Hid, 1937-1938 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1937-11-01 / 1. szám

2 a MO MAP KRÓNI­­KA JA □B LHC UB Dévaványa Majdnem elérte a 100­ 000 pengőt a Ma­gyar­or­szág Eckhardt-akciója. Mindenki adott, öleinek csak módjában volt és menteni valója van. Ugyanis az akció nagyon átlátszó dolog. Eckhardt Tibor vezércikket írt Déva­­ványáról, amelynek népe úgy él a köztudat­ban, mint veszedelmes, forradalomra hajló társaság. Jóakaratáért rámutatott arra, hogy elesett, szegény népről van szó, akit nyomo­rúsága és sivár környezete szolgáltathatna ki esetleges forradalmi céloknak. Egy úr, est megakadályozandó, 2000 pengőt adott, ezt kö­vette a többi és most közel jár az adományok összege a 100.000 pengőhöz. Dévaványa népe valóban veszedelmes, mert öntudatos. Sorsába nem tud belenyugodni és kész minden megmozdulásban részt venni, — minden kritikai szempont mellőzésével, — mely helyzetének azonnali megváltoztatására törekszik. A szerencsétlen gondolat­i és kime­netelű kaszáskereszt-mozgalomnak is Déva­ványa volt a bázisa. Minden mozdulni tudó férfi késő volt arra, hogy tavaly pünkösdkor a szomszédos Gyoma melletti Körösártéren gyülekezzenek, hogy kikiáltsák a népköztár­saságot és meginduljanak Budapestre a hata­lom megdöntésére és az uralom átvételére. Ebből a községből jött nemrégiben ezer em­ber aláírásával kérvény a földmívelésügyi miniszterhez, melyben elmondják, hogy nyo­morúságuknak a község határában elter­ülő nagybirtokok az okai és földosztást kertiek. A földmívelésügyi minisztérium a kir. ügyész­ségnek továbbította a kérvényt és annak szer­kesztőit és aláírásgyűjtőit a kir. ügyész izga­tás címén törvényszék elé állította és vala­­mennyiüket két-kétheti fogházra ítélték. Valóban veszedelmes ez a nép, de ez abból származik, hogy félre van vezetve, öntudatos megmozdulásaiknak nem engednek törvényes keretek■ között — például a titkos választójog révén — kibontakozást és így forradalmi szán­­d­é­kok sűrűsödnek bennük. Akik adtak, a­zért adtak. Gyn­k meg kell nézni gyarországban közölt névsort, mindjárt látni, hogy a többség nem szeretné, ha változás jönne Likvidálni akarják már most adomá­nyaikkal azt a forradalmat, amelyet esetleg népünk nagy nyomora kirobbanthat. De ezek tévednek. Ezerpengőkkel nem lehet felszámolni egy készülő forradalmat és karitatív úton nem lehet megoldani a magyar nép szociális prob­lémáit. Abból a közel 100.000 pengőből, ami összegyűlt, meg lehet majd ja­vítani a déva­­ványai szikes határból 500 holdat, de közbeni javítatlan marad 999.500 kát. hold, mert ha­zánkban kb. 1 millió kát. hold szikes van. Valami keveset segítenek majd Dévaványán, de az ország egy nagy Dévaványa és a többi Dévaványák változatlanul nehéz helyzetben maradnak. Százezer pengő csak egy kis csepp a tengerben, ide százmillió pengők kellenének, de még ez sem volna elég. Ide teljes rendszer­változás kell, mert csak az segíthet már né­pünkön. A gesztus mindenesetre szép volt Eckhardtól is, a Magyarországtól is és min­denkitől, aki adott. De még szebb volna, ha kenyöradományok helyett például a nagybir­tokokat parcelláznák; azután reform alá ven­nék adórendszerünket, egyenlőbbé tennék a jövedelemelosztást, sza­badságjogokat biztosí­tanának a népnek és megalkotnák az általá­nos, egyenlő, titkos, minden dolgozóra kiter­jedő választójogot. Ezzel talán meg lehetne akadályozni a készülő forradalmat, de száz­ezer pengőkkel — bámily jószívét is adják — bajosan. Dévaványát és a többit csak így lehet megmenteni. Sok testvéri egyetértésben él­nek Erről pedig úgy győződtek meg, hogy egyszer gyalog, máskor négylovas­­hintón közelítették meg a terepet, attól