Igaz Szó, 1948. július-december (4. évfolyam, 26-51. szám)
1948-07-01 / 26. szám
2. A MI KULTÚRÁNK válasza as „17 Ember—“nek írta: GEREBLYÉS LÁSZLÓ Az az osztatlan siker, az a tízezres tömegeket érintő, mély hatás, amelyet a Magyar Szabadságharcos Szövetségnek a Hősök terén megrendezett népi táncbemutatói v vitathatatlanul kisvárítanak, sgy látszik, különösképpen nyugtalanítja az «Új Ember*-ek aggodalmas köreit. Legalábbis Mindszentyék lapjának legutóbbi számában Magyar Ferenc: «Gyöngyösbokréta akkor és giost* című cikkében épp ezt az alkalmat látja jónak arra, hogy — amiként már a cím is kifejezi — Paulini Béláét, rosszemlékű kezdeményezésének felemlegetésével igyekezzék kisebbíteni olvasói szemében a különböző «egyesületek és szövetségek» kultúrmunkájának értékét. Másfelől pedig ugyanezt a célt szolgálja :a hivatalos kultúrpolitika és pártszervezetek oldaláról sűrűn hangoztatott elv» szándékos eltorzításával, no meg a ráticitálás, a kielégíthetetlen igénykeltés hagyományos eszközökel is. Ezeket írja: «Három év óta a hivatalos kultúrpolitika részéről éppen úgy mint pártszervezeteik, egyesületek oldaláról sűrűn hangoztatott elv, hogy az újonnan épülő társadalmi és politikai kereteket olyan tartalommal kellmegtölteni, amely a magyar nemzet karakterét a történelem folyamán leginkább formáló és meghatározó magyar népi kultúra szellemében gyökerezik.» Különös, nagyon is egyéni, nagyon is szabad átfogalmazása ez főkép a pártszervezetek ily irányú elveinek. Hiszen talán még a legújabb, a legkevésbbé képzett tagjaik közt sem akadna, aki nem tudná: nemzetünk karakterét a történelem folyamán nem «magyar népi kultúra», hanem leginkább az adott gazdasági-társadalmi és politikai helyzet alakította; annál kevésbbé tehette ezt amaz, mert annak igazi kibontakozását ezer meg ezer gáncs, érdek- körülmény hátráltatta. A nép kultúrájáról nem is szólva..., amit viszont a cikk szerzője következetesen összekever a nemzeti kultúra fogalmával. Igaz, — ismerjük' el,— mindvégig törekszik a tárgyilagosság látszatát kelteni. Egyszer sem durva bírálatában. Cisakihogy tovább követve elmefuttatását, mégis úgy tetszik, mintha a hang ugyan Jákób hangja, de a kéz Eztáu keze volna. Mert így folytatja: «Ennek a népi kultúrának az őszinte feltárásával egyszerre elénk buksornék a magyarság sajátos lelkisége, az élet és történelem dolgairól alkotott szemlélete, felrajzolódnék az az életforma, amiben a magyarság különböző rétegei otthonosan érzik magukat és elénk tűnnének azok a szellemi javak, amelyek segítségével történelmi válságokban bukdácsoló nemzetünk folyton és újból megújulhat és megerősödhet...» Itt már érdemes megállanunk. Népünk ma kétségkívül azon fáradozik, hogy új életformát alakítson ki magának a gyászos végű elaggott helyett már csak azért is, mivel a régiben túlnyomó többsége nemcsak hogy nem érezte «otthonosan» magát, hanem még puszta létét is egyre fenyegetve kellett éreznie a sorozatos nemzeti katasztrófák által. Ezt az új értformát leltte meg a nemzet a népi demokráciában, amely végre megnyitja a nemzeti kiteljesedés a társadalmi fejlődés útját előttünk. Viszont atörténelmi válságokban való bukdácsolás» -nak épp ezért vége,jó örökre vége, — ebben kár kételkednie a cikk szerzőjének. Ez az út akármily göröngyösnek is tetsszék az ő szemébein, semmikép sem, oly «válságokon» keresztül