Igaz Szó, 1948. július-december (4. évfolyam, 26-51. szám)

1948-07-01 / 26. szám

2. A MI KULTÚRÁNK válasza as „17 Ember—“nek írta: GEREBLYÉS LÁSZLÓ Az az osztatlan siker, az a tízezres tömegeket érintő, mély hatás, amelyet a Magyar Szabadságharcos Szövetség­nek a Hősök terén megrendezett népi táncbemutatói v vitathatatlanul kisvárí­­tanak, s­gy látszik, különösképpen nyugtalanítja az «Új Ember*-ek aggo­dalmas köreit. Legaláb­bis Mindszen­­tyék lapjának legutóbbi számában Ma­gyar Ferenc: «Gyöngyösbokréta akkor és giost* című cikkében épp ezt az alkalmat látja jónak arra, hogy — ami­ként már a cím is kifejezi — Paulini Béláét, rosszemlékű kezdeményezésé­nek felemlegetésével igyekezzék kiseb­bíteni olvasói szemében a különböző «egyesületek és szövetségek» kultúr­­munkájának értékét. Másfelől pedig ugyanezt a célt szolgálja :a hivatalos kultúrpolitika és pártszervezetek oldalá­ról sűrűn hangoztatott elv» szándékos eltorzításával, no meg a ráticitálás, a ki­elégíthetetlen igénykeltés hagyományos eszközök­el is. Ezeket írja: «Három év óta a hivatalos kultúrpolitika részéről éppen úgy mint pártszervezet­eik, egye­sületek oldaláról sűrűn hangoztatott elv, hogy az újonnan épülő társadalmi és­ politikai kereteket olyan tartalom­mal kell­­megtölteni, amely a magyar nemzet karakterét a történelem folya­mán leginkább formáló és meghatáro­zó magyar népi kultúra szellemében gyökerezik.» Különös, nagyon is egyéni, nagyon is szabad átfogalmazása ez főkép a pártszervezetek ily irányú elveinek. Hiszen talán még a legújabb, a legke­­vésbbé képzett tagjaik közt sem akad­na, aki nem tudná: nemzetünk karak­terét a történelem folyamán nem «ma­gyar népi kultúra», hanem leginkább az adott gazdasági-társadalmi és poli­tikai helyzet alakította; annál kevésbbé tehette ezt amaz, mert annak igazi kibontakozását ezer meg ezer gáncs, érdek- körülmény hátráltatta. A nép kultúrájáról nem is szólva..., amit vi­szont a cikk szerzője következetesen összekever a nemzeti kultúra fogalmá­val. Igaz, — ismerjük' el,­­— mindvégig törekszik a tárgyilagosság látszatát kel­teni. Egyszer sem durva bírálatában. Cisakihogy tovább követve elmefuttatá­sát, mégis úgy tetszik, mintha a hang ugyan Jákób hangja, de a kéz Eztáu keze volna. Mert így folytatja: «En­nek a népi kultúrának az őszinte fel­tárásával egyszerre elénk bukso­rnék a magyarság sajátos lelkisége, az élet és történelem dolgairól alkotott szem­lélete, felrajzolódnék az az életforma, amiben a magyarság különböző rétegei otthonosan érzik magukat és elénk tűnnének azok a szellemi javak, ame­lyek segítségével történelmi válság­ok­ban bukdácsoló nemzetünk folyton és újból megújulhat és megerősödhet...» Itt már érdemes megállanunk. Né­pünk ma kétségkívül azon fáradozik, hogy új életformát alakítson ki magá­nak a gyászos végű elaggott helyett már csak azért is, mivel a régiben túlnyo­mó többsége nemcsak hogy nem érez­te «otthonosan» magát, hanem még puszta létét is egyre fenyegetve kellett éreznie a sorozatos nemzeti katasztró­fák által. Ezt az új értformát leltte meg a nemzet a népi demokráciában, amely végre megnyitja a nemzeti kiteljesedés a társadalmi fejlődés útját előttünk. Viszont a­­történelmi válságokban va­ló bukdácsolás» -nak épp ezért vége,­­jó örökre vége, — ebben kár kételkednie a cikk szerzőjének. Ez az út akármily göröngyösnek is tetsszék az ő szemé­­bein, semmikép sem, oly «válságokon» keresztül