függően, hogy törpebirtokos mezőgazda­­sági munkást, vagy grófot látogattak-e meg. Természetesen a kastélyok körül nem volt nyomorúság, ott jólét honol... Most az expedíció egyik tagja, bizo­nyos dr. Somogyi Ferenc nevű egyete­mi tanársegéd beszámol a Széchenyista Ifjúság­ban az Orosházán látottakról. Először a gazdakörbe látogattak el, ahol „sok feketeruhás, őszhajú, értelmes gazda komoly némaságban „fogadta“ őket. Ez nagyon tetszett nekik, mert szerinte gaz­daöntudatra vall. Innen a hírhedt Rákó­czi-telepre mentek, ahol az alföldi szegénység alaktalan tömege zsúfolódott össze. Az első, akivel találkoznak egy fiatal mezőgazdasági munkás. „Sötét tekintettel, szó nélkül áll elénk. Unottan, álmosan, tiszteletlenül, félváll­ról beszél“ — írja Somogyi Ferenc. Bizonyára a négylovas hintóról szállot­tak le és várták az alázatos köszönést. De mivel nem jött, kész a helyzetjelentés: „proletárlelkületű“ a mezőgazda­­sági munkásság. Egyébként a telepen, — ahol tél vége felé már főtt kukoricán és főtt marharépán él a nép, — nem láttak semmi különöset. Azt elismerik, hogy „jólétről nem be­szélhetünk“, de mindjárt hozzá is te­szik: „nélkülözéssel sem igen találkoz­tunk“. Rákóczi-telep után Gyopárosfür­­d­ő­­t tekintették meg, majd az egyik oros­házi gazdálkodóhoz tértek be. „Szíves fogadtatás után jól­lik a ma­gyar őserő leleményes alkotásait szem­lélni, derűs bölcsességeket hallgatni“. Mintha valami romantikus faluleírást ol­vasna az ember. Somogyi úrék úgy látszik eltévesztették az évszámot, így a háború előtt volt divatban írni... Amikor már elég erőt merítettek az „ős­­erő“-ből, akkor visszatértek ismét a gaz­dakörbe és a gazdaifjakat látogatták meg. Ezek elnöke szeretettel köszöntötte az „urakat“ és annak a véleményének adott, kifejezést, hogy „akik tanul­mányútjuk során bennünket, egyszerű gazdákat is megtisztelnek látogatásukkal, nem büdös parasztokat, hanem édes magyar testvé­reket látnak bennünk“. (Gyönyörű!) A gazdakörben mindent rendben találtak.. „Az udvaron gazdák borozgatnak. Ifjak és öregek, jómódúak és szegények. Nincs osztálykü­lönbség, csak rendi együvé­­tartozás“. Ez valóban így van. Az orosházi gazda­körbe csak gazdák járnak, akik egyazon osztályt alkotják. A törpebirtokosok a negyvennyolcas kaszinóba, a mezőgazda­­sági munkások pedig a különböző mun­káskörökbe járnak. Velük nem találkoz­tak, tehát nem ismerhették meg őket. Ellenben a gazdakörben: „A pincében tele hordók. Szívesen kínálnak ben­nünket. S míg pohár pohár után ürül, halk magyar szó csendül. Csak ősapáink szent áldomásirása lehetett ilyen ön­tudatos“. Azt hisszük, Féja Géza könyvét nem kell félteni az ilyen cáfolatoktól. Nem is azért tértünk ki a Széchenyista Ifjúság cikkére, hogy megvédjük a Viharsarkot, hanem azt a törekvést akarjuk bemu­tatni, amely áltudományos fecsegésével és ősi áldomásivással igyekszik a tényleges helyzetről elterelni a figyelmet. Hozzáten­ni valónk csak annyi van, aki falukuta­tást akar véghezvinni az előbb tanuljon szociológiát és különösen akkor, ha egyetemi tanársegéd az illető... Szintén Féja könyvével foglalkozik az ifjú klerikálisok lapjában, az Emericánában, dr. Bérczik Árpád. A régi mesével áll elő: azok a falukuta­tók, akik a magyar nép nyomorúságát tárják fel, ezzel csak a zsidókérdésről akarják elterelni a figyelmet. „Az igazi próféták (értsd alatta az Emericánát cakk-pakk), elismerés és dicsőség nélkül végzik munkájukat, a szociális igazság szolgálatában, de fel­tűnnek a hamis próféták is, akik az emberi nyomor kiáltó példáit kétesér­tékű feltűnési viszketegségből, vagy még kétesebb értékű érvényesülési vágyból bocsájtják a levegőbe köny­veik, cikkeik kísérleti léggömbjein.