Hid, 1937-1938 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1937-11-01 / 1. szám
2 a MO MAP KRÓNIKA JA □B LHC UB Dévaványa Majdnem elérte a 100 000 pengőt a Magyarország Eckhardt-akciója. Mindenki adott, öleinek csak módjában volt és menteni valója van. Ugyanis az akció nagyon átlátszó dolog. Eckhardt Tibor vezércikket írt Dévaványáról, amelynek népe úgy él a köztudatban, mint veszedelmes, forradalomra hajló társaság. Jóakaratáért rámutatott arra, hogy elesett, szegény népről van szó, akit nyomorúsága és sivár környezete szolgáltathatna ki esetleges forradalmi céloknak. Egy úr, est megakadályozandó, 2000 pengőt adott, ezt követte a többi és most közel jár az adományok összege a 100.000 pengőhöz. Dévaványa népe valóban veszedelmes, mert öntudatos. Sorsába nem tud belenyugodni és kész minden megmozdulásban részt venni, — minden kritikai szempont mellőzésével, — mely helyzetének azonnali megváltoztatására törekszik. A szerencsétlen gondolati és kimenetelű kaszáskereszt-mozgalomnak is Dévaványa volt a bázisa. Minden mozdulni tudó férfi késő volt arra, hogy tavaly pünkösdkor a szomszédos Gyoma melletti Körösártéren gyülekezzenek, hogy kikiáltsák a népköztársaságot és meginduljanak Budapestre a hatalom megdöntésére és az uralom átvételére. Ebből a községből jött nemrégiben ezer ember aláírásával kérvény a földmívelésügyi miniszterhez, melyben elmondják, hogy nyomorúságuknak a község határában elterülő nagybirtokok az okai és földosztást kertiek. A földmívelésügyi minisztérium a kir. ügyészségnek továbbította a kérvényt és annak szerkesztőit és aláírásgyűjtőit a kir. ügyész izgatás címén törvényszék elé állította és valamennyiüket két-kétheti fogházra ítélték. Valóban veszedelmes ez a nép, de ez abból származik, hogy félre van vezetve, öntudatos megmozdulásaiknak nem engednek törvényes keretek■ között — például a titkos választójog révén — kibontakozást és így forradalmi szándékok sűrűsödnek bennük. Akik adtak, azért adtak. Gynk meg kell nézni gyarországban közölt névsort, mindjárt látni, hogy a többség nem szeretné, ha változás jönne Likvidálni akarják már most adományaikkal azt a forradalmat, amelyet esetleg népünk nagy nyomora kirobbanthat. De ezek tévednek. Ezerpengőkkel nem lehet felszámolni egy készülő forradalmat és karitatív úton nem lehet megoldani a magyar nép szociális problémáit. Abból a közel 100.000 pengőből, ami összegyűlt, meg lehet majd javítani a dévaványai szikes határból 500 holdat, de közbeni javítatlan marad 999.500 kát. hold, mert hazánkban kb. 1 millió kát. hold szikes van. Valami keveset segítenek majd Dévaványán, de az ország egy nagy Dévaványa és a többi Dévaványák változatlanul nehéz helyzetben maradnak. Százezer pengő csak egy kis csepp a tengerben, ide százmillió pengők kellenének, de még ez sem volna elég. Ide teljes rendszerváltozás kell, mert csak az segíthet már népünkön. A gesztus mindenesetre szép volt Eckhardtól is, a Magyarországtól is és mindenkitől, aki adott. De még szebb volna, ha kenyöradományok helyett például a nagybirtokokat parcelláznák; azután reform alá vennék adórendszerünket, egyenlőbbé tennék a jövedelemelosztást, szabadságjogokat biztosítanának a népnek és megalkotnák az általános, egyenlő, titkos, minden dolgozóra kiterjedő választójogot. Ezzel talán meg lehetne akadályozni a készülő forradalmat, de százezer pengőkkel — bámily jószívét is adják — bajosan. Dévaványát és a többit csak így lehet megmenteni. Sok testvéri egyetértésben élnek Erről pedig úgy győződtek meg, hogy egyszer gyalog, máskor négylovashintón közelítették meg a