Ipargazdaság, 1969 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1969-01-01 / 1. szám
A külkereskedelem szerepe a vegyipari termelésben és műszaki fejlesztésben* MURAKÖZI ERNŐ** A közös érdekeltség formái A legáltalánosabb formának a bizományi viszonyt tették meg a rendelkezések, elsősorban azáltal, hogy a vegyipar területén egyetlen külkereskedelmi vállalatnak sem hagytak forgóalapot, amely lehetővé tenné, hogy — ha az üzlet érdeme úgy kívánja — gazdaságilag egyenrangú társként, vagy önálló üzleti elképzelésekkel lépjen be az iparvállalat importjába, vagy exportjába. Kérdés, hogy egyáltalán nevezhető-e „közös” érdekeltségi formának az a megoldás, amely lényegében az iparvállalatra decentralizálja mindazt a gazdasági kockázatot, amelyet eddig az állam központilag viselt, a külkereskedelmi vállalat mellékes — az áruérték 1—2%-át képviselő — gazdasági kockázata mellett? Van olyan vélemény, hogy ez a forma, párosulva a külkereskedelmi monopólium jogával, a külkereskedelmi vállalatot „külkereskedelmi hivatallá” teszi. Véleményünk az, hogy ez a veszély valóban fennforog, mert ebben a helyzetben a szerződést gazdaságilag nem lehet olyan tartalommal kitölteni, hogy ne az iparvállalat legyen kénytelen a nagyobb kockázatot viselni. Ezt a kockázatát növeli az, hogy olyan finanszírozási, biztosítási, szállítmányozási, vám stb. adminisztráció végzésére is felkészületlenül rá kellett állnia, amit eddig vagy senki, vagy a külkereskedelmi vállalat végzett. A külkereskedelmi dolgozók dicséretére legyen mondva, hogy laza érdekeltségük ellenére mint bizományosok is általában igyekeznek jó munkát végezni. Sokkal jobban megvalósítja a közös érdekeltséget a társas viszony, amely a termelés és értékesítés együttes eredményében való osztozást jelent. A vegyipar területén lényegében egyetlen valóban társas viszony alakult ki, mégpedig nagyon eredményesen: a gyógyszeripari (ennek kialakítása már az új mechanizmus általános bevezetése előtt két évvel történt, kísérletképpen). Valódi társas viszony természetesen csak ott valósítható meg, ahol egy külkereskedelmi vállalat vagy annak jól elhatárolható részlege forgalmának túlnyomó többségével kapcsolódik egy iparvállalathoz, és ahol az utóbbi termelésének túlnyomó része függ ugyanezen külkereskedelmi vállalat forgalmától. A vegyipari vállalatok jelentős részénél a termelésnek kis hányadát teszi ki az exportra kerülő mennyiség. Ebben az esetben már nemcsak a külkereskedelmi vállalatnak kevés az érdekeltsége, hanem az iparvállalat sem igen érdekelt abban, hogy e kis volumen érdekében, azzal arányban nem álló újszerű terheket, utánjárást stb. vállaljon. Ilyenkor arra volna szükség, hogy a külkereskedelmi vállalat belföldi vevőként léphessen fel az ún. ,,saját számlás” megoldással. Ez növelné érdekeltségét is és üzleti mozgékonyságát is. Ezt a megoldást a rendeletek a vegyipari külkereskedelem területén nem teszik lehetővé, * * * de véleményünk szerint ez az állapot nem lesz fenntartható, mert ez az export és ezáltal a népgazdasági összexport csökkenéséhez vezethet. Itt szükséges rámutatni arra, hogy a vegyipari termelőeszköz kereskedelmi vállalat, a VEGYTEK, nemcsak az ipari, hanem a külkereskedelmi vállalatokat is hivatott tehermentesíteni a sokféle tétellel való foglalkozástól az importban. Ezt a szerepét különösen fontossá teszi az a helyzet, hogy a vegyipari külkereskedelmi vállalatok általában nem bonyolíthatnak saját számlás forgalmat. Az a véleményünk, hogy ilyen szerepet az export tekintetében is kellene a jövőben vállalnia a VEGYTEK - nek, belföldi vevőként lépve fel azokkal az iparvállalatokkal szemben, amelyeknél az exporttevékenység csak perifériás jellegű. A vegyipar területén többfelől merült fel már az ipar önálló export jogának a kérdése. Jelenleg azonban az ipar nincs felkészülve arra, hogy a külkereskedelem új belföldi problémái mellett sokrétű külföldi problémáinak megoldását is magára vállalja. A gyógyszeripar és a MEDIMPEX esetében a gazdasági egymásrautaltság feleslegessé is tette a külkereskedelmi és ipari tevékenység összevonásának szervezeti vagy jogi megoldását. ***Az előadás tárgyalása óta hozott újabb rendelkezések szerint, 1969 január 1-től a fix áras vegyicikkek kényszerpályás „árkeverése” általában megszűnik a VEGYTEK-nél — és helyette — az importált mennyiségre vonatkozóan a CHEMOLIMPEX-nél történik, saját számlás forgalmazás útján. E néhány (kb. 20-25) importcikk árpolitikai célú saját számlás forgalmazása azonban nem pótolja az exportra is vonatkozó üzletpolitikai célú saját számlás forgalom lehetőségének hiányát. *A szerzőnek, a Magyar Kémikusok Egyesülete „Tervezés és piac a szocialista vegyiparban!’ c. konferenciáján tárgyalt előadásából — az észrevételek figyelembevételével — készült cikke. **Nehézipari Minisztérium IPARGAZDASÁG * 1