Ikarus, 1962 (6. évfolyam, 44-45. szám)

1962-11-01 / 44. szám

2 A szocializmus teljes felépítésének fő frontja ma a termelés növelése „A munka termelékeny­ségének emelése, a gazda­ságosság fokozása, a ter­melés növelése ma a fő front, amelyen a küzde­lem a szocializmus teljes felépítéséért hazánkban folyik." (Idézet az MSZMP Központi Bizottságának kongresszusi irányelveiből) Kimutatásokat készítünk és hosszú számoszlopok végén százalékot kapunk: a termelé­kenység, a gazdaságosság, a termelés növekedésénél, sta­tisztikai adatait. A számokat az előző időszak eredményeihez viszonyítjuk és különböző mutatókkal büszkélkedünk. Például, hogy ez év első kilenc hónapjában többlettermelé­sünk 100 százaléka termelé­kenységből eredt. Mégis csupán számokkal bizonyítani szegé­nyes lenne az üzemben for­rongó és a számokat alakító életet. A kongresszusi irányelvek szinte kötelezően írják elő, , hogy a második ötéves tervben ipari termelésün­ket legalább kétharmad részben a munkatermelé­kenység fokozása útján­­ növeljük. Egyre kevesebb anyagi és munkaráfordítással, a gépek jobb kihasználásával, szerve­zéssel, csoportosítással, újítás­sal. De azt, hogy miképpen, erre a körülményeket megvizs­gálva, egy-egy műhelyrészben, munkapad mellett kell keres­nünk a választ Egész pontosan talán le sem mérhető, hogy a gépek jobb ki­használási foka mennyivel járult termelékenységünk nö­veléséhez. A sajtóidban évek óta főbb műszóikra tértünk át, a forgácsoló dolgozói ugyan­csak már korábban megértet­ték ennek szükségességét. Vál­tozás e helyeken csupán annyi lehet, hogy egy-egy speciális gépet három műszakban kell üzemeltetni. Esetleg még több, az alkatrészüzemhez hasonló esztergálási munkaterületet keresnünk, ahol az üzemnek szükséges esztergályos munkák mellett távkapcsolókat és egyéb alkatrészeket készítenek és ezzel nemcsak a forgácsoló­üzemen könnyítenek, hanem lerövidítik az anyagok szállí­tási útját. Napjainkban sok szó esik üzemünkben a szállítási utak csökkentéséről, az anyagmoz­gatás teljes gépesítéséről. A szavak azonban tettekké vál­nak. Már az elmúlt évben más­fél kilométerrel rövidítettük a könnyűfém-profilok útját. Ter­veink ezen a területen is előre mutatóak. Szinte forradalmi változást okoz majd raktá­raink életében az az átszerve­zés, mely leghamarabb a vas­­raktárban valósul meg. Az anyagot nem táblánként továb­bítjuk a vagonokról, hanem kötegeltként hozza egy villás­emelő és viszi tárolási helyér­e, ahonnan fel­használás előtt ugyancsak gépi segítséggel szállítják a munkahelyre. Segédmunkások csoportja szabadul így fel, hiszen a lemezeket, csöveket út­juk során kézzel érinteni sem kell. A termelékenység növelésé­nek viszonyszá­mából indul­tunk ki. Ha azonban a számok mögé nézünk, meglátjuk dol­gozóinkat, akiknek munka­körülményei saját ötleteik, ésszerűsítéseik, újításaik nyo­mán is javulnak gyártmá­nyaink termelékenységének emelése mellett. Így fonódnak össze a gazdasági kérdések­­ dolgozóink munka- és élet­­i körülményeivel, a közös fel­adatok megoldása az egyén érdekeivel. Hiszen mit segít például az az újítás, melyet Kántor elvtárs nyújtott be és­­ rövidesen megvalósul. A hulladéklemezek bálázá­sával az udvari takarító csoport több tagja felsza­badul és az udvarnak az a része is, ahol eddig szerte szétdobált vas, alumínium, rongyhulladékok hevertek. E fent említettek szinte ki-­­­vétel nélkül jó példái a gazda­ságosság növelésének is. E kérdésnek azonban vannak más, még