Hid, 1937-1938 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1937-11-01 / 1. szám

L 'jUb magyar fiatalok lopj a Szerkesztik; Kovács*Imre, Ölvedi János, Potoczky Kálmán HID Ennek a lapnak az élén szimbolikus név áll: partokat akar összekötni és népeket akar közelebb hozni egymás­hoz. Ma még talán megalkuvásnak lát­szik ez a program, de a Hid és írógár­dája, nem a napi politika eszközeivel méri az eseményeket; többre vágynak: történelmet akarnak formálni és ebben már ninics megalkuvás. E hitvány korban az ealjasodott társadalom fölé akarnak emelkedni, hogy magaszto- sabb célokat s távolabbi szempontokat is meglássanak és a magyarság jövő­jét mindenképen biztosítsák. Fiatalok njs'l f r/iqvbknJ npn? Jynilnf)­dón többé statisztálni abban a nagy tragédiában, melynek beteljesedése a magyar nemzet halálát idézne elő. Kilépnek a körből, melynek bűvös határán eddig még minden próbálko- zás megtorpant. Szakítanak az elavult társadalmi konvenciókkal a beteg előítéletekkel és a hamis, megkövese­dett dogmákkal. Keresik a megoldást a magyarság és az emberiség számára. Békét akarnak és mégis harcolnak. Ez a lap hid akar lenni a szembenálló tár­sadalmi osztályok, a szétszakadt ma­gyarság és Középeurópa népei között. Igen; Ind a szembenálló társadalmi osztályok között, mert a demokrácia híve és komoly demokráciában egyen­lő jogok és kötelességek vannak. Nem hajlandó tűrni, hogy egyes osztályok kiváltságokat és előnyöket ■ éhezzenek a másik rovására. A különbségeket akarja áthidalni és a békét szolgálni. De karcolni is fog, ha a túlsó part nem hallgatja, vagy nem érti meg kíván­ságait. Harcolni fog a demokráciáért, a magyar dolgozókért és a föld népéért, mert csak így tud megerősödni az or­szág és tekintélyt szerezni a nemzet. Rá fog mutatni a bűnösökre, feltárja a betegségeket, felméri a hiányokat és számontartja a lehetőségeket. Kegyet­len lesz és nem fog megalkudni. Har­col egy erős Magyarországért, mert csak az lesz képes a szétszakadt ma­gyarság összefogására és Középeurópa népeinek megbékítésére. A Hid való­ban hid akar lenni. A kortól nem vár semmit. A háború utáni másfél évtized mindent elfecsé­relt, minden eszmét lejáratott és min­den fogalmat kiforgatott az értelmé­ből. Vissza kell térni az alapkérdések­hez. Ez a lap nem úgy fog felelni, hogy jobboldali, vagy baloldali, ha kér­dezik, hanem megnevezi konkréten a dolgokat: föld-, adó-, tőke-, szociális-, politikai-, stb. reformok és aki szintén ezeket akarja, vele van. Üres szócsép- lésekbe nem megy bele és főleg nem rejti szavak mögé azt, hogy nem akar semmit. Ma ez a divat; a Hid nem fog változni a divat szerint. • L ____AA______• A Márciusi, Front makói találkozó­jával és az ott résztvevő és csatlakozó írók és értelmiségi fiatalok kiállásával végre valóban időszerű lett, hogy vall­janak színt a magyar írók és valljanak színt az értelmiségi fiatalok, de egy­általán minden magyar értelmiségi em­ber; vállalják-e tovább, nevükkel, hall­gatásukkal, vagy inásróibeszélésükkel fedezik-e azt, ami ma van. Vállalják és fedezik-e azt a gazdasági és politi­kai. rendszert, amelyben a magyarság többsége, ö—fí millió dolgozó " 'ég ma. két el jóterme te. után, a áÜ fellendülés csúcsán sem ji <-■' lógtál létminimum határáig. Nem be szélek a lakásról, amely hosszabb le­járatú dolog, de a táplálkozás és a ru­házkodás