Igaz Szó, 1948. január-június (4. évfolyam, 1-25. szám)

1948-01-08 / 1. szám

1948 január 8 Pálffy György altábornagy: ATOM­STRATÉGIA ÉS ATOMDIPLOMÁCIA Sfogyam ten­ a& mémMM bmsmhss­ufs USA99es®da A Truman-elv, a Marsh­all-terv és a megfélemlítés, mint diplomáciai eszközök "* rA kitűnő szerző néhány • nappal szelőtt tartoit mtj'ji.ssiiimo nuhi feltűnően érdekes és értékes elő­adást „Atomsztratégia, atomdiplo­­mácia» címmel. Most cikk­,oro­mzatban, teljes egészében mutatja be a napjainkban oly nagy érdeklődéss­el és figyelemmel kí­sért kérdéseket. Amióta aug. 6-án a világsaj­tót befutotta a hír, hogy az USA re­pülői ledobták a történelem első atombombáját, a második világháború borzalmaiból még alig hogy ocsúdó békeszerelő emberiség felelt újra be.­, borult az ég és a vészterhes felhők egyre sűrűbbek, egyre sötétebbek lettek. Az atombomba lidérce megöl­te a lelkeket, megmérgezte a nemzet­közi és az egyes országok belpoliti­kai légkörét. Az új háborúval való fe­nyegetés, az új háborútól való retir­­i széles néprétegek előtt egyetlen szobán öltött testet: az atombombá­ban. Ez a terhes és káros állapot, a ve­szélynek, az állandósított fenyegetés­ és félelemnek ez az állapota fé­­k­é­­ben az elmúlt év őszéig tartott. A kilenc európai kommunista párt szeptember végén tartott lengyelorszá­gi értekezlete és Molotov november elején tett bejelentése fordulópontot jelentenek nemcsak­ az imperialista és antiimperialista erők világraszóló küzde­mében, de az atompszichózis pusztító terjedésében is. Az USA im­perialista, antidemokratikus politiká­jának nyílt leleplezése, az erőviszo­nyok bíztató analízise, továbbá an­nak bejelentése, hogy az atombomba titka nem titok többé, véget vetett az atompszichózis imperialista érdekű felhasználásának. Megteremtette an­nak előfeltételeit, hogy vég­ig leszá­­moljunk ezzel a lidérccel, ame­let az USA kizsákmányoló, reakciós vezető­­körei jól átgondol tervszerűséggel szabadítottak az emberiség nyakára. Ebben az új időszakban, az anti­­m­periatista, demokratikus írók világ­szerte már megindult és sikeresen ha­ladó, napról-napra erősödő ellentá­madásának időszakában ez az ismer­tetés a háborús atompszichózis ma­gyarországi felszámolását , ezzel a békeszerető, demokratikus tábor erő­sítését célozza. MIÉRT HARCOLT AZ USA A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚBAN? Ahhoz, hogy megértsük és világo­san lássuk, mint vált at­­omenergia az USA imperialista-kapiluista ural­kodó osztályainak kezében először a hadászatot is jelentős menükben be­folyásoló új támadó fegyveré, majd hogyan tették az atom­boma felhasz­nálásán nyugvó sztratégiá az ame­rikai imperializmus brutális esközévé és végül, hogyan alapozták e terjeszke­dő, támadó jellegű sziratéia érdeké­ben az atombombával val fenyege­tésre az amerikai diplomáért — egy­szóval, hogy megértsük minsazt, amit közkeletű és találó kifejezései atom­­sztratégiának és atomdipmáciának nevezünk, — mindenekelőtt az USA po­­nkájának imperialista, agressziós jellegét kell felismernünk. Ez az imperialista jelleg­em a má­sodik világháború s­lán ölelkezett. N nem egyszerűen a roosevel politiká­nak a Truman féle politikával való felváltásától datálódik. Ekor csak nyíltan felszínre kerültek azok az erők, amelyek már jóval azelőtt is hatottak a felszín alatt, s­ determi­nálták az USA politikáját a második világháború egész ideje atá. A második világháború kétségtele­­nül a szabadságszerető né­k hatal­mas harca volt szabadságéért, füg­getlenségükért, a demokratáért, a szociális haladásért, a fasizmus, mint az imperializmus legélesebb és leg­­brutálisabb formája ellen. Németor­szág, Olaszország és Japán mint az imperialista tábor akkor gyeszedel­­mesebb, világuralomra törő ragadozói ellen. De a háborúnak ezt az igazsá­gos jellegét elsősorban a Sovjetunió­­nak mint imperializmustól is kizsák­mány­o­l, elnyomó szándéké mentes szocialista halalomnak részétele, to­vábbá a leigázolt n­épeknek a fasiszta elnyomók el­en vívott szakiságharca adta meg. Nem vitás, hogy az angol­szász népek, a háború fölejét viselő dolgozó tömegek is, az elrubolt cé­lokért harcoltak és vérezte­ke az angol és amerikai uralkodó osztályok részéről — amelyek a hál­­út szer­vezték és vezették — a k­orú tipi­kus évi imperialista háború élt, ame­ly­et a kapitalista világon által bekö­vetkezett erőegyensúly változása ho­zott létre és amely ez egyensúly erő­szakos helyreállításáért, a világ újra­felosztásáért folyt. Az USA tartózkodása a háborútól annak első időszakában és részvétele a második részben — amikor lénye­gében már el is dőlt a küszdelem, mert nyivánvalóvá vát már a hitleri tervek kudarca — nem két ellentétes politika, hanem egy és ugyanannak az imperialista politikának két je­lentkezése, más-más viszonyok között. Az USA részvétele a második világhá­borúban imperialista jellegű volt, mert azt célozta, hogy a háborúból, gyar­matokban és jó gyarmatokban, befo­lyási és érdekterületekben, katonai, tengerészeti és légi bázisokban meg­erősödve kerüljön ki, hogy e megerő­södött helyzete alapján fokozottabb mértékbel­ terjeszthesse ki, ha lehet az egész világra, a maga kizsákmá­nyoló befolyását, saját tőkés osztá­lyai érdekeiben. Részvétele azt célozta, hogy biztosítsa a tőkéseknek a na­gyobb profitot, nemcsak a háború alatt a hadi szállításokból, hanem a háború utánra is, egyfelől azáltal, hogy állandósítja a háborúra való ké­szülődést, a fegyverkezést, másfelől azáltal, hogy lehetőleg az egész vilá­got, az amerikai ipar és tőkekivitel felvevő piacává és nyersanyagforrásá­vá tegye. A tőkés uralkodó osztályok által vezetett USA nem a demokráciá­ért, a népek szabadságáért, nem az emberi szabadságokért, még csak nem­ is a fasizmus likvidálásáért, hanem új piacokért, nyersanyagforrásokért, új kizsákmányoló lehetőségekért és a konkurrem imperializmusok likvidá­lásáért harcolt a második világhábo­rúban. VILÁGURALOM MINDEN ÁRON! Az USA a második világháborúból — elsősorban a Szovjetunió példátlan erőfeszítései és a fasizmus által el­nyomott népek harcai eredm­ényekép­t valóban győztesen került ki, kato­nailag és gazdaságilag hatalmas mér­tékben megerősödve. Evés közben jön meg az étvágy — tartja a közmondás. Az amerikai imperializmus valóban valósággal szárnyakat kapott a háború után. Az USA vezető körei már ver­senytárs nélkül látták, már a világ lírainak képzelték magukat Németor­szág, Olaszország, Japán kiesette a nagyhatalmak közül, s Franciaország nem számottevő többé a «világpia­con»­ , Anglia, a «győztes» társ pedig annyira legyengült gazdaságilag, kato­nailag, gyarmataira és domíniumaira van befolyásában, annyira függő vi­szonyba