Jogtudományi Közlöny, 1868
1868-01-05 / 1. szám
engedett föesküt valóban le is teszi, miután ily eskü általi bizonyításnak a felek egyezése folytán más bizonyítékok hiányában minden ténydolgok iránt kivétel nélkül helye lehet.). Azonban e két gondolható bizonyítás, eszköz (beismerés t. i. és föeskü) is előreláthatólag csak ritkán fog a kérdéses ügyben alkalmazásba vétetni, ennélfogva tehát idegen törvények fennállásának bizonyítására mint legközönségesebb bizonyítási eszköz fognak használtatni a közokmányok. Közokmányok gyanánt pedig e tekintetben vagy az idegen törvények hivatalos hirdetései, vagy a külállami hatóságoknak az ott érvényben álló törvények iránti bizonyítványai fognak jelenkezni leggyakrabban. Dr. ERMAYER ÁGOSTON, (Vége követk.) kassai kir. jogakad. nyilv. r. jogtanár. ( Észrevételek az eljárás némely eltérő módjaira a polg. törv. rendtartásban). Ezen czím alatt a javaslat a nemperes eljárás némely részeit, nevezetesen az örökösödési, megsemmisítési és hitbizományi eljárást, a holtnak nyilvánítást, az örökemléküli bizonyítást és a hivatalos bizonylatok kiadványozását szabályozza. Megvallom, hogy jobban szerettem volna e czím alatt mint az eljárás némely eltérő módját, a sommás visszahelyezést, a számadási pert, a felhívási pert, a fizetési meghagyásokat (Mandatsverfahren) és a választott bírói határozatokat, valamint azoknak végrehajtását taglalva látni, melyeket a törvényjavaslatban érintve sem találtam. Ezek helyett a javaslat a nemperes eljárás némely részét külön oldja meg, másokról mint példa a gyámi és gondnoksági eljárásról, a gyermekbefogadás és törvényesítésről mit sem tartalmaz, e tekintetben az uralkodó ingatag gyakorlatot és némely helyen valóban szerencsétlen kezelési módot jövőre is érintetlenül hagyván. Szükségesnek tartottam volna tehát az egész nemperes eljárást külön törvényjavaslatban kimerítően és alaposan szabályoztatni. Az örökösödési eljárás az előbbenihez képest sok tekintetben nevezetes előmenetelt mutat és több oly javítást tartalmaz, melyet ,,a nem peres eljárás alapelvei" czím alatt a "Jogtudományi hetilap"-nak f. é. májusi és júniusi számaiban, valamint ezek alapján egy önálló füzetben*) is már javasolni bátorkodtam. Nevezetesen meg van szüntetve az osztoztató küldöttségi eljárás, melyet mint korszerűtlent, költségest és czélszerűtlent kárhoztattam. (40. lap.) Továbbá kötelességgé tétetik a végrendelet őrzőjének, hogy azt a bíróságnak mutassa be. De ezen intézkedésnek törvényes sanctiója hiányzik, és a bemutatásra határidőt is kellene szabni. Például, hogy az ki az elhaltnak végrendeletét birja, köteles legyen azt 8 nap alatt azon időtől fogva, midőn a végrendelkező halálát megtudja, személyes és vagyoni felelősége alatt a biróságnak bemutatni. (Fennemlített munkám 25. lapján). A hagyatéki ingatlanok átíratása előtt 45 napi határidő hírlapi hirdetvény utján tűzendő ki, mely alatt minden igénylő vélt jogát jelentheti be. Ez az egyedüli mód, mely alatt az örökhagyó ingatlanait és bejegyzett telekkönyvi jogait a jelentkező örökösökre némi megnyugvással lehet átírni, és melyet eltérőleg az összes európai törvényhozásoktól szintén fennemlített munkámban legelőször ajánlottam. (L. 37. lap.) Miután azonban nem csak ingatlanok képezik a telekkönyv tárgyát, hanem bejegyzett jogok is, ezeket is kellene a 387. §-ban felemlíteni. Elismervén ezen mélyen beható javítások helyes voltát, mégsem