História 1988

1988 / 1. szám - KÁKOSY LÁSZLÓ: Az egyiptomi államigazgatás

Légy írnok! Az egyiptomi államigazgatás keleti társadalmakban az „írástudó” meg­becsülése, sőt méltósága - elsősorban az írá­sok bonyolultsága miatt - sokkal magasabb fokon állt és áll a mai napig, mint Európában. Magam is többször megfigyelhettem a kairói kormányhivatalok előtt kis asztaloknál ülő mai írnokokat, akik nagy fontoskodások közepette készítettek el egy-egy beadványt, kérvényt, panaszt a vidékről érkező fellahok számára, miközben azok alázatosan figyel­ték, amint az írnok tolla fürgén siklott a nagy árkos papírokon, majd keserves sóhaj­­tozás közben fizették ki a nem csekély hono­ráriumot. Az írni-olvasni nem tudó emberben min­den korban fokozottan van jelen a kiszolgál­tatottság, a tehetetlenség érzése az államappa­rátus legjelentéktelenebb képviselőjével szem­ben is. A fáraók Egyiptomában ezzel már tökéletesen tisztában voltak és tudatosan az írnoki pályát állították - mint egyetlen, az emberhez valóban méltó foglalkozást - az ifjúság elé példaként. Szatirikus iratokban karikírozták a fizikai munkát: a cipész a bőrt harapja, a kovács ujjai olyanok lesznek, mint a krokodilusé, a paraszt hiába dolgozik, vízi­ló, egér, sáska pusztítja el a termést, és ami még megmaradt, azt az írnok viszi el beszol­gáltatásként. A birodalomépítő bürokrácia Az írnokok kiképzése nagy gonddal történt, hiszen az államnak jól képzett írástudók so­kaságára volt szüksége. Az írás i. e. 3000 tá­ján alakult ki Egyiptomban és rövidesen lét­rejött a soklépcsős, bonyolult adminisztrá­ció, amelynek egy hatalmas terület közigaz­gatását és gazdasági életét kellett irányítania. Az állami intézmények mellett a magángazda­ságok is nagy számban foglalkoztattak írno­kokat. Az írásbeliség az egyiptomi állam alap­pillére volt és történelmük sok apró epizódja őrződött meg az írnokok feljegyzéseiben, akik a legjelentéktelenebb eseményeket, ügyeket is írásban rögzítették. Az adminisztráció csúcsán a vezírnek (tjati) nevezett főtisztviselő állt, akinek fel­adatait részletes előírások szabályozták. „Ha bárki kérvényt nyújt be a vezírhez földek ügyében, akkor azonfelül, hogy kihallgatja a szántóföldek felügyelőjét és a kataszteri ügyekkel foglalkozó bizottságot, rendelje el magát [a kérvényezőt] is magához. Felső­vagy Alsó-Egyiptomban levő földek eseté­ben két hónapig halaszthatja [az elintézést]. Ha olyan földekről van szó, melyek közel fekszenek a Déli Városhoz [Théba] vagy a székhelyhez, a törvény szerint három napig halaszthatja [az ügyet]. Minden kérvényezőt a törvénynek megfelelően hallgasson ki.” Ez csak egy példa a vezírnek szóló utasításokból. A szabályzatot annyira fontosnak tartották, hogy több vezír magával vitte a túlvilágra is; az idézett részlet Rehmiré sírjából való. A ve­zír hatáskörébe tartoztak a gazdasági életet irányító intézmények, hivatalok (kincstár, raktárak, földek határaira felügyelő szervek), ő irányította az építkezéseket, és ő volt, mint a legfőbb bíró, az igazságszolgáltatás feje is. Bár neki kellett felügyelnie a hadseregre és a flottára, méltósága polgári jellegű volt, nem tekintették főparancsnoknak és a haditanács­ban sem volt döntő szava. A vezírnek elvben az országban történt minden jelentős eseményről tudnia kellett, beosztottjai a fővárosban és vidéken egyaránt jelentéstételi kötelezettséggel tartoztak neki. A nagyobb országrészek elöljáróinak példá­ul minden négy hónapos évszak első napján személyesen kellett eléje járulniuk, de írásban is be kellett nyújtaniuk beszámolójukat. A kér­vényezőknek, akik a vezírtől kaptak kihall­gatást, szintén írásban is le kellett fektetniük panaszukat, kívánságukat, egyébként a ható­ságok nem foglalkoztak az üggyel. Alsóbb szinteken is megkívánták a főnökök beosztottjaiktól az írásos tájékoztatást. Ezek­nek a jelentéseknek, hivatalos leveleknek meg­volt a maguk előírt formája és az írnok-tanu­lóknak külön be kellett gyakorolniuk az elő­írt formulákat. A tananyag fontos része volt, hogyan, milyen