Ikarus, 1984 (32. évfolyam, 1-26. szám)

1984-01-12 / 1. szám

Négy napig a karbantartóké a gyár Amíg mások pihentek A vonszoló lassú ­kézzel gyorsabb? Az ember csak végigmegy a műhe­lyeken... és mindenütt ugyanazt hallja. Ha pedig mindenütt ugyanazt mondják, abban bizony lehet valami. Érdemes rájuk figyelni, mert ha elfogadjuk, hogy tevé­kenységünkkel képesek vagyunk megvál­toztatni magunk körül a világot — ha nem is az egész világot, de legalább egy műhelyt — akkor addig kell mondani, amíg nem lesz úgy. Molnár Zoltán gépbeállító kapásból két dolgot említ a sajtológépek között, amikor megkérdezem tőle a reggeliző szünetben, miért döcög a termelés: — Késön adják le a sajtóidnak a meg­rendelést. Ehhez jön még, hogy a kis tételekkel felborítják a napi programot. Nézzen körül: sokszor naponta öt szer­számot is át kell állítani, az pedig rengeteg idő. Molnár Zoltán ötletekkel is szolgált, miként lehetne megszervezni a munkát: — Ugyanaz a munkadarab menjen végig minden műveleten — vágás, sajtolás, peremezés —, ne tegyék félre, mondván, beugrott valami fontosabb. Miért nem az a legfontosabb, amit éppen csinálunk? Molnár Zoltán kimondta a „bűvös" szót: szervezés. Gondolom az is csak szervezés kérdése, hogy a régi alapozó soron ne kézzel kelljen végigtolni a buszokat. Grózner István művezető és Tukarcs László a rövid szünetben, mielőtt háttal feszülve be nem tolják a buszt az akna fölé, elmesélik a „maguk történetét": — Augusztus 18-án álltak át az új alapozó sorra. Az alvázvédelmet ennek ellenére azóta is fejünk fölött, itt a régi aknából végezzük. Ha elkészülünk, 12 ütemen keresztül a régi vonal hosszában kézzel kell keresztültolnunk a kocsikat. A vonszoló ugyanis lassú. Ha arra várnánk, képtelenség lenne kiszolgálni a vonalat — A DÜRR-ben ott a kocsiemelő, bil­lentő szerkezet. 45 fokban dönti a kocsit. A dolgozók kényelmes körülmények között végezhetik az alvázvédelmet. — Ezt hol hallotta? — kérdezi tőlem Grózner István. — — Valami műszaki beszámolóban olvas­tam — Nézné inkább meg. Nem működik, azt hiszem egyelőre túl bonyolult berendezés nekünk. Még nem tanultunk meg bánni vele. Mi meg csinálhatjuk, mint eddig. Feszül a hát, a daru az imént emelte át a busz-csontvázat mellénk. Nézem, amint erőlködnek. így kell ennek lennie? Nem lehetne jobban... igen, megszervezni? —mer— Egy főbizalmi naplója Ev vége nyugalomban Rendhagyó naplót írunk Borbás Béláné főbizalmival. Nem jelöljük pontosan a na­pokat, hanem csak az óév utolsó hetének hangulatát, rövid eseményeit írjuk le és az új év első munkahetének néhány kiemel­kedő jellemzőjét. Álljon először az, ami már az óévé. A december 20-i Parlament előtti békenagy­gyűlésen tőlünk is nagy létszámban vettek részt. Az előző évekkel ellentétben az ünnepek előtti utolsó hét zökkenő­mentesen telt el. A napi 18 buszt meg­csináltuk. Nagyrészt szovjet kocsik készül­tek és néhány BKV megrendelésű. Hosszabb túlórázások nem voltak, viszony­lag egyenletes ütemben érkeztek hozzánk a buszok. A motorosok és a lakatosok a régi hibákkal bajlódtak. Az NDK sirokkók alkatrészei nem jók, a pótkocsi elektromos fékszelepét nem kellő nyomásértékkel szerelik föl. A levegőszűrők