vezet, mint a letűnt rendsze­rében. A múlttól öröklött szellemi ja­vaiknak a meglévő, a megteremtett, a kivívott életforma belső gazdagítása és megerősítése a feladat immár, nem pedig új meg új életformák «alakí­tása». Ám feltevésünket nem is annyira a fentebbi idézetek, nem is az írói kritikai szellemének jelzőkben fel-felvillaná­sa... «nagyon is mutatványos izó be­mutatók» ..., «silány rádióműsor» . .. igazolja, mint inkább a már-már rossz­hiszemű semmibevevése a tényeknek. Mindazt, amit a múlt rendszerei • nemzeti és népi kultúra fejlesztése és ápolása tekintetében évszázadokon át elmulasztott, a felszabadulás óta eltelt három év alatt mégsem tehettük teljes mértékben jóvá. Bizonyos azonban, és hogy a demokrácia iskoláiban, a tö­­s­zegszervezetekben, a kulturális közös­ségekben már mindenütt a múlt igazi nemzeti és népi értékeinek megbe­csülésére és megőrzésére nevelnek. S bizonyos az is, hogy noha a falvak vi­lágában termett művészi alakzatokat nem lehet sematikusan a városokba átvinni, mégis, ma már tervszerűen és céltudatosan, továbbá a közös lelki él­ményeknek és vonásokna­k megfelelően, olyan sikeres néptánccsoportok mű­ködnek a városokban, mint például a MÁVAG-é, a II. kerületi Dolgozók Párt­jáé, a Vasasoké... E tény jelentőségéit jottányival sem csökkenti az a körül­mény, ha a Hősök terén a népi táncbemutató befejeztével a fiatalság «divatos» külföldi tánccal szétrakozik. S jóllehet, mi sem rajongunk, akár­milyen modern «táncőrületért», még­sem tudunk a túlságosan is szemérmes cikkíró módján megbotránkozni azon, hogy mikép Párizsban, Londonban, vagy Moszkvában, nálunk sem fordít háti.* a fiatalság a tánczene mai, újsze­rű és tetszetős változatainak. Mi és a gyöngyösbokréta? ... A mi kultúránkat — felesleges is bizonygat­ni — egy egész világ választja el az efajta mesterkélt „produkciók» szelle­métől. A Magyar Szabadságharcos Szövetség nem rejti véka alá, hogy az örökségül kapott művészeti kereteket Új, szocialista eszmei tartalommal kí­vánja megtéríteni Amikor a Központi Sajt­óvállalat lap­jai még javában táplálták az álparaszti romantikát, s az osztálytársadalom oly jellegzetes szellemiségeinek kultuszát, a cikk írója 1930. januárjában, a csák­­vári Földműves Játékszín megalakulá­sával kapcsolatosan ezt írta a Forrás című folyóiratban: „A csákvári refor­mátus tanítónak vagy Paulini Bélának sokkal inkább nincs fogalma arról, hogy mit is indítottak útnak voltakép­pen, mint a társulat «naiv» tagjainak. Ám állapítsuk meg azt is (s tegyük ezt a mézes-mázas szavak s a divatos lel­­kendezé­s helyetti), hogy mindazt, amit a csákvári parasztok déltek és bemu­tattak a Kamara Színház színpadán,­ akár a Szomszédos csákberényi, akár teszem az endrődi parasztok is utánuk tudnák csinálni kellő irányítás mel­lett. Hiszen nem a csákváriak és Pauli­­ni Béla különleges elhivatottsága, «istenáldotta» tehetsége magyarázza meg az együttes eredményeit, hanem az elnyomott néplélek mélyén szuny­­nyadó alkotóerők, amelyek csak fel­szabadításra várnak. És erre várnak a magyar nép­lélekben ugyanúgy, mint a franciában, vagy vártaik — annak előtte — az oroszban. És az elnyomott osztályrétlegekben is egyképpen sűrű­södnek ezek a lefojtott teremtő szán­dékok ...» Csaknem húsz év múltán, végre e teremtő szándékot fokról fokra, meg­valósulhatnak. Nem engedünk gáncsot vetni elébük. A bolgár nép hetven eszteddővel ezelőtt fegyverrel szabadult