Igaz Szó, 1947. január-június (3. évfolyam, 1-25. szám)

1947-01-04 / 1. szám

2 névű politi­kus járt közben. Az ügyben Nagy Dezső ügyvéd volt a kijáró, Wilhelm Károlyon kívül a Magyar Cukoripar több más tisztviselőjét is, akiknek gazdasági ügyeikkel kapcsola­tosan voltak bűnügyeik Nagy Dezső védte. A Cukoripar emberei Michnay igazgatóval az élen nagyon megked­veltették magukat a cukorhiányos de­mokráciában az illetékes hatóságokkal. Talán mondanunk sem kell, a Cukor­ipar ügyésze Nagy Dezső... A terelony textilvállalat azóta már egy halálos ítélettel zárult felháborító textilcsempészési ügyében szintén dr Mittler Hugó a védő, mögötte dr Ba­kot, a már iismertetett igazságügyn m­­aiszterdumi kapcsolataival. A halálait ért textiles a börtön­ben áll, az iratokat pedig közben sürgősen felkérték a minisztérium­ba PFEIFFFER filmtÁRSAi.. De a fa­siszta -ment­esek terén is fő­leg Pfeiffer államtitkár személyében működik lankadatlanul a fasiszta re­akció. Pfeiffer Zoltán sorozatosan és nyíltan exponálja magát a fasisz­ták érdekében. A kunmadan­aisi fasiszta Takács Ger­gely kisgazda párttitkár elleni eljárás­ban a NOT-nál eredménnyel járt el Karácsonyi G­idó fasiszta pap meg­mentése érdekében, a Bilkei-Papp ügy­ben s ki tudná még felsorolni, hány fasiszta­ bűnügyben­­járt közben a szor­galmas államtitkár. * A mentési vonalon tevékenykedik még a levitézlett szélsőjobboldali Nagy T . is a­ki most Stein László valu­tás elmebeteggé nyilvánítását forszí­­rozza. Mindezek hátterében a reakció is­mert és ismeretlen vezéreinek ágasko­dása mozog. A törvénytelenségek gyö­kere Pfeiffer Zoltánhoz nyúlik vissza. A gazdasági, és politikai reakció hu­rokra került bűnöseinek megmentésére nagyszámú kijáró ügyvédet használ­nak fel. Egy kis ízelítő a névsorból: dr Nagy Dezső, a Cukoripar ügyésze, dr Virágh Gyula, dr Mittler Hugó, dr Nagy Béla, dr Katona Artur, dr Róth Jenő dr Pethő Ernő, dr Káldi István, dr Kálmán Imre, d­r Mausch Endre, dr Zsögöd Andor, dr Altorjay Árpád Alfréd, dr Kolozs István, dr Sáska Sándor, dr Telekei Lajos és még jó egynéhányan. Ha segítőtársaik a minisztériumban bujkáló kijárók, de tevékenyen segít­ségükre val­nak azok a bírák is, akik minden ítéletükben mentik a fasisztá­kat és valutásokat: Bojtha Béla, Lu­kács Tibor, Boglacz László, Szabó Zoltán és még sokan mások. Az ellenforradalom és az ezt követő fegyveres politikai rémuralom felszá­molását hiába kísérít meg a magyar demokrácia, ha Pfeiffer Zoltánok és társaik minden becsületes és jószán­dékú törekvést elgáncsolnak. A stabi­lizáció óta újra megerősödött gazda­sági reakció is megtalálja megmentőit a politikai reakció védelmezőinek sze­mélyében. A várt karácsonyi ajándék: Pfeiffer eltűnése az igazságügy mini­sztériumió­l elmaradt. A magyar dolgozók hajlan­dók ezt közönséges januári ajándék­ként is elfogadni, de minél hamarabb. Gárdai Miklós Zbaráza — nyugatok­ajnai városka. Tágas, négyzet alakú fő­­ér, földszintes, piszkosszürke házak, apró boltocskák, s áhítozó boltosok. Zbaráza — partizánharcok mérföld­köveit őrzi. A dátumok 1648 és 1044. Ami ezek közé az évek közé esik, ép olyan unalmas volna, mint az egész kis álmos fészek, ha a német megszállás három esztendejének kín­szenvedései meg nem előzik az 1344-es eseményeket. A németek, a zsidómészárlás után, a katolikus lengyel lakosság kiirtá­sára készülődtek. Már el is rendelték külön városrészbe költöztetésüket s hajszálon múlott a gettó borzalmainak megismétlődése, amikor hirtelen lö­késsel megjelent a városkában a zárva­várt szabadító. 