cseréje nehéz­kes. A lakatosok bosszankodtak a kapasz­kodó konzolok törése miatt. Igen örültek a dolgozók, hogy a két ünnep között mindenki az otthonában pihenéssel tölt­hette az időt, nem kellett bejönnie, mint a korábbi években annyiszor. Szovjet kocsik gyártásával kezdődött az új év. Hétfőn az első munkanapon elég gyengén ment az átadás. Összesen hat kocsit vett át a MERT. Az udvaron volt ugyan elég busz, de amikor a motorosok­December 29. csütörtök. Olyan a törzs­gyár, mintha vasárnapi álmát aludná. Szokatlan a nagy csöndesség, nyugalom. Semsey Andrást, az üzemfenntartási főosz­tály vezetőjét az irodájában találom. Néhány szót váltunk az ünnepekről, majd elém tesz egy vaskos „forgatókönyvet". Ezt tervezték, ennek kell teljesülni. Több mint háromszázan dolgoznak ezen a napon a törzsgyárban, a főosztály hat üzeméből körülbelül kétszázötvenen. Hogy mi mindent csinálnak? Lehetetlen fölsorolni. Ehelyett, ellátogatunk néhány munkahelyre. Indulás előtt Garai Jenő fő- technológus is előkerült, s csatlakozott hozzánk. Az egyedi gyáregység felé indultunk. Belépve egymás szavát is alig hallottuk. Fülelnem kellett, hogy értsem Garai Jenő magyarázatát: — Készül a vonalmozgató rendszer. Most a Tápiómente Mgtsz szol­gáltató ágazatának emberei dolgoznak itt. Kemény munkát vállaltak, betonföl­bontást, alapkészítést, betonozást. Rövid a határidő is. Január 9-re a kamrasort vissza kell adni a termelésnek. A két hét alatt negyven folyóméter vonalmozgató pályát kell elkészíteni. A rendszert az üzemfenn­tartási főosztály tervezte és ellenőrzi. A teljes beruházás mintegy hatmillió forintot tesz majd ki. A sajtoló gyáregységben nagy volt a sürgés-forgás. A 6. számú 500 tonnás erfurti prés körül rendkívül érdekes munka folyt. A főosztály a karbantartómunka megkönnyítésére a géptest „pincéjébe" egy szerelőpódiumot tervezett, ami akár egy lift, függőleges irányba mozgatható. Ottjártunkkor éppen a tartószerkezetet eresztették le a mélybe. Keszthelyi Oszkár üzemvezető kiegészítette a látottakat: — Eddig, a karbantartások idején az ácsok készítettek trepnit a gép alá. Ennek az volt a hátránya, hogy egy helyben állt, s nehéz volt róla dolgozni. A szerelő­pódiummal könnyebb, gyorsabb, biztonsá­gosabb lesz a munka. A 3. számú 800 tonnás erfurti gép mel­lett Semsey András elmondta: túlterhelés­védelemmel látják el a gépet kísérlet­képpen. Ha beválik, a többi gépeken is alkalmazni szeretnék a módszert: A gépet összetartó Anker csavarra nyú­lásmérő bélyeget ragasztanak. Ez nagy pontossággal és üzembiztonsággal érzékeli a gép terhelését. A bélyeg nemcsak jelzi a túlterhelést, hanem bizonyos értéknél „letiltja" a gépet, vagyis kikapcsolja a vezérlést. így akadályozza meg a túlterhe­lést, ami orsógörbülést okozhat. A magasban a Csepeli Duna Mgtsz szol­gáltató ágazatának szakemberei dolgoztak. Cserélték a darupálya áramvezető sínéit. Ahogy hallottam, régen érett már ez a munka. Csak úgy, mint egy másik, lent a földön: a szerszámbetápláló vonal vasúti tói, gépészetileg átvették a kocsikat és a fényezőbe, onnan a végátadóba kerültek, már vége volt a napnak. Január 3-án igen szomorú esemény tör­tént. Antal Zoltán