vezet, mint a letűnt rendszerében. A múlttól öröklött szellemi javaiknak a meglévő, a megteremtett, a kivívott életforma belső gazdagítása és megerősítése a feladat immár, nem pedig új meg új életformák «alakítása». Ám feltevésünket nem is annyira a fentebbi idézetek, nem is az írói kritikai szellemének jelzőkben fel-felvillanása... «nagyon is mutatványos izó bemutatók» ..., «silány rádióműsor» . .. igazolja, mint inkább a már-már rosszhiszemű semmibevevése a tényeknek. Mindazt, amit a múlt rendszerei • nemzeti és népi kultúra fejlesztése és ápolása tekintetében évszázadokon át elmulasztott, a felszabadulás óta eltelt három év alatt mégsem tehettük teljes mértékben jóvá. Bizonyos azonban, és hogy a demokrácia iskoláiban, a töszegszervezetekben, a kulturális közösségekben már mindenütt a múlt igazi nemzeti és népi értékeinek megbecsülésére és megőrzésére nevelnek. S bizonyos az is, hogy noha a falvak világában termett művészi alakzatokat nem lehet sematikusan a városokba átvinni, mégis, ma már tervszerűen és céltudatosan, továbbá a közös lelki élményeknek és vonásoknak megfelelően, olyan sikeres néptánccsoportok működnek a városokban, mint például a MÁVAG-é, a II. kerületi Dolgozók Pártjáé, a Vasasoké... E tény jelentőségéit jottányival sem csökkenti az a körülmény, ha a Hősök terén a népi táncbemutató befejeztével a fiatalság «divatos» külföldi tánccal szétrakozik. S jóllehet, mi sem rajongunk, akármilyen modern «táncőrületért», mégsem tudunk a túlságosan is szemérmes cikkíró módján megbotránkozni azon, hogy mikép Párizsban, Londonban, vagy Moszkvában, nálunk sem fordít háti.* a fiatalság a tánczene mai, újszerű és tetszetős változatainak. Mi és a gyöngyösbokréta? ... A mi kultúránkat — felesleges is bizonygatni — egy egész világ választja el az efajta mesterkélt „produkciók» szellemétől. A Magyar Szabadságharcos Szövetség nem rejti véka alá, hogy az örökségül kapott művészeti kereteket Új, szocialista eszmei tartalommal kívánja megtéríteni Amikor a Központi Sajtóvállalat lapjai még javában táplálták az álparaszti romantikát, s az osztálytársadalom oly jellegzetes szellemiségeinek kultuszát, a cikk írója 1930. januárjában, a csákvári Földműves Játékszín megalakulásával kapcsolatosan ezt írta a Forrás című folyóiratban: „A csákvári református tanítónak vagy Paulini Bélának sokkal inkább nincs fogalma arról, hogy mit is indítottak útnak voltaképpen, mint a társulat «naiv» tagjainak. Ám állapítsuk meg azt is (s tegyük ezt a mézes-mázas szavak s a divatos lelkendezés helyetti), hogy mindazt, amit a csákvári parasztok déltek és bemutattak a Kamara Színház színpadán, akár a Szomszédos csákberényi, akár teszem az endrődi parasztok is utánuk tudnák csinálni kellő irányítás mellett. Hiszen nem a csákváriak és Paulini Béla különleges elhivatottsága, «istenáldotta» tehetsége magyarázza meg az együttes eredményeit, hanem az elnyomott néplélek mélyén szunynyadó alkotóerők, amelyek csak felszabadításra várnak. És erre várnak a magyar néplélekben ugyanúgy, mint a franciában, vagy vártaik — annak előtte — az oroszban. És az elnyomott osztályrétlegekben is egyképpen sűrűsödnek ezek a lefojtott teremtő szándékok ...» Csaknem húsz év múltán, végre e teremtő szándékot fokról fokra, megvalósulhatnak. Nem engedünk gáncsot vetni elébük. A bolgár nép hetven eszteddővel ezelőtt fegyverrel szabadult