1944 tavaszán a front keresztülrohant Zbarázson, aztán on­nét mintegy 20 km­-re, Tarnopol alatt állt meg néhány hétre. A városkába lassan visszatért az élet, lakói előbújtak rejtekhely­ükbről és újra hozzáláttak békés foglalkozá­saikhoz. Békés polgárokként rótták a város utcáit már azok a lakosok is, akik pár héttel azelőtt még Kovpak partizántábornok csapataiban harcol­tak Nyugat-Ukrajna szabadságáért. Nem egyszer egész a városka tőszom­szédságáig jutottak portyázó útjaikon a de-beosontak oda a közelgő szaba­dulás előhírnökeként. Ez tartotta a lelket az emberekben a német nácik garázdálkodása közepette. Néhányszor még megszólaltak a lég­­elhárító ágyúk és géppuskák, a kisvá­ros hétköznapjaiba visszazökkent Zba­­rázs felett, hogy aztán annál nagyobb csend boruljon reá. Ezen a csenden csak a Kárpátok irányába távolodó ágyúk tompa dübörgése hatolt át időnként. Ilyenkor aggódva kérdez­gették a lakosok a vöröskatonákat: Ugye nem jönnek vissza, nem eresz­titek vissza a németet? A katonák büszkén mosolyogtak: Megyünk előre... Rövidesen szedelődzködtek a csapatok , végül már a hadikórház ápolónői is csomagoláshoz láttak. Tarnopol alatt 1944 júliusában a vörös hadsereg át­törte a németek frontját s feltartóz­tathatatlanul nyomult előre Lembergen át, Lengyelország felszabadítására. • Forró július végi délelőttön acélos búgással telt meg a levegőég, repülő­géprajok sűrű hullámokban húztak el nyugat és délnyugat felé. A város szé­lén, ódon kétemeletes ház előtt, ma­gyar honvédek csoportja követte só­­várgó tekintettel a gépmadarak vonu­lását, csak már ők is útnak indulhat­nának ... Mintegy negyvenen voltak, húsz honvéd és húsz tiszt. A tavaszi harcok folyamán kerültek hadifog­ságba, azután a­ Vörös Hadsereg jóvol­tából itt helyezték el őket­­ tanulni. A z­arázsi magyarok energikusan munkához láttak. Mindenekelőtt lak­hatóvá tatarozták a romos házat, az­tán, ha szegényesen is, de szépen, tisz­tán berendezték. A ház előtti téren be­tömték a gránáttölcsért, majd gyep­téglákkal, melyeket a közeli rétről ás­tak ki, még a nyomát is eltüntették. A rögtönzött kert végében piros kö­vekből kirakott szabadságcsillag ékes­kedett, a becsületszóra vállalt határ. Drótsövény nem létezett. A hadifog­lyok közül soha senkinek, még álmá­ban se jutott eszébe, hogy az iskola­­tábor területét elhagyja. Ellenkezőleg, akkor esett volna kétségbe valame­lyik, ha innét elűzték volna. A z­ará­zsi antifasiszta iskola, két hónapon ke­resztül leendő magyar partizánok fészke, annak az ösvénynek a kezdetét jelentette számukra, mely leghőbb vá­gyuk, a szabad, független Magyaror­szág felé vezetett. A magyar szabadság nevében készül­tek ismét