Igazságügyi Közlöny, 1920 (29. évfolyam)

1920-06-30 / 6. szám

6. sz. Jogegységi döntvény. 399 egyetemleges adóstársa, nem fosztja meg a felperest attól a jogától, hogy az igényelt ingók tulajdonához való jogát bizonyíthassa.« A budapesti kir. törvényszék mint felleb­bezési bíróság 1919. március 13.-án 21. P. 53— 11/919. sz. a. ítéletével az első bíróság ítéletét megváltoztatta, a felperest keresetével elutasította, mert: »azon 1.485 K köz­tartozás, amely miatt az alperes a férj (az igénylő felperes férje) ellen a foglalást intéz­tette, a férj ellen kirótt hadinyereségadó, amelynek kirovásakor és azóta is a felperes és férje közös háztartásban együtt éltek és élnek« — továbbá »mert olyan sze­mély, aki a végrehajtási követelés iránt maga is végrehajtást szenvedő adóstárs, jogszerű alap nélkül kívánna a lefoglalt dolgoknak a foglalás hatálya alóli mente­sítését«, — már­pedig »itt jövedelmi adó behajtásáról van szó, amely adónemre nézve a törvény a házastársak jövedelmének összefoglalását és az adónak az összjövedelem alapján való kirovását rendeli el, amidőn tehát ez az adó mindkét házastárs együttes jövedelmei után szabatván ki, a másik házastárs is adóalanyi társaságban állónak mutatkozik, »s e szerint« az 1909 : XI. t.-c. 91. (1.) pontjának a) alpontja értelmében fennforog a felperesnek egyetemleges szavatolása, mert a behajtandó adó kivetésekor férjével közös háztartásban együtt élt s az ő jövedelme is férjééhez hozzászámítandó volt s hozzá is számíttatott. A felperes tehát, aki egyetemleges adóstárs a behajtandó köztartozásért s aki így azonos helyzetű a végrehajtást szenvedő társsal is, ezen adózáloga alól feloldását a saját ingóinak sem követeli jogszerű alapon.« A fellebbezési bíróságnak ez az ítélete jogerős. Az ellentétes elvi alapokon nyugvó határozatokról a m. kir. Kúria elnöke értesült és az 1920. április 6-án 1919. El. XII. K. 79—3. sz. a. kelt . irata szerint a felmerült vitás elvi kérdés egyöntetű eldöntésének biztosítását a jövőre nézve szükségesnek találván, az 1912. évi december 12-én 59.200/912. sz. a. kibocsátott igazságügyminiszteri rendelet 1. §.12. p. szerint a vitás elvi kérdésnek a jogegységi tanács által leendő eldöntésének esete előállott. A vitás elvi kérdést a jogegységi tanács a határozat értelmében döntötte el a következő okokból: Az 1881 : LX. t.-c. 89. és 96. §§. alapján kifejlődött joggyakorlat értelmében igényperrel mindenki fölléphet, akit a foglalás jogaiban sért és akinek egy har­madik személlyel szemben fennálló jogviszonyából kifolyólag jogi érdekében áll a foglalás alá vett ingó vagyonnak, jognak vagy követelésnek a végrehajtási zár alól feloldása. Az 1881 : LX. t.-c. 92. és következő §-aiban szabályozott igényper egyedül az igényelt vagyonnak a foglalás alól való fölmentését célozza és tárgya a végre­hajtatóval szemben annak eldöntése, hogy az igénylő felperesnek a lefoglalt tárgyakhoz tulajdoni joga vagy más oly joga van-e, amely anyagi tartalmánál fogva, a végre­hajtási eladást, kiutalást vagy a végrehajtási törvényben szabályozott másféle érté­kesítést megakadályozhatja. Az 1881 : LX. t.-cikknek 95., 97. §§. és a Ppé.-nak 46. és 56. §§. igény­perekben a Pp.-nek a bizonyítására és a jogorvoslatokra vonatkozó szabályait kor­látozzák, ennélfogva az igényper nem lehet arra hivatva, hogy a lefoglalt dologra.

Next