fel a török iga alól. Az ,1922-es évben az ország demokratikus erőinek forradalmi harcát a diktatórikus rendszer ellen már a kommunisták vezették. Három esztendőn keresztül 1925-ig tartották ébren a partizánmozgalmak a bolgár népben a forradalmi lángot. A legutóbbi felkelés a hitleri hordák és csatlósaik ellen 1944 szeptember 9-én tört ki és biztosította a nemzetnek a régóta áhítozott szabadságot. Forradalmi hagyományaik tehát rendkívül mélyen gyökereznek. A földosztást már hetven évvel ezelőtt, nyomban a török hódoltság megszűnése után keresztülvitték. . A finánctőke az idő rövidsége miatt csak korlátozottan fejlődhetett ki. Mindez rányomja bélyegét az ország arculatára és Bulgáriának valami egészséges, paraszti jelleget kölcsönöz. A vezetőknek, a bolgár értelmiségnek szülei, nagyszülei még a földet túrták, vagy — hiszen a bolgárok híresek hosszú életkorukról —, még ma is túrják. Az intelligenciának szoros kapcsolatai vannak a földdel és a néppel. Ezért más rétegeződésű és beállítottságú, mint a miénk. A haladó mozgalmaknak, elsősorban a kommunista pártnak a bolgár értelmiség számtalan mártírt, sok kiváló harcost adott. Ezért becsüli meg oly nagyon a bolgár nép a maga értelmiségét és ezért nem lehet Bulgáriában értelmiségellenes hangulatról beszélni. SMTITCSOMAGOT KÜLFÖLDRE 12 változatban újból klisifiletünk. Télicsatárai: cukor, cegycsia, főzelék, hús- és watírkoncervek tokaji borok, pálinkák, cigaretták stb. Megrendelhető a KÖZÉRT árudáiban és központi telepén. IX. Soroksári út 58. * Szófiának, a fővárosnak négyszázezer lakosa van, ebből negyvenezer egyetemi hallgató. Az utcák tágasak és tiszták. Legjobban a parkok jellemzik ezt a várost. Az egyik park a gyermekek paradicsoma. Ide felnőtt be sem teheti a lábát.. A gyermekeknek viszont a legváltozatosabb sportlehetőségek, repülőgépmodellek, autók, szabadtéri színház és más gyönyörűségek állnak rendelkezésre. . A „Szabadság-Park“-ban a szabadságharcosoknak, a partizánoknak a szobrai állanak. A park közepén hatalmas partizánemlékmű emelkedik az égnek. Az oszlopon az elesett bolgár partizánok arcképei láthatók és a képek alatt rövid életrajz hirdeti az elesett hősök örök dicsőségét. Előtte katonai őrség áll. A bolgár nép megbecsüli hőseit. * Szabadságharcos szövetségüknek, a „Bolgár Antifasiszta Harcosok Szövetségeinek nagy a tekintélye. Tagjainak száma: több mint kétszázezer. Közéjük tartoznak az 1922-es forradalomnak a résztvevői, a fasizmus elleni háború partizánjai és katonái, a demokratikus magatartásuk következtében börtönviseltek, az illegális munkásmozgalom harcosai, segítőtársaik és támogatóik, azelesett hősök hozzátartozói. A szövetség a bolgár hazafias front kollektív tagja. Dimitrov szerint a szervezet a Hazafias Frontnak fegyvert viselő jobbkeze, amelynek különleges feladata a harc, a fasizmus maradványai ellen. Aszövetség elnöke maga Dimitrov. * Pomporovo, Bulgária legkiesebb fekvésű üdülőhelye. A telep több mint ezer méter magasan fekszik, hatalmas hegyektől övezett medencében. A hegycsúcsokról már az Aegei-tengert látni. Ez volt a bolgár tőkésosztály kedvelt nyaralóhelye. Ma a vidék, a rohammunkásoknak, a szorgalmas kistisztviselőknek, mintagazdáknak vidám zajától hangos. Hallottam Dimitrovot beszélni... Lenyűgözi, ellenállhatatlan erővel ragadja magával a hallgatóságot. Szavai egyaránt szólnak az