került pénzügyi és általában gazdasági tekintetben az USA-tól, hogy a Wall Street utai előtt a leg­szebb perspektívák nyíltak a felsorolt fiatalmak örökébe ülésről, az egész világ felett való zavartalan uralomról. Sürgősen félrelálták a roosevelti poli­tika utolsó, még megmaradt exponen­seit. Egyszerűen sutbadobják a roose­velti politika egész kelléktárát: a józan mértéktartást a terjeszkedésben, a meg­egyezésre, az érdekek kölcsönös tiszte­­letben tartására való törekvést, a bé­kének a nagyhatalmak­ közös, meg­egyezéses együttműködése révén való biztosítását, a haladó eszmék iránti türelmes megértést. A szó többé nem az okos, előrelátó, a népek érdekeit és a bék­ét is szem előtt tartó politi­kusoké, hanem a nagytőkések ügynö­keié, a militaristáké, akik csak gaz­dáik érdekeire tekintenek. Világuralom mindenáron, ha lehet, zsarolással, megvesztegetéssel, megfélemlítéssel, ha kell fegyveres erőszakkal, akár új há­ború árán is. Ezért felkészülnek az új háborúra és politikájukat, diplomá­ciájukat ennek szolgá­­lába, a felvo­nulási területek, bázisok szerzésének, csatárok, kényszerszövetségesek tábo­rozásának sza­gálatába züllesztik. Ennek a politikának, ennek a diplo­máciának vált — a dollár mellett — egyik fő eszközévé az atomenergia. Az emberi tudás, találékonyság, a pro­­métheuszi terem­tőképesség eddigi, ta­lán legnagyobb eredménye a kapita­listák, az imperialisták kezén az embe­riség pusztulásának, nyom­orba­ dönté­­sének, új háborúnak, az embernek ember által való kizsákmányo­lson alapuló rendszer fenntartásának és világméretűvé fokozásának eszközévé el­­akult. MILYEN SZEREPET SZÁNT AMERIKA AZ ATOMBOMBÁNAK? Miért volt szüksége az amerikai im­perializmusnak arra, hogy a terjesz­kedő politika addig is jól bevált esz­közein kívül ehhez az új eszközhöz, az új fegyverre felépített fenyegető és megfélemlítő pszichózis megterem­téséhez és terjesztéséhez nyúljon? Az­ért, mert az imperializmus történeté­ben eddig ismeretlen, új, hata­n­cs erő jelentkezett a világ­színpadon, amely az amerikai imperializmus elé új, áthághatatlan akadályokat gördí­tett: a világ egyhatodán győztes szo­cializmus. A Szovjetunió, a szocialis­ta nagy­hatalom, a háborúból megerő­södve került ki. Tekintélye a világ összes dolgozói, valamennyi béke, és szabadságszerető nép előtt hallatlanul megnövekedett­ Erejét, legyőzhetetlen­ségét a háború alatt kétségtelenül be­bizonyította. A Szovjetunió győzelme hatalmas lendületet adott a világ de­mokratikus ipozgalmainak és az álta­la felszabadított népek új, népi de­mokratikus államaiban egész sor szö­vetségesre tett szert. A Szovjetunió, az új népi demokratikus államok, a vi­lág demokratikus erőinek — a szo­cialista munkásmozgalmak, a demo­kratikus tömegmozgalmak, az elnyo­mott gyarmati népek szabadságtörek­vései erőinek — tábora nagy, egyre erősödő akadálya az amerikai impe­rialista tervek végrehajtásának. Az USA vezetői felismerték ezt az erőt és megkísérelték megbontását. Tudják, hogyha nem sikerül rést tör­ni ebben az egységes táborban és sor­ra leválasztani a Szovjetunióról a többi erőt, a terveik­ csak papíroson maradnak. Magával a Szovjetunióval már nem is kísérleteznek. A két vi­lágháború­ közti időszak, kezdetben nyílt, később burkolt, a szovjet hata­lom megdöntésére irányuló interven­cióknak kudarca és a