munkapárt megtizedelve kerül ki ebből a porból, de abban a többségben, amely az alkotmánypárti Esterházy mögött tolongana, nem volna sok öröme. Túlságosan szép lenne a menyasszony megint : a füg­getlenségi tábor úgy érkeznék be a Házba, hogy a kor­mány mostani formáját semmiesetre sem vállalná. Következnék a belső válság és a nemzeti munkapárt uralomraj utásának története ennek a helyzetnek a kiprovokálására nem éppen biztató példa. Az elegáns Esterházy tehát' fölényes mosolylyal lebeghet a csúnya és visszataszító jelenetek felett, amiket most a munkapárt provokált, mely a legnépszerütlenebb pozicziókból akar ellenzéki agitácziókat indítani, — de azért nem pihen paradicsomágyon. Akármerre néz, ostoba bonyodalmak tátonganak feléje. Közönséges ember ilyenkor hátracsapja a kalapját, aztán vala­merre keményen elszánja magát. Az ifjú miniszter- elnök azonban bölcs, aki nem taksálja túl a veszedel­meket. Majd csak elmúlnak azok valahogy maguktól. Azután meg nyilván van is a mellényzsebében valami csodaszer, amivel a legzavarosabb helyzetet is meg­orvosolhatja . . . Hívei ebben a szent tudatban tapsolják vörösre a tenyerüket a szegény Vázsonyi oldalán, aki beugrott a kormán у-puff er háládatlan szerepébe. Esteiházy bizonyára tudja, mit akar ! És nem illuziórontás, ha itt' végigfut az idegeinken egy régi meglepetés emléke. Ötödik hónapja zúgott akkor a volt Héderváry- kormány ellen az ellenzék obstiukcziója. Az egyik nap­sütéses délelőtt azután gróf Khuen-Héderváry Károly, aki egy mártír ravasz és szelíd mosolyával tűrte a min­dennapi attakokat, a képviselőház miniszterelnöki szobájának karosszékéből gyermeki ártatlansággal jelen­tette ki egy bizalmas kérdésre : — Hogy én mit akarok ? Édes fiam, nekem egy ideám sincs . . . Majd csak történik valami . . . Egy és más történt is. A többi közt az a tanulság is tétel lett, hogy a nyugalomra sem szabad feltétlen biztossággal építeni. —en. Bonitatis Oceanus. Örök Törvény, te, végtelen Világrend, Ki a magad képére alkotád E földet, hogy téged zengjen tovább, Mint alkotó a müvében tovább zeng; Nézd, telkeden a Sátán koronát csent, Magára ölti gyászos bíborát, Éj-napon át úgy lakja vig torát, Amelyre a pokol mond szörnyű áment! — ,Jóságnak Óczeánja“ — ezt találtam Bevésve egy vén templomod falában, Szólítson hát ma téged igy Salom : Ne légy ma ostor, légy ma irgalom! Világod ég, mint a gyehenna.giáglya : Vedd lángját, Isten, jóság óczeánja! Rédey Tivadar. A babatündér. Irta: FORGÁCH GYÖRGY. Anni nagyon izgatott volt és folyvást izgett- mozgott, amig a kis fehér ruhát ráadták. Már a fésü­lésnél is kikapott egy kicsit, mert nem maradt egy perczig se nyugodtan, sőt már délben, az ebédnél sem viselte jól magát. Nem evett rendesen. Nem volt ét­vágya. Az izgalom már napok óta tartott, mióta meg­mondták neki, hogy vasárnap délután elviszik az Operába, a Jancsi és Juliskához és a Babatündér czimü baléihoz. Mert Anni nyolcz éves volt, mélységes barna­szénül és rövid, repdeső bamahaju kislány. És még sohasem volt színházban. És finom kis arcza kréta­fehéren sugárzott most és a szeme sötéten, boldog izga­lomban ragyogott. A mama azt mondta most : — Anni, ha nem viseled jól magad, nem mész színházba. Ezt a mama csak úgy mondta, nem gondolta ko­molyan. Anninak azonban most már a keze is remegni kezdett és a nagy szeme könyben úszott. A mama meglátta, elhatározta magában, hogy máskor nem mondják meg előre a gyereknek, ha elviszik valahová, de hangosan csak ennyit mondott : — No, mindjárt készen vagy, aztán indulunk. Anni erre hangosan zokogva borult az ölébe. — Anyuskám . . . — Miért sírsz, az Istenért, no, kicsi lányom, hát kérlek ... De hiszen nem bántottalak. Hiszen elme­gyünk. Hát miért sírsz ? — Nem tudom — zokogta Anni, aztán lassan megnyugodott. — Ne sírj, drága kicsim, csak nem akarod, hogy kivörösödjék a nózikád ? Minden kislány kinevetne és azt mondaná, nahát, nem is tudtam, hogy ennek a Margit néninek ilyen pirosorru kislánya van. Anni erre már nevetett és helyreállt a béke. Akkor aztán még egy gyors kis izgalom volt, — jaj, elkésünk, nincs meg a keztyü, hol a jegy — de fél négy előtt tiz perczczel mégis pontosan megérkeztek az Operába. Levetkőztek, elhelyezkedtek a páholyba, — jobbra a mama, balra a papa, középen, a kis magas széken, Anni, a ki nagyon meg volt illetődve.

Next

/
Thumbnails
Contents