fegyvert fogni ezek a ma­gyar hadifoglyok. Addig is szellemileg vértezték fel magukat. Előadásokat hallgattak, vitákat rendeztek és szor­galmasan bújtak minden magyar könyvet, mit csak négy, orosz unifor­misba öltözött bajtársuk össze tudott nekik hordani. Ez a négy szintén mint hadifogoly került az oroszokhoz an­nak idején, még Voronyezs alatt A tél folyamán azonban már részt vettek az ukrán partizánok küzdelmeiben. Ter­mészetesen most szabadon jártak-kel­­tek mindenfelé. S estenként ott a kert végében, a szabadságcsillag körül, a csillagos ég végtelen kupolája alatt felcsendültek a kuruc nóták, a Rákóczi partizán­jainak dalai, mint megannyi szent eskü a magyar szabadságharcra. És a negyvenek közül a legtöbben át is estek az új, a partizán tűzkeresztsé­gen. Fegyverrel harcoltak a német hadak és a magyar fasiszták ellen, az újjászülető hazáért. Kettő közülük az életét áldozta. Fegyverrel kezében esett el az a fiatal tisztviselő, akiben az eljövendő magyar demokrácia egyik tehetséges közgazdászát látták akkor társai. Vele együtt hullott el, utolsó lehelletéig harcolva, fegyver­­társa, az egyszerű, puritán kivárosi iparos. A többiek itthon vannak mind és derekasan dolgoznak a de­mokratikus Magyarország újjáépíté­sén, mint tanítók, mint a demokrati­­kus magyar hadsereg és rendőrség tisztjei, mint munkások, művészek, kisiparosok. « Kétszer volt partizánharcok közép­pontja Zbarázs. 1648-ban Hmelnicki Bogdán, a „Vasöklü“, partizánhadserege élén a zborovi ütközetben, Zbarázs vára kö­zelében, szétverte Jan Kazmir lengyel király seregét, aki Ukrajnát akarta lei­gázni. A jobbágy nyúzó, ellenséggel cimboráló Visnyevecki herceget pedig beszorították Zbarázs várába a fel­kelő hadak szabadságharcos jobbá­gyai. 1944 januárja óta, egészen a Vörös Hadsereg megérkezéséig Kovpak hí­res csapatai, a „Vasöklü“ vitézeinek leszármazottai tartották rettegésben a teuton megszállókat. Nekünk magyaroknak pedig. Zba­­rázson, a magyar partizánegység szülő­helyén keresztül teremtődött meg egyik kapcsolatunk a szomszédos nagy szláv nép szabadságharcaival. Vasöklü Bogdán kozákokból, azaz szabad parasztokból és szökött job­bágyokból álló hadserege sokban em­lékeztetett Rákóczi kuruc hadainak az összetételére. Zbarázson, a kicsiny, jelentéktelen városkán keresztül a múlt szabadság­­harcos tradíciói eltéphetetlen szálak­kal fülnek össze szlávokat és magya­rokat a jelen és jövő baráti együtt­működésére. GERŐNÉ FAZEKAS ERZSÉBET: A ZBARÁZSIAIC IGAZ SZÓ Még a koldusok filléreit is elvette Hank János, az Értelmiségi Kormánybiztosság könyvszakértője Vizsgálják meg dr Gorám Jenő múltját JÓS emlékszünk még a hírhedt Ér­­telmiségi Kom­ányibiztosságra. Kulcsár István kormánybiztos birodalma volt ez, ahonnan a jogfosztó fasiszta ren­­delkezések egész sorát zúdították az országra. Ennek a kormánybiztosság­­nak egyik vezető tisztviselője, a szép magyar nevet viselő Hank János könyvszakértő került most az egyik igazolóbizottság elé frank János je­lenleg a Pannónia Bárány­tőt nemesítő újpesti cég tisztviselője és az újpesti Itt. számú igazolóbizottság már egy­szer le