Ikarus, 1978 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-13 / 1. szám

Találkát adtak Ötszáz nyugdíjas jött el Rövid egy év — és hosszú. Rövid, ha általában minden rendben, jó a közérzet, sikereket, eredményeket könyvelhet el az ember. Hosszú — végtelenül hosszú — ha egyik baj a másikat tetézi, ha anyagi gond jelent­kezik, ha megromlik az egészség, betegség betegséget ér, kórházból ki, kórházba be. Sajnos, idősebb korban az utóbbiak gyakran jelentkeznek, így aztán a röpke egy év mégiscsak nagy idő. Többszörös öröm újra látni, fölfedezni a régi kedves arcokat. No, meg mesélni­, kérdezni­, beszélgetnivaló is akad bőven, hiszen éppen egy éve jöttek így össze. Igaz, a nyugdíjas bizottság minden hét csütörtök délelőttjén fogadó­napot tart, a kirándulásokon is sokan találkoznak, ám nem ennyien. A több, mint 800 meghívóra közel ötszázan jöttek el. Zsúfolásig megtelt a művelődési központ nagyterme. Találkát adtak egymásnak vállalatunk volt dolgozói , a nyugdíjasaink. NEM NEKEM TALÁLTÁK KI Két óra lesz néhány perc múlva. Hegedűs Lajos és a felesége bead­ták a kabátjukat a ruhatárba, igyekeznek helyet foglalni. Hege­dűs néni huszonnégy év után ment nyugdíjba. Igaz, férje nem a vállalat nyugdíjasa, de hat éven át az Ikarusban dolgozott és ma is mindkettőjüket érdekli, ami a gyárral kapcsolatos. Kedves ismerős mellé ülök. Örömmel üdvözlöm a 83 éves Bökönyi Sándor bácsit. Semmit sem változott. Mozgékony, friss, mint tavaly. A kedélye is a régi. Ám a szervezete mégiscsak ellen­kezhet, mert idén már nem vál­lal munkát. Igaz, tavaly azt mondotta: „Az állandó pihenést nem nekem találták ki­, de ma már nem bír dolgozni. Orbán István nyugdíjas bizott­sági elnök köszöntőjét hirtelen félbeszakítják. „Tátrainé menjen haza. Megjöttek Csehszlovákiából a vendégei." Valaki mellettem megjegyzi: „Igazán érkezhettek volna egy-két órával később azok a vendégek." Mindenki jól tudja, mennyire elfoglalt Toldi József vezérigaz­gató, ezért is örülnek oly nagyon, hogy jelenlétével megtisztelte a nyugdíjasokat. (Tavaly hiába vár­ták.) Különösen azzal fogja meg az érzelmeket, amikor az idős emberek vállalat iránti hűségéről, ragaszkodásáról szól. És osztatlan sikert arat a kérése is: igazgassák unokáik lépteit az Ikarusba. Hasonlókról beszél Kovács György észt-titkár is, hangsúlyoz­va, továbbra is minden tőlük tel­hetőt megtesznek nyugdíjasaik érdekében, tennivalóm. Esküszöm többet dol­gozom, mint azelőtt. Nagy a ro­konság, mindig van körülöttem valaki. Nem mondhatom, hogy a kolleganőim nem látogatnak meg, az újságnak mégis örülök. Sok mindenről tájékozódhatom." A teremben egymás mellett ül Nagy Imre és felesége. Csak Annus néni a vállalat nyugdíjasa, de elkísérte a párja. Az igazsághoz azonban hoz­zátartozik, hogy Imre bácsi is dol­gozott a gyárban, mégpedig a leg­nehezebb időszakban, 1944 de­cemberétől 1957-ig. Szerettek itt lenni, sok az ismerős, így aztán nem csoda, ha szívesen jöttek a mai összejövetelre. Mert olyan jó érzés — mondják mindketten — találkozni, szót váltani a régi mun­katársakkal. A 76 éves Weigel Lajos tizenöt éve élvezi a nyug­díjas időt. Ám előtte huszonöt évig volt az üzemfenntartási gyár­egység géplakatosa. Utána kerek egy évtizedig portáskodott a Hús­ipari Készletező Vállalatnál. Az utóbbi években kénytelen pi­henni. Érszűkületes a lába, nehe­zére esik a járás. Uhriéknál kezdett 