lényegesebb részei, melyek többségében, sajnos, ez ideig csak a kezdeti lépése­ket tettük meg. üzemünk már kapcsolatot létesített több tudományos egyesülettel, intézettel, kö­zös kutatási területeink is vannak. A Járműfejlesztési Intézet, a Műszaki Egye­tem nemcsak részfeladato­kat old meg, hanem egész kocsit bocsátunk rendel­kezésükre és közösen vizs­gáljuk meg egy-egy új típus vagy alkatrész tulaj­donságait. Kapcsolatainkat azonban tovább kell szélesíteni, így elsősorban a Székesfehérvári Általános Mechanikai Gép­gyárral, mert ki állítaná teljes biztonsággal, hogy ismerjük a rövidesen társunkká váló üzem tevékenységét, gyár­tási gond­jait. E területen még sok sür­gető kérdés vár megoldásra, így például az egyesülés fel­tételeinek megteremtése éppen a gazdaságosság, a termelé­kenység növelésének érdeké­ben. Tennivalónk tehát van még és nem is kevés. A megkezdett utat tovább kell szélesíteni és újabb lépéseket tenni előre. Olyan tudományos kül- és belföldi együttműködés szük­séges napjainkban, melynek során minden egyénieskedést félretéve — a saját és a a nemzetközi tapasztalatokat felhasználva —, formájában és felépítésében is kiváló, nem­zetközi igényeknek megfelelő autóbuszokat adunk át meg­rendelőinknek. Wimmer Valéria A Figyelő új számának tartalmából Burkus Egon: „Exportgazdasá­­gosság belkereskedelmi előnyök­kel”. A Hazai Fésűsfonó és Szövőgyár üzemgazdasági osztályának veze­tője a Hazai Fésűsfonó export­­tevékenységét ismerteti, s rámu­tat arra, hogy a belkereskedelem, ha igényeit részben az exporthoz kapcsolja, nemcsak a belkereske­delem áruválasztékát, hanem az export gazdaságosságát is növel­heti. Dr. Kelemen István: ,,Gazdasá­gos korszerűsítést és beruházást”. A szerző a gyapjúiparból vett példákkal bizonyítja, hogy a régi gépek magasabb szinten történő felújítása gazdaságos, s egyúttal a korszerűség követelményét is kielégíti. Siklaki István: „A fejlődés gátja — az elavult adatszolgáltatás”. A TRANSZVTII. üzemszervezője a vállalati adatszolgáltatás hely­zetét elemzi, s az üzemszervezési munka korszerűsítésére és fejlesz­tésére szervezési bázisvállalatok kij­elölését j­avasolj­a. Készlet—Kínálat—Kereslet c. ro­vat a vállalatok eladásra felaján­lott felesleges készleteit ismerteti. A Figyelő e heti száma a lap rendszeresen ismétlődő Munka­ügyi állásfoglalások c. rovatában olvasók leveleire válaszolva köz­érdekű munkaügyi kérdéseket tisztáz. — Már megint üres a gépe. Ez már tűrhetetlen. Nem ér­dekel, ha a legjobb munkaerő is, fegyelmit adok neki — tört ki magából a művezető, ami­kor észrevette, hogy Mikes Mihály gépe áll. Aztán elin­dult a műhely irodája felé Hansági, a fiatal gépbeállító azonban megszólította: — Kérem, én jó barátja va­gyok. Ismerem őt. Majd meg­látja, hogy be fogja hozni az elkésett időt. — Nem érdekel. Ami sok, az sok. Már hetek óta minden hétfőn késik — mondta a mű­vezető. — Jó reggelt! — köszönt a művezetőnek egy magas, 20 év körüli szemüveges fiatal­ember. — Na, mi van szép fiú? Si­került bejönni fél 8-ra? — Kérem ... én... én... — Biztos megint a zene­kar ... maga ... maga ... gi­tárművész! Na, de majd ellá­tom én a baját. Olyan fegyel­mit kap, hogy nem lesz kedve A­­apms, gitározni egyhamar — vágta oda a művezető Mikesnek. A fiú még akart mondani vala­mit, de aztán meggondolta magát, gépéhez lépett és dol­gozni kezdett. Dél felé hivatták a műhely­irodába. Ahogy belépett, Bakk mű­vezető élcelődni kezdett. — Itt van a jó