Ipargazdaság, 1969 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1969-01-01 / 1. szám

A külkereskedelem szerepe a vegyipari termelésben és műszaki fejlesztésben* MURAKÖZI ERNŐ** A közös érdekeltség formái A legáltalánosabb formának a bizományi viszonyt tették meg a rendelkezések, elsősorban azáltal, hogy a vegyipar területén egyetlen külkereske­delmi vállalatnak sem hagytak forgóalapot, amely lehetővé tenné, hogy — ha az üzlet érdeme úgy kívánja — gazdaságilag egyenrangú társként, vagy önálló üzleti elképzelésekkel lépjen be az iparválla­lat importjába, vagy exportjába. Kérdés, hogy egyáltalán nevezhető-e „közös” érdekeltségi for­mának az a megoldás, amely lényegében az ipar­­vállalatra decentralizálja mindazt a gazdasági koc­kázatot, amelyet eddig az állam központilag viselt, a külkereskedelmi vállalat mellékes — az áruérték 1—2%-át képviselő — gazdasági kockázata mel­lett? Van olyan vélemény, hogy ez a forma, páro­sulva a külkereskedelmi monopólium jogával, a külkereskedelmi vállalatot „külkereskedelmi hiva­tallá” teszi. Véleményünk az, hogy ez a veszély valóban fennforog, mert ebben a helyzetben a szerződést gazdaságilag nem lehet olyan tartalom­mal kitölteni, hogy ne az iparvállalat legyen kény­telen a nagyobb kockázatot viselni. Ezt a kockáza­tát növeli az, hogy olyan finanszírozási, biztosítási, szállítmányozási, vám stb. adminisztráció végzé­sére is felkészületlenül rá kellett állnia, amit eddig vagy senki, vagy a külkereskedelmi vállalat vég­zett. A külkereskedelmi dolgozók dicséretére legyen mondva, hogy laza érdekeltségük ellenére mint bizományosok is általában igyekeznek jó mun­kát végezni. Sokkal jobban megvalósítja a közös érdekeltsé­get a társas viszony, amely a termelés és értékesítés együttes eredményében való osztozást jelent. A vegyipar területén lényegében egyetlen valóban társas viszony alakult ki, mégpedig nagyon eredmé­­nyesen: a gyógyszeripari (ennek kialakítása már az új mechanizmus általános bevezetése előtt két év­vel történt, kísérletképpen). Valódi társas viszony természetesen csak ott valósítható meg, ahol egy külkereskedelmi vállalat vagy annak jól elhatárol­ható részlege forgalmának túlnyomó többségével kapcsolódik egy iparvállalathoz, és ahol az utóbbi termelésének túlnyomó része függ ugyanezen kül­kereskedelmi vállalat forgalmától. A vegyipari vállalatok jelentős részénél a terme­lésnek kis hányadát teszi ki az exportra kerülő mennyiség. Ebben az esetben már nemcsak a kül­kereskedelmi vállalatnak kevés az érdekeltsége, ha­nem az iparvállalat sem igen érdekelt abban, hogy e kis volumen érdekében, azzal arányban nem álló újszerű terheket, utánjárást stb. vállaljon. Ilyenkor arra volna szükség, hogy a külkereskedelmi válla­lat belföldi vevőként léphessen fel az ún. ,,saját számlás” megoldással. Ez növelné érdekeltségét is és üzleti mozgékonyságát is. Ezt a megoldást a ren­deletek a vegyipari külkereskedelem területén nem tesz­ik lehetővé, * * * de véleményünk szerint ez az álla­pot nem lesz fenntartható, mert ez az export és ezál­tal a népgazdasági összexport csökkenéséhez vezet­het. Itt szükséges rámutatni arra, hogy a vegyipari termelőeszköz kereskedelmi vállalat, a VEGYTEK, nemcsak az ipari, hanem a külkereskedelmi vállala­tokat is hivatott tehermentesíteni a sokféle tétellel való foglalkozástól az importban. Ezt a szerepét különösen fontossá teszi az a helyzet, hogy a vegy­ipari külkereskedelmi vállalatok általában nem bonyolíthatnak saját­ számlás forgalmat. Az a véle­ményünk, hogy ilyen szerepet az export tekinteté­ben is kellene a jövőben vállalnia a VEGYTEK - nek, belföldi vevőként lépve fel azokkal az ipar­­vállalatokkal szemben, amelyeknél az export­te­vékenység csak perifériás jellegű. A vegyipar területén többfelől merült fel már az ipar önálló export jogának a kérdése. Jelenleg azon­ban az ipar nincs felkészülve arra, hogy a külkeres­kedelem új belföldi problémái mellett sokrétű kül­földi problémáinak megoldását is magára vállalja. A gyógyszeripar és a MEDIMPEX esetében a gazdasági egymásrautaltság feleslegessé is tette a külkereskedelmi és ipari tevékenység összevonásá­nak szervezeti vagy jogi megoldását. ***Az előadás tárgyalása óta hozott újabb rendelkezé­sek szerint, 1969 január 1-től a fix áras vegyicikkek kény­szerpályás „árkeverése” általában megszűnik a VEGY­­TEK-nél — és helyette — az importált mennyiségre vo­natkozóan a CHEMOLIMPEX-nél történik, saját szám­lás forgalmazás útján. E néhány (kb. 20-25) import­cikk árpolitikai célú saját számlás forgalmazása azonban nem pótolja az exportra is vonatkozó ü­zletpolit­ikai cé­lú saját számlás forgalom lehetőségének hiányát. *A szerzőnek, a Magyar Kémikusok Egyesülete „Ter­vezés és piac a szocialista vegyiparban!’ c. konferenciáján tárgyalt előadásából — az észrevételek figyelembevéte­lével — készült cikke. **Nehézipari Minisztérium IPARGAZDASÁG * 1

Next