Ikarus, 1963 (7. évfolyam, 1-53. szám)

1963-01-03 / 1. szám

2 Fenyőünnep a kárpitosban Bensőséges ünnepségre gyűl­tek össze december 24-én dél­ben a székgyártó üzem dolgo­zói. A szocialista brigádok nő­tagjai gyönyörűen feldíszített karácsonyfával, és rengeteg ajándékkal lepték meg az üzem dolgozóit. A vállalat ve­zetősége nevében Hirth igaz­gató elvtárs köszöntötte az üzem dolgozóit, tolmácsolta a vállalat vezetőségének jókíván­ságait, majd Weiler üzem­vezető elvtárs méltatta­­ ünnepség célját, értelmét. Ezek után került sor az ajándékozásra, majd egyben köszöntötték Terényi János dolgozótársukat, ki megvált az üzemtől, nyugdíjba vonult. Lanthoffer elvtárs, a műveze­tője meleg szavak kíséretében nyújtotta át a kollektíva aján­dékát, többek között egy be­utalót Hajdúszoboszlóra. I­­ PARTÉLET Hozzákezdtünk pártunk kongresszusi útmutatásainak valóra váltásához Néhány héttel ezelőtt, a kongresszusi teremben elhangz­­­zottak a szavak, melyek nemcsak három év munkáját, ered-­­­ményeit ölelték fel, hanem az utóbbi másfél évtizedét is. Erő­­­­södött pártunk, fejlődött népgazdaságunk, versenyképesebbek­­ lettek áruink a nemzetközi piacon. Erről beszélt Kádár János­­ elvtárs beszámolójában, szóltak a kongresszusi küldöttek­hez-­i Kaszálásaikban, s tapasztaltuk magunk is, amikor egy-egy üz-­­­let­be vásárolni tértünk. Mindez a jelent tükrözi, a jövő fel-­­­adatai azonban még előttünk állnak. Tervezünk, keressük az­­ új lehetőségeket, mint a kongresszus küldöttei, akik az elért­­ eredmények mellett már nagyszerű jövőnk körvonalait bon­togatták. A kongresszus számunkra is sok feladatot adott, olyano­kat, amelyek megvalósítása gyártmányainkat még ver­senyképesebbé teszik a világ­piacon. Napjainknak­ ez a leg­égetőbb kérdése, erről vitázik, tanácskozik üzemünkben a technológia, a szerkesztés és főosztályaink valamennyi dol­gozója. A jobb minőség olyan fontos lett számunkra, mint az, hogy kocsijaink ütemesen haladjanak a vonalon és a ter­vezett darabszámot pontosan teljesítsük. Sőt, talán, még lé­nyegesebb. Mert, míg ezideig hónapról hónapra 101—102 százalékra teljesítettük ter­vünket, a minőség legfelsőbb fokával még korántsem dicse­kedhetünk. Nem akarjuk azzal kezdeni, hogy a Csepel Autógyárból érkező aggregátok hibáiról ír­junk, inkább talán nézzünk körül saját portánkon, mi­lyen kongresszus­ adta felada­tok megoldásához látnak nap­jainkban szakembereink. Az Ikarus-gyár dolgozói el­sősorban azért felelősek, hogy az autóbuszok karosszériája időtálló, tetszetős legyen. En­nek egyik alapfeltétele — a hegesztési előírások bétár­sa, a takarlécek, díszlécek gondos felszerelése, az oldal­lemezek hullámmentességé­nek biztosítása mellett az —, hogy mind a váz, mind a kész kocsi korróziótól védett legyen. Ezért tekinti jelenleg a műszaki fejlesztési osztály egyik legfontosabb felada­tának egy olyan új fénye-­­­zési eljárás kidolgozását, mely nitrokombinációs zománc helyett, égetett zo­mánc fényezési technoló­­­­gián alapul. A tervek szerint ez utóbbi eljárás­sal két év helyett, leg-­­­alább négy-öt évig meg­hosszabbodnak, kocsi­jaink csinosságának e fon­tos feltételei. Az ilyen és ehhez hasonló­­ új módszerek, eljárások beve­zetése mellett, a sorozatgyár­tás