“ A­ továbbiak során a nagybirtok érdemei­ről és az ottani patriarchális viszonyok­ról ír, majd felteszi a kérdést: miért nem a zsidókról és a nagytőkésekről beszélnek a falukutatók? Hát kedves Bérczik Árpád úr, azért csak faluról beszélnek a faluku­tatók, mert ők csak ahhoz értenek. A zsi­dó- és a nagytőke külön terület. Oda más felkészültségű emberek kellenek. Például miért nem indít az Emericána az ön ve­zetésével zsidókutató munkát? Azt köny­­nyű kimondani, hogy a falukutatók ha­mis próféták és kétes célok vezetik őket. (Önt se vezethetik valami nagy és ne­mes célok, mert annyira védi a nagy­birtokot, hogy az már gyanús. Talán ka­pott valami jó állást, vagy most vár? ..) De higgye el ők fogják kimondani az utolsó szót ebben a kérdésben. A döntés­nek be kell következni, nem éppen most, de mindenestre pár éven belül és akkor nagyon szomorú lesz az egyházra nézve, ha szociális szemléletét az Emericánán keresztül ítélik meg... Krisztus ellene volt a gazdagoknak és nem tett különbséget bankár és nagybir­tokos között. Ne csak a nagytőkéről beszéljünk, ha­nem arról a 800,000 kat. holdnyi egy­házi nagybirtokról is, amelyre szintén áll Krisztus modája: „Menj, add el va­­gyonod osszadd szét a szegények között és kövess engem... “ A gyanúsításoknak nincs értelme. Komo­lyabb cáfolatot szeretnénk hallani a falu­król. Ami most folyik «11c- h­alomhadjárat és csak 4 an­i,­iá az olyan fiatalokat, mint­­ Bérczik Árpád, akik mMSOTKal-huszonnyolc éves korukban már eladták magukat reakciós öregeknek. Végtelenül szomorú és leverő ilyen fiata­lokat látni, de vigasztaló, hogy azért töb­ben vannak olyanok, akik hisznek a falu­kutatóknak ... volt m­u­l­át­ó­b­a­n... “ Az az érzésünk ilyen polgári család sok akad majd Pes­ten, tekintve, hogy Erdélyi­­János úr ott­honról havi négyszáz pengőt kap és e mellett még az egyik előkelő nagyvállalat jól fizetett titkára is. Természetsen nem irigyeljük jó sorát, csak azon tűnődünk f­el, hogy van 25.000 értelmiségi munkanél­küli Magyarországon és van kb. ugyan­ennyi rosszul fizetett diplomás és szellemi szükségmunkás is. Nagy bűn ezekkel szemben és talán ezek ro­vására így élni. De halvány gyanú is támad bennünk. Erdélyi Lóránt volt pest megyei alispán mindig a szabadságról beszélt, és valahogy jól esett hallani, hogy van­nak még becsületes politikusok is Ma­gyarországon. Csak akkor lett keserű a szánk íze, amikor megtudtuk, hogy Er­délyi Jancsika az ő fia. Nem akarunk gya­núsítani, de van egy magyar közmondás: nem esik az alma messze a fájától. És ez fordítva is érvényes: az almáról lehet a fájára következtetni... Másik hírt is hoztak aznap a lapok: a szép Sal­am­o­n Magda, alkoholizmusa miatt zárt intézetbe került. Nagyon elha­talmasodott rajta az alkohol­szenvedély, és szülei nem láttak más megoldást, mint orvossal megvizsgáltatni és elvonó­kúrára fogni. Az egészben nem az a tragikus, hogy egy leány sokat iszik, ha­nem a társadalmi hovatartozandósága ké­nyes. Nem akarunk általánosítani, de so­kat ihatnak azokban a társaságokban, ahol az ilyesmi előfordulhat és Salamon Magda jótársaságbeli úrilány volt... Igaz a magyar úri társadalom mindig szeretett mulatni és inni... A múltban is sokszor előfordult, hogy fiatal arisztokra­ták — frakkban, részegen — belementek a Dunába, vagy „Orgia R. T.