madár. De csak hallottátok volna milyen szépen játszott. Szinte sírt a kezében a gitár. Na, nem azért, mert szép volt, hanem mert a gitárnak is vannak idegei. A „vádlott" csak b­ult-pirult szégyenében. Nagy István üzemvezető egy borítékot adott oda Mikesnek. — Itt van a fegyelmije, ked­ves barátom. Örüljön, hogy csak ennyivel úszta meg, le­hetett volna komolyabb is. Aztán ígérje meg, hogy nem fog többet elkésni. Jó? A fiú csak a fejével intett. Aztán menni akart ki a gépek közé. Hiszen ott érzi igazán jól magát. Már a kilincsen volt a keze, amikor Szőke hangját hallotta, meg a háta mögött. — Aztán ... de őszintén... m Miért késett el? — Biztos az órája nem volt felhúzva — mondta nevetve Bakk. — Na miért? — tette fel a kérdést Szőke. — Kérem ... szépen ... —­­ Itt a fiú hangja elcsuklott —, azért késtem, mert... éj­jel ... szívgörcsben meghalt az édesanyám. — Sírni kez­dett. Azok összenéztek és majd hosszú hallgatás után Bakk törte meg a néma csen­det. — Bocsánat... bocsánat, fiam ... hát miért nem mond­ta ezt előbb. Papp József A kubai nép soha nem fog meghátrálni Az újságokból és a rádióból megdöbbenve értesültünk ar­ról az aljas cselekedetről, amelyet az amerikai Egyesült Államok Kuba népe ellen kö­vetett el. Gyárunk dolgozói röpgyűlésen és magánbeszélge­téseikben egyaránt súlyosan elítélik ezen agressziós csele­kedetet. Az egész világ dolgo­zói mély együttérzéssel fordul­nak ezekben a napokban a so­kat szenvedett nép felé. Mi is felkerestük a gyárunkban dol­gozói kubai fiatalokat, hogy elbeszélgessünk velük, az im­perialisták újabb jogtipró cse­lekedetéről. José M. Vega közvetlen sza­vaival a következőket mond­ta: — Amikor a hírt meghal­lottuk, mindjárt tudtuk, hogy Kuba ebben a harcban nincs egyedül. A kubai nép azonban soha nem fog meghátrálni bár mi nem akarunk háborút, hanem békét. — Mindannyian, akik itt vagyunk Magyarországon, so­kat gondolunk hazánkra — veszi át a szót Abel Echevar­ria —, mert mi már tudjuk, mit akar az Egyesült Államok, amit Playa Giron elleni ag­ressziókor 1961 áprilisában ta­pasztaltunk. De Playa Giron még egyszer nem fog megis­métlődni, a kubai nép győzni fog. — Mi nem akarjuk a hábo­rút — mondta Luis Zuzcaza —, békében szeretnénk to­vábbtanulni. Mi nem akarjuk, hogy Kuba egy másik Hiro­sima, vagy Nagaszaki legyen. — Nekünk most Kubában kellene lennünk, hogy fegy­verrel védjük hazánkat — szólt közbe Diego Abad. — De mi most még fokozott igyeke­zettel tanulunk, hogy ezzel is segítsük a szocializmus építé­sét Kubában. Dagoberto Gorris arról be­szél, hogy a kubai diákok kö­szönik a magyar népnek azt a szeretetét és együttérzését, amit ebben a nehéz napokban megmutattak. Ugyanakkor na­gyon elítéli az amerikai im­perialistákat és vezetőjüket. Nelson Gonsáles, Manuel Perrara, Manuel Fuernier és a többi kubai fiatal mind egy szívvel, lélekkel hangoztatja és kiáltja világgá: „Pátria o Morte” (haza vagy halál. „Győzünk! Éljen Kuba. Éljen az összes szocialista ország a Szovjetunióval élén. Éljen Magyarország.” Lábodi Margit „Ki mit tud nálunk ?" Az ikarusi KISZ-vb kultúr­­bizottsága vetélkedőt rendez, mely az országos Ki mit tud verseny elődöntője, a vetélke­dőre az alapszervezet kultúr­­felelőseinél és a KISZ-bizott­­ságon lehet jelentkezni. A kö­zeljövőben megtartandó játé­kok eredménye alapján java­soljuk a részvevőket a magyar televízió ki mit tud előadásá­nak rendező bizottsága elé. A házi versenyen e két kérdés vetődik majd fel: ki miben