Ikarus, 1970 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1970-09-16 / 19. szám

1970. SZEPTEMBER 16. IKARUS S Intézkedtek Fegyelem — szállítás — sorrend Nem szabad várni, intézkedni keli címmel lapunk augusztus 5-i számában cikket közöltünk a gyártmány­kísérő könyvek adatainak feldolgozásáról, egyben java­soltuk az észlelt hibák haladéktalan felszámolását. Ezt követően még kétszer tértünk vissza e témára. A gyár gazdasági vezetői szintén felfigyeltek ezekre a hiányos­ságokra. Augusztus 6-án jelent meg a 9/1970. számú mű­szaki igazgatói utasítás, mely elemzi a második negyed­évben gyártott autóbuszok minőségi problémáit és in­tézkedik azok felszámolásáról. A gyártmánykísérő könyvek „rendeltetésszerű” hasz­nálata lehetővé tette a problémák teljes részletességű és mélységű; ütem, művelet, üzem, műhely, sőt, az egyes dolgozók szintjéig való feltárását. A feltárt hiányosságok alapján megállapítható, hogy azok részben külső, kooperációs, másrészt belső, anyag- és alkatrészellátási akadályokra vezethetők vissza. Ezért az utasítás azonnal végrehajtandó intézkedésként elren­deli. a szigorú termelési és technológiai fegyelem meg­tartását, a kooperációból beérkező alkatrészek sérülés- mentes szállításának és tárolásának biztosítását a nagy értékű fődarabok beszállítási sorrend szerinti kiadását és a kész autóbuszok sorrend szerinti átvételét. Október l-től be kell vezetni a 9/1970. számú vezér- igazgatói utasításban elrendelt minőségi bérezést. Ezenkívül intézkedik az utasítás a kooperációs rak­tár befejezéséről és üzemeltetéséről, a szükséges tároló- eszközök és szállítókocsik elkészítéséről, az utak építé­sének és javításának meggyorsításáról, az alkatrészhiány csökkentéséről, a használatban levő gyártmánykísérő könyvek szakszerű vezetéséről és a műveletváltozások átvezetéséről. Október 1-ig el kell készíteni a 250-esek gyártmánykísérő könyvét is. Végül felhívja az illetékes vezetők figyelmét, hogy szeptember 30-ig tegyék meg a szükséges intézkedéseket, mert október l-től felelősségre vonják a mulasztást el­követőket. Brigádok Lengyel­országban Ikarus-gyári hagyomány lesz lassan, hogy az arany­koszorús brigádok minden évben egy hetet Lengyelor­szágban töltenek jutalom­képpen. Az idei első csoport a 8- és 10-szeres szocialista brigádtagok augusztus 19-én indultak el a krakkói, zako- pánei útra. A 44 fős csopor­tot Labrincz Lőrinc, a leme­zesüzem dolgozója vezette. A kirándulás félig Ikarus-, félig IBUSZ-szervczcsben zajlott le. A második csoport (ugyan­csak 44 fő) már saját buszun­kon indul szeptember 18-án a lengyelországi útra. Ütirány: Varsó. A járműprogram felett vál­lalt KISZ-védnökség kereté­ben szeptember 22-én a Jász­berényi Hűtőgépgyárba lá­togatnak a szerszámgyáregy­ség fiataljai. A szerszámgyáregység KISZ­istái a kongresszus tiszteletére vállalták a hiányos munkahe­lyi világítás kiegészítését. Ez mintegy 1800 óra társadalmi munkát jelent a fiataloknak. Hosszú sorok az ebédlőben * Átalakítást — fegyelmet — vagy mást! Mi az oka az étkezdéi sorbaállásnak? 1. Még ajtónyitás előtt ösz- pzeverődik 30—40 ember. 2. Az első turnusban nem­csak a kijelölt munkahelyek­ről, hanem a gyár egész terü­letéről özönlenek az éhes em­berek. Kétszázötven ember he­lyett 300—400.. ■ A főszakácsnő tálcájában piros, zöld, kék je­gyek keverednek, ahány szin, annyi turnus lenne eredetileg. 3. Nem győzik elmosogatni a kanalakat, késeket, poharakat — kiesik két-három perc itt is időnként. 4. Időnként két szakácsnő osztja a háromféle ételt — egy percre, fél percre megint leáll a sor. A vásárlók a kedvenc ételre várnak. 