is igazolta. Voltak azonban olyanok, akik jól emlékeztek még Hank könyvszakértő fasiszta korszak­­beli működésére és bejelentést tettek, amelynek alapján , újra felelősségre vonták Bankot Kulcsár István szolgálatában eltöltött működéséért A „dacos” sváb A bejelentés szerint Hank János az akkori fennálló rendelkezéseken túlmenően is népellenes magatartást tanúsított Többek előtt eldicsekedett, hogy ő nem magyar származású, ha­nem született német, zsebében hordta az ezüst vitézségi érmet és arra hivat­kozva többször kijelentette, hogy ő megkaphatná a vitézi címet, ha nevét megmagyarosítaná, de ő sohasem fogja származását megtagadni. Teuton őseit valóban nem tagadta meg, mert amikor az Értelmiségi kor­­mánybizt­osság kirendelte a Kammer Testvérek textilgyárához, a revízió alkal­mával a legbrutánsabb és terro­­risztikus módon járt el. Belekapaszkodott évekkel előbb történt kifizetésekbe és feljelentése alapján megfosztottak iparától egy kereskedőt. A kihallgatás során a tanúk elmon­dották, hogy milyen módon viselkedett. Az egyik tanú elmesélte, hogy Hank egy alkalommal az egyik alkalmazot­tól megkérdezte, hogy úrja-e. Az igenlő válasz után azonnal le­tegezte az alkalmazottat... Minden fillér Lovas ordításáról ér­deklődött és felháborodottan jelentette ki, meg­döbbentő, hogy nem kérdezik meg a koldusok faji hovatartozását. Szigorúan megtiltotta, hogy zsidó koldusnak egyetlen fillért is adjanak. Hosszasan kutatta, hogy az egyik altiszt, aki történetesen zsidó szárma­zású volt, miért vett fel a milliós vagyonú vállalattól 23 fillért... Aki védi, itt koldusok résnél Hank úr, bár nem foglalkozott gra­fológiával, a hatalmas vállaat minden alkalmazottjától íráspróbát vett, hogy megállapítsa, vájjon mindenki abban a beosztásban van e, ahová az Értel­miségi Kormánybiztosság rendelte. A legérdekesebb tanú dr Garant Jenő, tanügyi főtanácsos volt, az Értelmiségi Kormánybiztosság hírhedt zsidó-osztályának vezetője. A kiváló „szakember"­, akit valami meglepő módon igazoltak, termé­szetesen védelmébe vette Hantot, a toldások rémét és azt is elmondotta, hogy a szakér­tőknek jogában állott egyes cégeknél megfelelő díjazás ellenében tanácsot adni. A fasiszta idők erkölcsi romlottsá­gának egyik legszebb példája volt ez a vallomás. A rettege­tt szakemberek megfelelő összegért „tanácsot ad­nak ...“ Azután viszgálatot folytat­nak le. Hat k­ör például ezer pengőt ka­pott a Linum Taussig vállalattól. Azután vizsgálatot tartott. Most a vizsgálat során a Linum Taussig iga­zolja, hogy Hank János „nagy értékű tanácsaival hathatósan h­ozzájárult ahhoz, hogy a Kormánybiztosság vád­jai ellen megfelelően tudjunk véde­kezni.