értelemhez és a szívhez. Olyanok, akik egyetlen szót sem tudnak bolgárul, a beszéd végén elcsodálkozva kiáltottak fel: nem ismerjük a nyelvét, mégis minden mondatát megértettük. Az egyén a hatalmas tömegben úgy érzi, hogy ez az ember folyton csak őt nézi és egyedül hozzá beszél. Lenyűgöző, magával ragadó egyéniség. Dimitrov szónoklatát kell meghallgatni ahhoz, hogy az ember igazán megértse a lipcsei per történetét. Mi sem természetesebb, hogy ez a csodálatos ember hatalmas szellemi fölényével magát Göringet is lehengerelte és kihozta sodrából. A lipcsei per anyagát feldolgozó könyvhöz mellékeltek egy fotomontázst. Ennek előterében Dimitrov áll, a szellemi óriás, előtte a törpe Goring fetreng a saját barlangjában, saját hatalmi apparátusában széttaposott, lehengerelt kicsiny féreg. Dimitrov a szellemóriás melegszívű, megértő, jókedélyű ember. A NÉKOSZ fiatalok, népi, táncokat mutattak be előre. Dimitrov együtt szórakozott velük. Amikor a bolgár táncokra került a sor, ő vezette a táncosok vidám, nevető sorát. * A bolgár népnek nem kell erős klerikális reakcióval számolnia, mint nekünk. Egy alkalommal Bolgaranov altábornaggyal a bulgáriai partizánok hősével utaztam. Gépkocsink Bulgária legrégibb egyházi emléke a bacskovói monasztir előtt állott meg. A monostor papjai közül többen felismerték Bolgaranovot és szívélyesen meginvitáltak bennünket az épület belsejébe. A rendfőnök elénk jött és dolgozószobájába vezetett. Szívélyes beszélgetésbe elegyedtünk. Az íróasztala felett, a falon Pimitrovnak, a bolgár nép Rákosi Mátyásának, hatalmas arcképe függött... Elképzelhető, mennyire meglepett, önkéntelenül összehasonlítást kellett tennem a rendfőnök és Mindszenty között. * A rohammunka, a munkásbrigádok intézménye erősen él a tömegekben. A legnagyobb megtiszteltetésnek tekintik, ha valamelyik brigád tagjai lehetnek. Az önkéntes jelentkezők között ott vannak a papok is, akik együtt építik az utakat, hidakat, alagutakat a bolgár fiatalság legjavával. * Bulgáriát az imperialista ügynökök hosszú időn keresztül mint a legroszszabb értelemben vett Balkánt állították a világ elé. Napjainkban ez a szói Balkán egész más jelentőséget kapott. Hozzá kell szoknunk, hogy a Balkán nem Európa puskaporos hordóját, hanem a békének, az imperialisták ellen emelt frontját jelenti, nem az elhanyagolt városokat, elmaradt embereket, piszkos utcákat, hanem a rendet, tisztaságot, fejlődést és elsősorban a haladó emberiséget szimbolizálja. Bolgár Mozaik ÍRTA: DR KOVÁCS ISTVÁN IGAZ SZÓ NÓGRÁDI SÁNDOR bajtárs,szövetségünk elnöke, a miniszterelnökség államtitkára, a magyar—lengyel kapcsolatok kimélyítése körül szerzett érdemeiért megkapta a " Polonia Restituta Rend parancsnoki nagykeresztjét. Igaz örömmel köszöntjük ebből az alkalomból Nógrádi bajtársat és érezzük, hogy ez a kitüntetés személyének megbecsülésén túl a lengyel nép hős fiainak, népfelszabadító partizánjainak meleg kézszorítása is magyar bajtársaikkal, a fasizmus elleni harc magyar katonáival. Abban a tényben, hogy Nógrádi Sándor bajtárs a második világháború partizánharcainak legendás hőse most magas lengyel kitüntetést kapott, kifejezésre jut a két nép barátságának igazi értelme. Ez a két nép, lengyel és magyar, mindig együtt haladt a szabadság szeretetében, mindig együtt küzdött az elnyomók elleni harcban és jól tudta, hogy saját népének szabadságáért