5. Közben lejár a turnus, 10 perc átállási idő következik. A pulton 20 leves, 20 papri­kás krumpli árválkodik, hűl­nek. íztelenednek, senki sem nyúl értük, az ajtó és a fordu­ló között 10—15 ember lesi, mikor jelenik meg a pulton a sertésborda parasztosan és virslivel a babfőzelék. 6. Nincs víz a kancsókban. Az emberek megállnak a tál­cájukkal a csapnál. A sorbán- állás folytatódik. (Csak záró­jelben: előfordul, hogy van a kancsókban, de a vendégek mégse szívesen isszák. A mo­sószer, amivel a kanosokat ki­mossák, kölnire emlékeztet.) 7. Hihetetlenül hangzik, de nincs hely az étkezdében! Ki­alakult egy szokásrendszer, ami részben indokolt, de vitat­ható is: csak ismerős ül isme­rős mellé. Ezért a 4-es aszta­lokat időről időre összetolják, állandóan változik az étkezde belső képe. A magányosan ét­kezők magányos farkasként kanalazzák a birsalmalevest. Ilyen étkező mellé ülni egy újonnan érkező magányos em­bernek — elhatározás kérdé­se. Torokköszörülésbe kerül, amíg rászánja magát az em­ber, hogy a „Szabad ez a hely?”-t kipréselje magából. Mintha legalábbis vadidege­nek, s nem ugyanannak a gyárnak a dolgozói járnának az étkezdébe. 8. Végezetül a szelet kenyé­rért való sorbanállás is hoz­zásegíthet valamit a torlódás­hoz. A büfé jelenleg harmad­rangú kérdésként kezeli. Idő­be telik, amíg az ember hoz­zájut egy szelet kenyérhez. (Ezen rövidesen változtat a konyha. Egy nyugdíjast bíz­nak meg a kenyér árusításá­val, ez az árus a legjobb he­lyen, a leves utáni kijáratnál fog elhelyezkedni.) f Mindezek személyes tapasz­talatok. Egy hétig nemcsak étkezni, nézelődni is jártam az étkezdébe. Próbáltam szakiro­dalmat is felkutatni ebben a témában, hogyan lehet 1000— 1200 embert négy turnusban, folyamatosan étkeztetni? — de próbálkozásom nem járt si­kerrel. Az önkiszolgáló rend­szer új dolog az „étkeztető­iparban”. A szakirodalma még nem született meg. Megtud­tam viszont, hogyan kell fran­cia módon, oroszosán, magya­rosan tálalni. De megismertem a valóságot is: hogyan étkezünk mi. Az első három turnusban — ha időnként zsúfoltan is — úgy- ahogy kultúráltan. De a ne­gyedikben — elnézést — már csak amolyan malac módra — hogy szaknyelven fejezzem ki magam. Ilyenkor már a kony­ha is elfelejt takarítani, vagy nem győzi, belefáradt. És az étkezők is megfeledkeznek ar­ról, hogy az étkezde önkiszol­gáló rendszerű. A tálcákat nem viszik vissza. Az asztalok, káposzta-, paprikáskrumpli- lében úsznak. Kenyérdarabok, csontok, feldöntött poharak, piszkos edények. (Időnként még a széken is.) A zsúfolt­ság — bár sosem ebédelnek többen ebben a turnusban 200 —300-nál, ilyenkor tűnik a leg­elviselhetetlenebbnek. Tudom, ez már túl van a munkaidőin. Mégis szót érde­mel. De beszéljünk a munkaidő­ben folyó étkeztetésről. Az ön­kiszolgáló rendszer 1968-as be­vezetésékor az üzemeltetők, a Pestvidéki Vendéglátó szak­emberei 16—18 percet mértek étkezési időnként. (A kedves „vevő” ajtón való belépésétől az ajtón való távozásig számoltak stopperral a kézben.) Mostaná­ban ez az idő eléri a 28—30 percet is. Ha hozzávesszük, hogy a munkahelyről el is kell indulni, egy kávét is meg­iszunk a büfében, vissza is kell érni, kiderül, hogy ese­tenként a 40—45—50 perc is kevés ebédidőnek. Holott nincs is ebédidő. Tehát finomítani kell a je­lenlegi étkeztetési rendszeren. De hogyan? A munkásellátá­si osztály szerint: a színes ebédjegy magában annyit ér, mint a pár éve bevezetett szí­nes munkaköpeny, a munka- fegyelem megszilárdítása érde­kében. Az osztály-, mű- és csoportvezetőknek kellene szi­gorúan betartatni a kialakult rendet, hogy ki, mikor menjen ebédelni. A töméntelen túl­óráztatás itt is érezteti hatá­sát. Aki 12 órázik, annak a művezető legalább annyi ked­vezményt ad, hogy nem hatá­rozza meg, hogy mikor men­jen ebédelni. A munkásellátá­si osztály egyébként a jelenle­gi egysoros