tu­dós, ki minek a mestere. IKARUS 1962. NOVEMBER 1. az illetékesek válaszolnak Nemcsak a vezetők kaptak prémiumot A vázas üzemben a harma­dik negyedévi prémium kiosz­tása után többen hangoztatták, hogy csak a vezető emberek részesültek prémiumban. Ugyanakkor többen kifogásol­ták, hogy órabér emelésben nem a kiskeresetű dolgozók részesültek, hanem azok, akik­nek rendszeresen emelik a fizetését. A csiszolóban dolgozó lemosó asszonyok ugyancsak panaszkodtak, hogy nem kap­tak órabéremelést, pedig a termelésben helytállnak. A bérügyi panaszokra a terv- és üzemgazdasági főosz­tály vezetője válaszolt: „A vázas üzem 7 forint 50 fillért kapott béremelésre. Ebből az összegből huszonhét dolgozó részesült, éspedig túlnyomóan 7 forint órabérnél kevesebbet keresők. Akad ugyan közöttük régi alkalmazott is, de leg­többje 2-3 éve dolgozik a vál­lalatnál. A keret szétosztásá­nál nem mutatkozott semmi­féle olyan rendszeresség, amely szerint mindig ugyanazok ré­szesüljenek emelésben. Van, aki már kapott ugyan ebben az évben, de olyan is akad, akinek másfél éve nem emelték bérét. Arra a feltevésre, hogy csak a vezető emberek részesültek prémiumban, a következő vá­laszt kaptuk: július hónapban elért ter­melési eredmények követ­keztében 11037 forintot, augusztus hónapban pedig 13 200 forint célprémiumot fizettek ki az üzem fizikai dolgozói részére. Szeptem­ber hónapban pedig a gyártmánybéres teljesít­mény elszámolásának felső határát 110 százalékról 113 százalékra emelték ennél az üzemnél. Ismét a védőételekről Lapunk már több ízben fog­lalkozott a védőételek kiosztá­sával, így többek­ között meg­írtuk, hogy ezt a munkát hat fő ellenőrzi és hogy csak első­rendű gyümölcsöt rendelnek. Ennek ellenére a védőételek minőségét dolgozóink ismétel­ten kifogásolták. Többen kérték például, hogy 5 dekagramm savanyú cukorka helyett adjanak töltött savanyú cukorkát. Árkülön­bözet tízdekánként mindössze 40 fillér, a dolgozók pedig szí­vesebben fogyasztanák. Szóvá tették továbbá, hogy rosszul tárolják a gyümölcsö­ket. Éppen ezért javasolják, hogy két napj­a adják ki ezt is, hogy ne melegedjen és romoljon el, éppen úgy, mint a cukorkát. A dolgozók panaszára a munkásellátási osztály vála­szolt Közölték, hogy savanyú cukorkát csak akkor adnak védőételnek, amikor a nagyvásártelep első osz­tályú gyümölcsöt nem tud szállítani. A javasolt töl­tött cukorkát viszont a a galvanizálóüzem dolgo­zói kifogásolták. Nehéz a sokféle igényt kielé­gíteni. A védőételt naponként kell kiadni, ezt rendelet szabá­lyozza. A munkásellátási osz­tály a szinte állandóan meg­levő kifogások elkerülésére javaslatot tett a vállalat veze­tőségéhez, hogy a rendelettel előírt 30 milligramm C-vita­­mint csomagolt C-vitamin cukorkában, vagy C-vitaminos sajtban adják. Ezek tartalmaz­nák az előírt mennyiséget és minőséget. Nehezen ébredt, mint aki mély álomból nyitja szemét a világra. Csak szőke szem­pillája résein át szűrte a tárgyak körvo­nalait: az aranyozott szélű fali tükör, a há­­romajtós szekrény kontúrját. Lassan meg­fordult, feje úgy zúgott, mint a másnapos láz, vagy ivás után. Egyszer, még gyerek­korában megfázott, s az influenza a szemére húzódott. Akkor ébredt minden éjszaka után ilyen kimerül­ten, csapzottan. A láz lassan elmúlt, de a tekintete fürkésző maradt. Jobb szemét összehúzva nézett körül mindig a munka­­padok között, kissé irigykedve, hogy ő soha nem állhat reszelővel, kalapáccsal a satupad mellé, hegesztőpisztollyal