terepet, attól függően, hogy törpebirtokos mezőgazdasági munkást, vagy grófot látogattak-e meg. Természetesen a kastélyok körül nem volt nyomorúság, ott jólét honol... Most az expedíció egyik tagja, bizonyos dr. Somogyi Ferenc nevű egyetemi tanársegéd beszámol a Széchenyista Ifjúságban az Orosházán látottakról. Először a gazdakörbe látogattak el, ahol „sok feketeruhás, őszhajú, értelmes gazda komoly némaságban „fogadta“ őket. Ez nagyon tetszett nekik, mert szerinte gazdaöntudatra vall. Innen a hírhedt Rákóczi-telepre mentek, ahol az alföldi szegénység alaktalan tömege zsúfolódott össze. Az első, akivel találkoznak egy fiatal mezőgazdasági munkás. „Sötét tekintettel, szó nélkül áll elénk. Unottan, álmosan, tiszteletlenül, félvállról beszél“ — írja Somogyi Ferenc. Bizonyára a négylovas hintóról szállottak le és várták az alázatos köszönést. De mivel nem jött, kész a helyzetjelentés: „proletárlelkületű“ a mezőgazdasági munkásság. Egyébként a telepen, — ahol tél vége felé már főtt kukoricán és főtt marharépán él a nép, — nem láttak semmi különöset. Azt elismerik, hogy „jólétről nem beszélhetünk“, de mindjárt hozzá is teszik: „nélkülözéssel sem igen találkoztunk“. Rákóczi-telep után Gyopárosfürdőt tekintették meg, majd az egyik orosházi gazdálkodóhoz tértek be. „Szíves fogadtatás után jóllik a magyar őserő leleményes alkotásait szemlélni, derűs bölcsességeket hallgatni“. Mintha valami romantikus faluleírást olvasna az ember. Somogyi úrék úgy látszik eltévesztették az évszámot, így a háború előtt volt divatban írni... Amikor már elég erőt merítettek az „őserő“-ből, akkor visszatértek ismét a gazdakörbe és a gazdaifjakat látogatták meg. Ezek elnöke szeretettel köszöntötte az „urakat“ és annak a véleményének adott, kifejezést, hogy „akik tanulmányútjuk során bennünket, egyszerű gazdákat is megtisztelnek látogatásukkal, nem büdös parasztokat, hanem édes magyar testvéreket látnak bennünk“. (Gyönyörű!) A gazdakörben mindent rendben találtak.. „Az udvaron gazdák borozgatnak. Ifjak és öregek, jómódúak és szegények. Nincs osztálykülönbség, csak rendi együvétartozás“. Ez valóban így van. Az orosházi gazdakörbe csak gazdák járnak, akik egyazon osztályt alkotják. A törpebirtokosok a negyvennyolcas kaszinóba, a mezőgazdasági munkások pedig a különböző munkáskörökbe járnak. Velük nem találkoztak, tehát nem ismerhették meg őket. Ellenben a gazdakörben: „A pincében tele hordók. Szívesen kínálnak bennünket. S míg pohár pohár után ürül, halk magyar szó csendül. Csak ősapáink szent áldomásirása lehetett ilyen öntudatos“. Azt hisszük, Féja Géza könyvét nem kell félteni az ilyen cáfolatoktól. Nem is azért tértünk ki a Széchenyista Ifjúság cikkére, hogy megvédjük a Viharsarkot, hanem azt a törekvést akarjuk bemutatni, amely áltudományos fecsegésével és ősi áldomásivással igyekszik a tényleges helyzetről elterelni a figyelmet. Hozzátenni valónk csak annyi van, aki falukutatást akar véghezvinni az előbb tanuljon szociológiát és különösen akkor, ha egyetemi tanársegéd az illető... Szintén Féja könyvével foglalkozik az ifjú klerikálisok lapjában, az Emericánában, dr. Bérczik Árpád. A régi mesével áll elő: azok a falukutatók, akik a magyar nép nyomorúságát tárják fel, ezzel csak a zsidókérdésről akarják elterelni a figyelmet. „Az igazi próféták (értsd alatta az Emericánát cakk-pakk), elismerés és dicsőség nélkül végzik munkájukat, a szociális igazság szolgálatában, de feltűnnek a hamis próféták is, akik az emberi nyomor kiáltó példáit kétesértékű feltűnési viszketegségből, vagy még kétesebb értékű érvényesülési vágyból bocsájtják a levegőbe könyveik, cikkeik kísérleti léggömbjein.