üzemeinek finomítása ér­dekében gondolnunk kell a gyár további átszervezésére is. Ezért alapvető követelmény­ként tűztük valamennyi dol­gozónk elé, hogy a jövőben a J busz 1-ben éppúgy, mint a­­ busz 11-ben minden szerelési­­ munkát, az előírt helyen és időben végezzenek. A jövőben ezt törvénnyé kell tennünk, hiszen csak ezután valósítha­tó meg vonalmozgató berende­zéseink üzembe állítása. Igaz, a lemezesüzemiben már műkö­dik az első csörlős vontatóbe­rendezés, de igazán gyakorlati értelmet akkor nyer, ha dol­gozóink hozzászoknak a sza­lagszerű gyártás által megkö­vetelt szinte percnyi pontos munkához. A gyártásszervezés azonban kiterjed a busz XI. főosztályra is, ahol megkezdték technoló­gusaink az üzemek felülvizs­gálását s a jelenleginél ész­szerűbb beosztás elkészítését. Ezzel kívánják biztosítani az új évben a folyamatos terme­lést és a minőségi munkát. A tapasztalatok alapján már javaslatok is szület­tek, így például a VI-os ütemben szerelt kipufogó­cső függesztését az I-es ütembe hozzák, hogy még a fényezési munkák előtt kerüljön kocsiba az alkat­rész, s elkerülhessék a fes­tés leégését. Az átszervezések idején fi­gyelembe vettük új gyártmá­nyainkat is, az 556-os, 557-es és 180-as típusú kocsijainkat, melyeket a jövő év IV. ne­gyedében veszünk munkába. Ez ideig 12 szerszám készült el abból a 400-ból, mellyel majd új típusaink legfonto­sabb alkatrészeit gyártjuk. Bár úgy tűnik, hogy a jövő év utolsó negyede még messze van, de ha részfeladatainkat nézzük, előkészítési osztá-hárulnak a legnagyobb fel­adatok. A rajzokat február végéig kell elkészíteni a tel­jes technológiai műveletter­vezést pedig júniusig. A hát­ralevő szerszámokat pedig —, amelyekből még jócskán hiányzik —, október 30-án kell teljesen készen átadni a gyártóüzemnek. Ha pedig e feladatokhoz még azt is hozzátesszük, hogy mindezt olyan szak­mai alapossággal, pontos­sággal kell elkészíteni, hogy gyártás közbeni hi­balehetőségeket már most kizárjuk, akkor mérhetjük csak fel igazán, elvég­zendő munkánk nagysá­gát. Most, amikor él még dolgo­zóinkban a kongresszusi mű­szak versenylendülete, gon­dolatainkban a kitűzött fel­adatok megoldásának útkere­sése, biztosan remélhetjük, hogy összefogásunk nyomán rátalálunk azokra a lehetősé­gekre, melyek után egyre sokasodó gyártmányaink jó tulajdonságai megerősödnek, a vevőközönség és a szakembe­rek véleményében. Ezzel teljesítjük azt a kongresszus állította követelményt, hogy gyártmányainkat még ver­senyképesebbé kell tennünk a világpiacon. W. V. IKARUS Mint jó családban, közös a célunk, gondunk, felelősségünk Székesfehérvári vezetők nyilatkoznak az egyesülésről (Folytatás az 1-es oldalról.) Jógus­i, hogy a fehérvári gyáregység technológiai szín­vonala lényegesen emelkedik, hiszen a fejlettebb technológia meghonosítása jelentkezik a gyártmányok önköltségének kedvezőbb alakulásában. Az I. üzem termelési fő­nöke. — Az I. üzem üdvözli az egyesítést, men a profiltisztí­tás meggyorsulását reméli és a nagyobb széria gyártásának lehetőségét — mondotta Dvorszky Ferenc, a forgácso­ló-üzem termelési főnöke.