Melléklet 1999

1999 / 1. szám - Alföldi László: A vízgazdálkodás jelenének, jövőjének kérdőjelei

EZREDFORDULÓ • mm. ALFÖLDI LÁSZLÓ fl VíZGAZDÁLKODflS JELERÉREK, JÖVŐJÉREK KÉRDŐJELEI Készül az MTA-n folyó stratégiai kutatásokon belül - Somlyódy László vezetésével - Magyarország vízgazdálkodási stratégiája. (A munkaközösség munkaprogramját az Ezredforduló 1997/3. számában közöltük.) A stratégiai kutatások, valamint az akadémiai fejlesztési programok első eredményei így valószínűleg 1999 áprilisára lesznek olvashatók. A Kárpát-medence elmúlt évi árvizei azonban máris érezhető kíváncsiságot keltettek a vízgazdálkodás iránt. Most már talán a társadalom széles körei is elhiszik: itt az ideje annak, hogy felülvizsgáljuk és újraértékeljük a folyószabályozással, az árvízvédelemmel és általában a vízkárelhárítással kapcsolatos elvárásokat és megoldásokat. Mellőzve végre minden­napi politikai, szakszerűtlen szempontot. Alföldi Lászlót, a hazai vízgazdálkodás egyik legjobb művelőjét, a munkacsoport tagját kértük fel a készülő vízgazdálkodási stratégia néhány aktuális problémájának megvilágítására. A vízgazdálkodás fogalma magában rejti azt a feltevést, hogy amivel foglalkozunk, az véges, elfogyasztható, ezért nem mindegy az, hogy belőle mennyit és hogyan használunk fel. A gazdálkodás mai értelmezésében az éssze­rű felhasználás momentuma is meghatározó és az áru, érték, ár befolyása uralkodó lehet. A víz korlátozott hozzáférhetősége tulajdonképpen csak gazdasági fikció. A vizet (leszámítva néhány vízbontásos ipari technológiát) nem használjuk el, csak felhasználjuk. A víz használata során nem semmisül meg, hanem szennyeződik, halmazállapotot vált, helyzetet és befogadót változtat. A vizet a megújuló erőforrás kategóriába is be szokták sorolni, a megújulás mértéke, illetve annak lehetősége csak olyan értelemben korlátozott, hogy a Föld vízkészlete emberi lép­tékkel és időegységgel meghatározott, és egyes régiók fel­használható vízkészlete erős gazdasági korlátoknak van kitéve, vételével. Ez az igény szülte a Tisza-meder 453 km-rel való megrövidítését, a kanyarok levágását és a töltésezéssel viszonylag szűk hullámterek létrehozását nemcsak a fő­­folyón, hanem a mellékvízfolyásokon is. A Tisza-völgyben 100 év alatt 2855 km árvízvédelmi földgát, földtöltés épült. Mennél gyorsabban vezették le az árvizeket, mennél gyor­sabban csapolták le a védett térségek mocsarait, annál job­ban felgyorsult a térség arriditása, következésképpen mind a mai napig újabb lépésekre kényszerülünk a nagytérségek­ből elvont vízfeleslegek pótlására a mellékvízfolyások át­kötésével, csatornázással, duzzasztással stb. A folyók szabályozása és az árvízvédelmi rendszerek egyidejű kiépítése a múlt századi világszínvonalon történt, amire mind a mai napig büszkék vagyunk. A büszkeség azonban egy ideje inkább konzervativizmus, melynek oly mértékben tagjaivá válhatunk, hogy határozottan akadá­lyozhat bennünket a megváltozott körülményekhez való alkalmazkodásban. Az árvízszintek tendenciózus emelkedé­­ s, és vízgazdálkodás öröksége A vízzel való tudatos gazdálkodás kezdetei vízszegény térsé­gekben a vízhasználat, vízben gazdag térségekben a víz kár­tételei ellen való védekezés megszervezésével kezdődtek. A Kárpát-medence vízben gazdag természeti térségében a tár­sadalmi fejlődés korlátozója nem a vízhiány, hanem a térségi vízbőség, a szélsőséges vízmozgás, vízjárás volt. Nem vélet­len, hogy a felszíni vizek megzabolázásával kezdődött a magyar „vízgazdálkodás" története. A szabályozások elsődleges célja az árvizek minél gyor­sabb levezetése volt, mégpedig minél szűkebb ártér igénybe­ te 15 ^ 7895 l....1 7879 iHHD 7919 EZ3 ,88!­ESI 7970 3 Tfb­uLmflnvDK

Next