második világ­háború legnehezebb hónapjai is bebi­zonyították a Szovjetunió megbont­­hatatlan egységét és a szovjet hatalom szilárdságát. Reménységük csak egy lehetett: a demokratikus, antiim­peria­­lista bíbor egyéb erőit minden eszköz felhasználásával maguk mellé állítva, a Szovjetuniót elszigetelni. Ehhez a «munkához» szögül többek között eszközül a dol.a. d.p­omácia. A Tru­man- és Marshall-tervek révén gazda­sági függőségbe, kiszolgáltatottságba hozni az európai országokat, hogy így szovjetell­enes poltikát lehessen rájuk kényszeríteni. Ennek a célnak érdekében támogatják minden ország­ban a régi reakciós uralkodó osztá­lyokat és azok pártjait , ahol a dol­lár révén sikerült áttörni és ezeket a pártokat a hatalomra juttatni és a kommunistákat a hatalomból kiszorí­tani — mint Franciaországban és Olaszországban — ott nyíltan, ahol pedig a népi demokrácia győzelme ezeket az erőket ellenzékbe vagy a föld alá kényszerítette, ott illegálisan, nem riadva vissza attól sem, hogy a föld alá is kövessék ezeket az erőket és ott támogassák őket pénzzel, fegy­verrel, ígérettel, bíztatással. Ennek a célnak — a demokratikus tábor erői megbontása céljának — érdekében fogják be szekerükbe a munkásmoz­galom árulóit, a jobboldali szocialis­tákat,­­ akik azután szorgalmasan és lelkesen húznak is. De mindez természetesen nem tenne elég céljaik eléréséhez. A népek nagy­­korúsodása, öntudatosodása az utolsó háború évei alatt nagyot haladt elő­re. Ma sokkal nehezebb őket félre­vezetni, mint azelőtt. A félrevezetésen, zsaroláson, megvesztegetésen kívül, meg is kell őket félemlíteni, számítva arra, hogy a második világháború ret­tenetes élményei még élénken élnek az egyszerű emberek százmillióinak emlékezetében és ébren tartják ben­nük az új háborútól való irtózást. Ezt az érzést elmélyíteni és ugyanak­kor az amerikai imperialisták érde­keinek megfele­ően bizonyos megha­tározott irányba terelni — ezt a sze­repet szánták az USA tőkései és mili­taristái az atombombának. Mit akartak ezzel elérni? Azt, hogy az antiimperialista dem­okratikus tá­borban lévő népek, általában a nem Egyesült Állam­ok-beli népekben meg­­gyökeresedjen az a felfogás, hogy az USA a céljait mindenképpen el fogja érni, ha kell, háború árán is. Ez rá­juk nézve — ha az USA-val szembe­helyezkednek — az eddigieknél na­gyobb pusztítást és szenvedést jelent és hogy a háborút úgyis az USA nye­ri meg. Továbbá azt akarták elérni, hogy az USA népeiben viszont meg­gyökeresedjen a felfogás, hogy az atomlecenicával vívott h­­ború rövid háborút, csak a szembenállóknak je­lent szenvedést és pusztulást, nekik maguknak biztonságot és biztos győ­zelmet hoz. A nem amerikai népek tehát mindent inkább fognak válasz­­tani, mint a pusztító háborút és biz­tos vereséget és beadják derekukat az amerikai imperialista terveknek. Az amerikai népekben pedig sikerül elaltatni a háború-ellenes hangulatot, tehát engedelmes hordozói lesznek e tervek végrehajtásának. Ezek a célok lebegtek az USA tő­kései, az azokat kiszolgá­l politiku­sok és diplomaták, karimák és techni­kusok, írók és újságírók szeme előtt az atombomba első háborús felhasz­nálásának pi­la napitól. Sőt valószínű, hogy ez a megfélemlítés­ sztratégia, legalábbis fő vonásaiban, már a ledo­­bás előtt is ki volt dolgozva. Ugyan­így nem lehet véletlennek