Igaz Szó, 1947. július-december (3. évfolyam, 26-52. szám)

1947-07-02 / 26. szám

Lakatos, az összeesküvő vezérkari százados az ördögkúti tömeggyilkos MU. fvf. 20. szám POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP szikra Brút nem tehet„ se rah ! írta: Fazekas György A­­wei­mari Németország bukása­­— mint jól tudjuk mindnyájan ■— nem a «Machtergreifung» éjszaká­ján, a hitleri hatalomátvétel ama tragikus 1933 februári napján kez­dődött el. A weimari demokrácia megdöntéséhez az alapot a reakció már a köztársaság első napjaiban kezdte lerakni s ennek egyik leg­erősebb pillére az úgynevezett „fdplchstoss”-legend megteremtése és terjesztése volt. A német reakció már 1919-ben kezdte terjeszteni azt a legendát, hogy a német csapatok győzelme­sen álltak a frontokon, amikor a hátországban kitört forradalom füldöfése“ (Dolchstoss) a háború­­vesztés szakadékába döntötte a né­met hadsereget. Hiába jelentek meg a nagy há­ború német hadvezéreinek emlék­iratai, vallomásai, megemlékezései, amelyek egybehangzóan igazolták, hogy az 1018-as háborúvesztés igenis a frontokon, a rosszul élel­mezett és felszerelt német hadsereg megverése miatt következett be. A legenda terjedt, mert terjesztették. Hitler már 1920-ban kötelet mert ígérni a «novemberi gazemberek­nek» a német köztársaság megala­pítóinak, a demokratikus német pártok­ vezetőinek, Magyarországon is átvették a Hor­thy- rendszer propagandáját, a­­Dolchstoss-legendát. Az 1918-as forradalomra kentéki a háborúvesz­tés okait. Csak­hogy Németország­ban ez időben a demokratikus rendszer volt uralmon, amely egyet­len erélyes gesztussal még csírájá­ban el tudta volna fojtani az ellen­­forradalmi megmozdulást, különö­sen annak első jeleit, a propagan­dát. Magyarországon azonban a ha­talmon levő Horthy rendszer min­den erőhatalmi tényezőjével előse­gítette az ellenforradalom lelki megalapozását is. Hogy miiért jutnak most eszünk­be ezek a régi dolgok? Nem csak azért, mert a magyar demokráciá­nak, amely ellen föld alatt és föld felett, legálisan és illegálisan szinte percnyi szünet nélkül gyülekeznek az ellenforradalom fekete seregei — mindig jó egy-egy pillantást vet­ni arra a weimari demokráciára, amelytől meg kell tanulnunk —, hogyan nem szobad vinni az ügye­ket. De pozitív oka is van annak, hogy éppen most megemlékezünk a tőrdöfés meséjéről, amely végső fokon bele is döfte a tőrt a gyenge weimari demokrácia hátába. Ez az ok pedig az, hogy éppen az elmúlt napokban Magyarországon, még­hozzá a magyar demokrácia leghi­­vatottabb letéteményeseinek köré­ben, a magyar nemzetgyűlés házá­ban bukkant fel a tőrdöfési legen­da egy mai, modern változata. Méghozzá nem is szólóban, hanem egész kórus hangján. A békeszerződés becikkelyezésé­ről szóló törvényjavaslat vitájában a Sulyok- és Pfeiffer-csoport azt fejtegette, hogy a szerintük rossz magyar béke oka nem az, hogy a hitleri németország oldalán egy becstelen és igazságtalan háborút küzdöttünk végig a szabadságsze­rető nemzetek ellen, nem is az, hogy elősegítő], vagy lgjobb eset­ben tétlen szemlélői voltunk száz­ezrek kiirtásának, hanem csak és kizárólag a Magyar Kommunista Párt «flaggettáns» politikája hívta életre a békeszerződés — hangsú­lyozzuk —, szerintük kibírhatatlan és kíméletlen pontjait. Bár én ki is fejtették ezt az állás­pontot. Szerintük a baloldaliak, amikor odaadtak a népek ítélő­széke elé, és elismerték mindazt, amiivel vádoltak bennünket, és ami az igazság, jóvátehetetlen bűnt kö­vettek el a magyar nemzet ellen. Mert ha például nem­ valljuk be, hogy a megüzentük a háborút a Szovjetúniónak és viseltük is egész Berlin belvárosáig, vagy ha a fog­­ságba esett angolszász repülők meg­­kínzásáról és meggyilkolásáról hall­gatnak, vagy teszem azt, a zsidó százezrek auschwitzi mártírhalálá­ról nem beszélnek, mindez nem juthatott volna a szövetséges hatal­mak tudomására. Ez esetben talán még győztesként is kezeltek volna bennünket.. De a kommunisták — mert lehetőleg csak a kommunistá­kat idézték — mindezt bevallották, ezért elviselhetetlen békefeltételeket kaptunk. Azután felhasználták az alkalmat arra is, hogy