üzemvezető-helyettes az irodába menet rosszul lett, a szívéhez kapott. Mentők vitték kórházba. Nagyon izgulunk érte, a Zolit mindenki szereti. Reméljük hamarosan épen, egészségesen köztünk lesz. Az ablaknál és fönt a tetőnél az esőlécnél továbbra sem megfelelő a buszoknak az alapozása. Ezekben az első napokban is többször előfordult, hogy a fémtiszta lemezig le tudtam emelni kittel együtt a festéket. Egyszerűen hiányzik az alapozó festék. Kyba kereszteződésének javítása. A napokban fölbontották a betont, kiemelték az egymást keresztező síneket. Az új keresz­teződést egy ideig nem lehet majd hasz­nálni, mert a beton megkötéséhez sok idő kell. De a munkát elvégezték. Következő állomásunk a lemezfoszfá- tozó berendezés volt a szerelő gyáregység­ben. Valaki a magasba invitált minket. Egy kéz nyúlt felém, vaslépcső fokain taposott a lábam, s egyszercsak a lemezfelület­kezelő belsejében találtam magam. A fosz­fátszóró zónában Kovács György csoport- vezető és Fazekas István csoportvezető irányításával nyolc ember dolgozott. — A foszfátszóró csöveket és szóró fúvó- kákat kitisztítják, kitakarítják az alagút­rendszert és az alatta levő kádat. Két­hetenként csinálják ugyanezt műszak után, forró gőzben, bűzben, izzadva a gázálarc alatt. A szerelő gyáregység tetőgyártó soránál folytattuk a sétát. Pintér Miklós művezető irányításával a célgépek karbantartása folyt. A 4500-as Peco fóliahegesztő gépen negyedik napja dolgoznak. Kényes gép ez, csak egy van belőle, ha nem működik kifogástalanul, beáznak az autóbusztetők. Vaszilkó János, Tóth István és Geszler József a Schlatter sorozatponthegesztő gép körül szorgoskodott. Amióta ők viselik a gép gondját, kevesebb baj van vele. (Ezt persze nem tőlük hallottam.) Éppen a hegesztőpréseket ellenőrizték, elvégezték a szükséges javításokat. A karbantartók mintha összebeszéltek volna. Minden gépről kiderült, hogy bizony mostohán bánnak velük, nem ápolják őket. Pisz­kosak, olajosak, rájuk van rakódva a szikra — mondták. Kifelé menet Varga Kálmánnal, a daru- karbantartó csoport vezetőjével váltottunk néhány szót. Emberei éppen az L—3-as oldalvázgyártó darun dolgoztak, már csak a kötélcsere volt hátra. A négy nap alatt minden daru sorra került. A darukon a villamos szerelési munkákat Steer Ferenc csoportvezető irányításával végezték. Utoljára a fényező üzemben, ponto­sabban a DÜRR pincéjében jártunk. Az idő nagy részét itt azzal töltöttük, hogy kísérőim bemutatták a DÜRR-t alulról. Végigmentünk a kacskaringós folyosókon, fölkapaszkodtunk a szennyvízkezelő kádakat összekötő emelvényre. Érdekes, félelmetes világ ez. A karbantartók szűk, sötét helyeken bujkálnak. Az üzemfenntartási főosztály dolgozói felelősek A DÜRR I—II szennyvízkezelő rendszerének karbantartásáért, A két ünnep között a festékkihordó elevátorokat javították, tisztították, a kádakat taka­rították. —budai anikó— ELSŐ AZ ELSŐ SZÁZAD Három százada van a XVI. kerületi mun­kásőr zászlóaljnak. Tavaly — első alkalom­mal — megmérték és rangsorolták telje­sítményüket. A kerületi zászlóalj értékelése alapján az Ikarus I százada szerezte meg az első helyet: 1983-ban a kiképzésben a legjobb eredményeket