tekinteni a bomba ledobásának jól megválasztott pillanatát sem. Amikor a háború évei alatt az Egyesült Államokban a legszi­gorúbb titkossággal körülvéve a tudó­sok és technikusok légiója dolgozott az atombomba tervein és mérnökök és munkások ezrei a külvilágtól her­metikusan elzárt üzemekben az atom­bomba előállításán, amikor az első kísérletek sikerrel lezajlottak, a be­avatott politikusok és katonák körei­ben nemcsak a háború gyors végének, a fasizmus végleges katonai felszá­molásának, a további szenvedések és vérontás hamarabb való befejezésé­nek konkrét lehetősége merült fel, hanem a csábító lehetőség is, függet­lenül a második világháborútól, ezt a fegyvert felhasználni az USA világ­uralmi céljainak gyors elérésére. Már ekkor felmerült a lehetőség, a bombát nemcsak mint tényleges harci eszközt felhasználni, háború esetén, hanem mint állandó fenyegetést ott tartani az egész emberiség feje felett. AZ ÚJ «CSODAFEGYVER» Ismeretes, hogy­ a Szovjetunió a krími egyezménnyel egyidőben kötött külön megállapodáshoz híven, ponto­san az európai háború befejezésétől számított három hónapra megindítot­ta hatalmas erejű támadását a távol­keleti hadszíntéren Japán ellen, amely akkor ugyan már hónapok óta véde­kezésben, de területfeladások árán még szívósan, a közeli összeomlás esélye nélkül harcolt. Ismeretes ugyan­csak, hogy ez a szovjet támadás az évek sora alatt háborítatlan és ezért tökéletesen kiépített japán szárazföldi védelmet nagy szélességben áttörte. Az áttörést követő rendkívül gyors, előnyomulás már a japán anyaorszá­gi szigetekkel szemben fekvő parto­kat, az egész japán védelmi rendszer legérzékenyebb részét fenyegette. Ma már köztudomású, hogy ez a győzel­­emes szovjet támadás késztette Japánt az immár reménybb­en, az esetleges áldozatok árán megvásárolt kiegyezés reményétől is megfosztott háború be­fejezésére, a fegyverletételre és nem a szovjet támadás előtt néhány nappal ledobott atombomba. De az atombom­ba hírét meg kellett alapozni, még­pedig nem kísérletekkel, nem béke­­gyakorlattal, bemutatókkal, hanem háborús felhasználással. Még­pedig olyannal, amely mindjárt be is fejezi a háborút. Az atombombának úgy kellett az emberiség köztudatában megjelennie, mint a háborút egy csa­pásra eldöntő új csodafegyvernek. Le­hetett ennek demonstrálására jobb al­kalom, mint a szovjet támadás meg­indulása előtti napok? Sokat már nem lehetett várni, mert a küszöbön álló szovjet támadás következtében várha­tó közeli japán kapituláció éppen ezt a talán soha, vissza nem térő alkalmat szüntette volna meg. A bombát a kel­lő pil­anatben tehát ledobták. Hatása valóban szörnyű volt. Hogy a kívánt hatást ne csak Hirosima szerencsétlen lakóira, hanem az egész emberiségre megtegye, arról gondoskodott az azonnal, gombnyomásra működésbe jött amerikai sajtó- és propagand­a­­apparátus. Az üvöltő kórus, amely akkor felharsant, különböző hangsze­relésben meg nem szűnt kísérni az amerikai politika és diplomácia az­óta tett lépéseit a közelmúltig. Csak most nemrég halkult el­ hangja alig hallhatóvá, amikor Molotov az Októ­beri Forradalom harmincéves év­fordulóján elmondott nagy beszédé­nek egy mellékmondata el nem hang­zott. Következik: MÁSODIK RÉSZ IGAZ SZÓ AZ ATOMENERGIA MINT POLITIKAI ESZKÖZ A recept a következő volt: Az, ato­m­bombának kétségtelenül