História 1988
1988 / 1. szám - KÁKOSY LÁSZLÓ: Az egyiptomi államigazgatás
Légy írnok! Az egyiptomi államigazgatás keleti társadalmakban az „írástudó” megbecsülése, sőt méltósága - elsősorban az írások bonyolultsága miatt - sokkal magasabb fokon állt és áll a mai napig, mint Európában. Magam is többször megfigyelhettem a kairói kormányhivatalok előtt kis asztaloknál ülő mai írnokokat, akik nagy fontoskodások közepette készítettek el egy-egy beadványt, kérvényt, panaszt a vidékről érkező fellahok számára, miközben azok alázatosan figyelték, amint az írnok tolla fürgén siklott a nagy árkos papírokon, majd keserves sóhajtozás közben fizették ki a nem csekély honoráriumot. Az írni-olvasni nem tudó emberben minden korban fokozottan van jelen a kiszolgáltatottság, a tehetetlenség érzése az államapparátus legjelentéktelenebb képviselőjével szemben is. A fáraók Egyiptomában ezzel már tökéletesen tisztában voltak és tudatosan az írnoki pályát állították - mint egyetlen, az emberhez valóban méltó foglalkozást - az ifjúság elé példaként. Szatirikus iratokban karikírozták a fizikai munkát: a cipész a bőrt harapja, a kovács ujjai olyanok lesznek, mint a krokodilusé, a paraszt hiába dolgozik, víziló, egér, sáska pusztítja el a termést, és ami még megmaradt, azt az írnok viszi el beszolgáltatásként. A birodalomépítő bürokrácia Az írnokok kiképzése nagy gonddal történt, hiszen az államnak jól képzett írástudók sokaságára volt szüksége. Az írás i. e. 3000 táján alakult ki Egyiptomban és rövidesen létrejött a soklépcsős, bonyolult adminisztráció, amelynek egy hatalmas terület közigazgatását és gazdasági életét kellett irányítania. Az állami intézmények mellett a magángazdaságok is nagy számban foglalkoztattak írnokokat. Az írásbeliség az egyiptomi állam alappillére volt és történelmük sok apró epizódja őrződött meg az írnokok feljegyzéseiben, akik a legjelentéktelenebb eseményeket, ügyeket is írásban rögzítették. Az adminisztráció csúcsán a vezírnek (tjati) nevezett főtisztviselő állt, akinek feladatait részletes előírások szabályozták. „Ha bárki kérvényt nyújt be a vezírhez földek ügyében, akkor azonfelül, hogy kihallgatja a szántóföldek felügyelőjét és a kataszteri ügyekkel foglalkozó bizottságot, rendelje el magát [a kérvényezőt] is magához. Felsővagy Alsó-Egyiptomban levő földek esetében két hónapig halaszthatja [az elintézést]. Ha olyan földekről van szó, melyek közel fekszenek a Déli Városhoz [Théba] vagy a székhelyhez, a törvény szerint három napig halaszthatja [az ügyet]. Minden kérvényezőt a törvénynek megfelelően hallgasson ki.” Ez csak egy példa a vezírnek szóló utasításokból. A szabályzatot annyira fontosnak tartották, hogy több vezír magával vitte a túlvilágra is; az idézett részlet Rehmiré sírjából való. A vezír hatáskörébe tartoztak a gazdasági életet irányító intézmények, hivatalok (kincstár, raktárak, földek határaira felügyelő szervek), ő irányította az építkezéseket, és ő volt, mint a legfőbb bíró, az igazságszolgáltatás feje is. Bár neki kellett felügyelnie a hadseregre és a flottára, méltósága polgári jellegű volt, nem tekintették főparancsnoknak és a haditanácsban sem volt döntő szava. A vezírnek elvben az országban történt minden jelentős eseményről tudnia kellett, beosztottjai a fővárosban és vidéken egyaránt jelentéstételi kötelezettséggel tartoztak neki. A nagyobb országrészek elöljáróinak például minden négy hónapos évszak első napján személyesen kellett eléje járulniuk, de írásban is be kellett nyújtaniuk beszámolójukat. A kérvényezőknek, akik a vezírtől kaptak kihallgatást, szintén írásban is le kellett fektetniük panaszukat, kívánságukat, egyébként a hatóságok nem foglalkoztak az üggyel. Alsóbb szinteken is megkívánták a főnökök beosztottjaiktól az írásos tájékoztatást. Ezeknek a jelentéseknek, hivatalos leveleknek megvolt a maguk előírt formája és az írnok-tanulóknak külön be kellett gyakorolniuk az előírt formulákat. A tananyag fontos része volt, hogyan, milyen