Iparrégészeti és archeometriai tájékoztató 11-13. (1995)

1995-11-00

XI-XIII ÉVFOLYAM Ugyanő előadást tartott a franciaországi Angersban 1994. októberében, illetve Semur­­en-Auxois-ban 1995 szeptemberében megren­dezésre került nemzetközi, textíliákkal, illetve fémekkel foglalkozó konferenciákon. Gyulai Ferenc az archeobotanikai vizsgálatok új eredményeiről adott tájékoztatást. (A konferenciákról szóló beszámolókat ld. a Nemzetközi hírek rovatban.) Három munkabizottsági tagunknak lehetősége nyílt új, műtárgyvizsgálattal foglalkozó laboratórium felszerelésére. OTKA támogatással kiépült a Magyar Nemzeti Múzeum videomikroszkópos laboratóriuma, és FEFA keretből, Kriston László vezetésével a Magyar Képzőművészeti Főiskolán hasonló laboratórium kezdte meg működését. Ez utóbbi a főiskolai hallgatók természet­tudományos képzését, a képzőművészeti alkotások elemzését szolgálja. Járó Márta ÚJ EREDMÉNYEK AZ ARCHEOBOTANIKA TERÜLETÉN A visegrádi királyi palota kertjének ásatása során, Zalavár középkori rétegeiben újabb növénymaradványok kerültek elő, melyeknek iszapoltatása folyamatban van. Feldolgozások készültek Budaújlak római kori rétegének növényleleteiről, egy görögországi (Pithos) 1992. évi ásatás növényleleteiről, Endrőd 170 szarmata és Árpád-kori objektumainak növényleleteiről valamint Vác belváros középkori rétegeiből származó növényleletekről. Fenékpuszta 1993. évi ásatása során kiiszapolt növényleletek feldolgozása folyamatban van. Kiértékelés készült a következő lelőhelyek anyagáról: - Lussonium (Dunakömlőd) 1993. évi ásatás (8/13. gödör) mag- és termésleletei - Gór L-6 és H-5 objektumainak mag- és termésleletei - Zalaszentbalázs-Szőlőhegyi mező rézkori település növényleleteinek és élelmiszer­maradványainak vizsgálata Az 1994-es év során sor került az OTKA Régészeti Műszerközpont installálására és beüzemelésére. Képelemzési vizsgálatok készültek többek között avar szíj­végekről készült röntgenfelvételekről és egyéb műtárgyakról (ld. alább). Megjelent tanulmányok: - Élelmiszermaradványok analitikai vizsgálata. Műtárgyvédelem 22 (1994), 221-228. - Dél-Zala növényvilága. Dél-Zala állatvilága. Nagykanizsa: Monográfia. Szerk.: Rózsa Miklós. Nagykanizsa 1994, 43-82.­­ A Kárpát-medence haszonnövényei a 9-10. században. Honfoglalás és régészet. A honfoglalásról sok szemmel I. Szerk.: Kovács László. Balassi Kiadó, Budapest, 1994, 311 p. 247-258 p. Elkészített tanulmányok:­­ Plant exploitation and agriculture. In: Bartosiewicz L. (ed ): Animals in the Urban Landscape in the Wake of the Middle Ages. Tempus reparatum, Oxford - Endrőd 170. szarmata és Árpád-kori növénymaradványainak archaeobotanikai vizsgálata.­­ Zalaszentbalázs-Szőlőhegyi mező rézkori település növényleleteinek és élelmiszer­­maradványainak vizsgálata. - Umwelt und Pflanzenbau in Transdanubien während der Zeit der Urnenfelder­, Hallstatt­­und La- Tène Kultur. In: Jerem, E. & Lippert, A.eds.: Die Osthallstattkultur, Archaeolingua 7.­­ Az OTKA Régészeti Műszerközpont képelemző rendszere (OTKA Hírlevél). Konferencia részvétel:­ ­ Die Osthallstattkultur, Sopron 1994. május 10-14. Előadásom: Umwelt und Pflanzenbau in Transdanubien während der Zeit der Umenfelder-, Hallstatt- und La-Tene Kultur. - European Association of Archaeologists Ljubljana, 1994. szeptember 22-25. Előadásom: Late Migration Period Agnculture in the Great Hungarian Plain. Deininger Imre születésének 150. évfordulója tiszteletére emlékkonferencia. Keszthely, 1994. november 25. Előadásom: 3 1995 NOVEMBER

Next