“-t alakítot­tak. Az utóbbi időkben azonban gyakori az ilyen hírek megjelenése és valahogy zavarja az ország nyugalmát. Az urakat ugyan az zavarja, hogy a nép éhes, ron­gyos és elégedetlen, bennünket viszont az Erdélyi Jánosok és a Salamon Magdák viselkedése zavar. Ha ez nem elég nekik, gondoljanak saját társaságuk érdekeire, mert hamar vége lehet így az úri világnak Magyarországon... Mi nagy bámulói va­gyunk ennek a szép úri életnek és nem leplezzük ama jóleső érzésünket: egy szét­eső, bomló társadalom utolsó őrült rán­gat­ózásai ezek. És a holnap Magyarorszá­ga — a mi Magyarországunk — mentes lesz majd az ilyesmitől. Viharsarok F­é­j­a Géza klasszikus munkája körül még mindig folyik a vita. Akik ismerik hazánkat, azok nagyon jól tudják, hogy minden úgy van, ahogy azt Féja megírta. De a fontoskodók nem tudnak bele­nyugodni az igazságba és naiv cáfolgatá­­sokkal és ellen „felfedezés“-sel igyekez­nek kimutatni a könyv „destruktív“ vol­tát. Még a nyár elején a Széchenyi S­z­ö­v­e­ts­é­g szervezett falukutató expe­díciót, hogy járja be Békés, Csanád, és Csongrád megyéket és ellenőrizze Fája adatait. Akkor úgy nyilatkoztak Széche­nyi nevét méltatlanul használó és megcsú­foló fiataljaink, hogy a három várme­gyében nincsen baj: „Urak és parasz­ Úri világ Magyarországon Közismert dolog, hogy Magyarország az urak országa. Csak az a kár, hogy ez a szép úri társadalom lejáratja magát. Az ember napról-napra találkozik újságok­ban viselt dolgaikkal, és nagyon sajnálja, hogy olyan esetek fordulhatnak elő, mint amilyenről például az egyik hétfő reggeli lap beszámolt. Erdélyi Jancsika, aki Erdélyi Lóránt, volt pestmegyei alispán joghallgató fia a szigeten vacsorázott Szudán volt kormányzójával és 5 al­v­e­r­t grófnővel. Rengeteg vodkát it­tak és Jancsika a vacsora utáni séta köz­ben valamiért nagyon megharagudott és a Dunába ugrott, öngyilkossági kísérlete nem volt komoly, de nem engedte magát kimenteni; egy kicsit lubickolt a Duná­ban, majd mentői elől a parton álló sport­kocsijába menekült és hazahajtott. Azóta megbánta tettét és felhagy eddigi életé­vel . A háromszobás garzonla­kást (pazarul berendezve, az angol sza­lont használtan 4000 P-ért vette), ugyan­­megtartja, de a házibárt megszünteti. A nála járt újságírónak rezignáltan mutat­ta meg az elfüggönyözött „üres üvegek légióját“. Erdélyi Jancsika búcsúzik a múlttól, a mulatóktól, a bároktól és komolyan fogja venni az életet. Arra a kérdésre, hogy mi a legközelb­ programmja, így vála­szolt: „S­z­e­r­et­n­é­k egy boldog de­rűs polgári családhoz fel­járni és virágot vinni egy olyan lánynak, aki még nem HÍD Szekfü is téved... Féja Géza izgatási és nemzetgyalázási­­ perének főtárgyalásán arról beszélt, hogy az Alföldre magyarokat is telepíthettek volna a törökök kiűzése után, mert hiszen a Felvidé­ken egy jobbágytelken két-három jobbágy is szorongott. Nem kellett volna idegeneket hozni, de a magyar uraknak jobban tetszett az en­gedelmes idegen nép, mint az öntudatos ma­gyar. Az elnöklő M­éhe­s törvényszéki bíró erre azt mondotta, hogy ez nem igaz, téve­dés. Féja Szekfü Gyulára, a legnagyobb magyar történelemtudósra hivatkozott, mire élesen lecsapott Méhes elnök: „Szekfű is té­ved!” És általában mindenki tévedett azon a tárgyaláson, csak egyedül Méh­cs elnök nem. Ő nagyon jó bíró, aki mindenhez ért: szocioló­giához, agrárszociológiához, mezőgazdasági üzemtanhoz és a történelemhez. Sokszor már az ügyész szerepét vette át és mi volt sem­mire tekintetes. Nem hitte el, hogy van három­millió magyar koldus, akik az állattal egy nívón élnek. Nem hitte el, hogy a nagybirtok végzetes a magyarságra nézve. Semmit sem hitt el és mindenki tévedett, csak ő nem. De mi lesz, ha majd Méhes elnök is bírája elé áll, a legfelső bíró elé, aki mindent szá­mon­­kér. Várjon akkor mivel fog védekezni? Na­gyon nehéz helyzetben lesz majd, mert ott valóban mindenki téved, csak a legfőbb bíró nem. És reméljük, hogy különösen akkor nem...

Next