belemarjanak demo­kratikus szomszédainkba, gyaláz­­zák és rágalmazzák azokat, akikkel együtt élni és együtt dolgozni nem­csak történelmi hivatása, de egy­ben lehetősége is a magyar népnek. S idézhetnénk még sok mindent ezekből a felszólalásokból. De né­hány szóval még csak a felszólalá­sok hiányosságaira akarok itt rá­mutatni. Arra, hogy ha már a szomszédokkal példálództak ezek az urak­, miért nem beszéltek arról, hogy ezek, a szomszédaink mit vit­tek véghez és milyen áldozatokat hoztak a fasizmus elleni harcban. Bár ennek könnye­n az lehet az oka, hogy a Sulyok—Pfeiffer-féle fasiszta tömörülés demokratának ál­cázott urai hírét sem hallották an­nak, hogy Európában harcoltak is a fasizmus ellen. Hol voltak ők onnan, ahol ilyen szabadságharc folyt? Mégis csak könnyebb a de­mokrácia mentelmi jogot biztosító parlamentjében fasiszta jelszavakat dörögni, hazugságokat üvöltözni, asztalt verve panaszkodni, beszeny­­nyezni az igazi szabadságidősöket, miint megfogni egy puskát és el­menni, ahol az ég dörög, harcolni a fasizmus erői ellen. Persze hogy ezek az­­ urak, ami­kor a magyar ellenállásról szó esik, legfeljebb Teleki Pálra és Schlachta Margitra tudnak emlé­kezni. Dehogyis jutna eszükbe az az ezeregynéhányszáz magyar par­tizán, aki fegyverrel és vérével gon­doskodott arról, hogy a béketár­­gyalásokon jó pontjai is legyenek ennek az országnak. Azok felé az új fasiszták szájából csak rágalom jár. Az elismerés pedig marad a huszonötéves Horthy reakciót mind­végig híven kiszolgáló ellenforra­dalmi miniszterelnöknek és a bot-­­büntetés bevezetését javasoló szür­kenővérnek. A mentőkörülmények felsorolása pedig az egész Horthy­­rendszernek, amelyet — gondol­ják — a demokrácia parlamentjé­ben talán tisztára lehet mosni. Hát min lehet, tisztelt urak! És nem lehet még sok minden egye­bet sem. Nem lehet tőrt döfni a fiatal magyar demokrácia hátába, tőrdöfési legendák újrakovácsolá­­sával sem. És nem lehet becsületes dolgozókat sulyokpárti gyűléseken megbicskázni és véresre verni. A bikácsok és a böllérbicska ideje már lejárt, csak­úgy, mint a demokrá­cia elfűrészelésére alkalmas hazug mesék kitalálásának és terjesztésé­nek ideje is. A Sulyok-párt és a Pfeiffer-cso­port fasiszta képviselői a parlament ülésén a legszabályosabb rágalma­zást és izgatást vitték véghez demo­kratikus szomszédaink ellen. Dicsőí­tették a Hornip-rendszert s annak vezetőit. Rágalmazták, gyanúsítot­ták, sőt vádolták azokat a magyar kommunistákat, akik a legtöbb ál­dozatot hozták a felszabadulásért csak úgy, mint az ország újjáépí­téséért. Az pedig már régi nóta, hogy a támadás és a rágalmazás kezdődik a kommunisták ellen, az­tán folytatódik az egész demokra­tikus rendszerrel szemben. Itt az ideje annak, hogy végre gátat vessenek annak a fasiszta uszításnak és hazugságáradatnak, amelyet Sulyok Dezső és Pfeiffer­­Aoltán hívei ebben az országban háborítatlanul végeznek. A demo­krácia nem adhat a végtelenségig szabadságot esküdt ellenségeinek anélkül, hogy az öngyilkosság ha­táráig ne menne el. A Sulyok-párt és a Pfeiffer-csoport pedig halálos ellensége a magyar demokráciának. Nem a törvényhozónak kijáró men­telmi jog illeti meg őket, hanem va­lami egész más. Amit ők adnának a demokráciának és a demokraták­nak, ha rajtuk múlna! Türelmetlenül várjuk, mikor kap­ják meg már­ végre ezek az urak azt, ami megilleti őket. .1 rali töröksorssáfji követ 100.000 tt all firsts csalása: ANMHáZY-Kiy­YA KIFOSZTOTT ÉS inTERN/d­éTáBORBil MFTEmWET ÖTVEN mwämmQWMT MBűntársával stsöreitseare követte el a szélhámnossáfjot a fasiszták párttagája és a demokrácia ellensége A disszidens követek közül még mindig nem ült el az izgalom. Gor­don és Szegedi-Moszák szökésének, árulásának minden résztele isme­rős már. Andaházi-Kasnya Béla pálford­ulásának körülményei eddig még nem kerültek a nyilvánosság elé. Most azonban módunk van rá, hogy a legjobb forrásból beszá­moljunk a politikai kalandor életé­nek legújabb — de valószínűleg nem legutolsó — állomásáról. Vági András, Ankarában élő ma­gyar, akit Horthyék üldöztek el Magyarországról és ma Törökor­szág egyik legnagyobb