vívott harccal az egész emberiség szabadságának kivívásában is részt vesz. Ezt példázza a negyvennyolcas vörössipkások között harcoló lengyelek és a második világháború lengyel földön harcoló magyar partizánjainak harca. SZABADSÁGHARCOSOK emlékét ünnepelte a magyar nép. Budapesten a Magyar-Román Társaság a román szabadságharc százéves fordulójáról emlékezett meg. Száz esztendővel ezelőtt Kossuth és Balcescu levelezésében nyilvánult meg először a szabadságharc folyamán a magyar és román nép testvéri összefogásának hővágya. Most, hogy a százéves fordulón már szabad a Dunavölgy két sokat szenvedett nemzete és közös úton haladunk, a népi demokrácia útján, a közös cél, a szocializmus felé, különösen nagy jelentőségű az emlékezés, amely bizonyítja, hogy a mi népeink már régen tudják, minden nép szabadsága elválaszthatatlanul össze van kötve a többi nép szabadságával." Szentendrén írót, a szerb irodalom egyik büszkeségét, Jakov Ignjatovicsot ünnepeltük. Losonczy Géza, a Magyar-Jugoszláv Társaság nevében emlékezett meg Jakov Ignjatovicsról, aki a magyar szabadságharc idején nyíltan a mi népünk mellé állt, elítélve azokat a politikai és egyházi vezetőket, akik ketté akarták tépni a magyar és szerb nép barátságát. Szabadsághősöket ünnepelünk, hősök emlékét koszonízzuk. A magyar nép jó úlra tért. A danamenti népek barátságának útján halad a szebb és boldogabb jövő felé a barát nemzetekkel karöltve. 1948 július 1 A VILÁGNYELV A NÉPI DEMOKRÁCIÁK SZOLGÁLATÁBAN Ne kalandozzunk nagyon messze a múltba, elég, ha ifjúságunk izgalmasan lebilincselő Verne-regényeire emlékezünk. Ahány könyv, annyi utópia és — mint tudjuk — korunk nemcsak utólérte, de sok esetben túl is szárnyalta az írói fantáziát. De most nem ilyenfajta utópiáról van szó. Amióta csak írott emlékek tanúskodhatnak a történelemről, amit óta csak tudhatunk a különböző népek feltűnéséről és eltűnéséről a történelmi színpadon, amióta csak küzd, forrong és halad a fejlődés végtelen útján az ezernyi nyelven beszélő emberiség, mindig felmerült a vágyálom .Egyetlen közös nyelvet» — amelyen mindenkit megérthetünk és amelyen bennünket is megérthetnének. A közös nyelv utáni vágyakozás nyilván egyidős a különféle nyelvek kialakulásával és nem járhatunk meszsze a valóságtól, ha a bibliai bábeli nyelvzavar legendájának forrását is ennek a szorongató kívánságnak irodalmi kifejeződésében láthatjuk. A megoldásra két út kínálkozott: egy meglévő nyelvet elfogadtatni a többi néppel hódítások útján, vagy pedig egy új nyelvet teremteni. A történelmi áttekintés mellőzésével nézzük most már a mai helyzetet. A nagy világnyelvek nem bizonyultak alkalmasnak erre a szerepre, mert sértik más népek érzékenységét, de azért sem, mert viszonylag nehezen tanulhatók meg. A mesterséges nyelvek nagy része szintén nem állta ki a gyakorlat próbakövét és sorra tűntek el alkalmatlanságuk miatt a közönyben. Egyetlen nyelvnek sikerült csak minden akadályt legyőznie, egyetlen nyelv áll csak versenytárs nélkül, egyetlen nyelvnek sikerült csak élettel telítődnie, és ez az eszperantó. Ez a nyelv már régen kiemelkedett néhány fantaszta utópiahajhászó álmodozásából és 60 éves múltja — a háborúk romboló hatása ellenére, egyetlen megáltás nélküli diadalmenetté vált. Ez a nyelv zseniálisan egyszerű nyelvtanával, szép hangzásával, hatalmas, önálló irodalmával és főleg