elemi szükségleteiben is na­gyon messze vagyunk, nemhogy a nyu­gateurópai nívótól, nemhogy a kultúr- ember nívójától, de még a világháború előtti szegényes és hiányos magyar normától is. A földmunkások százezrei, de hozzátehetjük a szegény parasztok milliói még ezekben a bő esztendőkben sem érik el, hogy újig való kenyerük legyen, de ha most máiéval és krumpli­val pótolhatják is, mi lesz megint a holtbiztosán elkövetkező aszályos évek­ben. amikor sem krumpli, sem kukorica nem terem ily bőven. Nem lehet a ma­gyarság sorsát a természet szeszélyeire bízni. Ez a sors nem tőlünk független valami, hanem mi magunk vagyunk vágyainkkal, célkitűzéseinkkel együtt s ez a sors annyit ér, amennyire alakí­tani tudjuk. Sohasem volt a magyar népnek jó sora, sohasem volt elkényez­tetve, sem a természet, sem a társada­lom által, de a múlt nagy nyomorúsá­gait szaporaságával védte ki, mint a többi szegény népe a világnak, most azonban már ez sincs, most már semmi mentség sincs, a dolgozók rossz sorsá­ban ma az egész nemzeti közösség ve­szedelme jelentkezik. De színt kell val- laniok belpolitikai téren is, hogy he­ly eslik-e s hallgatásukkal fedezik-e, hogy a talán mégis megvalósuló titkos választójogból a fajmagyar szegény- parasztok és földmunkások százezrei kimaradjanak s így a magyar társada­lomnak továbbra is legyenek alacso- nyabbrendű és jogtalan rétegei. És színt kell vallaniok külpolitikai téren is. HélyesUk-e s a hallgatásuk­kal fedezik-e azt a külpolitikát, amely úgy látszik, olyan útra sodródik, amely a magyarság államiságán tód az egész nemzeti közösségre, mint fajtára is ve­szélyes. Vállalják-e, hogv mi is szembe­kerüljünk az egész emberiség 90%-át kitevő békés népekkel? A kérdés fel­tevése és a válasz időszerű. Az ameri­kai elnök szava úgy látszik eldönti a Jjuta pU\e$ pitééi kérdést, tűrik-e a világ népei, tűrik-e a világ legnagyobb gazdasági, politikai hatalmai, tűrik-e a százmilliós népek, hogy a nemzetközi életben az őserdők erkölcse, az orvtámadás, a bejelentés, hadüzenet nélküli megrohanás jöjjön újra szokásba? Türik-e, hogy 4—5 ezer évnek nemcsak a gazdasági, politikai és kulturális, hanem a katonai értékei is ebek harmincadjára kerüljenekf Tű­rik-e, hogy azt a lovagias eljárást az ellenfelekkel szemben, amelyet nem hogv a keresztény középkor, de már a ■ ft#, Jíifo is. teoe-ZeÁoteiii, noyy nk> hál Fiút akar. halat üzen, meri ható mi Los és emberhez méltatlan dolog az orvtámadás; éppen a harcias államok tolják félre? — Nem tűrik, nem tűr­hetik, mert ez már gyávaság és becs­telenség volna s ha sokáig taktikáznak és óvatoskodnak is a kérdés körül, de végül nekünk magyaroknak is választ kell adni, hova tartozunk, kikkel tar­tunk. Előbbvaló-e a diktátorok hősi gesztusaiért való lelkesedés, mint a sa­ját népünk érdeke? Nem szeretem azt a demagóg szokást, hogy hívatlan pró­kátorként mindig a tömegek és az egész magyar nép nevében beszéljek, de eb­ben az esetben nyugodt lélekkel mond­hatom, hogy igenis az egész dolgozó magyar nép, de hiszem, hogy az igazi magyar katonák is velünk vannak. Nem akarunk más népektől semmit a saját jogainkon, becsületünkön, szabad­ságunkon túl, de főleg nem akarunk semmit az orvtámadás embertelen és joggal mondhatjuk magyartalan mód­ján. De nemcsak a mi népünk nevében mondhatjuk ezt. Meg vagyok győződve róla, hogy a harcias diktatúrák