** A tárgyaláson aztán kiderült a tanácsok pénzértéke is: JOCO­P. Az Érelmiségi Kormánybiztosság volt könyvszakértője a tárgyalás alatt konok módon tagadta múltjának számos tanú vallomása által megerő­sített tényeit. Nem emlékszik sem a koldusfevérekre, sem erőszakos fellé­pésekre. Csak egyre emékszik, hogy pénzért tanácsokat adott... Az igazolóbizottság megfosztotta ál­lásától a német származásával büsz­kélkedő Bank Jánost és miután sú­lyos gyarmokok vannak arra, hogy a könyvszakértő népellenes bűn­­eselek­ményeket is elkövetett, az összes adatokat átadta a buda­pesti népügyészségnek. Az Értelmiségi Kormán­ybiztosság könyvszakértője tehát ott felel majd fasiszta magatartásáért. Csak az a furcsa, hogy frank Já­nost, Újpest város igazolóbizottsá­ga egyszer már alkalmasnak találta arra, hogy igazolja. Az is meglepő, hogy főnöke dr Garam Jenő a de­mokráciában tanügyi főtanácsos le­het, holott Kutsor István idején a Kormánybiztosság zsidóosztályát ve­zette. Ahogy Hank Jánost újra fele­lősségre vonták, jó lenne megvizsgál­ni ar Garam múltját is... ÜNNEPI VEZÉRCIKKEK Hála­sten, béke van megint. Az ember karácsony előtt megvásárolja az ünnepi lapszámokat — napi- és hetilapokat — és a keze jócskán el­zsibbad, mire hazaér a súlyos papi­­roskötegekkel. Otthon papucsot húz, lefekszik a díványra és két napig egyfolytában olvas. Meghatódik a sok színes riporton, megismeri a tudo­mány legújabb vívmányait irodalmi ízlését versek és novellák finomítják, tájékozódik a fob­lisztilás és egyéb praktikus tennivalók közül és főként, igen főként megismeri szeretett pub­i­­cistáinak ünnepi hangulattal megille­­tődött hangját és szeretettel ékes mon­danivalóit a karácsonyi lapok első oldalán. Végigböngészve a karácsonyi lapo­kat, különösen négy kiváló publicis­tánk magvas írása fogott meg. En­gedjék meg, hogy röviden megismer­tessem azokkal, akik talán éppen ezt a négy újságot felejtették megvenni karácsonyra. Íyok egyikének, bizonyos Balthasszár­­naik ajándéka, egy urnácskában levő balzsamos kanöcs (vaselinici ba­sami­­cus) azóta is mirha néven ismeretes. Ez a mirha nem tévesztendő össze a marha szóval, amely egészen más do­log, aminthogy Balthasszár sem azo­nos néhai kedves jó barátommal, Balthazár debreceni püspökkel (h­ej, de sok magasröptű hitvitám volt vele nekem, ki az aufklaristáik emlőjén nevelkedtem­ ...), aminthogy Betle­hem nem tévesztendő össze Bethlen­nel, kinek gőgös uralma a dzsentri és dzsentroid elemek előretörését s a magamfajta felvilágosult européerek nyugalom­baküldését jelentette. Igaz, mindez más lapra tartozik és egy merőben más világról szól, de aligha hiszem, hogy akad még más lap, miint a Világ, amely ezt a polgár bátor­ságával így meg merné mondani. " A VILÁG Mirha vagy marha (Sapka Géza) Egy Betlehem nevű városkában 1946 évvel ezelőtt egy Jó­zsef nevű ácsnak és egy Miriam nevű ácsnőnek gyermeke született, kit (gö­rögül) Jézusnak neveztek volt el, hé­berül Jahosuanak (görög és héber be­tűink, a Világ szerkesztőségének leg­nagyobb sajnálatára, nincsenek, ezért kiadóhivatalunk olvasóinktól és hir­detőinktől elnézést kér). Arameusul és kaldeusul is meg tudnám Jézus ne­vét mondani, de nem szokásom, hogy széles tudásommal kérkedjem. Csak annyit említek, hogy a három kirá­ Kis Lisla Szépítő magyar ékességet írta: Dernei Kovács Béla Én, ki pártom élén harcolok egy­szerű paraszti raftinériával egy szebb és jobb magyar jövendőért, ma, 1946 karácsonyán szeretném, ha más pár­tok ugyanilyen jószándékkal fogná­nak a dolog nehezebb végéhez. Mert könnyebb