Igaz Szó, 1968. július-december (13. évfolyam, 13-24. szám)
1968-07-01 / 13. szám
A második Kennedy-gyilkosság óhatatlanul eszünkbe juttatja az elsőt. 1963. novemberében az Egyesült Államok szélsőséges reakciós körei azért folyamodtak a politikai gyilkossághoz, hogy az államcsínynek ezzel a változatával ismét szabaddá tegyék az utat az általános beavatkozási politika számára, amelynek csődjét az amerikai nagytőke egyes körei korábban belátták, és John Kennedyt juttatták hatalomra, hogy új, liberálisabb vonalat dolgozzon ki az ország nagyhatalmi szerepének fenntartására.. Ma már nyilvánvaló, hogy Johnson visszakanyarodott a hidegháború Dulles-féle politikájához, amellyel Kennedy átmenetileg szakított. Két évvel a hatalom átvétele után, 1966 januárjában, a Kongresszushoz intézett elnöki üzenetében ledobta a kezdetben használt „kennedysta” álarcot, nyomatékosan hangsúlyozva, hogy a dél-keletázsiai amerikai agressziót nem úgy értékeli, mint valami „elszigetelt epizódot”, hanem mint „újabb nagy eredményét annak a politikának, amelyet a második világháború óta következetesen folytatunk.” Vérfürdők Latin-Amerikában Valójában ezt a politikát nem a második világháború óta, hanem — a dolog lényegét tekintve — százötven éve folytatja az Egyesült Államok. Johnson jogot formál arra, hogy bárhol, ahol az amerikai kormány céljaival össze nem egyeztethető demokratikus népmozgalom lép fel, beavatkozzék, ha kell, fegyveres erővel is. Ez csupán modernizált változata a Monroe-elvnek, amely a maga idejében csupán Latin-Amerikára terjesztette ki az Egyesült Államok csendőri igényét az „Amerika az amerikaiaké" jelszóval. Ennek jegyében Mexikóban, Kolumbiában, Paraguayban, Haitin, Chilében, Honduraszban, a Dominikai Köztársaságban, Panamában, Nicaraguában. Guatemalában, Argentínában, Uruguayban és Kubában az első világháborúig összesen ötvenöt alkalommal jelentek meg az amerikai haditengerészet és a hadsereg egységei, hogy vérfürdők árán szerezzenek érvényt hazájuk monopolkapitalista körei üzleti érdekeinek. A történelem során újabb „elvek” bővítették a világcsendőr szerepére törekvő Egyesült Államok ideológiai arzenálját. 1947. március 12-én Truman elnök a kongresszushoz intézett üzenetében meghirdette a Görögországnak és Törökországnak nyújtandó segélyprogramját, és egyben megfogalmazta az úgynevezett Truman-elvet: meghirdette a kommunizmus elleni harcot, tagadva a népek önrendelkezési jogát, s minden reakciósnak megígérte, hogy „megvédi „a külső és belső agressziótól”. Amerikai dollárok segítségével vérbefojtották a görög nép szabadságharcát, s az „elv” megjelölésével kifejezték, hogy az Egyesült Államok külpolitikájának hosszú időre szólóig elgondolásáról van szó.