Igaz Szó, 1947. július-december (3. évfolyam, 26-52. szám)
1947-07-02 / 26. szám
Lakatos, az összeesküvő vezérkari százados az ördögkúti tömeggyilkos MU. fvf. 20. szám POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP szikra Brút nem tehet„ se rah ! írta: Fazekas György Aweimari Németország bukása— mint jól tudjuk mindnyájan ■— nem a «Machtergreifung» éjszakáján, a hitleri hatalomátvétel ama tragikus 1933 februári napján kezdődött el. A weimari demokrácia megdöntéséhez az alapot a reakció már a köztársaság első napjaiban kezdte lerakni s ennek egyik legerősebb pillére az úgynevezett „fdplchstoss”-legend megteremtése és terjesztése volt. A német reakció már 1919-ben kezdte terjeszteni azt a legendát, hogy a német csapatok győzelmesen álltak a frontokon, amikor a hátországban kitört forradalom füldöfése“ (Dolchstoss) a háborúvesztés szakadékába döntötte a német hadsereget. Hiába jelentek meg a nagy háború német hadvezéreinek emlékiratai, vallomásai, megemlékezései, amelyek egybehangzóan igazolták, hogy az 1018-as háborúvesztés igenis a frontokon, a rosszul élelmezett és felszerelt német hadsereg megverése miatt következett be. A legenda terjedt, mert terjesztették. Hitler már 1920-ban kötelet mert ígérni a «novemberi gazembereknek» a német köztársaság megalapítóinak, a demokratikus német pártok vezetőinek, Magyarországon is átvették a Horthy- rendszer propagandáját, aDolchstoss-legendát. Az 1918-as forradalomra kentéki a háborúvesztés okait. Csakhogy Németországban ez időben a demokratikus rendszer volt uralmon, amely egyetlen erélyes gesztussal még csírájában el tudta volna fojtani az ellenforradalmi megmozdulást, különösen annak első jeleit, a propagandát. Magyarországon azonban a hatalmon levő Horthy rendszer minden erőhatalmi tényezőjével elősegítette az ellenforradalom lelki megalapozását is. Hogy miiért jutnak most eszünkbe ezek a régi dolgok? Nem csak azért, mert a magyar demokráciának, amely ellen föld alatt és föld felett, legálisan és illegálisan szinte percnyi szünet nélkül gyülekeznek az ellenforradalom fekete seregei — mindig jó egy-egy pillantást vetni arra a weimari demokráciára, amelytől meg kell tanulnunk —, hogyan nem szobad vinni az ügyeket. De pozitív oka is van annak, hogy éppen most megemlékezünk a tőrdöfés meséjéről, amely végső fokon bele is döfte a tőrt a gyenge weimari demokrácia hátába. Ez az ok pedig az, hogy éppen az elmúlt napokban Magyarországon, méghozzá a magyar demokrácia leghivatottabb letéteményeseinek körében, a magyar nemzetgyűlés házában bukkant fel a tőrdöfési legenda egy mai, modern változata. Méghozzá nem is szólóban, hanem egész kórus hangján. A békeszerződés becikkelyezéséről szóló törvényjavaslat vitájában a Sulyok- és Pfeiffer-csoport azt fejtegette, hogy a szerintük rossz magyar béke oka nem az, hogy a hitleri németország oldalán egy becstelen és igazságtalan háborút küzdöttünk végig a szabadságszerető nemzetek ellen, nem is az, hogy elősegítő], vagy lgjobb esetben tétlen szemlélői voltunk százezrek kiirtásának, hanem csak és kizárólag a Magyar Kommunista Párt «flaggettáns» politikája hívta életre a békeszerződés — hangsúlyozzuk —, szerintük kibírhatatlan és kíméletlen pontjait. Bár én ki is fejtették ezt az álláspontot. Szerintük a baloldaliak, amikor odaadtak a népek ítélőszéke elé, és elismerték mindazt, amiivel vádoltak bennünket, és ami az igazság, jóvátehetetlen bűnt követtek el a magyar nemzet ellen. Mert ha például nem valljuk be, hogy a megüzentük a háborút a Szovjetúniónak és viseltük is egész Berlin belvárosáig, vagy ha a fogságba esett angolszász repülők megkínzásáról és meggyilkolásáról hallgatnak, vagy teszem azt, a zsidó százezrek auschwitzi mártírhaláláról nem beszélnek, mindez nem juthatott volna a szövetséges hatalmak tudomására. Ez esetben talán még győztesként is kezeltek volna bennünket.. De a kommunisták — mert lehetőleg csak a kommunistákat idézték — mindezt bevallották, ezért elviselhetetlen békefeltételeket kaptunk. Azután felhasználták az alkalmat