Igaz Szó, 1948. január-június (4. évfolyam, 1-25. szám)
1948-01-08 / 1. szám
1948 január 8 Pálffy György altábornagy: ATOMSTRATÉGIA ÉS ATOMDIPLOMÁCIA Sfogyam ten a& mémMM bmsmhssufs USA99es®da A Truman-elv, a Marshall-terv és a megfélemlítés, mint diplomáciai eszközök "* rA kitűnő szerző néhány • nappal szelőtt tartoit mtj'ji.ssiiimo nuhi feltűnően érdekes és értékes előadást „Atomsztratégia, atomdiplomácia» címmel. Most cikk,oromzatban, teljes egészében mutatja be a napjainkban oly nagy érdeklődéssel és figyelemmel kísért kérdéseket. Amióta aug. 6-án a világsajtót befutotta a hír, hogy az USA repülői ledobták a történelem első atombombáját, a második világháború borzalmaiból még alig hogy ocsúdó békeszerelő emberiség felelt újra be., borult az ég és a vészterhes felhők egyre sűrűbbek, egyre sötétebbek lettek. Az atombomba lidérce megölte a lelkeket, megmérgezte a nemzetközi és az egyes országok belpolitikai légkörét. Az új háborúval való fenyegetés, az új háborútól való retiri széles néprétegek előtt egyetlen szobán öltött testet: az atombombában. Ez a terhes és káros állapot, a veszélynek, az állandósított fenyegetés és félelemnek ez az állapota fékében az elmúlt év őszéig tartott. A kilenc európai kommunista párt szeptember végén tartott lengyelországi értekezlete és Molotov november elején tett bejelentése fordulópontot jelentenek nemcsak az imperialista és antiimperialista erők világraszóló küzdemében, de az atompszichózis pusztító terjedésében is. Az USA imperialista, antidemokratikus politikájának nyílt leleplezése, az erőviszonyok bíztató analízise, továbbá annak bejelentése, hogy az atombomba titka nem titok többé, véget vetett az atompszichózis imperialista érdekű felhasználásának. Megteremtette annak előfeltételeit, hogy végig leszámoljunk ezzel a lidérccel, amelet az USA kizsákmányoló, reakciós vezetőkörei jól átgondol tervszerűséggel szabadítottak az emberiség nyakára. Ebben az új időszakban, az antimperiatista, demokratikus írók világszerte már megindult és sikeresen haladó, napról-napra erősödő ellentámadásának időszakában ez az ismertetés a háborús atompszichózis magyarországi felszámolását , ezzel a békeszerető, demokratikus tábor erősítését célozza. MIÉRT HARCOLT AZ USA A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚBAN? Ahhoz, hogy megértsük és világosan lássuk, mint vált atomenergia az USA imperialista-kapiluista uralkodó osztályainak kezében először a hadászatot is jelentős menükben befolyásoló új támadó fegyveré, majd hogyan tették az atomboma felhasználásán nyugvó sztratégiá az amerikai imperializmus brutális esközévé és végül, hogyan alapozták e terjeszkedő, támadó jellegű sziratéia érdekében az atombombával val fenyegetésre az amerikai diplomáért — egyszóval, hogy megértsük minsazt, amit közkeletű és találó kifejezései atomsztratégiának és atomdipmáciának nevezünk, — mindenekelőtt az USA ponkájának imperialista, agressziós jellegét kell felismernünk. Ez az imperialista jellegem a második világháború slán ölelkezett. N nem egyszerűen a roosevel politikának a Truman féle politikával való felváltásától datálódik. Ekor csak nyíltan felszínre kerültek azok az erők, amelyek már jóval azelőtt is hatottak a felszín alatt, s determinálták az USA politikáját a második világháború egész ideje atá. A második világháború kétségtelenül a szabadságszerető nék hatalmas harca volt szabadságéért, függetlenségükért, a demokratáért, a szociális haladásért, a fasizmus, mint az imperializmus legélesebb és legbrutálisabb formája ellen. Németország, Olaszország és Japán mint az imperialista tábor akkor gyeszedelmesebb, világuralomra törő ragadozói ellen. De a háborúnak ezt az igazságos jellegét elsősorban a Sovjetuniónak mint imperializmustól is kizsákmányol, elnyomó szándéké mentes szocialista halalomnak részétele, továbbá a leigázolt népeknek a fasiszta elnyomók elen vívott szakiságharca