Gerlóczy Géza: Jogisme (Kassa, 1900)

Előszó

először .A felsőbb szervezetű gazdasági szakoktatási intézetek feladatát nemcsak a szorosabb értelemben vett mezőgaz­dasági, hanem az annak kapcsolatában alkalmazást találó azon tudományágak művelése is­ képezi, melyek az álta­lános társadalmi műveltségnek fokmérői. Egy ily tudományág: a jog , bár ama mindenki által elismert fontosság, mely­­lyel a jog az állami életben bír, teljesen felment azon feladat alól, hogy a jogtudományok ismeretének általános szükségességét fejtegetés tárgyává tegyem, mégis hang­súlyozni kívánom e helyen, hogy akkor, a­midőn a „jog“-ot és „állam“-ot egymással szoros összefüggésben álló foga­lomnak elismerjük, elsőrendű szükségletként kell felállítani a jogi ismeretek elsajátítását különösen a gazdaközön­ségre, mint a társadalom azon tagjaira nézve, kiknek tevékenysége leginkább befolyásolja az állam erkölcsi és anyagi erejét, boldogulását. Kell, hogy a gazdasági aka­démia és tanintézetek hallgatói — kik az életbe kilépve, túlnyomóan falun a nép körében élve, annak mintegy veze­tőivé lesznek — megismerjék élő jogunknak azon fonto­sabb rendelkezéseit, melyekre az életben úgyis mint gaz­dáknak, úgyis mint állampolgároknak lépten-nyomon szükségük leene. Ezen meggyőződésem czélra vezető eszköze óhajt lenni jelen munka, a­melynek megírására tehát egyrészt azon törekvés sarkall, hogy azzal egy általános jogi vezérfona­lat juttathassak a mezőgazdasággal foglalkozók kezeibe, de másrészt a hazai mezőgazdaság fellendítésén annyira buzgolkodó földmiv­elésü­gyi Min­ist­erünknek : dr. Darányi

Next