arra is, hogy belemarjanak demokratikus szomszédainkba, gyalázzák és rágalmazzák azokat, akikkel együtt élni és együtt dolgozni nemcsak történelmi hivatása, de egyben lehetősége is a magyar népnek. S idézhetnénk még sok mindent ezekből a felszólalásokból. De néhány szóval még csak a felszólalások hiányosságaira akarok itt rámutatni. Arra, hogy ha már a szomszédokkal példálództak ezek az urak, miért nem beszéltek arról, hogy ezek, a szomszédaink mit vittek véghez és milyen áldozatokat hoztak a fasizmus elleni harcban. Bár ennek könnyen az lehet az oka, hogy a Sulyok—Pfeiffer-féle fasiszta tömörülés demokratának álcázott urai hírét sem hallották annak, hogy Európában harcoltak is a fasizmus ellen. Hol voltak ők onnan, ahol ilyen szabadságharc folyt? Mégis csak könnyebb a demokrácia mentelmi jogot biztosító parlamentjében fasiszta jelszavakat dörögni, hazugságokat üvöltözni, asztalt verve panaszkodni, beszenynyezni az igazi szabadságidősöket, miint megfogni egy puskát és elmenni, ahol az ég dörög, harcolni a fasizmus erői ellen. Persze hogy ezek az urak, amikor a magyar ellenállásról szó esik, legfeljebb Teleki Pálra és Schlachta Margitra tudnak emlékezni. Dehogyis jutna eszükbe az az ezeregynéhányszáz magyar partizán, aki fegyverrel és vérével gondoskodott arról, hogy a béketárgyalásokon jó pontjai is legyenek ennek az országnak. Azok felé az új fasiszták szájából csak rágalom jár. Az elismerés pedig marad a huszonötéves Horthy reakciót mindvégig híven kiszolgáló ellenforradalmi miniszterelnöknek és a bot-büntetés bevezetését javasoló szürkenővérnek. A mentőkörülmények felsorolása pedig az egész Horthyrendszernek, amelyet — gondolják — a demokrácia parlamentjében talán tisztára lehet mosni. Hát min lehet, tisztelt urak! És nem lehet még sok minden egyebet sem. Nem lehet tőrt döfni a fiatal magyar demokrácia hátába, tőrdöfési legendák újrakovácsolásával sem. És nem lehet becsületes dolgozókat sulyokpárti gyűléseken megbicskázni és véresre verni. A bikácsok és a böllérbicska ideje már lejárt, csakúgy, mint a demokrácia elfűrészelésére alkalmas hazug mesék kitalálásának és terjesztésének ideje is. A Sulyok-párt és a Pfeiffer-csoport fasiszta képviselői a parlament ülésén a legszabályosabb rágalmazást és izgatást vitték véghez demokratikus szomszédaink ellen. Dicsőítették a Hornip-rendszert s annak vezetőit. Rágalmazták, gyanúsították, sőt vádolták azokat a magyar kommunistákat, akik a legtöbb áldozatot hozták a felszabadulásért csak úgy, mint az ország újjáépítéséért. Az pedig már régi nóta, hogy a támadás és a rágalmazás kezdődik a kommunisták ellen, aztán folytatódik az egész demokratikus rendszerrel szemben. Itt az ideje annak, hogy végre gátat vessenek annak a fasiszta uszításnak és hazugságáradatnak, amelyet Sulyok Dezső és PfeifferAoltán hívei ebben az országban háborítatlanul végeznek. A demokrácia nem adhat a végtelenségig szabadságot esküdt ellenségeinek anélkül, hogy az öngyilkosság határáig ne menne el. A Sulyok-párt és a Pfeiffer-csoport pedig halálos ellensége a magyar demokráciának. Nem a törvényhozónak kijáró mentelmi jog illeti meg őket, hanem valami egész más. Amit ők adnának a demokráciának és a demokratáknak, ha rajtuk múlna! Türelmetlenül várjuk, mikor kapják meg már végre ezek az urak azt, ami megilleti őket. .1 rali töröksorssáfji követ 100.000 tt all firsts csalása: ANMHáZY-KiyYA KIFOSZTOTT ÉS inTERN/déTáBORBil MFTEmWET ÖTVEN mwämmQWMT MBűntársával stsöreitseare követte el a szélhámnossáfjot a fasiszták párttagája és a demokrácia ellensége A disszidens követek közül még mindig nem ült el az izgalom. Gordon és Szegedi-Moszák szökésének, árulásának minden résztele ismerős már. Andaházi-Kasnya Béla pálfordulásának körülményei eddig még nem kerültek a nyilvánosság elé. Most azonban módunk van rá, hogy a legjobb forrásból beszámoljunk a politikai kalandor életének legújabb — de valószínűleg nem legutolsó — állomásáról. Vági András, Ankarában élő magyar, akit Horthyék üldöztek el Magyarországról és ma Törökország