fel a tö­rök iga alól. Az ,1922-es évben az or­szág demokratikus erőinek forradalmi harcát a diktatórikus rendszer ellen már a kommunisták vezették. Három esztendőn keresztül 1925-ig tartották ébren a partizánmozgalmak a bolgár népben a forradalmi lángot. A leg­utóbbi felkelés a hitleri hordák és csatlósaik ellen 1944 szeptember 9-én tört ki és biztosította a nemzetnek a régóta áhítozott szabadságot. Forra­dalmi hagyományaik tehát rendkívül mélyen gyökereznek. A földosztást már hetven évvel ezelőtt, nyomban a török hódoltság megszűnése után keresztülvit­­ték. . A finánctőke az idő rövidsége miatt csak korlátozottan fejlődhetett ki. Mindez rányomja bélyegét az ország arculatára és Bulgáriának valami egész­séges, paraszti jelleget kölcsönöz. A vezetőknek, a bolgár értelmiségnek szülei, nagyszülei még a földet túrták, vagy — hiszen a bolgárok híresek hosszú életkorukról —, még ma is túr­ják. Az intelligenciának szoros kapcso­latai vannak a földdel és a néppel. Ezért más rétegeződésű és beállított­ságú, mint a miénk. A haladó mozgal­maknak, elsősorban a kommunista párt­nak a bolgár értelmiség számtalan már­tírt, sok kiváló harcost adott. Ezért becsüli meg oly nagyon a bolgár nép a maga értelmiségét és ezért nem lehet Bulgáriában értelmiségellenes hangulat­ról beszélni. SMTITCSOMAGOT KÜLFÖLDRE 12 változatban újból klisifiletünk. Téli­­csatárai: cukor, cegycsia, főzelék­, hús- és watírkoncervek tokaji borok, pálinkák, cigaretták stb. Megrendelhető a KÖZÉRT árudáiban és központi telepén. IX. Soroksári­ út 58. * Szófiának, a fővárosnak négyszázezer lakosa van, ebből negyvenezer egyetemi hallgató. Az utcák tágasak és tiszták. Legjobban a parkok jellemzik ezt a várost. Az egyik park a gyermekek pa­radicsoma. Ide felnőtt be sem teheti a lábát.. A­ gyermekeknek viszont a leg­változatosabb sportlehetőségek, repü­lő­­gépmodellek, autók, szabadtéri színház és más gyönyörűségek állnak rendelke­zésre. . A „Szabadság-Park“-ban a szabadság­­harcosoknak, a partizánoknak a szobrai állanak. A park közepén hatalmas partizánemlékmű emelkedik az égnek. Az oszlopon az elesett bolgár partizá­nok arcképei láthatók és a képek alatt rövid életrajz hirdeti az elesett hősök örök dicsőségét. Előtte katonai őrség áll. A bolgár nép megbecsüli hőseit. * Szabadságharcos szövetségüknek, a „Bolgár Antifasiszta Harcosok Szövet­ségeinek nagy a tekintélye. Tagjainak száma: több mint kétszázezer. Közéjük­ tartoznak az 1922-es forradalomnak a résztvevői, a fasizmus elleni háború partizánjai és katonái, a demokratikus magatartásuk következtében börtön­viseltek, az illegális munkásmozgalom harcosai, segítőtársaik és támogatóik, az­­elesett hősök hozzátartozói. A szövet­ség a bolgár hazafias front kollektív tagja. Dimitrov szerint a szervezet a Hazafias Frontnak fegyvert viselő jobb­­keze, amelynek különleges feladata­ a harc, a fasizmus maradványai ellen. A­­szövetség elnöke maga Dimitrov. * Pomporovo, Bulgária legkiesebb fek­vésű üdülőhelye. A telep több mint ezer méter magasan fekszik, hatalmas hegyektől övezett medencében. A hegy­csúcsokról már az Aegei-tengert látni. Ez volt a bolgár tőkésosztály kedvelt nyaralóhelye. Ma a vidék, a rohammun­­kásoknak, a szorgalmas kistisztviselők­nek, mintagazdáknak vidám zajától hangos. Hallottam Dimitrovot beszélni... Lenyűgözi, ellenállhatatlan erővel ra­gadja magával a hallgatóságot. Szavai egyaránt szólnak az értelemhez