a parlament kapuját be­törni, mint összekovácsolni. Ezt mint Kovács modhatom s mint azoknak a millió parasztoknak egyike, akik — ha sokat hókorozták őket — egyszer csak feljönnek Pestre és megmutat­ják: Nem oda Buda! De addig ková­csoljuk összébb a koalíciót, amely olyan, mint a nő: sem vele, sem nél- büle nem tudunk élni. Szépítsük hát meg, hadd legyen a magyarság ékes­sége. 0 0! MflGYARORSZftG Béke és béka? Írta: Gáspár-Menyhért-Boldizsár Iván Hadd idézzem egy húsz évvel ez­előtt a Berzsenyi-gimnázium bázisok“ szorosítású újságjába írt cikkemet, amelyben arról írtam, hogy a békát nem lehet felboncolnni anégül, hogy el ne pusztulna. Ez jut most eszembe, amikor 1946 karácsony estéjén feltúrt gallérral baktatok el a Palais Luxem­bourg sötét ablakai alatt, ahol néhány héttel ezelőtt mint a magyar delegá­ció egyik szerény, bár nem egészen eredménytelenül szaladgáló tagja 1526 delegátussal vívtam szócsatát, hogy valamit megmutassak abból, ami na­­kik csak egy ismeretlen pont az atla­szon, nekem azonban Hazám. Ez a cikk jut most eszembe, cikk, amelyet Ifjonti lázzal írtam a boka-viviszek­­cióról, mert úgy vélem (bocsásson meg az olvasó e hasonlatért, de úgy érzem, nagyon találó­, hogy ugyanez érvényes a béke­delegátusok szekció­ira is. A béka meghal, ha elevenen felboncolják s meghal a béka is, ha éles késekkel nyúlnak törékeny testé­hez. Ezt innen, Párizsból még sokkal világosabban látom, amit kedves ol­vasóim megértenek, ha arra gondolok, hogy akkor hatodikos voltam a Ber­zsenyiben, ma pedig mégis csak az UNESCO-hoz küldött delegátus, pon­tosabban: csak megfigyelő, szerény, de mégis öntudatos képviselője a ma­gyar demokráciának. 0 IGAZSÁG Kisgazda Karácsony Irta: Parlagi György The right man, on the right place, megfelelő ember a megfelelő helyen — így jellemezhetném a Kisgazdapárt idei karácsonyán pártunk büszkesé­gét, a magyar kormány miniszterel­nökét,­­ vagy Nagy Ferencet. Első ő, premier, ahogy a tradíciók iránt fo­gékony britek mondják és elle­n is II. Ferenc elé kerül aki 1806 ban oly könnyedén le tudott mondani a né­met-római birodalom koronájáról, amely 844 évig ékesítette kor­teremtő és honvédő királyi sarjak homlokát. Ilyen lemondásról itt nem­ lehet szó, benne a Pittek dacos vére csörgedez, akik még halálos ágyukon is így ki­áltanak fel: „O, my fatherland __.** (hazám!). Így mondjuk mi is: Büsz­kék vagyunk hazánkra, amelynek ma vannak iránytűi: börtönt és Mauthau­­sent megjárt edzett férfiak, amint nem voltak ilyen iránytűi Magd­baes portugál hajósnak, miután a Földet körülhajózta és akit 1521-ben Zebu szigetén (a későbbi Fülöp-szigetek egyikén) bennszülöttek megöltek. Mi nem jutunk Magelhaes sorsára, min­ket nemcsak szellemiségünk felsőbb­­sége, de keresztény hitünk is más bennszülöttek fölé emel. Így ünnepel­jük az idei karácsonyt, virulens ön­bizalommal, magyarságunk és keresz­ténységünk Credoja előtt mély alá­zattal, de hitünk biztos fundamentu­mán is. Másolta: Nemes György 1947 Január 4 Ct&5&I iu A W Bsa­­k A £ nv/\k| A CT a esoha$a?-8*a1M&tet iiMyriAU MMI.MM.n­i»YiMrWM. fWÄlt I Wil 6$ MA)il SJA SS

Next