1938-ban, s a fia is már huszonöt éve hűségesen kitart első munkahelyénél. „A mai találkozás nagy öröm. Mert bizony előfordul, hogy már csak a hangról ismerjük meg a másikat. Azt szeretnénk elérni, hogy akik különböző időpontokban mentek nyugdíjba, azok is megismerjék egymást." Verba Jenő veszi a ka­bátját. Mennie kell. Grándíts Béla bemegy hallgatni a Biosort. Mónus Ferenc elszív még egy cigarettát. Mellé ülök, s megtudom. Csak most hatvan éves, de már négy éve leszázalékolt. Egészségileg válto­zatlanul nincs jól. Évente legke­vesebb két-három alkalommal kórházi kezelést kap. Mint min­den egyedül élő embernek, nehe­zen telnek a napjai. Hiányzik a társ. Az alacsony, törékeny, Zöld Gáborné nyugodtan letagadhatna sok-sok évet, de hová rohan ilyen sietve? „Haza." S hol van az a haza? „Derecskén." Zöld Gábor­né mindössze egy évet dolgozott takarítóként az orvosi rendelőben, de ma hajnal három órakor föl­kelt, hogy Debrecenben elérje a vonatcsatlakozást és részt vehes­sen ezen az elillanó néhány órán. S még így sem lehetett önfeledt. Figyelnie kellett az órát, mert hét­kor indult a vonata. Hetvenkét éves, és azt mondja: „tudja, gye­rekem, mondtam a főnővérnek is, szívesen visszajönnék én taka­rítani, csak lenne lakásom." Dehát mi hozta föl? Mi késztette a hosszú útra? Rejtély. Ne boly­gassuk, így is szép , megható. TÖBBET DOLGOZOM, MINT AZELŐTT Sokan élnek a lehetőséggel. El­mondják észrevételeiket, javaslata­ikat, kéréseiket. Balla László pél­dául azt,­ a „tűzoltómunkákban" bármikor számíthatnak rájuk — éljenek vele! Ugyancsak ő jegyzi meg halkan: ha a vállalat az el­hunytat saját halottjának tekinti, akkor a vállalat képviselője jelen­jen is meg a temetésen. Veres Mihályné köszöni, bár ezideig még nem kapja az újságot. Ám reméli, egyszer csak elér hozzá is. A szünetben kellemes zsongás tölti be a termet. Kis csoportokba verődve diskurálnak, nézelődnek, vagy éppen fogyasztanak valamit az álló büfénél. Kiss János és Otyehely László a kabátját kéri. Indulnak haza. A 63 éves Kiss János hét esztendeig dolgozott a rendészeten. Jó, hogy összefutot­tunk, nem kapja az újságot. Föl­­jegyzem új címét: Gödöllő, Hámán Kató utca 11. Fekete Józsefné is a lappal kezdi. Nagyon örül a küldeménynek, bár állandó vele a bonyodalom. Fekete János­­né névre jön, és soha nem a pon­tos házszámra. Márpedig ő válto­zatlanul Kistarcsán, a Brassói utca 19/A alatt lakik. Mindent elolvas. Már hogyne tenné, amikor nem újkeletű a szerkesztőséggel a kap­csolata. Évekig a tepaszban volt újságfelelős, majd nyugdíjig a 3-asban. Özvegy Kerepeczky Mihályné kellemes emlékeket őriz az Ikarusban eltöltött három év­ről. Sajnos sokat betegeskedik. Ez évben is négyszer feküdt kórház­ban. A fiatalos külsejű Tímár József­né egyedül üldögél. Huszonegy évig dolgozott a kárpitosban, de most sem tétlenkedik. „Akad „ÉN MÁR NEM, DE A FIAM IGEN" Mészáros József ötödik éve tevé­keny tagja a nyugdíjas bizottság­nak. „Ha én már nem is, de a fiam még­ a­ gyárban dolgozik, a sajtoló technológiáján.” Úgy látszik az alma nem esett messze a Tájától. Mészáros József ugyanis még az SZÁLL A SÓHAJ Késő van, besötétedett. A meg­állóban Fehér Istvánné buszra vár. Sajnálta otthagyni a műsort, — a harmatgyenge műsor miatt talán csak én bosszankodtam — de men­nie kell. Egyedül él, nem szeret túl későn hazaérni. „Pedig olyan jól éreztem magam" — száll