a vázhoz, mert az egyik szeme hibás. Egyszer szakmunkás­tanfolyamra is jelentkezett, de éppen emiatt nem vették fel: maradt ami volt, segéd­munkás. Hogy ekkor kezdet­t e inni Jancsi, vagy már korábban, azt utólag nem lehet tudni, hiszen elég régen történt. A mű vezetője szerint már a forgácsolóban, mielőtt bevo­nult, így ismerte meg milyen a láz, milyen a részegség másnapja, s mint ahogy ebben követte egyik a másikat, úgy lett a követ­kezménye az iszogatásnak ez a hetek óta tartó „másnaposság”. Pedig már jó ideje, hogy elhagyta a haverokat és söröspoharat sem vett a kezébe. Mégis minden reggel ilyen nehezen ébredt, valami nyomasztó ér­zéssel, azóta hogy Éva elhagyta. * Türelmetlenül a másik oldalára fordult, az ágy nagyot nyikordult alatta. Nem kel­lett volna eddig halasztani ezt sem, mint sok mást, amit elintézett már magával, s elhatározott. Mire vár ezzel az üggyel. Arra, hogy Éva végképp máshoz kösse az életét? Felült, mint aki máris indulna. Ekkor látta meg öccsét, aki a másik ágyban aludt. Szája félig nyitva volt, akár a gyerekeknek haj­nali álmukban. Milyen nyugodtan alszik — nézte, s arra gondolt, hogy csak annak vannak ilyen mély reggeli álmai, aki másként rendezte be az életét, jobban mint ő. — Feri... Feri... — nyúlt át a széles ágyon, ráz­ta meg az öccsét. Úgy érezte, va­lakivel azonnal meg kell beszélni a napok óta alakuló elhatározását, mégis elmegy Éváért, azok után is, hogy a lány megüzente, többet ne lépje át a lakásuk küszöbét. A fiatalabb fiú azonban fejére húzta a dunyhát és nem mozdult. Jancsi bosszúsan cigarettára gyújtott, s már el is állt a szán­dékától. Gyerek ez még, jövőre megy kato­nának, úgysem értené meg. Lefújta a pernyét a dunyháról, egy széket húzott az ágyhoz, hamutálcát tett rá, nem­ akarta, hogy rendetlenség legyen a szobá­ban. Az utóbbi időben ha csak lehetett ke­rülte az összetűzést anyjával. Úgy is elég bá­natot, gondot okozott már eddig is a család­nak. A legutóbb is, amikor elvesztette fél­havi fizetését. Az állomáson találkozott a haverokkal, va­lami miatt nagyon vidámak voltak, és leke­zelően hátba veregették. — Letettük a lantot a puskám? Hazafelé? ... Jancsi bólintott, kicsit fáradtan. Két kezé­ben az egész napi munka fáradtságát érezte meg, hiszen reggel óta hordták az autóalkat­rész-raktárból a villásemelőkkel a 140 ki­lós rugókat. — Mi is letettük... végleg, ott hagytuk a Ganzot. Csak nem fogunk megszakadni a me­lótól — vigyorodott el Miklós. — Nem tet­szett, hát odébb állunk. Élni tudni kell a pus­kám. Jancsi megvonta a vállát. — Mindenütt dolgozni kell... A többiek nevettek. Miklós, aki a munka­helyét gyakrabban változtatta, mint ingeit, tovább folytatta. — Csak ilyen másénak, akinek még a szá­jában is megalszik a tej. Aki megelégszik azzal, hogy egész nap a kocsit húzza mások után. Ez elevenébe vágott. Jancsi teste megfe­szült. Megállt és kihívóan rájuk nézett. — Gyertek, hányan akartok egy ellen... — a fal mellé húzódott támadó vérekezéssel. — Na, ne hülyülj, gyere ... mit okoskodsz. Majd az „Osgyánban” legénykedj, öt rund rum sörrel. Mindegyik fizet egyet. Remélem, azért még te is kaptál fizetést. Hangos lármával nyitották be az ajtót. De hangjuk elveszett az italbolt lármás füstjé­ben. Jancsi utolsónak lépett a helyiségbe. Szemét csípte a füst, büszkeségét pedig az iménti beszélgetés. Ő rendelte meg az első kört. Külön­ hajtotta le a rumot, utána a sört. De most nem ízlett , keserű lett a szája tőle.

Next