azzal a határozott célkitűzésével, hogy nem kíván egyetlen nemzeti nyelvet sem kiszorítani, éppen most a második világháború után ugrásszerűen tört be a népmilliók közé. A tömegek érzik a nyelvi börtönök fojtogatását és azt, hogy az «egyszerű emberek» érdeke világszerte azonos, tehát a nyelvi válaszfalakat is le kell közöttük rombolni. És valójában az eszperantó szemünk előtt váik ademokrácia latinjává. A népi demokráciák értették meg először a benne rejlő roppant lehetőséget és ragadták ki a nyelvet a számos kisajátító csoport kezéből a saját számukra, a dolgozó tömegek számára. így vezetett az egyenes út a most júliusban Budapesten tartandó I. Dunavölgyi Eszperantó Konferenciához, ahol a múltban mindenkor egymás ellen uszított és a háború után végre egymásra talált dunavölgyi kis államok eszperantistái adnak találkozót. Hatalmas perspektívák nyíltak meg most, hogy az eszperantó a tömegekbe hatol. Zamenhof 60 évvel ezelőtti álmának a népi demokráciák adják végre meg a helyes értelmezést. A gáncsoskodó kishitűeknek — akik alig különböznek a minden haladó eszmétől irtózó, a Columbus- és Galileiellenes típusú maradiaktól ma már eddigi 10 millió eszperantista adhatja meg a választ, de a legcsattanóbb felelet csak a most már feltartóztathatatlanul felemelkedő dolgozó tömegek részéről hangzik el, amelyek a kultúrember évezredes álmát saját erejükből napjainkban juttatják diadalra. ZOLTÁN IMRE Kentek árjegyzéke George Soldes, az ismert amerikai író az ,,In Fact“ legutóbbi számában cikket közölt. Ebben rámutat arra, hogy a haladó szellemű személyek ellen folytatott kémkedés miként válik jól jövedelmező üzleti forrássá. A sajtó már hírt adott a hadügyminisztériumnak tervéről, a kémekből álló úgynevezett ,,helyi gárda“ megalakításáról. Ennek feladata: a gyárakban a munkások megfigyelése. A reakciós körök úgy látják,hogy elérkezett a kedvező pillanat „magán kém társaságok" megalakítására. A KKP — az amerikai hadsereg volt kémelhárító csoportja — ügynökei által kiadott havi jelentés például már hírt is adott egy ilyen társaság megalakulásáról. Ez ,Information incorporated“ név alatt működik, Washington székhellyel. A társaság tagjai közt 473 volt KKP ügynök van, akik hivatalosan foglalkoznak .mindenféle jellegű információ eladásával“. Ez a finom kis kémtársaság közzétette a tarifáit is. Magáncégek részére ezek az ,,információk“, vagyis rágalmak, besúgások, álinformációk 2—10 dollárba kerülnek esetenként. Seldes fent említett cikkében azt is közli, hogy az utóbbi időkben számos ilyen szervezet bukkant fel, amely a Szövetségi Nyomozóhivatal kémei és ügynökeiből és a társadalom hasonló söpredékéből rekrutálódott Jellemző, hogy a főjövedelmet, az «In Fact» szavai szerint a nagyiparosok speciális megbízásából folytatott «magánnyomozások» alkotják. Ez a munka, amelyért különösen magas díjazás jár, főképpen haladó szellemű szakszervezeti tényezők elleni úgynevezett »dossziék« összeállításából áll. Hasonlóképpen fényesen jövedelmező — közli a jelentés — az újságok ellátása «a kommunisták bomlasztó tevékenységéről« szóló információkkal, nemkülönben az «ügyek» előkészítése az USA-ból leendő kiutasításhoz. Az amerikai reakciósok tehát, nem érve be a haladó erők elleni nyit hadjárattal, még egy titkos zsoldos hadsereget is szerveznek, amely aktív módon segíti őket munkáselknes poltikájukban. )