­­ Ez pedig fejlődést jelent, mert úgy gondolom, hogy a na­gyobb gyártási programhoz üzemünknek is több szerszá­mot, készüléket kell gyárta­nia. Ugyanakkor valószínűnek tartom, hogy azokat a koope­rációs munkákat, melyeket más vállalatok végeztek eddig az Ikarusnak, gyártelepünk fogja ellátni, ezzel is gazda­ságosabbá válik a termelés. Dvorszky elvtárs elmondot­ta azt is, bizonyosra veszi: a pesti gyártelep megfelelő mér­tékben igénybe veszi a fehér­vári forgácsolási, illetve alkat­részgyártási kapacitást, és ez­zel biztosítja az egyenletes munkaellátást.­­ Mivel a jövőben na­gyobb szerszámozásra és ké­­szülékezésre, továbbá a jár­művekhez mind több alkat­részre lesz szük­ség, nem vol­na-e célszerű a forgácsolási munkákat a fehérvári gyárte­lepen koncentrálni, mivel je­lenleg nálunk három, helyen­­ végzünk forgácsolási munkát? ! Ezt több szempont is indo­­­­kolja: a profiltisztítás miatt, a forgácsoló­üzemünknek bizonyos gépeket kell le­adnia, ugyanakkor itt is folyik egyedi gyártás da­rabbérben, a szerszám­üzemünkben és a tmk-ban­­ pedig órabérben, ami a dolgozók között bérfeszült­séget idéz elő. — Perspektívát látok az egyesülésben, munkában, ta­­­nulásban, fejlődésben egy­­­­aránt és bizonyos, hogy telje­síteni fogjunk a reánk háruló­­ feladatokat — mondotta be­fejezésül a termelési főnök. A főművezető, Lázár János, az alkatrész­­­­gyártó­ üzem főművezetője így­­ fogalmazta meg véleményét­­ az egyesülésről.­­ — örömmel vettem az egye­­ sülésről szóló hírt, tájékozta­­­­tást, mert nagy változásokat­­ látok, különösen az alkatrész­­­­gyártás területén. Elsősorban az előregyártás lehetőségét lá­tom. Jelenleg ugyanis az a helyzet, hogy az alkatrész­­gyártás a szereléssel együtt tenenik, színre kezve­ viszik­ el a munkát, ez hátráltatja a folyamatos termelést. Nem he­lyes az sem, hogy a szerszá­mokat a széria első darabjain próbálják ki. Az alkatrészgyártó­ üzem­­ főművezetője jobb anyagellá­tást is vár az egyesítéstől, to­vábbá a szabványok egyezte­tését, végsősorban annak meg-­­ valósítását, hogy azonos alkat- s részekből nagy sorozatokat­­ tudjunk gyártani. Szeretnének­­ tapasztalatcserére ellátogatni­ testvérvállalatukhoz, hogy az itteni hasonló munkákat ta­nulmányozva, a fejlettebb munk­a és gyártási menetet, saját üzemünkben megvalósít­hassák. Szeresznyei Tibor ROMÁNIAI szervizállomá­sunk dolgozói ezúton köszön­tik a gyár dolgozóit és­­kelle­mes ünnepeket, eredmények­ben gazdag új évet kívánnak. Szerkesztőségünkhöz eljutta­tott üdvözlő soraikat Udvardi József, Fekete Gyula, Kiss Ti­bor, Fenyő József elvtársaik. Visegrádi, hévízi, lellei beutalók az első negyedév üdülő­jegyei között ilyenkor, az év első napjai­ban már készülnek a kimuta­tások az elmúlt esztendő ered­ményeiről. A szakszervezeti bizottság segélyezési és üdülé­si albizottsága is értékelte az 1362. évben dolgozóinknak nyújtott juttatásokat. Esze­rint ezerháromszázhatvan­egyen részesültek 216 500 fo­rint segélyben, mely összeg legnagyobb részét betegségi, temetkezési és szociális se­gély formájában fizették ki. De nemcsak a bajba jutottak kaptak az összegből, hanem örvendetes családi események alkalmával is, például házas­ságkötéskor, szüléskor. Az elmúlt évben mind bel­földre, mind külföldre igen jó üdülőjegyeket kaptunk. A magaslati és a Balaton menti üdülőkben kétszáznyolcvanan pihentek, egy-két