“ A továbbiak során a nagybirtok érdemeiről és az ottani patriarchális viszonyokról ír, majd felteszi a kérdést: miért nem a zsidókról és a nagytőkésekről beszélnek a falukutatók? Hát kedves Bérczik Árpád úr, azért csak faluról beszélnek a falukutatók, mert ők csak ahhoz értenek. A zsidó- és a nagytőke külön terület. Oda más felkészültségű emberek kellenek. Például miért nem indít az Emericána az ön vezetésével zsidókutató munkát? Azt könynyű kimondani, hogy a falukutatók hamis próféták és kétes célok vezetik őket. (Önt se vezethetik valami nagy és nemes célok, mert annyira védi a nagybirtokot, hogy az már gyanús. Talán kapott valami jó állást, vagy most vár? ..) De higgye el ők fogják kimondani az utolsó szót ebben a kérdésben. A döntésnek be kell következni, nem éppen most, de mindenestre pár éven belül és akkor nagyon szomorú lesz az egyházra nézve, ha szociális szemléletét az Emericánán keresztül ítélik meg... Krisztus ellene volt a gazdagoknak és nem tett különbséget bankár és nagybirtokos között. Ne csak a nagytőkéről beszéljünk, hanem arról a 800,000 kat. holdnyi egyházi nagybirtokról is, amelyre szintén áll Krisztus modája: „Menj, add el vagyonod osszadd szét a szegények között és kövess engem... “ A gyanúsításoknak nincs értelme. Komolyabb cáfolatot szeretnénk hallani a falukról. Ami most folyik «11c- halomhadjárat és csak 4 ani,iá az olyan fiatalokat, mint Bérczik Árpád, akik mMSOTKal-huszonnyolc éves korukban már eladták magukat reakciós öregeknek. Végtelenül szomorú és leverő ilyen fiatalokat látni, de vigasztaló, hogy azért többen vannak olyanok, akik hisznek a falukutatóknak ... volt mulátóban... “ Az az érzésünk ilyen polgári család sok akad majd Pesten, tekintve, hogy ErdélyiJános úr otthonról havi négyszáz pengőt kap és e mellett még az egyik előkelő nagyvállalat jól fizetett titkára is. Természetsen nem irigyeljük jó sorát, csak azon tűnődünk fel, hogy van 25.000 értelmiségi munkanélküli Magyarországon és van kb. ugyanennyi rosszul fizetett diplomás és szellemi szükségmunkás is. Nagy bűn ezekkel szemben és talán ezek rovására így élni. De halvány gyanú is támad bennünk. Erdélyi Lóránt volt pest megyei alispán mindig a szabadságról beszélt, és valahogy jól esett hallani, hogy vannak még becsületes politikusok is Magyarországon. Csak akkor lett keserű a szánk íze, amikor megtudtuk, hogy Erdélyi Jancsika az ő fia. Nem akarunk gyanúsítani, de van egy magyar közmondás: nem esik az alma messze a fájától. És ez fordítva is érvényes: az almáról lehet a fájára következtetni... Másik hírt is hoztak aznap a lapok: a szép Salamon Magda, alkoholizmusa miatt zárt intézetbe került. Nagyon elhatalmasodott rajta az alkoholszenvedély, és szülei nem láttak más megoldást, mint orvossal megvizsgáltatni és elvonókúrára fogni. Az egészben nem az a tragikus, hogy egy leány sokat iszik, hanem a társadalmi hovatartozandósága kényes. Nem akarunk általánosítani, de sokat ihatnak azokban a társaságokban, ahol az ilyesmi előfordulhat és Salamon Magda jótársaságbeli úrilány volt... Igaz a magyar úri társadalom mindig szeretett mulatni és inni... A múltban is sokszor előfordult, hogy fiatal arisztokraták — frakkban, részegen — belementek a Dunába, vagy „Orgia R. T.