és a szívhez. Olyanok, akik egyetlen szót sem tudnak bolgárul, a beszéd végén el­csodálkozva kiáltottak fel: nem ismer­jük a nyelvét, mégis minden mondatát megértettük. Az egyén a hatalmas tö­megben úgy érzi, hogy ez az ember folyton csak őt nézi és egyedül hozzá beszél. Lenyűgöző, magával ragadó egyéniség. Dimitrov szónoklatát kell meghallgatni ahhoz, hogy az ember igazán megértse a lipcsei per történe­tét. Mi sem természetesebb, hogy ez a csodálatos ember hatalmas szellemi fö­lényével magát Göringet is lehengerelte és kihozta sodrából. A lipcsei per anyagát feldolgozó könyvhöz mellékel­tek egy fotomontázst. Ennek előterében Dimitrov áll, a szellemi óriás, előtte a törpe Goring fetreng a saját barlang­jában, saját hatalmi apparátusában szét­taposott, lehengerelt kicsiny féreg. Dimitrov a szellemóriás melegszívű, megértő, jókedé­lyű ember. A NÉKOSZ fiatalok­, népi, táncokat mutattak be előre. Dimitrov együtt szórakozott ve­lük. Amikor­ a bolgár táncokra került a sor, ő vezette a táncosok vidám, ne­­vető sorát. * A bolgár népnek nem kell erős kle­rikális reakcióval számolnia, mint ne­künk. Egy alkalommal Bolgaranov altá­bornaggyal a bulgáriai partizánok hő­sével utaztam. Gépkocsink Bulgária legrégibb egyházi emléke a bacskovói monasztir előtt állott meg. A monos­tor papjai közül többen felismerték Bolgaranovot és szívélyesen meginvitál­tak bennünket az épület belsejébe. A rendfőnök elénk jött és dolgozószobá­jába vezetett. Szívélyes beszélgetésbe elegyedtünk. Az íróasztala felett, a fa­lon Pimitrovnak, a bolgár nép Rákosi Mátyásának, hatalmas arcképe füg­gött... Elképzelhető, mennyire meg­lepett, önkéntelenül összehasonlítást kellett tennem a rendfőnök és Mind­­szenty között. * A rohammunka, a munkásbrigádok intézménye erősen él a tömegekben. A legnagyobb megtiszteltetésnek tekin­tik, ha valamelyik brigád tagjai lehet­nek. Az önkéntes jelentkezők között ott vannak a papok is, akik együtt építik az utakat, hidakat, alagutakat a bolgár fiatalság legjavával. * Bulgáriát az imperialista ügynökök hosszú időn keresztül mint a legrosz­­szabb értelemben vett Balkánt állítot­ták a világ elé. Napjainkban ez a szói Balkán egész más jelentőséget kapott­. Hozzá kell szoknunk, hogy a Balkán nem Európa puskaporos hordóját, ha­nem a békének, az imperialisták ellen emelt frontját jelenti, nem az elhanya­golt városokat, elmaradt embereket, piszkos utcákat, hanem a rendet, tisz­taságot, fejlődést és elsősorban a ha­ladó emberiséget szimbolizálja. Bolgár Mozaik ÍRTA: DR KOVÁCS ISTVÁN IGAZ SZÓ NÓGRÁDI SÁNDOR bajtárs,­­szövetségünk elnöke, a mi­niszterelnökség államtitkára, a ma­gyar—lengyel kapcsolatok kimélyítése körül szerzett érdemeiért megkapta a " Polonia Restituta Rend parancsnoki nagykeresztjét. Igaz örömmel köszönt­jük ebből az alkalomból Nógrádi baj­társat és érezzük, hogy ez a kitün­tetés személyének megbecsülésén túl a lengyel nép hős fiainak, népfelsza­­badító partizánjainak meleg kézszo­rítása is magyar bajtársaikkal, a fa­sizmus elleni harc magyar katonáival. Abban a tényben, hogy Nógrádi Sán­dor bajtárs a második világháború partizánharcainak legendás hőse most magas lengyel kitüntetést kapott, ki­fejezésre jut a két nép barátságának igazi értelme. Ez a két nép, lengyel és magyar, mindig együtt haladt a­­ szabadság szeretetében, mindig együtt­­ küzdött az elnyomók elleni harcban és jól tudta, hogy saját népének sza­badságáért