stílusban kell levelezni az elöl­járóval, a kollégával és a beosztottal. Egy udvarias levelet például így kellett bevezetni: „X-től Y-nak; Élet, üdv, egészség Amon- Rének, az istenek királyának kegyében! Azt mondom Ízisznek, az összes isteneknek és istennőknek, hogy bár lennél egészséges, és bár élnél sokáig. Bár lennél a fáraó (Élet, üdv, egészség!), a te urad kegyében, életben, jó állapotban és jó egészségben mindig!” Ez még mértéktartó esete a szóvirágok hal­mozásának, de fennmaradt számos hosszú levél is, ahol a tényleges tartalom nem több, mint egy mondat. Ha viszont egy tábornok ír egy egyszerű írnoknak, nincs semmiféle töltelék szöveg, semmiféle udvariaskodás, csak rideg tények és utasítások. írnok, leltáros, könyvelő Egy alázatos levél bizonyos fokig irodalmi teljesítmény volt, de ilyen írásművek elkészí­tése az írnokok munkájának csak kisebbik részét alkotta. Legtöbb adatunk a thébai nyugati parton levő kézműves telep, Deir el-Medine írnokainak munkájáról, életéről maradt fenn. A királyi írnokok az „Igazság Helyén” felügyeltek a királysírok elkészítésé­vel kapcsolatos munkálatokra. A nap a mun­káslétszám ellenőrzésével kezdődött: névso­rokat készítettek és feljegyezték a távolma­radás okát is. Feltűnő, hogy az aprólékos ad­minisztráció mennyire megfért a laza munka­fegyelemmel. Egyesek azért nem jelentek meg, mert állítólag valamelyik istennek akartak ál­dozatot bemutatni, mások a feleségük vagy a lányuk betegségére hivatkoztak, de találunk olyan bejegyzést is, hogy az illető egyszerűen lusta volt. Az írnokok vették át naponta a raktárakból a szerszámokat és a munkához szükséges anyagokat, majd gondos listák megírása után átadták őket a kézműveseknek. A munka befejezése után a szerszámokat vissza kellett szolgáltatni. Fontos feladata volt az írnokoknak a já­randóságok kifizetése. A munkások nem pénz­ként használt lemért fémdarabokat kaptak, hanem havonként természetbeni juttatást: élelmet, ruhát, testápoláshoz szükséges ola­jakat. Az írnokok emellett különböző ma­gántermészetű feladatokat is vállaltak: leve­leket írtak a munkások számára, irodalmi műveket másoltak, elkészítették a kézműve­sek sírjainak feliratait. Az egyiptomi írnokok leggyakrabban pa­pirusztekercsekre írtak, mivel azonban ezek drágák voltak, a sürgős, pillanatnyi jelentő­ségű feljegyzésekre lapos mészkődarabokat használtak. Ha a jegyzet fontos volt, később átmásolták papiruszra. A hivatalos iratokat levéltárakban őrizték. Az azonos természetű írásokat átmásolták, hosszú tekercseken össze­sítették, fontos témák esetében nem papiru­szon, hanem bőrtekercseken. A jogrend, az állampolgárok biztonsága nyugodott ezeken az iratokon. Jó példa erre a híres Mesz(Mosze)-per, egy bonyolult birtokjogi vita egy családon belül, melyben fontos bizonyítékként szerepelnek száz évre visszamenő adóösszeírások. Az egyik fél ezek meghamisítása révén akarta igazát ke­resztülvinni a törvényszéken. Bár több nemzedéken át megőrizték a hi­vatalos iratokat, időnként elkerülhetetlenné vált a selejtezés. Az elavult irományok - az összetartozók szerencsére többnyire egy cso­móban - szemétdombokra kerültek. Ezek a hulladékhalmok később mint becses lelő­helyek vonultak be a régészet történetébe, hiszen Egyiptom száraz klímája alatt a kido­bott papiruszok nagy számban vészelték át az évezredeket. Bürokrácia: taktikázás, packázás Az írni tudás, az írásos adminisztráció az egyiptomiak szemében a civilizáltság, a fejlett államélet kritériuma, a rend biztosítéka volt. A bürokrácia, mint negatív fogalom, ezért nem alakulhatott ki. Az írnokok, akiktől forrásaink származnak, egymás tudatlansá­gát, fontoskodását ugyan kigúnyolták, de sa­ját foglalkozásukról soha nem mondtak rosz­­szat. A legmagasabb állami tisztségekbe emel­kedett főurak, királyi hercegek előszeretettel örökítették meg magukat írnokként, jelezve azt, hogy későbbi pályafutásukat tudásuknak köszönhették. Természetesen - bár a bürokrácia tudatosan nem témája irodalmuknak - ők maguk is jól Folytatás az 5. oldalon

Next