Ipargazdaság, 1996 (48. évfolyam, 3-12. szám)

1996-03-01 / 3-4. szám

Technológiák és versenyképesség Ma már közhely, hogy azok az országok voltak képesek az elmúlt 20-30 év nagy gazdasági kihívá­saira megfelelő választ adni s a társadalom anyagi, szellemi fejlődését, az élet minőségét megőrizni és emelni, amelyek a technológiai forradalom vezető vagy legalábbis az élvonalat követő erői voltak. Bizonyosra vehető, hogy a következő évtizedek­ben is a haladás kulcseleme lesz a kreatív tudásra alapozott technikai haladás, különösen az „infor­mációs társadalom" eljövetelekor. A technológiák új, globális forradalma alapvető változásokat ered­ményez mind a gazdasági és társadalmi, mind a magánéletben. Ma a világon csak néhány nagy, gazdag ország képes a technológiai fejlesztések tel­jes (vagy széles) körével foglalkozni. A legtöbb or­szág (egyedül vagy esetleg másokkal közösen) ke­resi a fenntartható fejlődés lehetőségeit, azokat a te­rületeket (réseket), kitörési pontokat, ahol képes­ségeik, tradícióik és pénzügyi lehetőségeik alapján a gazdaságukat, technológiáikat versenyképessé tudják tenni saját fejlesztéssel vagy vásárolt isme­retekkel. E stratégiai területek (technológiai, fejlesztési prioritások, súlypontok) feltárása, kiválasztása, a lehetőségek, adottságok, szükségletek feltárása, stratégiai javaslatok kimunkálása körültekintő, tudományos igényű, szakszerű értékelést igényel. A gazdaságpolitikai döntéshozók - elsősorban a kormányzat - súlyos felelőssége, hogy az éles nemzetközi technológiai verseny közepette mi­ként választják ki (vagy egyáltalán keresik-e) eze­ket a területeket és technológiákat, illetve az ál­lam fejlesztésre szánt korlátos eszközeit milyen megalapozottsággal és hatékonysággal használ­ják fel. A fejlett piacgazdálkodó országok a „szabad ver­seny" hirdetése mellett kormányszinten szerve­zett, tudatos előretekintő, tervező tevékenységet is folytatnak a technológiai fejlődésből adódó nem­zeti fejlesztési stratégiák kialakítására és a tech­nológiák versenyképességének javítására. E tevé­kenység ma már az egyes országok szintjén is túl­nőtt. A globális technológiai verseny ugyanis va­lójában már a nagy régiók (a triád: EU, Ázsia és Észak-Amerika) között folyik. Az Európa Parla­ment pl. 1995-ben elemezte ezt a kérdést és a Stratégiai Technológiákról*­­ hozott 1070. sz. hatá­rozatában ad iránymutatást az európai térség or­szágainak versenyképességük lehetséges fejlesz­tési irányaira. Az EU szintjén pedig most van előkészületben egy nagy, tudományos igényű vizs­gálat (science foresight), melyben a tudomány és a technológiák 10-15 éves fejlődésére alapozva érté­kelik az unió jövőbeni versenyképességét. Az elő­rejelzési tevékenység szakmai, módszertani fej­lesztésére, az ismeretek cseréjére, az e téren elma­radottabb országok felzárkóztatására ma már nagy nemzetközi szervezetek működnek. Ezek közül feltétlenül megemlítendő az ENSZ támogatásával létrejött Technológia Előrejelző és Értékelő Inté­zetek Nemzetközi Szövetsége (International Asso­ciation for Technology Assessment and Forecast­ing Institutions, IATAFI), melynek legfelsőbb irá­nyító testületében hazánk is képviselteti magát. A stratégiai technológiák keresése, előrejelzése a NATO számára is létfontosságú. E hatalmas szer­vezetnek az ismert politikai és katonai dimenziója mellett ugyanis van egy harmadik dimenziója is. Ez pedig a tudományos programok támogatása abból a célból, hogy a tagállamok időben felismer­hessék és megválaszolhassák a technológiai ki­hívásokat. Ennek jegyében került sor Budapesten az OMFB-ben­, a múlt évben a NATO és a IATAFI közös tudományos ülésére, mely jó lehetőséget a­­dott hazánknak is az előrejelző/tervező tevékeny­ség fontosságának újrafelismeréséhez. A technológiai fejlesztés állami támogatása so­rán gyakran felmerül a kérdés, hova helyezzék a súlypontot, az elmaradókat, a verseny veszteseit segítsék-e inkább vagy pedig a verseny reménybeli győzteseit, tehát azokat a termelőket támogassák, akik képesek vagy képessé tehetők a világfejlődés­sel való lépéstartásra. Az előbbi esetben a foglal­koztatás, a szociálpolitikai és belpolitikai szem­pontok állnak előtérben, a második esetben a gaz­dasági fejlődés húzóerejét, a korszerű technológia gyorsított meghonosítását, fejlesztését preferálják. A kérdés így is megfogalmazható: vajon a defen­zív, vagy az offenzív technológiapolitika ígér a nem­zetgazdaság számára nagyobb előnyt, hosszú tá­von kisebb kockázatot. A gyakorlatban, a fejlett ipari országokban a fenti két irányzat kombinációja érvényesül. A kulcs­­technológiák, a kulcsiparágak (űrkutatás, repülő­­gépipar, új anyagok előállítása, telekommunikáció és ennek elágazásai) élveznek kiemelt állami táma­ DR. LÁSZLÓ TIBOR Technológia-előrejelzés, versenyképességünk javítására - OMFB program a modernizáció megalapozására - a főosztályvezető, Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság­­ Ismertetését lásd az OMFB Attaséi és Információs Osztálya hasonló című kiadványában. Budapest, 1996.­­ A tudományos tanácskozást az Innovációs Kutató Központ szervezte.

Next