adta meg. Nem vitás, hogy az angolszász népek, a háború fölejét viselő dolgozó tömegek is, az elrubolt célokért harcoltak és vérezteke az angol és amerikai uralkodó osztályok részéről — amelyek a hálút szervezték és vezették — a korú tipikus évi imperialista háború élt, amelyet a kapitalista világon által bekövetkezett erőegyensúly változása hozott létre és amely ez egyensúly erőszakos helyreállításáért, a világ újrafelosztásáért folyt. Az USA tartózkodása a háborútól annak első időszakában és részvétele a második részben — amikor lényegében már el is dőlt a küszdelem, mert nyivánvalóvá vát már a hitleri tervek kudarca — nem két ellentétes politika, hanem egy és ugyanannak az imperialista politikának két jelentkezése, más-más viszonyok között. Az USA részvétele a második világháborúban imperialista jellegű volt, mert azt célozta, hogy a háborúból, gyarmatokban és jó gyarmatokban, befolyási és érdekterületekben, katonai, tengerészeti és légi bázisokban megerősödve kerüljön ki, hogy e megerősödött helyzete alapján fokozottabb mértékbel terjeszthesse ki, ha lehet az egész világra, a maga kizsákmányoló befolyását, saját tőkés osztályai érdekeiben. Részvétele azt célozta, hogy biztosítsa a tőkéseknek a nagyobb profitot, nemcsak a háború alatt a hadi szállításokból, hanem a háború utánra is, egyfelől azáltal, hogy állandósítja a háborúra való készülődést, a fegyverkezést, másfelől azáltal, hogy lehetőleg az egész világot, az amerikai ipar és tőkekivitel felvevő piacává és nyersanyagforrásává tegye. A tőkés uralkodó osztályok által vezetett USA nem a demokráciáért, a népek szabadságáért, nem az emberi szabadságokért, még csak nem is a fasizmus likvidálásáért, hanem új piacokért, nyersanyagforrásokért, új kizsákmányoló lehetőségekért és a konkurrem imperializmusok likvidálásáért harcolt a második világháborúban. VILÁGURALOM MINDEN ÁRON! Az USA a második világháborúból — elsősorban a Szovjetunió példátlan erőfeszítései és a fasizmus által elnyomott népek harcai eredményeképt valóban győztesen került ki, katonailag és gazdaságilag hatalmas mértékben megerősödve. Evés közben jön meg az étvágy — tartja a közmondás. Az amerikai imperializmus valóban valósággal szárnyakat kapott a háború után. Az USA vezető körei már versenytárs nélkül látták, már a világ lírainak képzelték magukat Németország, Olaszország, Japán kiesette a nagyhatalmak közül, s Franciaország nem számottevő többé a «világpiacon» , Anglia, a «győztes» társ pedig annyira legyengült gazdaságilag, katonailag, gyarmataira és domíniumaira van befolyásában, annyira függő viszonyba került pénzügyi és általában gazdasági tekintetben az USA-tól, hogy a Wall Street utai előtt a legszebb perspektívák nyíltak a felsorolt fiatalmak örökébe ülésről, az egész világ felett való zavartalan uralomról. Sürgősen félrelálták a roosevelti politika utolsó, még megmaradt exponenseit. Egyszerűen sutbadobják a roosevelti politika egész kelléktárát: a józan mértéktartást a terjeszkedésben, a megegyezésre, az érdekek kölcsönös tiszteletben tartására való törekvést, a békének a nagyhatalmak közös, megegyezéses együttműködése révén való biztosítását, a haladó eszmék iránti türelmes megértést. A szó többé nem az okos, előrelátó, a népek érdekeit és a békét is szem előtt tartó politikusoké, hanem a nagytőkések ügynökeié, a militaristáké, akik csak gazdáik érdekeire tekintenek. Világuralom mindenáron, ha lehet, zsarolással, megvesztegetéssel, megfélemlítéssel, ha kell fegyveres erőszakkal, akár új háború árán is. Ezért felkészülnek az új háborúra és politikájukat, diplomáciájukat ennek szolgálába, a felvonulási területek, bázisok szerzésének, csatárok, kényszerszövetségesek táborozásának szagálatába züllesztik. Ennek a politikának, ennek a diplomáciának vált — a dollár mellett — egyik fő eszközévé az atomenergia. Az emberi tudás, találékonyság, a prométheuszi teremtőképesség