a só­haja. —tarpai— Tovább javult a szervezeti élet Az év utolsó pártbizottsági ülé­sén értékelték az 1977 évben vég­zett politikai munkát. A téma elő­adója Kovács György, a párt­­bizottság titkára volt. 1977-ben a törzsgyár pártszerve­zetei megvalósították céljaikat. Tovább javult a párt belső, szerve­zeti élete. Erősödött a közösségi vezetés az alapszervezetekben és a pártvezetőségekben. Sokat javult a taggyűlések színvonala. Nem minden alapszervezetnél egyfor­mán. Az alapszervezetek hetven új tagot vettek föl. Ez is mutatja, hogy a pártépítési tevékenység eredményes. A fölvettek aránya is kedvezően alakult. A hetvenből hatvanhetet hagyott jóvá a vb, ezeknek 76 százaléka munkás, 24 százaléka alkalmazott és 22,4 százaléka nő. Érdemes fölfigyelni arra, hogy az új párttagoknak mintegy 55 százalékát a KISZ-alapszervezetek javasolták. Az elmúlt évben tizenöt új mun­kásőrt adott gyárunk. A pártbizottsági ülésekre jellem­ző volt a hozzászólók nagy száma. Felelősséggel vetették föl a válla­lat gondjait a pártbizottság tagjai. A meghívottak azonban nem mindig válaszolták meg a kérdé­seket. Év közben a pártbizottság testü­letében két személyi változás tör­tént. Kiss Ernő megromlott egészségi állapota miatt nyugdíjba ment, de tagja maradt továbbra is a párt­­bizottságnak. Több évtizedes munkájáért a végrehajtó bizottság kiváló dolgozó kitüntetésre java­solta, amelyet ünnepélyes keretek között át is adtak. A pártbizottság beszámolója foglalkozott a vállalati koordináci­ós tevékenységgel, melyről meg­állapította, hogy az tovább erősö­dött. Ennek jele volt az is, hogy közös vb-ülést tartottak Székes­fehérvárott. A tömegszervezetek pártirányí­tásának értékelése után a párt­­bizottság munkabizottságainak tevékenységét elemezték. A beszámolóval egy időben vitatta meg a pártbizottság az 1978 első félévi munkatervet is. Ezek összeállításakor figyelembe vették a felső pártszervek javas­latait, pártbizottságunk korábbi határozatait, továbbá a cselekvési program által megjelölt témákat. Az Ikarus pártszervezet idei leg­főbb feladata a párt belső életé­nek továbbjavítása. A munka­tervet ennek megfelelően állítot­ták össze. Erősíteni kívánják a tömegszervezetek pártirányítását is. A gazdaságpolitikai feladatok közül a legalapvetőbbeket kíván­ják megtárgyalni. Ilyen jellegű témája az év első felében a párt­­bizottságnak három, a végrehajtó bizottságnak négy lesz. A munkabizottságok kapcsolód­nak a végrehajtó bizottság és a pártbizottság feladataihoz, de vannak olyan témák, amelyeket saját testületi üléseiken kell meg­tárgyalniuk. A pártbizottság a munkaterve­ket megvitatta és elfogadta. Mátyásföld piros betűs napja December 30. Piros betűs ünnep a kerület életében. Harminchárom évvel ezelőtt ezen a napon szaba­dult föl Mátyásföld. A művelődési központ előtti téren ennek tisz­teletére adtak találkozót egymás­nak 30-án délelőtt 10 órakor a XVI. kerület politikai és társa­dalmi szervezeteinek képviselői, vállalatunk vezetői, dolgozói és a kerület lakói. Az ünnepségen meg­jelentek az ideiglenesen hazánk­ban állomásozó szovjet alakulatok képviselői is. A Himnusz elhangzása után Wester Jánosné személyzeti­ és szociális igazgató méltatta Mátyásföld felszabadulásának je­lentőségét, és az azóta megtett utat. A művelődési központ falán lé­vő emléktáblán a megemlékezés koszorúit vállalatunk nevében Toldi