stílusban kell levelezni az elöljáróval, a kollégával és a beosztottal. Egy udvarias levelet például így kellett bevezetni: „X-től Y-nak; Élet, üdv, egészség Amon- Rének, az istenek királyának kegyében! Azt mondom Ízisznek, az összes isteneknek és istennőknek, hogy bár lennél egészséges, és bár élnél sokáig. Bár lennél a fáraó (Élet, üdv, egészség!), a te urad kegyében, életben, jó állapotban és jó egészségben mindig!” Ez még mértéktartó esete a szóvirágok halmozásának, de fennmaradt számos hosszú levél is, ahol a tényleges tartalom nem több, mint egy mondat. Ha viszont egy tábornok ír egy egyszerű írnoknak, nincs semmiféle töltelék szöveg, semmiféle udvariaskodás, csak rideg tények és utasítások. írnok, leltáros, könyvelő Egy alázatos levél bizonyos fokig irodalmi teljesítmény volt, de ilyen írásművek elkészítése az írnokok munkájának csak kisebbik részét alkotta. Legtöbb adatunk a thébai nyugati parton levő kézműves telep, Deir el-Medine írnokainak munkájáról, életéről maradt fenn. A királyi írnokok az „Igazság Helyén” felügyeltek a királysírok elkészítésével kapcsolatos munkálatokra. A nap a munkáslétszám ellenőrzésével kezdődött: névsorokat készítettek és feljegyezték a távolmaradás okát is. Feltűnő, hogy az aprólékos adminisztráció mennyire megfért a laza munkafegyelemmel. Egyesek azért nem jelentek meg, mert állítólag valamelyik istennek akartak áldozatot bemutatni, mások a feleségük vagy a lányuk betegségére hivatkoztak, de találunk olyan bejegyzést is, hogy az illető egyszerűen lusta volt. Az írnokok vették át naponta a raktárakból a szerszámokat és a munkához szükséges anyagokat, majd gondos listák megírása után átadták őket a kézműveseknek. A munka befejezése után a szerszámokat vissza kellett szolgáltatni. Fontos feladata volt az írnokoknak a járandóságok kifizetése. A munkások nem pénzként használt lemért fémdarabokat kaptak, hanem havonként természetbeni juttatást: élelmet, ruhát, testápoláshoz szükséges olajakat. Az írnokok emellett különböző magántermészetű feladatokat is vállaltak: leveleket írtak a munkások számára, irodalmi műveket másoltak, elkészítették a kézművesek sírjainak feliratait. Az egyiptomi írnokok leggyakrabban papirusztekercsekre írtak, mivel azonban ezek drágák voltak, a sürgős, pillanatnyi jelentőségű feljegyzésekre lapos mészkődarabokat használtak. Ha a jegyzet fontos volt, később átmásolták papiruszra. A hivatalos iratokat levéltárakban őrizték. Az azonos természetű írásokat átmásolták, hosszú tekercseken összesítették, fontos témák esetében nem papiruszon, hanem bőrtekercseken. A jogrend, az állampolgárok biztonsága nyugodott ezeken az iratokon. Jó példa erre a híres Mesz(Mosze)-per, egy bonyolult birtokjogi vita egy családon belül, melyben fontos bizonyítékként szerepelnek száz évre visszamenő adóösszeírások. Az egyik fél ezek meghamisítása révén akarta igazát keresztülvinni a törvényszéken. Bár több nemzedéken át megőrizték a hivatalos iratokat, időnként elkerülhetetlenné vált a selejtezés. Az elavult irományok - az összetartozók szerencsére többnyire egy csomóban - szemétdombokra kerültek. Ezek a hulladékhalmok később mint becses lelőhelyek vonultak be a régészet történetébe, hiszen Egyiptom száraz klímája alatt a kidobott papiruszok nagy számban vészelték át az évezredeket. Bürokrácia: taktikázás, packázás Az írni tudás, az írásos adminisztráció az egyiptomiak szemében a civilizáltság, a fejlett államélet kritériuma, a rend biztosítéka volt. A bürokrácia, mint negatív fogalom, ezért nem alakulhatott ki. Az írnokok, akiktől forrásaink származnak, egymás tudatlanságát, fontoskodását ugyan kigúnyolták, de saját foglalkozásukról soha nem mondtak roszszat. A legmagasabb állami tisztségekbe emelkedett főurak, királyi hercegek előszeretettel örökítették meg magukat írnokként, jelezve azt, hogy későbbi pályafutásukat tudásuknak köszönhették. Természetesen - bár a bürokrácia tudatosan nem témája irodalmuknak - ők maguk is jól Folytatás az 5. oldalon