hetet. Kül­földön pedig, Boltenhagenben n­egyvenketten, más európai üdülőhelyeken huszonketten. E beutalóknak egy része csa­ládos volt, de a szakszervezeti bizottságunk gondoskodott a gyermekeik üdültetéséről is. Százharmincnyolc általános iskolás töltötte vakációjának egy­­részét a nagyon kedvez­ményes és kitűnő helyeken. Már megérkeztek az 1983-as év első negyedévének beuta­i is, összesen 43 darab. Ezek­ben a napokban még magas­lati helyekre is lehet jelent­kezni. Aki feleségével együtt szeretné tölteni szabadságát, január 10-től 1 darab hévízi, február 7-től pedig egy viseg­rádi és balatonlelle-felsői két személyre szóló üdülőjegy van még a többi között. Remél­jük, dolgozóink éppoly jól kihasználják e téli hónapok üdülési lehetőségét, mint a nyáriakat és kellemesen töltik szabadságukat Galyatetőn, Sopronban, vagy éppen Viseg­­rádon. Az ablakai már világítanak. Decem­berben korán sötétedik. Megszokott kép nekünk, valóban mindennapos ez a nagy, impozáns épület. Nem állunk meg gyönyörködni, nem dicsérjük a benne rejlő lehetőségeket, mindez előttünk már természetesnek tűnik, az idelátogató vendégeket azonban hallottam felsóhaj­tani: „Ha nekünk ilyen művelődési ott­honunk volna.” Külföldiek elismerő nyi­latkozatai villannak fel emlékezetemben és ellenpólusként mindjárt panaszok is: nem kaptunk helyiséget, nem sikerült ez vagy az a rendezvény. Nézem a sok ablakot és az erős fala­kat. Elhatároztam, választ keresek, mint zajlik az élet ebben a nagy, de mégis kicsi kulturális otthonunkban. ★ Az igazgatót, Annaházi elvtársat kere­sem. Azt ajánlja, győződjék meg a sa­ját szemeimmel. Elfogadom a tanácsot és máris nézzük az eseménynaptárt: péntek van. Most is nagyjából annyi az esemény, mint más pénteken. Közben belép a könyvtár vezetője és mindjárt fültanúja leszek egy fontos probléma megoldásának. A helyiség kicsi, a meg­növekedett forgalmat nehezen tudja le­bonyolítani. Jólesik hallani, hogy na­gyobb helyet kapnak, sőt olvasóterme is lesz, helyi kölcsönzéssel. Elindulok szemlére, betekintek a klub­terembe, itt bizony csak néhány fiatal és idősebb sakkozgat, vagy beszélget. Lehetnének többen. A „mélyvízbe” (étterem) érek. Itt már sokan vannak, öt asztalnál kártyáznak, néhánynál pedig egy-egy pohár ital mel­lett beszélgetnek. Szóba elegyedek egy Séta a kulturház termeiben partner nélküli kártyázni szerető em­berrel és a működés nélküli klub titká­rával, Balkovics elvtárssal. A cigaretta­­füst fojtogatóan, vastagon ölel körül bennünket. — Nincs szellőzés, kopott barátságtalan, rossz világítású a helyi­ség — panaszolják. Balkovics elvtárs­tól kérdezem, miért nem működik a klub Válaszként jegyzetfüzetembe az kerül: Helyhiány. Javaslat? „Zárják be az éttermet.” — Azért talán nem ilyen egyszerű — mondom, — kérdezzük csak meg erről az étterem vezetőjét. Nyilatkozik. — Ez az állapot így valóban tartha­tatlan. Az Ikarus-gyár ígért szellőzőt, de nem tudom, mi van vele. Tatarozni, átrendezni, csinosítani kellene a termet, de a mi vállalatunknak erre nincs kere­te. Nem tudom, kinek fog igazat adni a kultúrház vezetősége és hogyan dönt ebben a kérdésben. Egy bizonyos, jöve­delmezőség szempontjából sem előnyös az étterem végtelen fenntartása. A bér­leti díj nem