Jelenkor, 1939 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1939-10-01 / 1. szám

Ára 20 fillér Szerkesztőbizottság: Horváth Sándor O. P., Molnár Kálmán, Szekfű Gynla Tartalomból: SZEKFŰ GYULA: A kísértésben HORVÁTH SÁNDOR O. P.: Átértékelés vagy meg­világítás PETHÖ SÁNDOR: Levél a szerkesztőhöz ALHÁSSY JÓZSEF: A magyar katolicizmus útja LENDVAI ISTVÁN: A vérmitosz Egerszalókról nézve GOGOLÁK LAJOS: Európai szellem — európai válság SZABÓ ZOLTÁN: Szeptemberi napló FERDINÁNDY MIHÁLY: Olasz notesz ZORD IDŐK SZÍNHÁZ, KÖNYVEK SZERKESZTŐI ÜZENETEK INDULÁSRA Irta: KATONA JENŐ Mint Cyrus fia ajkán akkor szakadt fel a szó a nyelvét bilincselő némaságból, amikor szeretett szülőjét végveszély­ben látta, mi is most szólalunk meg megértő, hű, bátor, baráti szívek felé. Megszólalunk egyre sötétebb napokban, amikor a világ kizökkent eresztékeiből és a kárhozatos kor nem tudja visszatolni azt. Megindultok újra, fekete betűk, megindultok nagy szeretetből és halálos elszántságból. Meg­indultok a nagy viharban imbolygó fényetekkel, mely ki­csiny talán, de nem lopott fény. Nem lapvállalkozás vagytok elsősorban, de újra revelálódó gondolat, ügy és elszánás. Hirdetitek, hogy a kozmosz törvénye nem az éjszaka s ha ma az is borul a világra, várjátok és munkáljátok a virra­datot. Kicsiny, kevés helyet mondhattok magatokénak, de e kevés papírt, míg tollat fog kezünk, azért és csak azért szántja, amit lelkiismeretünk parancsol. S ha e hely idővel csak annyi lenne, amennyin sírunkat megáshatjuk, inkább választjuk a becsületes véget, mint a becstelen megalkuvást. De hiszünk a munka, a kötelességteljesítés, a küzdelem értelmében. Hisszük, hogy érdemes munkálni a magyar önismeretet, — mely a végzet parancsa és melynek híjával veszti el az egyéneket és népeket, — a helyes helyzetismere­tet, a hozzáméltó helytállást és önfeláldozást, ha kell. A népfelejtő nemzetmentés és a nemzetrontó nép- ámítás közepette a magyar függetlenség, szabadság, lelki és társadalmi önkormányzat ügyét egybekapcsoljuk a szo­ciális igazság és haladás ügyével. Nem engedhetjük, hogy, mint történelmünk legszomorúbb napjaiban, e kettő meg­hasadjon, hanem azt akarjuk, hogy konkrété is, itt és most egybeforrjon. S amint a népeket megrostáló Idő nem vir­tuális vágyaik, hanem valóságuk szerint ítéli meg őket, akként hisszük, hogy a nemzetrontó irányok leküzdése nem puszta ellentmondáson, hanem azok erkölcsi és társa­dalmi legyőzésén, vagy, ha lehet, meggyőzésén, de minden­képpen a teljes igazság megvalósításán múlik. Irodalmi, történelmi, szellemi és erkölcsi megalapo­zását akarjuk adni annak a politikai harcnak, melyet barátaink és bajtársaink másutt, más eszközökkel, de ugyanazon akarattal és elszántsággal harcolnak. Tudjuk azt, hogy magyarnak lenni nem merő adottság, hanem nehéz és szent feladat. A legnemesebb történeti tradíciók talaján valósítva e feladatot, számbavessziik erőinket és felmutatjuk eszményeinket. Újra és újra láttatjuk ez emberi és magyar munka értékrendszerét, azokat az ideálokat, amelyek egy minden földi valóságnál valóbb topos noétos- ban élnek, hatnak, sugároznak, büntetnek és jutalmaznak, elevenítenek, de ölni is tudnak. Egy nép eszményeivel áll vagy bukik s a haza akkor vész el, amikor utolsó hű fia lelkében is feladja. Mi, bár edzettük valóságérzékünket a Principe és Discorsi szerzőjének olvastán, soha nem tartoz­tunk azok közé, akik csak a nagy firenzei mellékmondatait tanulták meg. Az adott szó szentsége, a lelkiismeret paran­csának föltétien követése nélkül nincs hit és harc és hazug és múlandó minden győzelem. Nincs más alap számunkra, mint ami vettetett és ez a mi Urunk Jézus Krisztus. Az Evangélium Krisztus-arca 1939. október 1 I. évi. 1. szám Felelős szerkesztő: KATONA JENŐ

Next

/
Thumbnails
Contents