Jövendő, 1903 (1. évfolyam, 1-46. szám)

1903-03-01 / 1. szám

Első évfolyam. Budapest, március 1. Első szám. Jövendő irodalmi és politikai újság Ezek,a lapok az igazságra törekszenek, és a meg nem szokott, azért sokszor kellemetlen igazságoknak vannak szentelve. A világ és ez a mi országunk is, benne van a forradalomban, amely még félénk és amelyben az emberek még zsibbadtan engedelmeskednek a régi rendnek, sietve élvezik ki annak még kínálkozó puhasága^ egyéb fáradt örömeit és kábúltan engedik magukat 'önegfálemlíteni attól, ami elmúlt, aminek ereje, joga nifi^^t^K szemérmetlen erőszakossága van. A jövendőért íródnafce lapok és amikor minden téren mindenféle események nyomát és az emberi tudás fejlődését frissen kisérik, legfőképpen egy célt szolgál­nak, azt, hogy így, a mai módon élve: ez a mi szép orszá­gunk csak némely részt halad előre, másrészt megy a vesze­delem felé. Nem fogunk tehát a korszaknak hízelgő, szórakoztató és kedves szépirodalmat csinálni. Kemény, sokszor nyers, nem egyszer nyugtalanító szavak következnek itt. Azonban kisebb gondunk is nagyobb annál, hogy kicsinyes párt- politikára adjuk magunkat ez a kormányzatunk, ami van, kicsiny dolog, következés és nem ok, akiknek pedig a kezé­ben van, célok és tehetség dolgában talán nem értéktele­nebbek, mint azok, akik örökségükre várnak. Azonban nekik és mindenkinek, aki elől és fölül van: kezük alá és szívük mögé nézünk. Mit cselekszik és mit érez: a politikus, tudós, újságíró, költő, színész és mások, akik a nagy tömeget kép­viselik, joggal vagy jogtalanul. Ebben az újságban tehát arra az igazságra törekszünk, amely nekünk sokszor lehet kényelmetlen, sokaknak kelle­metlen és nem kedvez társadalmi osztályoknak, politikai 1

Next

/
Thumbnails
Contents