fedi a ráfordított rezsikölt­ségeket. Igaz, hogy hely kellene a klub­nak, a megfelelő szellőzés átrendezés mel­lett ez alkalmas volna arra a célra. De viszont sokan ragaszkodnak az étterem­hez. Nemcsak a munka után egy pohár ital végett. Naponta 60—70-en étkeznek itt. Ezek a gondolatok foglalkoztatnak, mire a balettszoba elé érek. Annaházi elvtárs út közben csatlakozik és mikor meggyőződünk arról, hogy a gyakorlat szünetel, belépünk. A szünetet azért ajánlatos megvárni, mert a helyiség olyan kicsi, hogy a próba közben be­nyíló ajtó valamelyik gyerekbe ütközne. Hatvan gyermek jár ide a hét különböző napjain. Eredményes munkájukról meg­győződhetünk az évenkénti vizsgáikon. — A fűtés rossz — mondja az oktató­­nő —, a helyiség meg látja, hogy mi­lyen kicsi. Annaházi elvtárs ismerteti a vezetőség terveit. A földszinti volt igazgatói szoba és a jelenlegi dekorációs szoba egybe­­nyílásával kívánnak megfelelő helyet adni. De ennek feltétele az volna, ha a vállalat a sokszori ígérgetés után a de­korációt beköltöztetné az üzem terüle­tére. — Hidegek az emeleti szobák — pana­szolják a 14-es helyiségben az angol nyelvet tanulók is. Tudomásom szerint a rossz fűtés konstrukciós hibákból ered. A kultúrház vezetősége 1963-ban tervbe vette a szűk vezető fűtőcsövek kicseré­lését. A folyosón találkozunk a munkásaka­démia távozó hallgatóival. Előadást kaptak az autóközlekedés problémáiról­ ­ -­­ /JB jsT n mii ­ KARÁCSONYI AJÁNDÉK December 24-én este 6 óra tájban a 40-es autóbuszon utaztam Pest felé. Gyorsan haladtunk, mert Leves volt a be­ég felszálló. A mellső sérüléssel szemben menetirányban áll­tam és figyeltem az utat. A vezető csendesen fütyerészett tüs­kéjében. „ . ., ,, Már elhaladtunk a Fuvallat utcánál levő megálló mellett, amikor hirtelen fékezés után megtorpant a busz. A vezető ugyanis észrevette, hogy egy idősebb asszony igyekszik át a HÉV sínein keresztül a megálló felé. — Jaj, de nagyon siettem, milyen jó, hogy megvárták, kész karácsonyi ajándék. Éppen én is ajándékot viszek az unokámnak — tört ki a néniből egy szuszra a felszabadult szóáradat, miiközben felszállt és jegyet váltott. Rákosfalván már éppen elindultunk, amikor a 67-es busz megállója felől futva megindult felénk egy házaspár, a férfi karján 3 éves forma gyerek­kel. Fékezés, felszállta­k.­­ Fehér útnál szálltak le. A férfi beszólt a vezetőfülkébe — köszönjük a karácsonyi ajándékot! A Lumumba utca és Hungária körút között pótkocsis te­herautó haladt előttünk elég lassú ütemben, ahhoz azonban elég gyorsan, hogy nem tudtuk előzni a szembejövő forgalom miatt. Egyszer csak látjuk, hogy lehúzódik az út szélére, sőt még jobban lelassít, hogy előzni tudjunk, a vezető pedig mosolyog­va kiinteget, hogy csak előzzünk, most már megvan a hely hozzá. Ezúttal a mi vezetőnk köszönte meg a karácsonyi aján­dékot. Buszunk rendszáma 10—41 volt. A teherautóét sajnos, nem jegyeztem meg. De miért csak karácsony este vagyunk ilyen figyelmesek egymáshoz? —baka— 1983. JANUÁR 3. Karácsony az óvodában Mint minden évben, így az idén is egy kis ünnepség keretében tar­tották meg az Ikarus gyermekotthonban a karácsonyt. A kicsik az alkalomhoz illő játékkal, dallal tették még meghittebbé e kedves ünnepet.

Next