Krecsányi Kálmán: Kihágási eljárás jogalapját képező székesfővárosi törvényhatósági szabályrendeletek és főkapitányi rendeletek gyűjteménye, kiegészitve a székesfővárosi m. kir. állami rendőrség szervezetét, hatáskörét és működését szabályozó rendelekkel és utasitásokkal (Budapest, 1894)

ELŐSZÓ. Régóta érzett szükséget képezett, hogy a székes­fővárosi m. kir. államrendőrség működését és különösen kihágási ügyekben való eljárását szabályozó rendeletek s ezen kihágási eljárás jogalapját képező törvényhatósági szabályrendeletek és büntető határozmánynyal ellátott főkapitányi rendeletek rendszeres gyűj­teményben összefoglalva, közre bocsáttassanak. Érezte ennek hiányát a nagy közönség, midőn oly cselekmény vagy mu­lasztás miatt vonatott az ellene folyamatba tett kihágási eljá­rás során felelősségre, mely cselekményének vagy mulasztásá­nak kihágást képező minősítéséről tudomással nem bírt. Érez­ték azt különösen a székes főváros ügyvédei, akik védelmet kereső ügyfeleik érdekében teendő eljárásaikra nézve a kellő tájékozottsággal már csak azért sem bírhattak, mert a kihá­gást megállapító és büntető határozmánynyal ellátott hatósági rendeletekről, különösen a főkapitány által kibocsátott rendele­­tekről, — a dolog természeténél fogva —tudomással rendszerint nem bírhattak. De leginkább érezték ezen rendszeres gyűjtemény hiá­­nyát a fiatalabb rendőrtisztviselők és a külső szolgálat tel­jesítésére hivatott rendőri alkalmazottak. Az előbbiek az egyes esetekben csak hosszas utánjárás és kutatás után s általában csak folytonos gyakorlat és tanulmányozás által szerezhették meg azon jártasságot, mely a sikeres eljárás feltételét képező áttekintés alapján intézkedéseik gyors és alapos elvégzésére őket képessé tehette s rendőri intézkedéseiket a méltán meg­kívánható sőt megkövetelendő színvonalra emelhette. A sike­res működés egyik akadályául szolgált azon körülmény is, hogy egyes rendelkezések felkeresése gyakran az irattár és rendele­­tek tárának teljes átkutatását tette szükségessé s néha mégis hozzáférhetetlenek maradtak. A külső szolgálatot teljesítő rendőri alkalmazottak ez ideig majdnem kizárólag a köt­ felügyelő és a rendőri oktató taní­tásaira voltak utalva s működésük természetéhez képest csak hosszú ideig teljesített szolgálat után bírhattak oly gyakorlat­tal és annyi ismerettel, hogy a tőlük méltán és joggal meg­kívánt körültekintéssel, de egyúttal a fennálló szabályok isme­retén alapuló határozottsággal intézkedhettek az egyes felme­rült esetekben. Ezen gyakorlattal és ez ismeretekkel pedig a *

Next