egyik legnagyobb bányavállalatának főmérnöke, levelet írt egyik barátjának. Abban beszámol Amlaházy-Kasnya sötét üzleteiről. Nem mindennapi történet, de Andaházi, ez a mindenre kész figura nem tehet olyat, amit ismerői fel ne tételeznének róla ... Csak most, az összeesküvés teljes leleplezése után érthető, hogy kik és miért engedjék meg, hogy a múltnak egy ilyen korrupt és megbízhatatlan alakja megmaradhasson és előretörhessen a kisgazdák zászlója alatt. Ankarai követté való kinevezése annak idején megdöbbenést keltett. Most csak annyit mond mindenki: előrelátható volt... ANDAHÁZI-KASNYA ÉS BARÁTAI ANKARÁBAN... Andaházi-Kasnya Ankarába való megérkezése után azonnal kínos botrány középpontjába került. Régi párizsi ismerősével akadt össze, Charles Morsignivel, aki hazájából azért költözött Törökországba, mert otthon börtönbe került volna, mint az egykori Petain-hívő vichyi bankár és a Gestapo megbízható kéme. MorsigniAnkarában régi mesterségét folytatta: banküzlete volt. A török rendőrség már hosszú ideje elégedetlenül nézte, hogy Morsigni üzletei közönséges csalásokon alapulnak. De megfogni nem lehetett: mindig olyan óvatosan kerülte a paragrafusokat, hogy bizonyítani nem lehetett. Andaházi-Kasnya érkezése után Morsigni szélesebb körre terjesztette ki boltját: uzsoraüzleteken túl már piszkos kis valutaügyekkel is foglalkozott. A rendőrség több alkalommal tettenérte, hogy tilosban jár. Mindig a magyar követre hivatkozott, hogy annak megbízásából dolgozik. Andaházi, amikor megkérdezték, a magyar követség teljes súlyával Morsigni mellé állt. Fedezte a zugbankár egyáltalán nem kétes üzleteit... ...ÉS A BARÁTNŐ: LISZT NÁNDORNÉ Az ankarai magyarok két csoportra oszthatók. Néhány, hosszú évek óta Törökországban élő magyart, aki a fehér terror elől menekült és aki soha még tájára sem ment Horthyék követségének, tisztelnek és szeretnek a török körökben. Ezek örömmel várták a demokratikus Magyarország követei. Remélték, hogy végre az új Magyarország hivatalos képviselete érkezik meg. Tévedtek. Andaházy-Kasnya még hidegebb, elérhetetlenebb maradt, még jobban bezárkózott a demokraták előtt, mint a régi követek. Annál szorosabb barátságra lépett a másik csoporttal. Azokkal, akik a mostani törökországi tartózkodásukat érzik kényszernek. Ezek a demokratikus Magyarország emigránsainak mondják magukat. Főképen színtelen és névtelen kis és néhány nagynyilasról van szó, akiknek sikerült a Balkánról a szovjetcsapatok elől meglépni. Itt van például a bukaresti Sztójai-követség személyzetének nagy része, az athéni, szófiai és belgrádi volt magyar követség tagjaiból néhány úr és hölgy. És itt van Liszt Nándornak, a Függetlenség egykori sánta ördögének, a bécsi Donausender magyar osztályvezetőjének elvált felesége is. Ankarai magyarok szerint ez az asszony volt Andaházyi Kasnya rossz szelleme. Igaz ugyan, hogy neki éppen nem kellett rossz szellem. A múltja ismerős minden újságolvasó előtt. Ankarában sem tagadta meg régi énjét. * nagy üzlet A RÉSZVÉNYSÍBOLÁS Liszt Nándorné, aki Németország brit övezetéből rejtélyes úton Törökországba került, kapcsolatot tartott fenn néhány törökországi némettel. Ezek között nem egy annak idején azzal a céllal érkezett Ankarába, hogy előkészíti Hitlerik törökországi bevonulását. Itt ragadtak és mert valamiből élni kell, valuta- és részvénysíbolással foglalkoznak , román és bolgár «cégek» számára. Ezzel a bandával hozta össze Andaházy-Kasnyát Liszt Nándorné. Az üzletes nácik és az üzletes követ hamarosan megértették egymást. Olyan megállapodást kötöttek, hogy Andaházi-Kasnya magyar diplomáciai csomagokban indítja útnak a társaság valuta- és részvényküldeményeit. A sikerek aztán maguk gondoskodnak a továbbjuttatásról. A lényeg az, hogy a csomagok eljussanak Bukarestbe. A bukaresti magyar képviselet soha nem kapott az Andaházi által elindított áldiplomáciai csomagokból. A náci valutások agyafúrt módon már a román határon, diplomata-autóval várták a küldeményeiket. Szabályszerű, persze hamis meghatalmazással átvették a cso-