Igaz Szó, 1985. január-június (30. évfolyam, 1-6. szám)
1985-01-01 / 1. szám
SORSOK, ÉLETPÁLYÁK A Demokratikus Magyar Hadsereg katonái voltak Az Ideiglenes Nemzeti Kormány egy hete volt hivatalban és már két jelentős lépést tett Magyarország megmentéséért. 1944. december 23-án delegációt jelölt ki a fegyverszünet megkötésére, 28-án pedig hadat üzent a világháborút kirobbantó fasiszta Németországnak. Ezek a lépések megélénkítették a németek és a nyilasok elleni harcot, gyakoribbá váltak a partizánakciók. 1945. január 20-án a magyar delegáció aláírta a szövetséges nagyhatalmak által kidolgozott „Fegyverszüneti egyezmény”-t. Az abban foglaltaknak megfelelően kezdődött meg hazánkban az új típusú haderő szervezése, amely 8 hadosztály felállítását írta elő. Szerencsés helyzetben van a kutató, ha a „múlt” nem poros levéltári dokumentumok által elevenedik meg, hanem olyan személyek vallomása alapján, akik megélték azt a kort. A Demokratikus Magyar Hadsereg létrejöttének 40. évfordulója alkalmából két olyan katonát szólaltatunk meg, akik nem statisztái voltak legújabb kori történelmünknek, hanem dönteni tudtak abban a pillanatban, amikor a hasonlóan gondolkodók tettei jelentették a haladást. Karátsony József hosszú utat tett meg, amíg a hadnagy úrból ezredes elvtárs lett. Ma már nyugdíjas, de 72 évesen is dolgozik. — Karátsony József különleges név?! — Semmi nemesi hagyománya nincs, ha erre gondol. Berettyóújfalui hajdúszármazék vagyok. Apám kiskereskedő segédként dolgozott. Négy évig volt katona az első világháborúban. Doberdóról fél szemmeljött haza, önállósította magát, aztán 1932-ben tönkrement. — Hogyan indult az élete, az ifjúsága? — Elég korán felmértem helyzetemet. Érettségiztem, és elhelyezkedtem egy gyárban. Jól megfizetett mesterré váltam. 1931—32- ben találkoztam a hadsereggel. Behívtak, és egy év után zászlós, majd tartalékos hadnagy lettem. Harminckilencben egy mozgósítás során újra behívtak. A 49. gyalogezredhez vonultattak be. Ez volt a havi „kétszáz fix” időszaka. Ismerősen hangzik a kuplé: „Havi kétszáz fixszel, az ember könnyen viccel...”, de maguk inkább József Attila szavaira emlékeznek: „Harminckét évem elszelelt, / s még havi kétszáz sose telt..Azt gondoltam, ha már úgyis katonának kell menni, akkor inkább én választok, és az sem volt mindegy, hogy 301 pengőt kaptam, mint próbaszolgálatos. A Ludovikán elvégeztem egy kilenchónapos tanfolyamot. A csépfai járásba neveztek ki leventeparancsnoknak , — önt tehát kikerülte a háború ... — No nem egészen. Sőt! 1944 májusában berendeltek a 14. hajdú gyalogezredhez, és mikorra észbekaptam, már kint voltam az első vonalban. Majd 1944 októberében, amikor már Szálasi volt hatalmon, Budapestről jött a parancs: felesketni az állományt a „Nemzetvezetőre”. Én viszszaüzentem, hogy aki esketni akar, az jöjjön ide, de gyorsan. Azt hiszem bárhogy igyekezett volna az a valaki, lekési az esküt. Jött egy szovjet roham, én is megsebesültem, a katonák azt hitték elestem, és szétszaladtak. De ha nem sebesültem volna meg, ha a katona nem akar harcolni, mit tehet egy tiszt? Dunántúlra vittek, aztán amikor mint lábadozó, szabadságot kaptam, haza akartam jönni Budapestre. Esztergomban kértem az engedélyt, de nem mentem tovább. — Hogyan került a 6. honvéd hadosztályba? — A rádióban hallottuk a toborzási felhívást, és azt, hogy új demokratikus hadsereget szerveznek. Elvergődtünk Gödöllőre, onnan Debrecenbe. Egy szovjet vezérőrnagy szólt a csoportunkhoz még Gödöllőn. Volt vagy két méter magas, és kivételesen jó tolmácsa volt. Beszélt az új magyar kormányról és arról, hogy kell az új hadsereg. Akik úgy érzik, ne tétovázzanak. Rám ez hatott. Nem politikai meggyőződésből jelentkeztem. Magyar vagyok. Magyarnak éreztem magam akkor is. Istent sem félem, de a nyilasokat lenéztem. Szedettvedett társaságnak tartottam őket már régóta. Ezen a nyomorult, szétlőtt Magyarországon segíteni kellett valahogyan. Karátsony József 1950-ben, majd 1983-ban, amikor mint nyugállományú ezredest köszöntötte dr. Fodor Lajos, a Műszaki Egyetem rektorhelyettese .