“-t alakítottak. Az utóbbi időkben azonban gyakori az ilyen hírek megjelenése és valahogy zavarja az ország nyugalmát. Az urakat ugyan az zavarja, hogy a nép éhes, rongyos és elégedetlen, bennünket viszont az Erdélyi Jánosok és a Salamon Magdák viselkedése zavar. Ha ez nem elég nekik, gondoljanak saját társaságuk érdekeire, mert hamar vége lehet így az úri világnak Magyarországon... Mi nagy bámulói vagyunk ennek a szép úri életnek és nem leplezzük ama jóleső érzésünket: egy széteső, bomló társadalom utolsó őrült rángatózásai ezek. És a holnap Magyarországa — a mi Magyarországunk — mentes lesz majd az ilyesmitől. Viharsarok Féja Géza klasszikus munkája körül még mindig folyik a vita. Akik ismerik hazánkat, azok nagyon jól tudják, hogy minden úgy van, ahogy azt Féja megírta. De a fontoskodók nem tudnak belenyugodni az igazságba és naiv cáfolgatásokkal és ellen „felfedezés“-sel igyekeznek kimutatni a könyv „destruktív“ voltát. Még a nyár elején a Széchenyi Szövetség szervezett falukutató expedíciót, hogy járja be Békés, Csanád, és Csongrád megyéket és ellenőrizze Fája adatait. Akkor úgy nyilatkoztak Széchenyi nevét méltatlanul használó és megcsúfoló fiataljaink, hogy a három vármegyében nincsen baj: „Urak és parasz Úri világ Magyarországon Közismert dolog, hogy Magyarország az urak országa. Csak az a kár, hogy ez a szép úri társadalom lejáratja magát. Az ember napról-napra találkozik újságokban viselt dolgaikkal, és nagyon sajnálja, hogy olyan esetek fordulhatnak elő, mint amilyenről például az egyik hétfő reggeli lap beszámolt. Erdélyi Jancsika, aki Erdélyi Lóránt, volt pestmegyei alispán joghallgató fia a szigeten vacsorázott Szudán volt kormányzójával és 5 alvert grófnővel. Rengeteg vodkát ittak és Jancsika a vacsora utáni séta közben valamiért nagyon megharagudott és a Dunába ugrott, öngyilkossági kísérlete nem volt komoly, de nem engedte magát kimenteni; egy kicsit lubickolt a Dunában, majd mentői elől a parton álló sportkocsijába menekült és hazahajtott. Azóta megbánta tettét és felhagy eddigi életével . A háromszobás garzonlakást (pazarul berendezve, az angol szalont használtan 4000 P-ért vette), ugyanmegtartja, de a házibárt megszünteti. A nála járt újságírónak rezignáltan mutatta meg az elfüggönyözött „üres üvegek légióját“. Erdélyi Jancsika búcsúzik a múlttól, a mulatóktól, a bároktól és komolyan fogja venni az életet. Arra a kérdésre, hogy mi a legközelb programmja, így válaszolt: „Szeretnék egy boldog derűs polgári családhoz feljárni és virágot vinni egy olyan lánynak, aki még nem HÍD Szekfü is téved... Féja Géza izgatási és nemzetgyalázási perének főtárgyalásán arról beszélt, hogy az Alföldre magyarokat is telepíthettek volna a törökök kiűzése után, mert hiszen a Felvidéken egy jobbágytelken két-három jobbágy is szorongott. Nem kellett volna idegeneket hozni, de a magyar uraknak jobban tetszett az engedelmes idegen nép, mint az öntudatos magyar. Az elnöklő Méhes törvényszéki bíró erre azt mondotta, hogy ez nem igaz, tévedés. Féja Szekfü Gyulára, a legnagyobb magyar történelemtudósra hivatkozott, mire élesen lecsapott Méhes elnök: „Szekfű is téved!” És általában mindenki tévedett azon a tárgyaláson, csak egyedül Méhcs elnök nem. Ő nagyon jó bíró, aki mindenhez ért: szociológiához, agrárszociológiához, mezőgazdasági üzemtanhoz és a történelemhez. Sokszor már az ügyész szerepét vette át és mi volt semmire tekintetes. Nem hitte el, hogy van hárommillió magyar koldus, akik az állattal egy nívón élnek. Nem hitte el, hogy a nagybirtok végzetes a magyarságra nézve. Semmit sem hitt el és mindenki tévedett, csak ő nem. De mi lesz, ha majd Méhes elnök is bírája elé áll, a legfelső bíró elé, aki mindent számonkér. Várjon akkor mivel fog védekezni? Nagyon nehéz helyzetben lesz majd, mert ott valóban mindenki téved, csak a legfőbb bíró nem. És reméljük, hogy különösen akkor nem...