Hidrológiai Közlöny 1956 (36. évfolyam)
1. szám
Dr. DÁNYI MIHÁLY 1955. november 17-én elhunyt dr. Dányi Mihály. A Magyar Hidrológiai Társaság és különösképpen ennek Balneológiai Szakosztálya értékes tagját vesztette el benne. Dr. Dányi Mihály 1897-ben Budapesten született, orvosi tanulmányait Budapesten végezte és 1929-ben került alorvosként a Lukács-fürdőbe, melynek 1935. óta főorvosa volt. Élete és munkássága a Lukács-fürdőhöz volt kötve, és szinte fogalomszerűen kapcsolódott össze ez a két név dr. Dányi Mihály és a Lukács-fürdő. Hogy a fürdő fejlesztésében, tanulmányozásában, helyes kihasználásának felismerésében mit tett Dányi főorvos, arról a régi és új Lukács-fürdő falai tudnának mesélni. . . A fürdő ismeretét és szeretetét átvitte a Lukács-fürdőről a többi magyar gyógyvízre és gyógyhelyre is és számos tanulmányt írt a magyar gyógyvizek hatásáról és a gyógyiszap kezelések elméletéről és gyakorlatáról. Tudása egyaránt otthonosan mozgott elméleti és gyakorlati síkon, a tudományos ülések vitáiban mindig ő volt az, aki tökéletes pontossággal tudta idézni a teljes szakirodalom legparányibb részleteit is. Nem volt a balneológiának, rheumatológiának egyetlen olyan fejezete sem, melyet dr. Dányi Mihály ne ismert volna kialakulásában és ne követett volna fejlődésében. Memóriája páratlan volt a legrégibb és a legújabb szakcikkek szerzői és tartalma irányában. Ez a nagy olvasottság, tárgyi ismeret és tudás voltak egyben irányítói minden munkájában és minden megnyilatkozásában. Innen eredt az a tárgyilagos kritika is, mellyel mind a saját, mind a kortársak eredményeit megítélte és éppen a mély tudás és tárgyilagos kritika párosodása tették működését annyira egyénivé, utolérhetetlenné. A gyógyfürdők és gyógyvizek felhasználásának ügyét nemcsak a betegek kezelésével, tudományos előadások tartásával és cikkek írásával, hanem az oktatási és szervezési munkában való tevékeny részvételével is szolgálta. Nemcsak a Hidrológiai Társaság szakosztályának ülésein fejtette ki ezirányú tevékenységét, hanem az Orvosegészségügyi Dolgozók Szakszervezete Reuma-Fürdőorvosi és Fizikotherápiás Szakcsoportjában is, melynek a legutóbbi években elnöke volt. Működésének elismeréséül az Egészségügyi Miniszter 1955. július elsején a „Kiváló orvos" címmel tüntette ki. Valóban kiváló orvos és kiváló ember volt ! Hosszú, súlyos, nagy lelkierővel viselt betegsége alatt tudtuk, hogy menthetetlen és előre éreztük, hogy mennyire fog mindannyiunknak hiányozni. Hiányzik is a balneológiai szakosztálynak, a szakszervezetnek, a kórháznak, a betegeinek, a kartársainak, pótolhatatlanul hiányzik mindannyiunknak. SÜMEGHY JÓZSEF 1892. január 4-én született Csabrendeken. 113 éves korában bekövetkezett váratlan halála súlyos veszteséget jelentett a geológusoknak és a hidrogeológiával foglalkozó magyar mérnöki karnak. 36 éven át a Hidrológiai Szakosztály, utóbb a Hidrológiai Társaság választmányi tagjaként, 1926-tól kezdve, mint a Földtani Intézet tagja hidrogeológiai vonatkozású műszaki kérdések megoldásában biztos tudással, helyes meglátásokon alapuló tanácsokkal, javaslatokkal és értékes geológiai-hidrogeológiai tanulmányok megírásával segítette a magyar mérnököket. A VITUKI-nak a VIZITERV-nek, a hazai olajkutatóknak állandó tanácsadója volt. A Tiszalöki Vízlépcső, a Keleti Főcsatorna, a tiszafüredi öntözőrendszer és sok más vizimunka során a legszorosabb együttműködésben dolgozott a vizimérnökökkel. Mint a Tiszántúl és az alföldi vizimunkák tökéletes ismerője tapasztalatával igen nagy segítséget nyújtott. Tudása széleslátókörű. A kolozsvári egyetemen (1910—14) elsajátította az őslénytani, általános geológiai és kőzettani ismereteket. Ezeket az ismereteket mint ösztöndíjas továbbmélyítette Párizsban (1925-ben) Haug és Lemoine professzorok mellett. Meglátta az egyes kérdések fontosságát és volthelyes gyakorlati érzéke is. Meglátta, hogy a legfiatalabb képződményekkel igen kevéssé foglalkoznak, s hogy az Alföld geológiai szempontból ismeretlen. Megszólaltatta az Alföldet. 126 tanulmánya közül a legtöbb alföldi vonatkozású. Ezek közül több a magyar geológiai szakirodalom legkiválóbbjai közé tartozik. Az Alföld geotermikus gradienséről itt monográfiája közel 100 oldal terjedelmű. Az anyag elrendezése, a következtetések levonása kimagasló érdeme. A geotermikus grádiensről sokan írtak, de ilyen áttekintően, okszerűen mint Ő, senki sem. Ez a munka nem csupán adatfelsorolás, hanem az okokat kereső és megtaláló kutató kiváló munkája. Nemcsak megállapította a tényeket, hanem az eltérések okát is vizsgálta. Megfigyelései közül legfontosabb az, hogy kimutatta a törésvonalaknak a grádiens kialakulására, való közvetlen hatását. Térképen is feltünteti a szerkezeti vonalak és az alföldi geotermikus grádiens közötti szoros összefüggést. Tudományos munkásságának legkiválóbbja a „Tiszántúl" című munkája. Ebben a munkában az Alföld tiszántúli részének genetikai-, ásvány-kőzettani alapokon nyugvó geológiai leírását találjuk meg, különös tekintettel a vízelőfordulásokra. Fontos őslénytani meghatározásait is tartalmazza. Az Alföldet, beleértve a Tiszántúlt, a peremhegyvidékek előterét és a Sajó-Nernád völgyét, 19 tájegységre bontja. Ez az első kör-