eddigi, talán legnagyobb eredménye a kapitalisták, az imperialisták kezén az emberiség pusztulásának, nyomorba döntésének, új háborúnak, az embernek ember által való kizsákmányolson alapuló rendszer fenntartásának és világméretűvé fokozásának eszközévé elakult. MILYEN SZEREPET SZÁNT AMERIKA AZ ATOMBOMBÁNAK? Miért volt szüksége az amerikai imperializmusnak arra, hogy a terjeszkedő politika addig is jól bevált eszközein kívül ehhez az új eszközhöz, az új fegyverre felépített fenyegető és megfélemlítő pszichózis megteremtéséhez és terjesztéséhez nyúljon? Azért, mert az imperializmus történetében eddig ismeretlen, új, hatancs erő jelentkezett a világszínpadon, amely az amerikai imperializmus elé új, áthághatatlan akadályokat gördített: a világ egyhatodán győztes szocializmus. A Szovjetunió, a szocialista nagyhatalom, a háborúból megerősödve került ki. Tekintélye a világ összes dolgozói, valamennyi béke, és szabadságszerető nép előtt hallatlanul megnövekedett Erejét, legyőzhetetlenségét a háború alatt kétségtelenül bebizonyította. A Szovjetunió győzelme hatalmas lendületet adott a világ demokratikus ipozgalmainak és az általa felszabadított népek új, népi demokratikus államaiban egész sor szövetségesre tett szert. A Szovjetunió, az új népi demokratikus államok, a világ demokratikus erőinek — a szocialista munkásmozgalmak, a demokratikus tömegmozgalmak, az elnyomott gyarmati népek szabadságtörekvései erőinek — tábora nagy, egyre erősödő akadálya az amerikai imperialista tervek végrehajtásának. Az USA vezetői felismerték ezt az erőt és megkísérelték megbontását. Tudják, hogyha nem sikerül rést törni ebben az egységes táborban és sorra leválasztani a Szovjetunióról a többi erőt, a terveik csak papíroson maradnak. Magával a Szovjetunióval már nem is kísérleteznek. A két világháború közti időszak, kezdetben nyílt, később burkolt, a szovjet hatalom megdöntésére irányuló intervencióknak kudarca és a második világháború legnehezebb hónapjai is bebizonyították a Szovjetunió megbonthatatlan egységét és a szovjet hatalom szilárdságát. Reménységük csak egy lehetett: a demokratikus, antiimperialista bíbor egyéb erőit minden eszköz felhasználásával maguk mellé állítva, a Szovjetuniót elszigetelni. Ehhez a «munkához» szögül többek között eszközül a dol.a. d.pomácia. A Truman- és Marshall-tervek révén gazdasági függőségbe, kiszolgáltatottságba hozni az európai országokat, hogy így szovjetellenes poltikát lehessen rájuk kényszeríteni. Ennek a célnak érdekében támogatják minden országban a régi reakciós uralkodó osztályokat és azok pártjait , ahol a dollár révén sikerült áttörni és ezeket a pártokat a hatalomra juttatni és a kommunistákat a hatalomból kiszorítani — mint Franciaországban és Olaszországban — ott nyíltan, ahol pedig a népi demokrácia győzelme ezeket az erőket ellenzékbe vagy a föld alá kényszerítette, ott illegálisan, nem riadva vissza attól sem, hogy a föld alá is kövessék ezeket az erőket és ott támogassák őket pénzzel, fegyverrel, ígérettel, bíztatással. Ennek a célnak — a demokratikus tábor erői megbontása céljának — érdekében fogják be szekerükbe a munkásmozgalom árulóit, a jobboldali szocialistákat, akik azután szorgalmasan és lelkesen húznak is. De mindez természetesen nem tenne elég céljaik eléréséhez. A népek nagykorúsodása, öntudatosodása az utolsó háború évei alatt nagyot haladt előre. Ma sokkal nehezebb őket félrevezetni, mint azelőtt. A félrevezetésen, zsaroláson, megvesztegetésen kívül, meg is kell őket félemlíteni, számítva arra, hogy a második világháború rettenetes élményei még élénken élnek az egyszerű emberek százmillióinak emlékezetében és ébren tartják bennük az új háborútól való irtózást. Ezt az érzést elmélyíteni és ugyanakkor az amerikai imperialisták érdekeinek megfeleően bizonyos meghatározott irányba terelni — ezt a szerepet szánták az USA tőkései és militaristái az atombombának. Mit