Jelenkor, 1942 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1942-01-01 / 1. szám

Ára 20 fillér JFIf MOTOR Felelős szerkesztő: KATONA JENŐ Szerkesztőbizottság: Almásy József, Horváth Sándor O. P., Molnár Kálmán, Szekfűt Gyula A tartalomból: Serédi Juszt­inián bíboros hercegprímás­­i felelősségről JUHÁSZ GYULA verse: Katona József sírjára Szent Bernát ujjongása Jézus nevére HERCES LÓNYAY ELEMÉRNÉ: Szabó Vendel BÁRDOSI NÉMETH JÁNOS két verse: Haza, Európa Keresztényszocializmus és munkáskamara VÉG­H GYÖRGY verse: Egy hősi halottra SZÍNHÁZ — KÖNYVEK Zord Idők: Az Antib­olsevista Kiállítás — A Kúria ítélete egy plágiumpörben — Nyilas képviselő és a „közgazdasági tevékenység“ — Katona Józsefről — A magyar nyelv szépségéért — A színi kritika és ellenségei BAJ­CS­Y - Z­SILIN­SZKY ENDRE : Szellem és politika ARANY JÁNOS verse: Év kezdetén Japán és a Csendes óceán A távolkeleti háború lelki okai FRANCOIS MAURIAC levelezőlapja: Az Újévről REMÉNYIK SÁNDOR verse: Nagy magyar télben... IV. évf. 1. szám A MAGYAR ÁLLAMESZME ÉS A KERESZTÉNYSÉG Irta: ALMÁSY JÓZSEF A magyar állameszmét Szent István uralkodásának és alkotásainak szelleméből vezetjük le. Kétségtelenül tuda­tosan és nagyon is jól megfontoltan keresztény államot akart szervezni az első magyar király, ez tetteiből és Szent Imre herceghez írt Intelmekből teljes biztossággal állapítható meg. Tettei közt a legtanulságosabb a mi gon­dolatmenetünk számára az, hogy a pápától kért koronát, a pápai tekintélyre akarta építeni a maga királyságának, uralmának tekintélyét. Nem befelé volt szüksége erre a tekintélyi igazolásra. Árpád vérének elég tekintélye volt odahaza, ha mégis hiányzott valami belőle, azt elintézte ő egyedül is, otthon, karddal, Koppány, Ajtony, Thorizóba esetei ezt mutatják. De éppen azon akart változtatni, hogy ne legyen kénytelen kifelé is, nemzetközi relációkban is karddal biztosítani a nemzet jogainak elismerését, azaz a nemzet tekintélyét. Árpád óta ugyanis ez volt a helyzet. Ment egy ideig, később mindig bizonytalanabbul, Augs­burg, Lech-mező nagy, megdöbbentő intelmek voltak. Ki­alakulóban volt már a Respublica Christiana, a keresztény nemzetek szolidaritása, máig is a legtökéletesebb nemzet­közi rend, reménytelen vállalkozásnak látszott egyedül, karddal biztosítani egy nemzet jogait, a nemzet tekin­télyét. Már világosan felismerhetők voltak azonban Szent István korában a német császári törekvések is, az investi­­tura harc körvonalai. Látható volt már, hogy a császárok nem igen tudnak ellenállni a kísértésnek, ami a római császári hatalom példájában rejtőzött. Az Egyházra és a kisebb nemzetekre egyformán vonatkoztak ezek a hatalmi törekvések. Magyarországra nézve már Szent István életé­ben, de főleg Péterrel, Aba Sámuellel kapcsolatban ugyan­csak félreismerhetetlenül megnyilatkoztak. Mikor Szent István a pápától kért koronát, ezzel a császárok felé, a német felé is, a byzánci felé is. a nemzet, a magyar állam függetlenségét hangsúlyozta. Elutasította magától a ghibellin kereszténységet, azaz azt a régi római mintára torzított kereszténységet mely öncélúságát, függetlenségét vesztve a császári hatalomban, a császári hatalomért és e császári hatalom által létezik, abban valósul és tetőzik és megszűnik az Egyház „societas perfecta“ a maga tökéletes­ségének elérésében semmi más közösségre rá sem szoruló jellege. Ebben az időben, mikor a császári törekvések, a pápaság és a császári hatalom­felfogás ellentétei már nyil­vánvalóak voltak. a nagy küzdelem előestéjén a pápa mellé állni és tőle kérni tekintélyi igazolást, ez a császár felé tüntetésnek számít, tüntető állásfoglalásnak mindkét vo­natkozásban: a nemzeti függetlenség mellett, hogy a magyar állam egyenlőjogú tagja akar lenni a Respublica Christiana-nak, csak szellemi hatalmat ismer el maga fölött és egyszersmind határozott kifejezése annak is, hogy a pápai hatalom­elméletet fogadja el és a keresztény vallás szempontjait semmiféle érdekhez nem hajlandó idomítani, hanem az államhatalmat is a vallás által tanított emberi rendeltetés egyik eszközének tekinti. A magyar állam ezek szerint alakult is ki. Az első szá­zadokban nem ismert soha előbbrevaló, fontosabb igényt, érdeket vagy szempontot, mint az Egyház, a keresztény tanítás szempontjait. A renaissance-szellem hatására is csak annyi történt, hogy titokban, erőltetett értelmezések által leplezve, a gyakorlatban változott meg a sorrend, a praecedencia: evilági célok előzték meg a lélek igényeit, sőt szolgálatukra szorították. Csak a felvilágosodás evilági szelleme vetette fel a kérdést a tudományban és a közvéle­ményben is, de a gyakorlatban Magyarországon nem tör­tént meg a fordulat most sem: a katolikus dinasztia egyik­másik uralkodója hajlott ugyan a laicizálódás, az evilági szabadkőműves gondolkozás felé, de családi tradíciói erő­sebbeknek bizonyultak s megint csak leplezve, letagadva, erőszakolt kompromisszumokban érvényesült az új érté­kelés. A felvilágosodás gondolatvilágának elterjedéséig tehát kétségbevonhatatlanul keresztény szellemű közösség ma­radt a magyar állam. Volt korszak, amikor őszintébben, mélyebben érezte át ezt a szellemet a nemzet és élete is teljes összhangban volt vele. jöttek azután idők, mikor kevésbbé volt népszerű a kereszténység, az életet nem tudta egészen átjárni és meghatározni, mert az érzés vagy 1942. január 1

Next