József vezérigazgató, Kovács György vállalati párt­bizottsági titkár, Kovács György éiszt-titkár, és Imre Miklós KISZ- bizottsági titkár; a kerületi KISZ- bizottság nevében Pethő Gábor KISZ-bizottsági titkár, Papp János szervező titkár és Kun Dezső ágit. prop. titkár, valamint a kerületi lakók nevében Almási Sándor, a kerületi OTP igazgatója és Bornes Nándorné, a Hazafias Népfront XVI. kerületi elnöke helyezte el. A díszőrséget adó nyolc ikarusi ifjúgárdista fegyelmezettségével nagyban hozzájárult a kis ünnep­ség hangulatához, amely az Inter­­nacionálé hangjaival zárult. Van aki­ ­elmegy" (. . - ijeszt­őel Divatba jött a gyár egyik főosztályán, hogy egy sereg dolgozó vagy gyáron kívülre vagy gyáron belülre távozik - új munka­helyet keresve. Divatba jött, de mégis furcsa, hogy rövid időn belül igen sokan jelentették be ezt a szándékukat. Mi az indíték? Elsősorban az anyagiakra való hivatkozás, más munkakör előnyei, de a jövő kilátásainak nem ismerésével is érvel­tek. Függetlenül attól, hogy jogosak vagy sem az érvek, egy dolog­ra — mellesleg — oda kell figyelni: van, akiknél a fölmondólevél csak trükk! Jó trükk, hogy fizetésemelést kaphasson soron kívül, azonnal, jogtalanul a többiekkel szemben. S mindezt esetleg csak azért tudják véghezvinni, mert pillanatnyilag pótolhatatlan a szaktudá­suk, hiszen nincs kivel helyettesíteni őket. Reméljük sokan, hogy előbb-utóbb az igazság győz — az olyan dolgozók elnyerik a méltó fizetéskiegyenlítődésüket! (Krémer) KIVÁLÓ VÉRADÓ A véradás az emberek gondolat­­világában szinte azonossá vált már a gyógyítással, az életmentéssel. A Magyar Értelmező Kéziszótár is így tömöríti: „az a cselekvés, hogy valaki gyógyítási célokra vért en­ged venni magából". Nem kis do­log. Már csak azért sem, mert maga az élet az egyik legnagyobb érték a Földön. Ezért is jár köszö­net mindenkinek, aki önszántából — térítésmentesen — vért ad. Mint ahogyan nem lehet elégszer köszö­netet mondani annak a 132 dol­gozónak sem (busz­­, sajtoló, rak­tár, alkalmazottak), akik a múlt év­ két utolsó véradásán (október­ben és novemberben) megjelen­tek. Véradás többször is előfordul évente, de véradók tiszteletére rendezett ünnepség elvétve. Ezt pótolta a vállalat Vöröskereszt szervezete, amikor december 20-án kis házi ünnepségen huszon­négy véadónak adták át a Kiváló véradó jelvényt. Kik ők? Megtisz­teltetésként sorakozzon a nevük. Rizmayer Jakabné (busz I) az egyetlen, aki már összesen ötven­­szer adott vért. Megható a segíteni akarása. De mások is említésre mél­tók.­ így például Balogh Béla (ko­vácsműhely ) Hajdú Jánosné (busz I) , Musits János (üzemfenntartási gye.), Palotai István (tanműhely) — ők harmincszor adtak vért. Húszszoros véradók: Balogh Jánosné (busz I), Bodnár Istvánná (pénzügyi o.), Büros László és Ja­kab Lajos (3-as gye.), Juhász István (üzemfenntartási gye.), Jurcsi Lajos (egyedi gye.), Mus­­kovics Rezső (igazgatási főo.), Oláh József (ková­csműhely), Szíjártó Mihály (szerszám gye.), Tasnádi Nándorné (3-as gy) Wágner Ferenc (busz I). Tizenö­szőrös, kiváló véradó: Bakos Lászlót (szerszám gye.), Bényi Gyuláné (igazgatási főo.) Papp Pál (újítási o.), Tele Károlyné (busz II) . Eddig tíz alkalommal adott vért: Bodor István (termelési főp.), Buzgán János (busz II) Novoszádszki János (sajtoló) és Vas Lászlóné (busz II). — 1. — Nagyon fontos az alapos fölkészítés 1975-ben