akartak ezzel elérni? Azt, hogy az antiimperialista demokratikus táborban lévő népek, általában a nem Egyesült Államok-beli népekben meggyökeresedjen az a felfogás, hogy az USA a céljait mindenképpen el fogja érni, ha kell, háború árán is. Ez rájuk nézve — ha az USA-val szembehelyezkednek — az eddigieknél nagyobb pusztítást és szenvedést jelent és hogy a háborút úgyis az USA nyeri meg. Továbbá azt akarták elérni, hogy az USA népeiben viszont meggyökeresedjen a felfogás, hogy az atomlecenicával vívott hború rövid háborút, csak a szembenállóknak jelent szenvedést és pusztulást, nekik maguknak biztonságot és biztos győzelmet hoz. A nem amerikai népek tehát mindent inkább fognak választani, mint a pusztító háborút és biztos vereséget és beadják derekukat az amerikai imperialista terveknek. Az amerikai népekben pedig sikerül elaltatni a háború-ellenes hangulatot, tehát engedelmes hordozói lesznek e tervek végrehajtásának. Ezek a célok lebegtek az USA tőkései, az azokat kiszolgál politikusok és diplomaták, karimák és technikusok, írók és újságírók szeme előtt az atombomba első háborús felhasználásának pila napitól. Sőt valószínű, hogy ez a megfélemlítés sztratégia, legalábbis fő vonásaiban, már a ledobás előtt is ki volt dolgozva. Ugyanígy nem lehet véletlennek tekinteni a bomba ledobásának jól megválasztott pillanatát sem. Amikor a háború évei alatt az Egyesült Államokban a legszigorúbb titkossággal körülvéve a tudósok és technikusok légiója dolgozott az atombomba tervein és mérnökök és munkások ezrei a külvilágtól hermetikusan elzárt üzemekben az atombomba előállításán, amikor az első kísérletek sikerrel lezajlottak, a beavatott politikusok és katonák köreiben nemcsak a háború gyors végének, a fasizmus végleges katonai felszámolásának, a további szenvedések és vérontás hamarabb való befejezésének konkrét lehetősége merült fel, hanem a csábító lehetőség is, függetlenül a második világháborútól, ezt a fegyvert felhasználni az USA világuralmi céljainak gyors elérésére. Már ekkor felmerült a lehetőség, a bombát nemcsak mint tényleges harci eszközt felhasználni, háború esetén, hanem mint állandó fenyegetést ott tartani az egész emberiség feje felett. AZ ÚJ «CSODAFEGYVER» Ismeretes, hogy a Szovjetunió a krími egyezménnyel egyidőben kötött külön megállapodáshoz híven, pontosan az európai háború befejezésétől számított három hónapra megindította hatalmas erejű támadását a távolkeleti hadszíntéren Japán ellen, amely akkor ugyan már hónapok óta védekezésben, de területfeladások árán még szívósan, a közeli összeomlás esélye nélkül harcolt. Ismeretes ugyancsak, hogy ez a szovjet támadás az évek sora alatt háborítatlan és ezért tökéletesen kiépített japán szárazföldi védelmet nagy szélességben áttörte. Az áttörést követő rendkívül gyors, előnyomulás már a japán anyaországi szigetekkel szemben fekvő partokat, az egész japán védelmi rendszer legérzékenyebb részét fenyegette. Ma már köztudomású, hogy ez a győzelemes szovjet támadás késztette Japánt az immár reménybben, az esetleges áldozatok árán megvásárolt kiegyezés reményétől is megfosztott háború befejezésére, a fegyverletételre és nem a szovjet támadás előtt néhány nappal ledobott atombomba. De az atombomba hírét meg kellett alapozni, mégpedig nem kísérletekkel, nem békegyakorlattal, bemutatókkal, hanem háborús felhasználással. Mégpedig olyannal, amely mindjárt be is fejezi a háborút. Az atombombának úgy kellett az emberiség köztudatában megjelennie, mint a háborút egy csapásra eldöntő új csodafegyvernek. Lehetett ennek demonstrálására jobb alkalom, mint a szovjet támadás megindulása előtti napok? Sokat már nem lehetett várni, mert a küszöbön álló szovjet támadás következtében várható közeli japán kapituláció éppen ezt a talán soha, vissza nem térő alkalmat szüntette volna meg. A bombát a kellő pilanatben tehát ledobták. Hatása valóban szörnyű volt. Hogy a