meglévő nagy hadá­s­zati jelentőségét — amelyre még visszatérek — mér­téktelenül eltúlozva, ezzel az új hábo­rút még sokkal borzalmasabb színben feltüntetni­, mint amilyen az a való­ságban lenne. Másrészt: az atombom­ba kizárólagos háborút eldöntő fedeze­gét kidomborítva — ezzel beleszugge­­rálni az emberekbe, hogy a jövő há­borúját csakis és , kétségkívül az USA — az atombomba titkának egyedü­li tudója, a gyártási eljárás és a bom­bakészletek egyedüli birtokosa — nyerheti meg. KULCSÁR és HUPPERT cég kéri megbízóit, hogy tavaszi ruhatisz­tításáról már most gondoskodjon, mindenért házhoz elküldünk és hazaszállítjuk. KULCSÁR és HUPPERT VI. Rózsa Ferenc­ u. 105-107 Telefon: 323-762 ♦ A megáradt Tisza környékének lakói éjnek idején fu- Jf*Mak­rí a faluból. Tarpa népe me­nekült éradó, emelkedő víz d­él és észak felé, a szovjetföld felé indult­ A határon a szovjet nép katonái fo­gadták őket: forró teával az átrázol­­takat, pihenővel a fáradtakat Aztán — mintha ez lenne a mindennapi, a megszokott — a magyar parasztok a szovjetföld első falujában éjszakáztak, aludtak egyek A határ, a térkép vörös vonala rott­­sem­­jelentett: két nép barátsága nem­ ismeri ezeket a határokat* Bajbajutott emberekről volt szó: senkinek sem jutott eszébe útlevél vagy határ­­átlépési igazolvány. Nem kért vízumot a szovjet határőrség: a segítőkészség, barátság, szeretet volt a vízum, ezzel lépték át a határt a tarpai árvíz­­károsultak. A Szovjetunió újra megmutatta: ez a barátság. Amikor vetőmaggal, gép­pel, bérmunkával, nyersanyaggal, hi­tellel siet a magyar nép segítségére, amikor az árvízsújtottaknak meg­nyitja a határt, amikor politikai tár­gyalásokon, az Egyesült Nemzetek Szövetségében teljes szívvel mellénk áll — azért teszi, mert bízik a ma­gyar népben. Bízik abban, hogy ez a nép nem lehet többé­degen érdeke­kért, imperialisták járszalagján álló politikusok prédája­ Bízik abban, hogy a magyar nép elindult a békeszerető népek útján, a népi demokrácia útján és méltó, egyenrangú társa a népek szabadságának kiharcolásában élen­járó Szovjetuniónak. Az Éj Emise­r hazaáruló, nemzetgazdázó naptárának botránya­­napról-napra dagad. Mi­hályi­ miniszter szabadszállási lelep­lező beszéde óta az egész sajtó támadja a naptárt,­ amely a 48-as magyar szabadságharc szent emlékét a leggyalázatosabb módon, történe­­lemihamisítással, átszeli mocskolódás­­sal szennyezi be. Reméjük, hogy a papírra került gyalázat, a nyomtatás­ban terjesztett hazaárulás méltó hely­re kerül: a papírzúzó malomba. Az egész magyar demokrácia elsőrendű életérdeke,­­ hogy ennek a szemérmetlen és aljas hazaárulásnak elkövetője is a megfelelő helyre ke­rüljön, börtönbe de minél előbb. A magyar partizánok, akik annak ide­jén, 48 szabadságharcának meg­szentelt szellemében, fegyverrel küz­­d­öttek a magyar nép és a világ népei­nek szabadságáért, a legerélyesebben követelik, hogy a törvény teljes szigo­rával vonják felelősségre azt, aki nem átallotta meghamisítani a magyar sza­badságharc dicsőséges történetét. Köve­teljük, hogy azonnal állapítsák meg, ki írta az „Új Ember“ naptárába a hazug szólamoktól és, sanda mellébeszéléstől hangos hazaáruló cikket. Állítsák bíró­ság elé és kapja a legszigorúbb bünte­tést ami a demokrácia ellenségeinek, a nép ellenségeinek, a szabadság ellen­ségeink méltán kijár! 3

Next