a fehérvári gyár párt­­bizottsága megkapta az önálló tag­­felvételi jogot, ezért a pártépítési munkabizottságra is fokozott fele­lősség hárul. A munkabizottság a párttaggá nevelés céltudatos irá­nyítása, ellenőrzése és segítése ér­dekében évenként munkatervet készít. A pártépítés elméleti és gyakor­lati kérdései között alapvető he­lyet foglal el, hogy milyen köve­telményeket támasztanak a pártba lépőkkel szemben, milyen társa­dalmi rétegekből egészítik ki a párt sorait, végül hogyan alakul a tagság számszerű növekedése és összetétele. A tagfelvétel alap­elvei, a párttagság elé állított kö­vetelmények meghatározzák a ta­gok összetételének változásait, és visszahatnak a felvételi munka gyakorlati feladataira. Az alapszervezetek pártépítő munkájukat megfelelően végzik. Az egyes párttagok tevékenysége, magatartása is jelentősen befolyá­solja, hogy a pártonkívüliek közül kik és mennyien kérik föl­vételüket a pártba. Örömmel álla­pítható meg az, hogy állandóan növekszik azoknak a száma, akik nemcsak helyeslik pártunk poli­tikáját, hanem annak kialakítá­sában és végrehajtásában a párton belül akarnak részt vállalni. A párttaggá nevelésben — ha csak a számokat vizsgáljuk — az alapszervezetek igen eredménye­sen dolgoznak. Az ütemességben azonban még lehet javítani, a jövőben sokkal tervszerűbben kell dolgozni. A fölvett párttagokon belül a munkások aránya folyamatosan fejlődött. 1975-ben 84 százalék volt a munkások aránya, 1976-ban 90 százalék, 1977-ben pedig 87 százalék. A nők aránya viszont nem emelkedett megfele­lően. A párttaggá nevelésben nagy gondot fordítanak a folyamatos fölkészítő munkára. A dolgozók a fölvétel előtt megismerik a párt­tagsággal járó jogokat és köteles­ségeket. A pártbizottság meghatározta, hogy a jövőben az irányító és elle­nőrző tevékenységben több gon­dot kell fordítani: — az alapszervezetek ideológiai munkájának javítására; — a felvételi munkában a minő­ség melletti ütemességre; — a párttaggá nevelési tervek összeállításánál a nők arányának növelésére, valamint a KISZ és a szakszervezet javaslataira; — a pártcsoport vezetői megbe­szélések rendszerességére, színvo­nalára. — V. — PÁVARÖPTÉBEN A Röpülj páva! negyedik elő­döntőjének szereplői közül hadd említsük most — rendhagyó mó­don — a társadalmi zsűrit. Az I­karus-gyáriakat, akik érdeklő­désükkel, sőt, hozzáértésről tanús­kodó megjegyzéseikkel és kérdé­seikkel nagyszerűen képviselték a széles nézőtábort. A szakmai zsűri ezúttal alig jutott szóhoz, és a kritikus elől is jószerivel etették a bírálat kenyerét. Szóvá tették például, hogy Hajdú-Bihar műsorából kiamaradt Debrecen és a Hortobány (erről külön film készült), hogy az asszonyok valamiféle egyenruhába bújtak, mintha azon a tájon nem is volna népviselet. Észrevették, értékelték a betlehemes játékok világi elemeit, profán báját, érdek­lődtek a hajdúsági festett-faragott koporsók eredete felől. A Kalo­csai Sárköz műsorában a sok gye­rekszereplőnek, a hagyományok továbbélésének örültek, de a ha­lottas játékot éppen olyan ide­genkedve fogadták, mint a tudós zsűri egyik-másik tagja. Kérésükre külön kiselőadást is kellett rög­tönözni a kalocsai hímzésekről, a „rózsák, szemérmes liliomok futa­­mútjáról." Az I­karus-gyáriak „szereplése" is jólesően bizonyítja, hogy nap­jainkban a népművészet reneszán­­szát éli. Vajk Vera (1977. december 20. Népszava)

Next