História 1985
1985 / 1. szám - FIGYELŐ - BENDA KÁLMÁN: Az "áruló" Károlyi Sándor - GLATZ FERENC: Egy vödör víz, avagy találkozásaim az árulókkal
FIGYELŐ Az „áruló” Károlyi Sándor Közvéleményünkben napjainkban is felfelbukkan az a nézet, hogy II. Rákóczi Ferenc hadainak főparancsnoka, Károlyi Sándor áruló volt. Egyéni érdekből, a bécsi udvartól kapott jutalom elnyerése érdekében vette rá a kuruc sereget, hogy a majtényi síkon letegye a fegyvert a császár-király megbízottai előtt. Ha 1711. április 29-én nem köti meg a fejedelem hozzájárulása nélkül a szatmári békét - mondja ugyanez a felfogás -, Rákóczi külső segítséggel megfordíthatta volna a hadiszerencsét. Árulás következménye volt-e a szatmári béke, amely elgáncsolta a magyar lehetőségek kibontakozását, vagy a történelmi kényszerűség szülötte? Hogy a kérdésre válaszolhassunk, tekintsük át a Rákócziszabadságharc külpolitikai történetét. Rákóczi kezdettől fogva világosan látta, hogy a másfél évszázados török uralom és a törökkel folytatott háborúk során meggyöngült, elpusztult Magyarország ereje önmagában nem elegendő a Habsburgoktól való elszakadás kivívására. Ezért első perctől kezdve arra törekedett, hogy politikai, sőt katonai segítséget szerezzen. A katonai támadás időpontja 1703-ban kitűnően volt megválasztva: a spanyol örökségért vívott harc európai háborúba torkollt, mely igénybe vette a Habsburgok teljes katonai erejét. Magyarországról az olaszországi és Rajna menti hadszínterekre vezényelték a katonaság nagyobb részét - ezért is járhatott 1703 nyarán a kuruc támadás olyan gyors sikerrel. A spanyol örökösödési háború diplomáciai téren is kedvező helyzetet teremtett a szabadságharc számára. Európa nyugati része két táborra szakadt: egyik oldalon állt Franciaország, az akkori Európa leghatalmasabb állama, igaz, csaknem egyedül, csupán a bajor választó, Portugália, a savoyai herceg és a kölni érsek szövetségében. A másik oldalon a Habsburgok, akkor Ausztria és a német birodalom urai, továbbá szövetségesként a francia hegemóniától rettegő tengeri hatalmak, Hollandia és Anglia. Az erők ilyen csoportosulása szinte magától kínálta egy francia-magyar együttműködés lehetőségét. Rákóczi már első terveiben a franciákkal való politikai és katonai együttműködésre épített. Ahogy két évtizeddel az események után készült Emlékirataiban írta: „Ez a remény volt egyetlen alapja annak, hogy belefogtam a háborúba, amelynek nehézségeit nagyon is előre láttam.” XIV. Lajos francia király azonban kezdetben minden együttműködés elől elzárkózott, s csak az első sikeres harcok hírére fordult Rákóczihoz, havi tízezer tallér támogatást és tüzér meg utász tisztek küldését helyezve kilátásba. A felajánlott pénzügyi segítség inkább csak jelképes volt, mintegy 2000 katona zsoldját fedezte. Annál nagyobb reményekkel kecsegtetett viszont a katonai együttműködés. ■| ^/\^-ban a francia hadak minden é évielatt fölényben voltak. A központosított francia hadsereg sorozatos győzelmeket aratott. Ausztria egyébként is a pénzügyi csőd szélén állt, a vállalt 82 ezer katonából csak 50 ezret tudott kiállítani. Baj volt a fölszereléssel és akadozott az utánpótlás is. Hogy Károly főherceggel, azaz a spanyol hadszíntérrel biztosítsák az összeköttetést, a császári sereg zömét Itáliába küldték, miközben az osztrák tartományok szinte védtelenül állottak. A francia hadvezér, Villars, majd utóda Marcin marsall, Bécs városára mért csapással akart gyors győzelmet kierőszakolni. Egy vödör víz avagy találkozásaim az „árulókkal” „1974. július 24-én délután a keresztet a feliratával a kapu felé félrehúzva találtam, a koszorúmat letépték, eldobták, a virágokat elvitték, az egyik mécsestartót is letörték. A keresztet helyére visszahúztam. Kevéssé tépázott egyik koszorúmat ismét a keresztre tettem. Azóta azt is eltüntették, a keresztet újból elhúzták, de felirata ellenkezőleg van. A javításhoz szükséges állványzat még mindig elbontásra vár, a képen látjuk ezt. Sírgyalázás miatt - ismeretlen tettes ellen - a feljelentés a VIII. ker. Rendőrkapitányságnál van. Ezt a fényképet Naszlady Sándor munkatárs készítette 1974. X. hó elején. A névtábla alján nagybetűkkel valósággal bevéste a tudatlan aljas: ÁRULÓ.” Görgei Artúr honvédtábornok, a szabadságharc volt honvédelmi minisztere síremlékének sorsáról jegyezte fel mindezt a fenti fénykép hátuljára Nagy Sándor (ma már nyugdíjas) vízügyi tisztviselő. Hatévi hadifogság után hazatérve, Debrecenből Pestre költözve, 1952-ben passzióból kezdett behatóan foglalkozni Görgeivel, felfigyelve Folytatás a 13. oldalon 3