Irodalmi Szemle, 1971
1971/1
Lengyel Lajos: Makói gyerekek (1934) Lengyel Lajos A Magyar Népköztársaság Kossuth-díjasa, a nemzetközi Gutenberg-díj kitüntetettje s a Munka Érdemrend arany fokozatának birtokosa. Élete a magyar munkásosztály hatalomra érésének útját példázza. A Magyar Tanácsköztársaság napjaiban — 14 éves korában — lett betűszedő inas a makói Vörös Hírlap nyomdájában, s nyugdíjazásáig a budapesti Kossuth-nyomda igazgatója. 1928-ban ismerkedett meg Kassák Lajossal és körével, s általuk a modern művészi törekvésekkel, elsősorban a Bauhaus-iskola tanításaival. Ekkori alakját Vas István idézi elénk: „... elbámultam modern műveltségén és ízlésén... a paraszti alap jelesben érződött az osztály öntudatos munkás viselkedése mögött. Ezekre a rétegekre rakódott rá, Kassák nevelő hatására, a testkultúra és a modern csín ötvözete ..(Nehéz szerelem. Bp. 1965. 355. 1.) A társadalmi és művészi forradalmár környezetben kibontakozott Lengyel Lajos tehetsége. Az Atelier művészeti tervező, és műhelyiskola esti tanfolyamának látogatója lett, alakrajzot pedig — a Munka-körrel kapcsolatot tartó — Goldman Györgytől tanult. A Magyar Grafika rendszeresen közölte tipográfiai és grafikai alkotásait. Műveinek bírálói, tehetségének csiszolói pedig olyan jeles személyek voltak, mint Kassák Lajos és Moholy Nagy László. Az 1930 áprilisában megrendezett budapesti könyv- és reklámművészeti kiállításon Kassák Lajossal együtt szerepelt. Új munkahelyén, a Hungária-nyomdában Kner Albert vezetésével a modern nyomdai eljárások megvalósításában vett részt. Lengyel Lajos az 1930-as években több művészeti ágban fejtett ki tevékenységet. Kassák Lajos, Nagy Lajos és sok más szocialista író könyve jelent meg az ő grafikai és tipográfiai tervezésében. Fotomontázsa is több könyvet diszkett, így a maga korában egyedülálló kiadványt, Gró Lajos „Az orosz filmművészet“ című könyvét. A szociofoto-csoport tagjaként szerepelt a Munka-kör három fotókiállításán, majd Bécsben és Pozsonyban. A szolnoki kiállításon Kassák Lajossal együtt tartóztatta le a rendőrség. A fényképező Lengyel Lajosról, a szociofotó-csoportban készített képeiről mai értő kritikusa azt írja, hogy „a tárgyilagosan kiválasztott motívum képét igen keményen hívta elő. A fotók távoltartják magukat minden narratív elemtől, mégis - illetve éppen ezért - harcos kritikai tendenciájuk van." (Élet és Irodalom 1966. febr. 19.) A Munkakör és fotócsoportja belügyminiszteri elhallgattatása után Lengyel Lajos nem tette le a fényképezőgépet. Bekapcsolódott a Modern Fényképezők Szövetségének a munkájába, s részt vett az 1937. október 23 és november 7 között megrendezett budapesti Nemzetközi Fényképkiállításon. A növekvő fasiszta terror ezután a haladó művészek számára már lehetetlenné tette a nyilvános szereplést. A felszabadulás után pedig a gazdasági és politikai építőmunka kötötte le az energiákat. Alkotói figyelmét pedig szinte teljes egészében a könyvgrafika, a könyvművészet, a tipográfiai tervezőmunka felé fordította. Az e téren elért eredményei hozták meg számára a hazai és külföldi elismerést, s azóta is, nap nap után újabb könyvek bizonyítják Lengyel Lajos művészi erejének állandó gazdagodását. Gönci Sándor Gönci (Frühof) Sándor fotoművészi tevékenységét a magyar szociofotó-mozgalomban kezdte. 1929-től a Kassák-féle „Munka-kör“ aktív tagja, s a kör által életre hívott szociofoto-csoportnak egyik megalapítója. Társai nevében is szólt, amikor — 1931 októberében — a MUNKA hasábjain kifejtette művészi tevékenységének vezérlő eszméjét: „Munkásfényképező vagyok. Ismerem a fénykép lehetőségeit és tudom, hogy a szocialista ember fényképe szocialista ideálokat fejez ki. Amikor az eseményeket és jelenségeket megrögzíti, igenel vagy tagad. És így minden szabad időmet felhasználom, hogy a munkásságnak a fényképpel is szolgálatokat tegyek." Élete, tevékenysége ezekben az években, 1929 és 1932 között összeforrt a Munka-kör tevékenységével. Részt vett a kör kultúrgárdájának 1931 végi szlovákiai körútján, melyről sok csehszlovákiai lap: a Robotnícke noviny, A Reggel, a Csehszlovákiai Népszava, a kassai Világszabadság, a Forum és a kommunista sajtóorgánum is elismeréssel írt. Az elsőnek említett újság — többek között — a következőképpen jellemezte a csoport művészi tevékenységét: „...ez a csoport nem játszik színházat, hanem a szocializmust propagálja... a munkás szívéből jön és a munkás lelkéhez szól... Új élcsapat, mely új eszközökkel új gondolatokat terjeszt és kultúrértékeket alkot...“ A csoport és benne Gönci Sándor fotói szintén a szocializmust propagálták, tették ezt a tőkés viszonyok leleplezésével. Gönci Sándor felvételei is azok között voltak, amelyekről a pozsonyi magyar konzul megállapította, hogy „a magyarországi nyomort szemléltették ... meglehetős tendenciával", s az ő képeit is elkobozta a szolnoki rendőrség, illetve ügyészség, mert azok „a társadalmi rend elleni izgatás tendenciáját mutatták". Gönci Sándor „egyenes vonalvezetésű“ fotói elsősorban az emberről, kora munkásosztályáról adtak képet. Kevéssé szólhatott a dolgozó emberről, mert a válság évei alatt úton-útfélen munkanélkülivé vált társaival találta magát szembe. ig62-es „emberek — Sorsok“ „képsora" proletárgyerekek, munkásanyák és tétlenségre kárhoztatott férfiak portréival vádolta a fennálló társadalmi viszonyokat. Ebben a témakörben készített illusztrációfelvételeket Nádass József Hangyaterep című riportjához, mely egy „budapesti, ipari munkanélküli sivár életét mutatta be, minden színezés és aláfestés nélkül, a tények és adatok regisztrálásával". A cikk a MUNKA 1932. decemberi számában a fotomellékletek nélkül jelenhetett csak meg, de a bécsi Arbeiter Zeitung már a képekkel együtt közölte. Gunci Sándor aktív fotoművészi tevékenységének az ellenforradalmi rend cenzúraintézkedései vetettek véget. A Munka-kör elhallgattatásával lehetetlenné tette számára a nyilvános szereplést. A háború viszontagságai s a felszabadulás utáni közéleti szereplése miatt az idős mester csak most, nyugdíjba vonulásakor tér vissza a fotózáshoz. Úttörő munkássága azonban így is megbecsült része a magyar szocialista fotóművészetnek. Pásztor József