érte el. BEUGROTT A SZERSZÁMÜZEM Alsóforgócsap nélkül nem lehet az autó­buszok ajtaját szerelni. A budapesti és a székesfehérvári gyár naponta 200—220-at használ belőle. Január 2-án reggel alsó­forgócsap helyett magyarázat érkezett a kooperációs cégtől: a két ünnep között marógépük fölmondta a szolgálatot, képte­lenek szállítani a beígért 4000 alsó­forgó csapot. Nagyobb baj azért nem támadt. A kooperációs cég a munka egy részét kiadta egy másik gyárnak. De ebből még sem lett volna elegendő alsóforgócsap, ha nem száll be a marási munkákba a budapesti gyár szerszámüzeme. Gyors és készséges mun­kájukért dicséretet érdemelnek. így született a 216-os December 31-e volt a határidő. HuszadikánameoésaMERT apróbb kifogásait javítot­ták a kuvaiti bemutatóra menő midi autóbuszon. Sokan megnézték ezt a 8 méter 96 centis buszt, hisz ilyen kisméretűt még nem készítettek a törzsgyárban. A 216-os városi és elővárosi utasszállító kocsiban 35 VÖV rendszerű ülőhely van és belső csomagtartó. Légkondicionált. Oldalt és elöl elektromos utastájékoztatót szereltek rá. A buszba beépí­tett import megegyezik az eddig kuvaitba szállított tőkés alkatrészek mennyiségével. Rába motor és hátsóhídja van. Szakemberek szerint nemcsak a mérete miatt számított csodának ez a rövid autóbusz, hanem azért is, mert rekord idő alatt elkészült. A csodát a fővállalkozó járműjavító vgmk, vezetője Bődi Mihály, az egyedi jármű­javító és szerelő vgmk, vezetője Rédei Gyula, az autóbusz fényező és felületkezelő vgmk, vezetője Grózner István produkálta. E három munkaközösség szinte éjt nappallá téve dolgozott és sokan a kezük alá, Murárik Ferencet, a kooperációs osztály vezetőjét nevezte ki „kormánybiztosnak" a termelési és kereskedelmi igazgató. Az osztályvezetőnek „csak" az volt a dolga, hogy előkészítse, irányítsa a midi busz születését. Először mégis azt kérdeztem Murárik Ferenctől, hogy miért éppen 8,96 méteres a 216-os? — Kuvaitban előírás, hogy a városi kocsik hossza nem haladhatja meg a 9 métert. — Minek volt köszönhető, hogy határidő előtt átadhatták a midi autóbuszt? — Egy mondatban azt válaszolhatnám, hogy legtöbben azonnal megértették: a 216-os autóbusz bemutatóra megy, nagyon fontos, hogy időre odaérjen. Szeptember végén kaptuk meg a feladatot. Mindenkinek rövid volt a határidő. Először a gyártmány- szerkesztők vgmk-ja futottak versenyt az idővel: Magyari János és Berdó Károly,6 volt a vezető tervező. Berdó Károly lelkiismeretessége emlékezetes marad. És a Csepel Autógyár járműgyárá­nak bravúrja is! Október 14-én tárgyaltunk velük a fenékvázról, november 4-re már.le is szállították, pedig semmiféle készülékük nem volt hozzá. A móri gyár a dokumentáció átadásától számítva három napon belül küldte a kábelkötegeket, megjegyezném, hogy egyik gyár sem gmk-ban dolgozott ilyen gyorsan. Soron kívül foglalkozott az alkatrészek beszerzésével az anyagellátási főosztály, a kooperáció és a velük kapcsolatban álló külső partnerek. Ez az előkészítés azonban nem ért volna semmit, ha nincs a három fürge vgmk. (Fotó: Farkas Katalin) —d.i.