kívánt hatást ne csak Hirosima szerencsétlen lakóira, hanem az egész emberiségre megtegye, arról gondoskodott az azonnal, gombnyomásra működésbe jött amerikai sajtó- és propagandaapparátus. Az üvöltő kórus, amely akkor felharsant, különböző hangszerelésben meg nem szűnt kísérni az amerikai politika és diplomácia azóta tett lépéseit a közelmúltig. Csak most nemrég halkult el hangja alig hallhatóvá, amikor Molotov az Októberi Forradalom harmincéves évfordulóján elmondott nagy beszédének egy mellékmondata el nem hangzott. Következik: MÁSODIK RÉSZ IGAZ SZÓ AZ ATOMENERGIA MINT POLITIKAI ESZKÖZ A recept a következő volt: Az, atombombának kétségtelenül meglévő nagy hadászati jelentőségét — amelyre még visszatérek — mértéktelenül eltúlozva, ezzel az új háborút még sokkal borzalmasabb színben feltüntetni, mint amilyen az a valóságban lenne. Másrészt: az atombomba kizárólagos háborút eldöntő fedezegét kidomborítva — ezzel beleszuggerálni az emberekbe, hogy a jövő háborúját csakis és , kétségkívül az USA — az atombomba titkának egyedüli tudója, a gyártási eljárás és a bombakészletek egyedüli birtokosa — nyerheti meg. KULCSÁR és HUPPERT cég kéri megbízóit, hogy tavaszi ruhatisztításáról már most gondoskodjon, mindenért házhoz elküldünk és hazaszállítjuk. KULCSÁR és HUPPERT VI. Rózsa Ferenc u. 105-107 Telefon: 323-762 ♦ A megáradt Tisza környékének lakói éjnek idején fu- Jf*Makrí a faluból. Tarpa népe menekült éradó, emelkedő víz dél és észak felé, a szovjetföld felé indult A határon a szovjet nép katonái fogadták őket: forró teával az átrázoltakat, pihenővel a fáradtakat Aztán — mintha ez lenne a mindennapi, a megszokott — a magyar parasztok a szovjetföld első falujában éjszakáztak, aludtak egyek A határ, a térkép vörös vonala rottsemjelentett: két nép barátsága nem ismeri ezeket a határokat* Bajbajutott emberekről volt szó: senkinek sem jutott eszébe útlevél vagy határátlépési igazolvány. Nem kért vízumot a szovjet határőrség: a segítőkészség, barátság, szeretet volt a vízum, ezzel lépték át a határt a tarpai árvízkárosultak. A Szovjetunió újra megmutatta: ez a barátság. Amikor vetőmaggal, géppel, bérmunkával, nyersanyaggal, hitellel siet a magyar nép segítségére, amikor az árvízsújtottaknak megnyitja a határt, amikor politikai tárgyalásokon, az Egyesült Nemzetek Szövetségében teljes szívvel mellénk áll — azért teszi, mert bízik a magyar népben. Bízik abban, hogy ez a nép nem lehet többédegen érdekekért, imperialisták járszalagján álló politikusok prédája Bízik abban, hogy a magyar nép elindult a békeszerető népek útján, a népi demokrácia útján és méltó, egyenrangú társa a népek szabadságának kiharcolásában élenjáró Szovjetuniónak. Az Éj Emiser hazaáruló, nemzetgazdázó naptárának botrányanapról-napra dagad. Mihályi miniszter szabadszállási leleplező beszéde óta az egész sajtó támadja a naptárt, amely a 48-as magyar szabadságharc szent emlékét a leggyalázatosabb módon, történelemihamisítással, átszeli mocskolódással szennyezi be. Reméjük, hogy a papírra került gyalázat, a nyomtatásban terjesztett hazaárulás méltó helyre kerül: a papírzúzó malomba. Az egész magyar demokrácia elsőrendű életérdeke, hogy ennek a szemérmetlen és aljas hazaárulásnak elkövetője is a megfelelő helyre kerüljön, börtönbe de minél előbb. A magyar partizánok, akik annak idején, 48 szabadságharcának megszentelt szellemében, fegyverrel küzdöttek a magyar nép és a világ népeinek szabadságáért, a legerélyesebben követelik, hogy a törvény teljes szigorával vonják felelősségre azt, aki nem átallotta meghamisítani a magyar szabadságharc dicsőséges történetét. Követeljük, hogy azonnal állapítsák meg, ki írta az „Új Ember“ naptárába a hazug szólamoktól és, sanda mellébeszéléstől hangos hazaáruló cikket. Állítsák bíróság elé és kapja a legszigorúbb büntetést ami a demokrácia ellenségeinek, a nép ellenségeinek, a szabadság ellenségeink méltán kijár! 3