sorbanállást - (épp az épületrész átalakításával) előreláthatólag még a tél fo­lyamán háromsorosra kívánja átszervezni. Ha erre a kony­ha is felkészül, úgy tűnik, a megoldás adott. Az étkeztető szerint ez az új rendszer némi választékcsök­kenést fog maga után vonni. Ezt sem árt végiggondolni! A zavartalan, gyors étkeztetés járható útját ők, az étkezte- tők, az étkezők fegyelmezett­ségében látják. Lehet, hogy igazuk van. Mindenesetre va­lamit tenni kell. (halász) Kinek van igaza Viták, ellentmondások — egy tőből A fehérvári átadóban, vagy ahogy itt nevezik, a motoros­ban sok a panasz. Nem győ­zik a munkát a szerelők. 51 kocsival adósak maradtak az augusztusi hónapról. Fél évvel ezelőtt 60 ember volt az üzem létszáma, a mostani létszám 230 ember — és mégsem győ­zik. — Igen — mondja Mohai László, az üzem vezetője —, de akkor a tmk, a forgácsoló, a szerszámüzem is nekünk dolgozott. Kismillió brigád alku-bérben. És a mi embe­reink sem mentek haza 7—8 óránál előbb. Kiderül, az emberek most is későn járnak haza. Bent töltik a szabad szom­batot, a fél vasárnapokat. A panasz oka tehát nem lét­számmal kapcsolatos. Az üzem egyik fiatal mű­vezetőjével megnéztük az egyik hátsó bejárathoz állított 55-öst, a 223-as gyártási szá­mút. Ami rögtön szembetűnt: egyetlen ülése sem volt a busznak. Hiányzott a padló­szegélyezés, az utaslépcső- megvilágítás, a szellőzőnyílás­fedél, a lépcsőszegélyezés, a hamutartó, a függöny. Hiány­zott továbbá a pótkerékláda, s az első lökhárító, a munka- kuplunghenger, és még egy sereg apróság, ami nem lát­szott az alváztól — csak a művezető rögzítette a fejében. Ugyanis vagy 40 busz eseté­ben maga az átadóüzem je­gyezte fel külön kis sárga cé­dulákra, hogy miről mi hiány­zik. A szerelők, csoportveze­tők, művezetők is adminiszt­ráltak. Valaki találóan je­gyezte meg eiTŐl a munkáról: „Az idő megy, produktum meg semmi.” Persze a meghiányolás szük­séges. Ha nem stz üzem vé­gezné ezt a munkát, rábízná a szalagra, ahonnan az igaz­gató 4-es számú utasítása ér­telmében „csak MEO által jóváhagyott, kész buszok jö­hetnek le a vonalról” — sa­ját magát csapná be. Így is sok a tisztázatlan kérdés. Az átadóüzem szerelői, de vezetői is megesküsznek, hogy csak ráfizetnek, ezt is, azt is nekik kell elvégezniük, olyan munkákat, amiért a bért a szerel debeliek ve­szik fel. Vagyis a pénz körüli vita újult ki ismételten az üzem és a munkaügyi szervek kö­zött. Régi vita ez. Az üzem­vezető esküszik, hogy a ko­rábbi, a technológiai bér — amit különben is csak akkor lehetne alkalmazni, ha a 4-es számú igazgatói utasításnak érvényt tudna szerezni a ter­melés — nem reális. Kísérő­lapokkal bizonyít: egy 55-ös 100 kilométeres futtatása miért 480 perc (79.96 forint), amikor egy 311-es 150 kilomé­teres futtatására csak 420 percet (69.97 forintot) adnak?! De az igazi vita most még­sem ekörül folyik. Az anyag­ellátás romlása egy új bérezés bevezetését tette szükségessé. A vita most ekörül az úgyne­vezett köcs'bér körül forog. A megadott összeg ele­gendő-e olyan kocsik el­adásához is, ahol az ülé­sektől kezdve szinte min­den hiányzik. (Szeptember» 4-én a 40 hiá-. nyos kocsi közül 20-ban el­vétve vagy egyáltalán nem volt ülés. De a közben meg­induló kooperációs szállítás is csak 2 milliméterrel rövidebb lábú üléseket tudott biztosí­tani.) Az üzem érvelései során ilyen indokokat tudott felso­rolni: No, és a begyakorlott­ság?! Hiába dolgoznak itt a legügyesebb szerelők, mégsem vehetik fel a versenyt a be­gyakorlott székbeállítókkal. No és az anyagbeszerzés?! A termelési főnök egy korábbi helyes utasítása értelmében anyagot csak a szerelő vona­lak vételezhetnek fel. De most ha az átadó fog szerelni — ezt kívánja meg a jelenlegi termelési helyzet — mi lesz a gyakorlatban? Az admi­nisztráció szempontjából? Olyan kérdések ezek, melye-! ken lehet vitatkozni. S ha döntés születik is, csak olyan lehet, amivel az üzem nem ért egyet. Kevesell ni fogja a bért, ugyanakkor a munkaügyi szervek meg lesznek győződ­ve, hogy már megint túlfizet­ték az átadóüzem szerelőit.' Ezt a kívülálló már tapasz­talatból tudja. A hiba gyökerét a termelés szervezetlenségében kell ke­resni. Amíg ilyen félhavon- ként, kéthavonként felmerülő rendkívüli esetek sorozatosan fordulhatnak elő, lehetetlen igazságos döntést várni. A megoldás (bár ezt mindenki tudja) a termelés szervezet­tebbé tételében rejlik. —sz—c. Munkavédelem Az ellenőrzés - segít Állandóan visszatérő téma, hogy a termelés növekedésé­vel együtt szükségszerűen nö­vekedni kell-e a munkával járó baleseti veszélynek vagy sem. Vajon az üzemi balese­tek nagyobb récze figyelmet­lenségből vagy pedig a mun­ka természetes veszélyéből következik-e be? Kétségtelen, hogy a munka­végzés, mint minden tevé­kenység bizonyos kockázattal jár. Az autóbuszgyártás jelen­legi technológiai színvonala nagyon sok kézi műveletet követel és a munkás igen szo­ros kapcsolatban van a szer­számmal és munkadarabbal. Ebből azonban nem lehet azt következtetni, hogy a baleset szükségszerű. A technológiai utasítások pon­tos betartása, a munka he­lyes megszervezése, a mun­kát végző személy szakmai képzettsége és gyakorlata, a megfelelő minőségű gép és kéziszerszám alkalmazása, il­letve szükség esetén az elő­írt védőberendezések és vé­dőfelszerelések használata mellett is feltétlenül szükség van a figyelmes, körültekin­tő munkavégzésre. Átalakulóban Kiköltözött a szerszámgyár a sajtolóból. Már az utolsó gépet, a horizontál fúrót is elszállí­tották. Az előzőleg átvitt kopírmarógép helyén, már a felvonuló építőipar emberei szorgoskodnak. Készítik a helyet az új, 800 tonnás mechanikus működésű erfurti prés­gépnek. A beruházás szerint várható, hogy az új prést, még ebben az évben átadják próba­üzemeltetésre A védőeszközök csak meghatározott keretek kö­zött jelentenek védelmet. A tenyérvédő vagy a bőrkesz­tyű használata mellett is érhe­ti a munkást üzemi baleset, ha történetesen szerelőáll­vány mozgatása közben a láb­ujja sérül meg azért, mert zárt lábbeli helyett, saruban dolgozott. Szintén nem a munkával összefüggő veszélyeztetés, ha a technológiai utasítás ellené­re végzett műveletnél törté­nik baleset. Sz. Z. a ventillá­toragy esztergályozása után a sorjázást nem a technológiai utasítás szerint végezte —. a munkadarabot nem fogta a gépbe, a kezében tartotta, így a tenyerét elvágta. N. E. a kézi fúrógépből az elgörbült fúrót kulcs nélkül akarta ki­venni, a fúrófejre tenyérrel ráütött, és eközben a tenye­rét az elgörbült fúró felsértet­te. Könnyen megérthető, hogy a baleset megelőzése nemcsak a vállalatra nézve jelent felada­tot — korszerű gépek, védő- berendezések, védőeszközök biztosítását —, hanem a gazdasági vezetőkre is, akiknek fokozniuk kell az ellenőrző tevékenységet. A gazdasági vezetőnek nem­csak jogában áll, de köteles­sége is a szabálytalanul dolgo­zó munkást figyelmeztetni és szükség esetén felelősségre vonni. Az olyan sokszor han­goztatott munkaerőhiányt így is lehetne enyhíteni. Az üzemi balesetek követ­keztében kiesett munkanapok száma a törzsgyárban 1969- ben annyi volt, mint amennyi a busz I. gyáregység összes üzemeinek kétheti munka­ideje. Ilyen körülmények kö­zött joggal lehet kérdezni: a személyi tényezők, a figyel­mes, fegyelmezett munka, a rendszeres és lelkiismeretes ellenőrzés nem lehet-e a bal­esetek megelőzésének egyik formája? De igen. A jelenlegi bal­eseteket figyelembe véve, a leghatásosabb formája. Viola Ferenc

Next

/
Thumbnails
Contents