bányaválla­latának főmérnöke, levelet írt egyik barátjának. Abban beszámol Amlaházy-Kasnya sötét üzleteiről. Nem mindennapi történet, de Andaházi, ez a mindenre kész fi­gura nem tehet olyat, amit ismerői fel ne tételeznének róla ... Csak most, az összeesküvés teljes lelep­lezése után érthető, hogy kik és miért enged­jék meg, hogy a múlt­nak egy ilyen korrupt és megbíz­hatatlan alakja megmaradhasson és előretörhessen a kisgazdák zászlója alatt. Ankarai követté való kineve­zése annak idején megdöbbenést kel­tett. Most csak annyit mond min­denki: előrelátható volt... ANDAHÁZI-KASNYA ÉS BARÁTAI ANKARÁBAN... Andaházi-Kasnya Ankarába való megérkezése után azonnal kínos botrány középpontjába került. Régi­ párizsi ismerősével akadt össze, Charles Morsignivel, aki hazájából azért költözött Törökországba, mert otthon börtönbe került volna, mint az egykori Petain-hívő vichyi bankár és a Gestapo megbízható kéme. Morsigni­­Ankarában régi mester­ségét folytatta: bankü­zlete volt. A török rendőrség már hosszú ideje elégedetlenül nézte, hogy Morsigni üzletei közönséges csalásokon alapulnak. De megfogni nem lehetett: min­dig olyan óvatosan kerülte a pa­ragrafusokat, hogy bizonyítani nem lehetett. Andaházi-Kasnya érkezése után Morsigni szélesebb körre terjesz­tette ki boltját: uzsoraüzleteken túl már piszkos kis valutaügyekkel is foglalkozott. A rendőrség több al­kalommal tettenérte, hogy tilosban jár. Mindig a magyar követre hi­vatkozott, hogy annak megbízásá­ból­­ dolgozik­­. Andaházi, amikor megkérdez­ték, a magyar követség teljes súlyával Morsigni mellé állt. Fedezte a zugbankár egyáltalán nem kétes üzleteit... ...ÉS A BARÁTNŐ: LISZT NÁNDORNÉ Az ankarai magyarok két cso­portra oszthatók. Néhány, hosszú évek óta Törökországban élő ma­gyart, aki a fehér terror elől mene­kült és aki soh­a még tájára sem ment Horthyék követségének, tisz­telnek és szeretnek a török körök­ben. Ezek örömmel várták a de­mokratikus M­agy­arország követei. Remélték, hogy végre az új Ma­gyarország hivatalos képviselete ér­kezik meg. Tévedtek. Andaházy-Kasnya még hide­gebb, elérhetetlenebb maradt, még jobban bezárkózott a demokraták előtt, mint a régi követek. Annál szorosabb barátságra lé­pett a másik csoporttal. Azokkal, akik a mostani törökországi tartóz­kodásukat érzik kényszernek. Ezek a demokratikus Magyarország emi­gránsainak mondják magukat. Fő­­képen színtelen és névtelen kis és néhány nagyny­ilasról van szó, akik­nek sikerült a Balkánról a szov­jetcsapatok elől meglépni. Itt­ van például a bukaresti Sztójai-követ­ség személyzetének nagy része, az athéni, szófiai és belgrádi volt ma­gyar követség tagjaiból néhány úr és hölgy. És itt van Liszt Nándor­nak, a Függetlenség egykori sánta ördögének­, a bécsi Dona­usender magyar osztályvezetőjének elvált fe­lesége is. Ankarai magyarok sze­rint ez az asszony volt Andaházy­­i Kasnya rossz szelleme. Igaz ugyan, hogy­­ neki éppen nem kellett rossz szellem. A múltja ismerős minden újságolvasó előtt. Ankarában sem tagadta meg régi énjét. * nagy üzlet A RÉSZVÉNYSÍBOLÁS Liszt Nándorné, aki Németország brit övezetéből rejtélyes úton Tö­rökországba került, kapcsolatot tar­tott fenn néhány törökországi né­mettel. Ezek között nem egy an­nak idején azzal a céllal érkezett Ankarába, hogy előkészíti Hitlerik törökországi bevonulását. Itt ragad­tak és mert valamiből élni kell, va­luta- és részvénysíbolással foglal­koznak , román és bolgár «cégek» számára. Ezzel a bandával hozta össze Andaházy-Kasnyát Liszt Nán­dorné. Az ü­zletes nácik és az ü­zletes követ hamarosan meg­értették egymást. Olyan megállapodást kötöttek, hogy Andaházi-Kasnya magyar diplomáciai csomagokban indítja útnak a társaság valuta- és rész­vényküldeményeit. A sikerek aztán maguk gondoskodnak a továbbjut­­tatásról. A lényeg az, hogy a cso­magok eljussanak Bukarestbe. A bukaresti magyar képviselet soha nem kapott az Andaházi által elindított áldiplomáciai csomagok­ból. A náci­ valutások agyafúrt mó­don már a román határon, diplo­mata-autóval várták a küldeménye­­i­ket. Szabályszerű, persze hamis­­ meghatalmazással átvették a cso-

Next