vívott harccal az egész emberiség szabadságának kivívásában is részt vesz. Ezt példázza a negyven­nyolcas vörössipkások között harcoló lengyelek és a második világháború lengyel földön harcoló magyar par­tizánjainak harca. SZABADSÁGHARCOSOK em­lékét ünnepelte a magyar nép. Bu­dapesten a Magyar-Román Társaság a román szabadságharc százéves for­dulójáról emlékezett meg. Száz eszten­dővel ezelőtt Kossuth és Balcescu le­velezésében nyilvánult meg először a szabadságharc folyamán a magyar és román nép testvéri összefogásának hő­vágya. Most, hogy a százéves fordulón már szabad a Dunavölgy két sokat szenvedett nemzete és közös úton ha­ladunk, a népi demokrácia útján, a közös cél, a szocializmus felé, külö­nösen nagy jelentőségű az emlékezés, amely bizonyítja, hogy a mi népeink már régen tudják, minden nép sza­­­badsága elválaszthatatlanul össze van kötve a többi nép szabadságával." Szentendrén írót, a szerb irodalom egyik büszkeségét, Jakov Ignjatovicsot ünnepeltük. Losonczy Géza, a Ma­gyar-Jugoszláv Társaság nevében em­lékezett meg Jakov Ignjatovicsról, aki a magyar szabadságharc idején nyíl­tan a mi népünk mellé állt, elítélve azokat a politikai és egyházi vezető­ket, akik ketté akarták tépni a ma­gyar és szerb nép barátságát. Szabadsághősöket ünnepelünk, hő­sök emlékét koszonízzuk. A magyar nép jó úlra tért. A danamenti népek barátságának útján halad a szebb és boldogabb jövő felé a barát nemze­tekkel karöltve. 1948 július 1 A VILÁGNYELV­ ­ A NÉPI DEMOKRÁCIÁK SZOLGÁLATÁBAN­­ Ne kalandozzunk nagyon messze a múltba, elég, ha ifjúságunk izgalma­san lebilincselő Verne-regényeire em­lékezünk. Ahány könyv, annyi utópia és — mint tudjuk — korunk nem­csak utólérte, de sok esetben túl is szárnyalta az írói fantáziát. De most nem ilyenfajta utópiáról van szó. Amióta csak írott emlékek tanúskodhatnak a történelemről, ami­­t óta csak tudhatunk a különböző népek feltűnéséről és eltűnéséről a történelmi színpadon, amióta csak küzd, forrong és halad a fejlődés vég­telen útján az ezernyi nyelven beszélő emberiség, mindig felmerült a vágy­álom­ .Egyetlen közös nyelvet­» — amelyen mindenkit megérthetünk és amelyen bennünket is megérthetné­nek. A közös nyelv utáni vágyakozás­­ nyilván egyidős a különféle nyelvek kialakulásával és nem járhatunk m­esz­­sze a valóságtól, ha a bibliai bábeli nyelvzavar legendájának forrását is ennek a szorongató kívánságnak iro­dalmi kifejeződésében láthatjuk. A megoldásra két út kínálkozott: egy meglévő nyelvet elfogadtatni a többi néppel hódítások útján, vagy pedig egy új nyelvet teremteni. A történelmi áttekintés mellőzésével nézzük most már a mai helyzetet. A nagy világnyelvek nem bizonyultak al­kalmasnak erre a szerepre, mert sér­tik más népek érzékenységét, de azért sem, mert viszonylag nehezen tanulhatók meg. A mesterséges nyelvek nagy része szintén nem állta ki a gyakorlat próbakövét és sorra tűntek el alkalmatlanságuk miatt a közöny­ben. Egyetlen nyelvnek sikerült csak minden akadályt legyőznie, egyetlen nyelv áll csak versenytárs nélkül, egyetlen nyelvnek sikerült csak élettel telítődnie, és ez az eszperantó.