— Hittel legyenek jelen Az értekezlet minden résztvevőjének nyomatékosan fölhívták a figyelmét: ami ott elhangzott, arról részletesen számoljanak be a tagságnak. A kívánság a bizalmiaknak, főbizalmiaknak szólt az elmúlt év utolsó küldöttértekezletén. Hogy miként hatott az intő szó? — nem lehet pontosan megállapítani, fölmérni. Egy azonban bizonyos, később lehetett miről (aki elmulasztotta annak is lehetett volna) beszámolni, beszél­getni a szakszervezeti tagokkal, vállalati dolgozókkal. Téma volt a vállalat 1983. évi és hatodik ötéves tervének módosítása; a vállalat negyvenórás munkarendre áttérésének elképzelése, programja, tájékozódhattunk a családos dolgozók élet- és szociális körülményeiről végzett fölmérés eredményeiről és az ennek alapján szándékolt szociálpolitikai megfontolásokról; végül, de nem utolsó­sorban a vállalati szakszervezeti testületek munkastílusának, módszerének elemzését, értékelését hallhattuk és javaslatot arra, miként javítható az üzemi demokrácia szakszervezeti fórumainak élete, színvonala. Soha stilszerübb beszámolót, mint ez utóbbi! Az előadó szavai, mondatai elhang­zásakor kíváncsi tekintetem körbepásztázott a gyülekezeten. Az arcok nagyon gyakran árulkodóak. Nem állítom, hogy minden egyes gondolat leolvasható belőlük, de a figyelem, a belső hangulat többé-kevésbé igen. Annái is inkább, mert elég a „levegőbe szimatolni" és érezhető, ha valahol feszültség, közvetlen jelenlét uralkodik, akárha egy jó színházi előadáson ülünk. Ezzel szemben egészen kínos lehet, ha tessék- lássék részvétel tartja össze a társaságot. Ez utóbbinak van még egy olyan eredője, ami sehol nem kívánatos, mégpedig az, hogy lényeges dolgoknak hátat fordít a hallgatóság. Nem állítom, hogy ilyen egyértelmű, szélsőséges értékelését adhatnánk az év utolsó főbizalmi, bizalmi küldöttértekezletének, DE! Aki csak kicsikét őszintén visszagondol rá és magába néz, igaz szívvel megállapíthatja, nem képviselte minden egyes bizalmi teljes jelenlétével azt a csoportot, amely megválasztotta őt. Nem vagyok mohó és maximalista, hogy mindenkitói azonos intenzitást, figyelem-összpontosítást várnék. Elismerem azt is, a tervmódosításról úgy is kellett volna beszélni, hogy a módosítást kiváltó kész, adott tényeket milyen jelenségek hozták létre. Az egész értekezleten (és nem csak ezen) lehetett volna sokkal egyszerűbben, tömörebben világosabban, lényegretörőbben fogalmazni. Pedig a betájolt témák igazabb, élénkebb, valódibb szellemi érdeklődésre voltak hivatottak. Lev Tolsztojnak az egyik mondása sejlik föl bennem: „Ha életterhed nagy, csak hited teheti könnyűvé." Mint az író egész életműve, úgy ez a kis megfogalmazása is túlnőtt a saját korán, legyőzte annak gravitációs erejét. A bőbeszédű és szószaporító értekezletek helyett a témákra érzékeny és egyértelmű előadások, hozzászólásokra van szükség, ez igaz. Ugyanakkor kívánatos, hogyha életterheinkről, gondjainkról, terveinkről, jövőnkről esik szó, az emberi jelenlét lehető legnagyobb teljességével és az érdeklődés meggyőző belső hitével vegyünk részt közösségi gondolkozásban és cselekvésben, különben egyáltalán minek!!! Enélkül valóban nehéz és terhes együtt ülni és hallgatni, együtt gondolkodni és cselekedni — életünkért. KYBA

Next

/
Thumbnails
Contents