titkolhatom el azon aggodalmaimat, hogy az örökösnek viszonya a hagyatéki hitelezők irányában nincsen eléggé körvonalazva. Midőn az örökös az örökséget átveszi, nem tudhatja mindig, vájjon mily hagyatéki terhekkel veszi azt át; egyrészről az örökös azon veszélynek ki van téve, hogy az örökség átvétele után, nagyobb követeléssel támadtathatik meg, mint menyit az átvett hagyaték ér. Másrészt a hagyatéki hitelezők azon veszélynek ki vannak téve, hogy a hagyaték az örökös vagyonával összevegyülvén, követeléseik az örökösnek adósságai által háttérbe szoríttatnak s rövidséget szenvednek. Mindezeket ki lehetne kerülni, ha a javaslat 376. §-a oly módon bővíttetnék, hogy úgy a hagyatéki hitelezők valamint az örökösök is jogosítva legyenek, a hagyaték leltározását kívánni, valamint a hitelezők a hagyaték elkülönítését is kívánhatnák. Mely intézkedés szükségességét fennebbi munkámban bővebben indokoltam. (1. 29 — 32. lap.) A megsemmisítési eljárás, noha ez határozottan ki nem fejeztetik, csak elvesztett magánokiratokra vonatkozik; az állam- és közkötelezvények valamint részvények megsemmisítésére ki nem terjed, és így az e tekintetben kibocsátott és részben csak német nyelven kiadott rendeleteket ezentúl is hagyja érvényben. Midőn végre a hivatalos bizonylatokról szóló fejezetet áttekintettem, a közjegyzők és hiteles tolmácsok hiányát sajnáltam. A hivatalos bizonylatok kiállítását, másolatok és aláírások hitelesítését a bíróságokhoz látom utasítva, mindamellett hogy a bíró, kire az igazságszolgáltatás hű és pontos kezelése van bízva, nem lehet sem hivatva, sem azon helyzetben, hogy ily hitelesítések tekintetében a feleknek mindig és azonnal szolgálhasson. Van pedig még az említetteken kívül sok ügy, mely hiteles személy teendői közé tartoznék, pl. okiratok felvétele, végrendeletek alkotása és megőrzése stb. Hites tolmácsok szervezése oly poliglott országban mint a mienk, és a külfölddel való napról napra növekedő forgalmunk mellett, a legégetőbb szükségeink közé tartozik. Midőn jelen czikksorozatban a polg. törvénykezési tervnek legnagyobb hiányait tüntettem ki, és hol már előttem mások nem tették, a véleményem szerint szükséges módosításokat jelöltem ki, ismételve kijelentem, hogy e mellett a jelen tervet koránt sem tartom a legkitűnőbb lehető perrendnek, hogy amíg csak szólni és írni fogok a szóbeliség és nyilvánosság elveit pártolandóm, de másrészt a fennforgó körülmények közt a jelen javaslatot olyannak tartom, mely mellett kellő átdolgozás és a kijelentett hiányok eltávolítása után, néhány évre igazságszolgáltatásunk tettemes javítását várhatjuk, és ha majd a bírói szervezetet is sikerülene javítani, egy rendszeres egészet képező és a legjobbnak elismert minták szerint kidolgozott, a nyilvánosság és szóbeliség helyes elveire fektetett perrend behozatalához foghatunk, melyhez a szükséges anyagot már most is gyűjteni minden arra képesített és a haza javát szem előtt tartó jogásznak feladatául tekintem , mely czélra bátor leszek e lapokat nem sokára tanulmányaim közlése végett ismét igénybe venni. Dr. SCHNIERER GYULA, egy. mag. tanár. 8) Alig. Gerichts-Ord. 203. §. — 1729. 27. 1609. 29. 11. §. 1613. 23. 15. §. — 1840: XV. tcz. II. r. 105. §. *) Folytatása és vége az. szerző észrevételeinek. Jogtud. közl. 1867. évf. 260. 275. 293. 303. 323. 328. 1. *) A nemperes jogügyletekbeni eljárás alapelvei. Pest 1867. Grill Károly bizománya.