­­ Ez a nyelv már régen kiemelkedett néhány fantaszta utópiahajhászó ál­modozásából és 60 éves múltja — a háborúk romboló hatása ellenére, egyetlen megáltás nélküli diadalmenetté vált. Ez a nyelv zseniálisan egyszerű nyelvtanával, szép hangzásával,­ hatal­mas, önálló irodalmával és főleg az­zal a határozott célkitűzésével, hogy nem kíván egyetlen nemzeti nyelvet sem kiszorítani, éppen most a máso­dik világháború után ugrásszerűen tört be a népmilliók közé. A tömegek érzik a nyelvi börtönök fojtogatását és azt, hogy az «egyszerű emberek»­ érdeke világszerte azonos, tehát a nyelvi válaszfalakat is le kell közöt­tük rombolni.­­ És valójában az eszperantó sze­­münk előtt váik a­­demokrácia la­­tinjá­­vá. A népi demokráciák értet­ték meg először a benne rejlő rop­pant lehetőséget és ragadták ki a nyelvet a számos kisajátító csoport kezéből a saját számukra, a dolgozó tömegek számára. így vezetett az egyenes út a most júliusban Budapes­ten tartandó I. Dunavölgyi Eszperantó Konferenciához, ahol a múltban min­denkor egymás ellen uszított és a há­ború után végre egymásra talált duna­völgyi kis államok eszperantistái ad­nak találkozót. Hatalmas perspektívák nyíltak meg most, hogy az eszperantó a tömegekbe hatol. Zamenhof 60 évvel ezelőtti ál­mának a népi demokráciák adják végre meg a helyes értelmezést. A gán­­csoskodó kishitűeknek — akik alig különböznek a minden haladó eszmé­től irtózó, a Columbus- és Galilei­­ellenes típusú maradiaktól m­a már eddigi 10 millió eszperantista adhatja meg a választ, de a legcsattanóbb fe­lelet csak a most már feltartóztatha­tatlanul felemelkedő dolgozó tömegek részéről hangzik el, amelyek a kultúr­­ember évezredes álmát saját erejük­ből napjainkban juttatják diadalra. ZOLTÁN IMRE Kentek árjegyzéke George Soldes, az ismert amerikai író az ,,In Fact“ legutóbbi számában cikket közölt. Ebben rámutat arra, hogy a haladó szellemű személyek ellen folytatott kémkedés miként válik jól jövedelmező üzleti forrássá. A sajtó már­ hírt adott a hadügy­minisztériumnak tervéről, a kémekből álló úgynevezett ,,helyi gárda“ megalakításáról. Ennek feladata: a gyárak­ban a munkások megfigyelése. A reakciós körök úgy látják,­hogy elérke­zett a kedvező pillanat „magán kém társaságok" megalakítására. A KKP — az amerikai hadsereg volt kémelhárító csoportja — ügynö­kei által kiadott havi jelentés például már hírt is adott egy ilyen társaság megalakulásáról. Ez ,Information incorporated“ név alatt működik, Wash­ington székhellyel. A társaság tagjai közt 473 volt KKP ügynök van, akik hivatalosan foglalkoznak .­mindenféle jellegű információ eladásával“. Ez a finom kis kémtársaság közzétette a tarifáit is. Magáncégek részére ezek az ,,információk“, vagyis rágalmak, besúgá­­sok, álinformációk 2—10 dollárba kerülnek esetenként. Seldes fent említett cikkében azt is közli, hogy az utóbbi időkben szá­mos ilyen szervezet bukkant fel, amely a Szövetségi Nyomozóhivatal kémei és ügynökeiből és a társadalom hasonló söpredékéből rekrutálódott Jel­lemző, hogy a főjövedelmet, az «In Fact» szavai szerint a nagyiparosok speciális megbízásából folytatott «magánnyomozások» alkotják. Ez a munka, amelyért különösen magas díjazás jár, főképpen haladó szellemű szak­­szervezeti tényezők elleni úgynevezett »dossziék« összeállításából áll. Hason­lóképpen fényesen jövedelmező — közli a jelentés — az újságok ellá­tása «a kommunisták bomlasztó tevékenységéről« szóló információkkal, nemkülönben az «ügyek» előkészítése az USA-ból leendő kiutasításhoz. Az amerikai reakciósok tehát, nem érve be a haladó erők elleni nyit hadjárattal, még egy titkos zsoldos hadsereget is szerveznek, amely aktív módon segíti őket munkáselk­nes pol­tikájukban.­­ )

Next