dolgos népei is remegve és izgatottan várják azt az órát, amikor megszabadulnak az örökös feszültségből, amelyből — érzik — számukra semmi jó nem. szü- lethetik. Nem szeretném, ha félreértenének, nem arról van szó, hogy a magyar ■'•ók álljanak ki valamelyik politikai párt hordójára (ha úgy érzik, hogy erre is szükség van, ezt sem kifogásol­hatjuk) és nem is' arról, hogy az ér­telmiségi fiatalság most már ennek az ügynek az érdekében verje be a más- hitűek fejét, hanem arról, hogy akik megvannak győződve róla, hogy a mai rendszer úgy belpolitikai, mint külpo­litikai téren helytelen utakon jár, áll­janak ki nyilvánosan és mondják meg világosan. Hiszen még a legvadabb középkorban is voltak íródeákok, akik letették a tollat és azt mondták: de Nagyuram, ezt nem lehet, ez hitemmel, becsületemmel ellenkezik. N>n azok­hoz szól ez, akik hisznek — ha vannak ilyenek — a mai rendben, hanem azok­hoz, akik nem hisznek, rég nem hisznek vagy sohse hittek, de eddig ezt nem merték kimondani. A legkevesebb, amit megkövetelhet tőlük a magyar nép: a passzív rezisztencia, ha már az aktív ellenálláshőz és kiálláshoz sem erejük, sem bátorságuk, sem holnapra való kenyerük nincsen. Nem követel­jük, hogy rossz vezércikkeket vagy még rosszabb verseket és irányregénye­ket írjanak az ügy érdekében, de meg­követeljük, hogy ne írjanak jó vezér­cikkeket az ügy oller, h jónak azt., amit ami n hiú, neress*., a kenyerüket ott és úgy, ahol és ahogy tudják; körmöljenek aktákat, zsákolja­nak a Dunaparton, vagy kapálják a más földjét, de a nevükre, becsületük­re, tehetségükre, nekünk a magyar nép­nek és a magyar jövőnek van szüksé­günk. Nem szempont, hogy kik a Már­ciusi Front vezetői, hogy kisebb vagy nagyobb írók-e, nem politikai roham osztagok megszervezéséről van szó, ahol halálosan fontos a vezérek szere pe, hanem szellemi szolidaritásról, ahol az egyének értéke növeli a közösség erejét és tágítja az eszme hatásának sugárkörét. Uj magyar közvélemény, szociális és nemzeti szempontból egy­formán felelős közvélemény, a világ- politikában tájékozódni bíró, független magyar közvélemény megteremtése a célunk. Ezt szolgálja a falukutató iro­dalom, ezt szolgaija a magunk felé for­duló népiesség, ezt szolgálja a Márciusi Front minden megmozdulása. A ma­gyar történelmet mi magunk a magyar néppel együtt akarjuk csinálni. Ehhez a munkához minden magyar írónak és minden magyar értelmiségnek a mun­kájára szükségünk van. Nem kifogás és nem mentség, hogy részletkérdésekben ki-ki más vélemé­nyen van. Nekem is van különvélemé­nyem, én sem úgy hiszek az emberben és a jövőben, nem olyan rendet s benne nem olyan embert szeretnék, mint a Márciusi Front egyik-másik tagja, de most nem erről van szó, hanem arról, hogy egyikünknek sem kell az, ami ma van, sem a rendszer, sem az ember. De az sem mentség, ha vannak írók és értelmiségiek, akik nem hisznek már semmiben; sem az emberben, sem a ma­gyarságban, sem a jövőben. Mert ha nem, hisznek a jövőben, hogyan hihet­nek a mában? S ha nem hisznek a má­ban sem, hogyan szolgálhatják akár­csak hallgatás által is? Miért nem vágják a világ szemébe a Tagadást? Vájjon mivel magasrendűbb egy hitet­len számára a jelent mint a jövőt szol­gálni? Nem, itt nincs semmi kibuvó- A szellemnek és a népnek egy az ér deke, egy az útja: vállalni kell!

Next

/
Thumbnails
Contents